avagy tudott-e deklinálni II. József?

Kedveseim, Stephanus Nugatortól származik e pazar és kacagtató írás, amely híven mutatja, hogy nemcsak nekünk, hanem román szomszédainknak is sok problémájuk volt (és van) saját őstörténetük józan megítélésével. Mindenképpen elolvasni! (G.d.M.)

A fáma szerint II. József, midőn a határőrvidéken, vagyis Naszód környékén járt vala, benézett egyik-másik portára, megcsodálta a népviseletbe öltözött román menyecskéket (bizonyára megbiccentve olykor közmondásos kalapját is), és legfőképpen: elmélázott a latin és román nyelv hasonlóságán, de nagyon, mert  hirtelen lapszusszal így köszöntötte az egybegyűlt románokat: Salve, parva Romuli nepos! A gikszer nem tűnt fel, azóta sem egyébként senkinek, sőt a határőrök, felbuzdulva a császári-királyi köszöntésen, négy falut neveztek el a köszöntés szavaival. Úgymint: Salva (magyar neve: Szálva, 1440-ben említik először Zalva néven), Nepos (Várorja, akkori román nevén Vararea), Parva (Párva) és Romului (Romoly). Van olyan változat is, mely szerint ezt mondta volna a császár: Salva fiat parva Romuli nepos! Így hát nem is négy, hanem öt falut lehetett elnevezni. A kegyben pedig Bánffytelep részesült, a fiat-ból a Fiad nevet kapva.

A szöveget, mivelhogy ugye, nem ismerjük a nyelvtani nemeket, nem lehet rosszul fordítani magyarra, muszáj helyesen fordítanom: üdvözlégy Romulus kicsiny unokája! A nepos azonban fiúunokát jelent, következésképp a köszöntésben parvusnak kéne lenni, hozzá meg vocativusban, tehát így: Salve, parve Romuli nepos!  Ha meg ragaszkodunk a parvahoz, a nepos helyett neptisnek (lányunoka) kellene állnia, ami talán sikerültebb is lett volna a neposnál, tekintve, hogy az unoka itt nyilván a nép, azaz a natio, ez meg nőnemű főnév. A másik variánssal ugyanez a helyzet, annyi különbséggel, hogy ott nincs  szükség vocativusra. A fordítása is nagyjából ugyanaz: éljen Romulus kicsiny unokája! Külön komikum, hogy néhány román "fordító", mivel ráérez a parvaban a nőnemre, a nepost lányunokának  fordítja. Hogy közérthető példával éljek, olyasmi ez, mintha valaki fordításban összekeverné a boyfriend-et a girlfriend-del.

De vajon mennyire állt Őfelsége hadilábon a latinnal? Nos, ha körülbelül úgy deklinált, mint ahogy Forman Amedeusában klimpírozott, akkor a fenti mondat is elég nagy teljesítmény tőle.

Azt is el tudom képzelni, hogy a köszöntés, már amennyiben valóban elhangzott, nem annyira a románoknak, mint inkább nekünk, magyaroknak szólt. Vagyis így kívánt volna (ezúttal nem túl csípős) borsot törni az orrunk alá. Ha ez így van, – legalább nyelvtani szempontból – jobban is sikerülhetett volna!

Ám feltételezhető, hogy nem II. József deklinált helytelenül, hanem egy bizonyos Antonio Cosimelli, a II. (román) határőrezred egyik századosa, aki lelkes híve volt az akkortájt épp csak megpendített dák-római kontinuitás-elméletnek. A falvak átnevezése – nagyon úgy tűnik – az ő nevéhez köthető. Könnyen lehet, hogy a „császári köszöntés” is tőle származik! Ha pedig Cosimelli százados a De bello gallico olvasása helyett, szagos levélkéket irkált valamilyen egyenruháért bolonduló fruskának, ami legalábbis nagyon valószínű, – az kellőképpen megmagyarázná a gikszert.

Külön fejezet a történetben, hogy gróf Bethlen István, akkor még mint képviselő, 1914, március 11.-én tartott beszédében, vagyis néhány hónappal az első világháború kitörése előtt, példának hozza fel a négy falu ügyét.  Íme, egy részlet a parlamenti jegyzőkönyvből. A zárójelekben dőlt betűvel szedve a közbeszólások olvashatók, a kapcsos zárójelben pedig az én megjegyzésem.

 „Hogy a határőrvidéki katonai ezredek parancsnoksága mennyire azon volt, hogy a románságban a faji öntudatot felébressze, kifejlessze, annak illusztrálására egy érdekes példát kívánok felhozni. (Halljuk! Halljuk!) Besztercenaszód  vármegyében ma is fennáll és virágzik négy község: Romuli, Parva, Nepos és Salve név alatt. Ezek a nevek sem nem magyarok, sem nem románok, sem nem szlávok, úgy hogy az előtt, aki a történelmet nem ismeri, tulajdonképpen érthetetlen, hogy ezek a nevek honnan eredhettek. (…) Ezen neveket azért kapták, mert a négy község neve együtt annyit jelent, hogy: salve, Romuli parva nepos, vagyis ,hogy Romulus utódai, Romulus népe meg van mentve a jövő számára. (Derültség bal felől) {Jobb fényt vetne így utólag a honatyákra, ha inkább Romulus unokáinak latintudásán derültek volna. Mellesleg, röpke négy év múlva már nem kacarásztak volna ennyire felhőtlenül} Hát, t. képviselőház, ezzel a kis példával kívántam illusztrálni, hogy maga a katonai parancsnokság is azon az alapon állott,(…) hogy a román nép faji öntudatát, faji önérzetét, a históriai múltra való utalással – igaz, hogy hamis utalással – felébressze, megerősítse. (Felkiáltások bal felől: történelem-hamisítás)”

Történelem-hamisítás? Valóban az lenne? Vagyis koholmány lenne a császári köszöntés, melyről egyébként Bethlen nem tud, vagy nem említi? Ennek kinyomozását a történészekre kell bíznom. Az azonban tény, hogy valaki nagyon nem tudott latinul. Vagy II. József, vagy ami – ilyen fokú rokon esetében – nagyobb  blamázs: Romulus valamelyik kicsi vláh unokája.