Antik foci I.
Nem menekülhet a Laudator sem a focivébé hatása alól! Nem is volt nehéz dolgom, amikor az egyhónapos őrülethez kapcsolódó témát kerestem. A filoszok szeretik előhúzni azt a közhelyes és paródia tárgyáva is tett bölcsességet, hogy ,már a régi rómaiak is”, sőt „már a régi görögök is”: de mit ad Isten, ez a foci esetében is így van. Hát persze, hogy rúgták a bőrt, mind Hellasban, mind pedig Itáliában, bár az ókori labdajátékok szabályainak, vagy egyáltalán mibenlétének kiderítése nem kis gondot okoz a kutatóknak. Itt van pl. mindjárt Octavianus esete, akinek a polgárháborúk utáni kedvteléseiről Suetonius tudósít (aki, ha ma élne, biztosan a bulvármédiában dolgozna):
Exercitationes campestres equorum et armorum statim post ciuilia bella omisit et ad pilam primo folliculumque transiit, mox nihil aliud quam uectabatur et deambulabat, ita ut in extremis spatiis subsultim decurreret †sestertio uel lodicula inuolutus. animi laxandi causa modo piscabatur hamo, modo talis aut ocellatis nucibusque ludebat cum pueris minutis, quos facie et garrulitate amabilis undique conquirebat, praecipue Mauros et Syros. nam pumilos atque distortos et omnis generis eiusdem ut ludibria naturae malique ominis abhorrebat. (Suet. Div. Aug. LXXXIII.)
Saját fordításban:
„A tábori testedzést, vagyis a lovaglást és a fegyverforgatást rögtön abbahagyta a polgárháborúk után, és előbb a labdára illetve bőrlabdára kapott rá, majd csak hordszéken vitette magát meg sétált, úgy, hogy az út végén ugrálva futott, kabáttal vagy kis takaróval fedve magát. Hogy lelkét felüdítse, olykor horgászott, olykor pedig kockával, számozott kövecskékkel vagy dióval játszott bájos arcú és édesen fecsegő kicsiny fiúk társaságában, akiket mindenfelől összeszedett, különösen mórokat és szíreket. A törpéktől, nyomorékoktól s más efféléktől irtózott, mint a természet baljóslatú játékaitól.”
Eltekintve most a befejező mondat suetoniusi célozgatásától – Octavianusból egyébként bármit kinézek –, térjünk rá a labdákra! Milyen labdajátékot játszhatott a haza atyja? A szövegben szereplő folliculus a könnyebb eset, ez ugyanis levegővel töltött bőrlabda volt. Csakhogy nem rúgták, hanem bizonyosan kezükkel dobták, illetve karjukkal ütötték egymásnak. A pila viszont egy nagy gyűjtőfogalom (egyszerűen labdát jelent), nehéz kihámozni, hogy vajon mit is kell érteni alatta. Volt olyan labdajáték, amikor kézzel dobták egymásnak a pilát: vagy két személy (datatim ludere – tkp. „adogatva játszani”), vagy hárman háromszögben felállva (trigon, vagy pila trigonalis: talán ez látható a mellékelt szép falfestményen is). De tudunk olyan játékról is, ahol rúgták a labdát – ez görög nevén 'Επίσκυρος –, ahol is a mai focihoz hasonlóan két csapat lábbal továbbította a játékszert (tribute to modorosblog). Igaz, ez főleg Spártában volt divat (this is Sparta, tudom, na az a film is a begyemben van), a rómaiaknál erre, úgy tűnik, nincs adat.
Vagyis Octavianus a jelek szerint nem focizott, hanem inkább valamilyen egyszerűbb kézilabda-játékot játszhatott. Ez a folliculus esetében bizonyos, a pila esetében pedig majdnem bizonyos, sőt, ha a folliculus „que”-je egy értelmező kötőszónak értendő („labdára, mégpedig a bőrlabdára”), akkor pedig még egyszerűbb a dolog. Ám ha ez így is van, a folliculust annyiból mégiscsak a mai foci elődjének tekinthetjük, hogy maga a labda, amely bőrből volt és fel volt fújva, hasonlít a mai focilabda felépítésére.