Hétköznapi latin II.
Anyai nagymamám úgy évente egyszer elmesél nekem egy történetet, tekintettel arra, hogy filosz vagyok. A történet szerint, amikor még az apácákhoz járt gimnáziumba (utána tanítónő lett), ő és barátai jól megtréfáltak egy diáklányt. Arra kérték ugyanis, hogy menjen el a gyógyszertárba, és vegyen kaniszmergát (így mondta, g-vel). Szegény leány persze pórul járt, a patikában kinevették, hiszen a kért "gyógyszer" (helyesen: canis merda) azt jelenti, hogy - ne szépítsük - kutyaszar.
A történetben az az érdekes, hogy biztosan nem az X városi lánygimnázium diákjainak agyából pattant ki. A Hargita Népe c. folyóirat egyik 2005-ös számában hasonló történetet mesél el Dr. Zólyomi Gergely Valéria, a "Mádéfalva első gyógyszerésze" c. karcolatában:
...Horváth Tibor gyógyszerészt azok ismerték jobban, akik személyes kapcsolatban voltak vele, a gyakori társasági összejöveteleken is, ahol élvezhették „fűszeres" humorát, amely áradt belőle a hétköznapokon is. 11 éves voltam, amikor nagydiák bátyám adott húsz fillért, mondván: Hozzál erre „canis merdát", neked biztosan ad a patikus bácsi. Én ugyan nem tudtam, mi a canis merda, de Tibor bácsi mosolygott a bajusza alatt és mondta: a mai készlet elfogyott, de mondd meg bátyádnak és társainak, hogy holnapra lesz bőven, de személyesen jöjjenek érte. Nem kellett latint tanulnom, hogy megtudjam a rejtélyes patikaszer jelentését...
Az egyéb példákat még lehetne sorolni. Vagyis egy "vándortréfa" lehetett ez, abból a korból, amikor még a gyógyszerészek tudtak latinul (legalábbis annyira, hogy egy nem kifejezetten gyógyszert jelentő latin kifejezést is megértsenek). Ma már aligha lehetne ilyesmivel viccelődni, a gyógyszerész valószínűleg bepötyögné a gépben a kaniszmergát, majd unott képpel közölné, hogy náluk ilyen nem kapható.
Meglepő módon a Debreceni cívis szótárban is szerepel a szó, s hogy nagyanyámnak igaza legyen, ott éppenséggel úgy, hogy "kániszmerga". Egyszóval nem ő rontotta el, hanem már korábban torzult a szóalak őseink ajakán. "Belelíptem egy kániszmegrába, eszt mink is montuk, inkább aszt, mint kutyaszar" - idézi a szótár a forrását. Egyszóval volt egyfajta eufemizáló funkciója is e szónak. S meglep-e valakit, hogy a cívisek latinul szépítették a kutyaszart? Ugyan, ez egyáltalán nem meglepő. Hiszen ott volt a város szívében a kollégium, s a latinul fecserésző diákok könnyen elterjeszthettek egy ilyen tréfás-finomkodó kifejezést. Íme, a latin nyelv kultúrateremtő, civisizáló hatása...