Concedimus nulli (nisi Deo) - Nem hódolunk senki előtt (hacsak Isten előtt nem)

2013. október 31. 09:52 - Ledán M. István

Különös házasságok és a latin

Ezúttal egy falusi templom kerítésébe (át)helyezett feliratról, illetve a kolozsvári Szent Mihály templom egyik oltárképéről lesz szó. A kettőnek nyilván semmi köze nincs egymáshoz. Arra, hogy mégis együtt tárgyalom őket az a magyarázat, hogy mind a felirat, mind az oltárkép alapján fölvázolható egy-egy különös házasság története.

 

Az alábbi felirat a csicsókeresztúri római-katolikus templom kerítésén olvasható. Csicsókeresztúr egyébként ma már egy jobbára ( vagy tán egészen) román falu, és arról híres, hogy Erdélyben – falusi viszonylatban – itt van a legtöbb szobor és műemlék. A capitoliumi farkas és egyebek mellett, szobrot kapott Torma Károly is, aki – miként ez köztudott – feltárta Aquincum romjait. Természetesen a keresztúriaktól nem ezért kapott egy szerényebb mellszobrot, hanem azért, mert Dácia provincia kutatásával, a tartomány római-kori epigráfiájával is foglalkozott, és történetesen a keresztúri Torma család leszármazottja volt, noha ő maga a szomszédos Várkudun született.

Fénykép0065.jpg

 

 

I(esus)H(ominum)S(alvator)

Deo uni et trino, qui pupillum et viduam suscipiet, ps. 145, posuit ill(ustrissima) D(omina) Anna Maria Dujardin nata Baronissa, (s)pect(abilis) quondam D(omini) Danielis junioris Torma de C(sicsó) Keresztur relicta vidua, anno reparatae salutis 1759.

Jézus, az emberiség megváltója.

A Háromegy Istennek, aki az árvát és az özvegyet megoltalmazza ( a Vulgatában: Zsolt. 145, magyar fordításokban: Zsolt:146,9), állítatta Dujardin Mária Anna nagyságos úrnő, született bárónő, néhai tekintetes ifjabb Csicsókeresztúri Torma Dániel úr hátrahagyott özvegye, az üdvösség megszerzésének 1759. esztendejében.

IMG_1922.JPGA feliratban szereplő Torma Dániellel a templom Szent Antal-oltárán is találkozunk. Kétségkívül ő Dániel próféta, aki az oltár domborművén, három oroszlán között, segélykérőn emeli kezét az Úristen felé. Ugyancsak őt mintázta meg az ismeretlen művész, a dombormű bal oldalán álló magyar ruhás kisfiú alakjában. Az oltárt Torma Dániel ex voto, a tatár fogságból való szabadulása után emeltette. Ám ez inkább csak afféle „hivatalos verzió". A fáma szerint csakugyan hálából, ám a három nagynénjétől való szabadulása után rendelte meg az oltárt. A keresztúriak nyilván tudhattak valamit a három tanti zsarnokoskodásáról, így a három oroszlánt a nagynénikkel azonosították. De úgy tűnik, hogy Dániel úr ezek után sem szabadult fel végleg az asszonyi hatalom alól. Ha ugyanis az ill. ( illustrissima) és [s]pect. (spectabilis) rövidítéseket helyesen oldottam fel, Dániel tekintetes úr a mezaliansz eléggé gyötrelmes keresztjét vette magára, midőn Dujardin nagyságos asszonyt feleségül vette. Ha pedig Dujardin asszony néhai férjének még post mortem is az orra alá dörgölte társadalmi felsőbbrendűségét (illustrissima, nata baronissa vs. spectabilis) képzelhetjük, hogy hányszor tette meg ezt életében. Nagy kár, hogy Dániel úr nem élte túl a feleségét: egy latin felirattal ugyan szegényebbek lennénk, ám a csicsókeresztúri templom valószínűleg gazdagabb lenne egy hálából emelt, pompás oltárral.

A kolozsvári Szent Mihály templomban, a Szent Kereszt tiszteletére felszentelt oltáron egy domborművet látunk, melyen a töviskoszorús Jézus a világ bűnei alatt roskadozik. A bűnök arany keresztekre vannak írva (a főbűnöket színessel szedtem):

 

SUPERBIA - kevélység, IRA - harag, AVARITIA - kapzsiság, INVIDIA - irigység, BLASPHEMIA - istenkáromlás, EBRIETAS - részegség, DETRACTIO - gyalázkodás, káromlás, HOMICIDIUM - gyilkosság, MENDACIUM - hazugság, GULA - torkosság, ACEDIA – jóra való restség, LUXURIA – bujaság.

1421588_10151828717717758_603199202_n.jpg

A hét (vagy a hazugsággal együtt nyolc) főbűn mellett van még négy másik ( istenkáromlás, részegség, káromkodás, gyilkosság), és meglepő módon, két aranykereszten valójában nem bűn, hanem inkább állapot vagy helyzet szerepel: non felix matrimonium ( boldogtalan házasság, egész pontosan: nem boldog házasság), inquieta constientia ( nyugtalan lelkiismeret). Gondolhatnánk persze arra is, hogy a szobrász egyszerűen megduplázta a főbűnöket, a 7x2 pedig valamiképpen a bűnök összességét/teljességét jelképezi, de alighanem másról lehet szó. Ha már különböző (súlyos) bűnök kerültek az aranykeresztekre, a non felix matrimonium helyett állhatna szimplán adulterium ( házasságtörés), az inquieta contientia helyett, mondjuk calumnia ( rágalmazás) vagy bármi más. Szóval, a non felix matrimonium és az inquieta constientia valahogy kilóg a sorból.

A dombormű alkotójának, Anton Schuchbauernek a magánéletéről, bármennyit is kutakodtam, szinte semmi lényegeset nem tudtam meg. Annyi bizonyos, hogy osztrák származású volt, Kolozsváron telepedett meg, és egy egész csomó barokk oltár ( többek között a csicsókeresztúri templom főoltára), szobor vagy szoborkompozíció kapcsolódik a nevéhez. A Szent kereszt dombormű alapján azonban valamit még meg lehet kockáztatni: szinte biztos, hogy boldogtalan volt a házassága, és magánéleti kudarca miatt, többé-kevésbé, lelkifurdalás gyötörhette. Schuchbauernek valószínűleg kapóra jött a megrendelés, így odacsempészhette a bűnök mellé, Krisztus vállára, magánéleti terheit is.

Jeromos az Ef. 5,32-t, ahol Pál apostol a házasságról beszél, így fordítja: sacramentum hoc magnum est, azaz nagy szentség ez, mármint az, hogy elhagyja a férfi apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez. Abba most ne menjünk bele, hogy Jeromos fordítása hozzájárult-e és milyen mértékben ahhoz, hogy később szentség lett a házasság az egyházban, arról se szívesen disputálnék, hogy szentség-e a házasság avagy se, mindenesetre a görög szöveg „csupán" annyit mond, hogy τό μυστήριον τοῦτο μέγα ἐστίν ( to müsztérion tuto mega esztin), felette nagy titok ez.

Maradjunk ennyiben.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://laudator.blog.hu/api/trackback/id/tr235607620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

iramszarvas 2013.10.31. 10:35:47

Mivel filológiai jellegű az oldal, fel merem tenni a kérdést: miért van minden nyitó zárójel után szóköz?

Egyébként remekül szórakoztam, köszi! :)

Ledán M. István · http://laudator.blog.hu/ 2013.10.31. 10:39:14

"Mivel filológiai jellegű az oldal, fel merem tenni a kérdést: miért van minden nyitó zárójel után szóköz?" :)

a blog.hu csinálja, engem már nem zavar :)

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2013.11.01. 13:05:30

Nem szentség, csak titok, haha! :) Csodás lezárás! :)) (Még akkor, is, ha a müsztérion azért szentséget is jelent.)

Nuntiulus Noster 2013.11.01. 13:10:28

[Az ortodoxok a sákrámentomokat müsztérionoknak nevezik.]

Ledán M. István · http://laudator.blog.hu/ 2013.11.01. 13:36:28

@Nuntiulus Noster: @G.d.Magister: persze, de az efézusi levélben a müsztérion nem a szó "kultikus, sákramentumi cselekmény" értelmében szerepel, egyszerűen (hit)titkot jelent -

mondom én, a kálomista :)

Nuntiulus Noster 2013.11.01. 14:05:17

@Stephanus Nugator: A szentség kifejezést Ambrus találta fel. Nem véletlenül hívták az ókeresztények a szentségeket titkoknak, hisz azok nálunk is "láthatatlan jelek..." és természetesen hittitkok is. Nyilván a házasság elüt az összes többitől, mert azt nem a pap hozza létre nálunk se.
Concedimus nulli (nisi Deo) - Nem hódolunk senki előtt (hacsak Isten előtt nem)