Concedimus nulli (nisi Deo) - Nem hódolunk senki előtt (hacsak Isten előtt nem)

2016. február 18. 09:21 - Elementarius

Férfifaló boszorkányok

9839219_orig.jpg

A boszorkányokat többek között fajtalansággal (ördögökkel hálnak), vagy – mint bábaasszonyokat – csecsemők megölésével, démonoknak való felajánlásával vádolták. No meg persze azzal, hogy képesek embereket állattá változtatni, például szamárrá, hogy a dolognak azért némi irodalmi előzménye is legyen. Ezekhez képest az az állítás, hogy varázslással el tudják távolítani a férfiak hímtagját – különösen, ha boncolgatni kezdjük az erről szóló híradásokat – szinte hihetőnek tűnik.

Heinrich Kramer, vagy latinosan Henricus Institor (= üldöző), XV. századi német inkvizitor, a híres-hírhedt kézikönyv, a Malleus Maleficarum (Boszorkányok pörölye, értsd: a boszorkányokra lesújtó pöröly, haladók kedvéért: genitivus obiectivus) szerzője két ilyen esetet is említ.

In oppido namque Ravensburg iuvenis quidem iuvenculæ adhæsit, quam relinquere volens membrum virile perdidit, præstigiosa vtique arte: ut nihil videre aut tangere præter planum corpus posset. Anxius inde cellare quoddam adiit, ut vinum emeret, et paululum residens, mulieri cuidam alteri supervenienti causam tristitiæ suæ aperiendo singula enarravit, et ita esse corpore demonstrabat. Astuta illa, an ne aliquam suspectam haberet, inquisivit. Et ille utique: talem ipsam denominando, et rem gestam narrando manifestavit. Et illa: expedit, ut per violentiam aliquam ubi benevolentia tibi non suffragatur, pro acquirenda sanitate ipsam inducas. At iuvenis in crepusculo noctis viam quam transire Malefica solebat observavit, et ipsam reperiens, dum pro sanitate corporis sibi reddenda supplicaret. Et illa se innoxiam, nec quicquam scire assereret, ipsam invadendo manutergium quoddam ad collum fortiter comprimendo strinxit, dixit: Nisi mihi sanitatem restitues, e manibus meis peribis. Unde illa, quia clamare non poterat, et iam facies tumefacta nigrescebat. Sine, inquit, me liberam, et te sanabo. Et iuvenis dum nodum et stricturam laxasset, Malefica manu ipsum inter femora seu coxas tetigit, dicens: iam habes quod desideras. Et iuvenis vt postmodum referebat, notabiliter persenserat, antequam visu aut tactu seipsum certificasset, membrum sibi ex tactu duntaxat Maleficæ fuisse restitutum. (Malleus Maleficarum: de modo, quo memra virilia auferre solent, a módról, ahogyan el szokták venni a férfiasságot, 2, 115 A-C)

Ravensburg városában egy fiatalember belegabalyodott egy leányzóba, akitől midőn távozni akart, elveszítette a hímtagját, nyilvánvalóan varázslás által, minthogy semmi egyebet nem látott és érzett a sima bőrfelületen kívül. Ezután szorongó szívvel valamilyen csapszékbe ment, hogy bort vásároljon, ott egy kissé elidőzött, és egy másik hozzá csapódó nőnek elmesélte bánatának okát, és meg is mutatta testén, hogy mindez így van. A furfangos nőszemély ekkor megkérdezte, hogy nem gyanakszik-e valamilyen nőre? Erre a fiatalember megnevezte a nőt, és elmesélte a történteket. A nő így szólt: ha már a jóakarat nem segít, hasznos, ha épséged visszaszerzése érdekében erőszakot alkalmazol irányában. A fiatalember sötétedéskor, azon az úton melyen az járni szokott, a boszorkány után leskődött, és miután rátalált, könyörgött, hogy adja vissza testi épségét. De az kitartott amellett, hogy ártatlan, és mit sem tud az egészről. Ekkor a fiatalember rátámadva egy kendővel erősen szorítani kezdte a nyakát, és ezt mondta: ha nem adod vissza testem épségét, a kezem között halsz meg. Erre a nő, mivel kiáltani nem tudott, és az arca már feldagadt és elfeketedett, így szólt: engedj el, és meggyógyítalak. Miközben a fiatalember lazított a hurok szorításán, a boszorkány a kezével megérintette a combja avagy a csípői között, így szólván: most már megvan, amit kívánsz. A fiatalember pedig, ahogy nemsokra rá elmesélte, még mielőtt szemével vagy tapintással meggyőződhetett volna róla, a boszorkány érintésére már a helyén érezte hímtagját.

A következő történet egyenesen a gyóntatószékből származik, melynek intimitásában a szóban forgó fiatalember nemcsak a lelkét meztelenítette le.

index_4.jpg

Simile Venerandus quidam pater honestate vitæ et scientia præclarus in ordine, e conventu Spirensi referre solebat. Quadam inquit die, dum confessionis audientiæ instarem, iuvenis quidam accessit, et inter verba confessionis membrum virile lamentabiliter se perdidisse asseruit. Admirans ego pariter et verbis suis faciliter credere nolens, eo quod levis corde qui facile credit, a sapiente iudicatur. Experientia didici per visum, nihil cernendo, dum iuvenis locum, vestes detegendo demonstrasset, unde in me sanoque consilio usus, an ne aliquam haberet suspectam, quæ ei tale maleficium intulisset, inquisivi, et iuvenis, unam se habere suspectam sed absentem, et in Vuormatia residentem asseruit. Tunc ego, hoc tibi iniungo, quanto citius ipsam accedas, et promissionibus ac blandis verbis pro posse ipsam emollire studeas, quod et fecit. Nam post paucos dies reversus est, gratias mihi referens, se sanum et cuncta recuperasse asseruit, et sic verbis credidi, experientia tamen visus certificatus denuo. (2, 115 A-C)

Hasonló történetet szokott mesélni egy tisztelendő atya, aki a speyeri kolostorban, rendje körében, elismerésnek örvend tudása és tiszteletreméltó életmódja miatt. Egy nap – mondta – amikor éppen gyóntattam, odajött hozzám egy fiatalember, és gyónás közben, jajgatva-siránkozva, azt állította, hogy elveszítette hímtagját. Én elcsodálkoztam, és nem is igen hittem szavainak, mivel aki könnyen hisz, azt ingatagnak ítélik a bölcsek. Látás által tapasztaltam meg a valóságot, semmit észre nem véve mindaddig míg a fiatalember, levetve ruháit, meg nem mutatta a helyet. Ekkor én egy józan gondoltnak engedve magamban, azt kérdeztem tőle, hogy nem gyanakszik-e valamilyen nőre, aki ezt a boszorkányságot művelte vele. Ekkor a fiatalember azt állította, hogy van egy nő, akire gyanakszik, de nem helyi, Wormsban lakik. Erre én azt mondtam: azt tanácsolom neked, hogy keresd meg minél hamarabb azt a nőt, és ígéretekkel meg hízelgő szavakkal, amennyire csak teheted, igyekezz megpuhítani őt. Ezt meg is tette, mert néhány nap múlva visszatért, és köszönetet mondva, azt állította, hogy teljes egészében visszanyerte épségét. Én hittem szavainak, ám mégis, újra látás által nyertem bizonyosságot.

Nos, a fenti két sztorit olvasva a szemfüles olvasó erős késztetést érez arra, hogy minden adatot készpénznek vegyen, anélkül persze, hogy boszorkányságra vagy bármilyen parafenoménre gondolna. Mert van-e olyan valamirevaló nő, aki seperc alatt – ha akarja – ne tudná impotenssé tenni akár a legpotensebb donjuant is?

Feltűnő, hogy mindkét történet fiatalemberekről beszél, akik valószínűleg életük első szexuális tapasztalatát akarták megszerezni, és feltehetően prostituáltaknál, vagy olyan nőknél, akik alakalmilag prostitúcióból éltek. Ezt mindkét beszámoló elhallgatja ugyan, de egy-két utalásból mégis kiderül, hogy örömlányokról van szó. Az első történet fiatalembere egy csapszékben találkozik azzal a hölggyel, aki kiokosítja a teendőket illetően, és aki a fiatalúr beszámolója alapján rögvest ráismer az illető nőre, talán vetélytársára, és azt is tudja, hogy miként lehet célt érni nála. A nő egy bizonyos utcán szokott sétálni, ami megintcsak árulkodó nyom a szövegben.

Egy ilyen helyzetben teljesen érthető, hogy a két fiatalúr begörcsöl, és – miként szövegünk fogalmaz – elveszti hímtagját. A hölgyeken mindössze annyit lehetne számon kérni, hogy meglehetősen slamposan gyakorolták mesterségüket, amihez pedig, mint ez történetek befejezéséből kiderül, remekül értettek. Mindkét fiatalember ugyanis könnyűszerrel visszanyeri férfiasságát, az egyik úgy, hogy a boszorkánysággal vádolt nő megérinti a lába közét, a másik, nagy valószínűség szerint ugyanúgy, csak – gyóntatói tanácsra – ezt nem erőszakkal, hanem némi udvarlással és ígérgetéssel éri el. Az is érthető, és egészen természetes, hogy az ifjú urak – akárha jéghideg vízbe pottyantak volna – férfiassága gyakorlatilag eltűnt.

De miért gyanakodott a klérus egyből boszorkányságra ott (lásd a második történet szerzetese), ahol a nép egyszerű, ám furfangos leánya (lásd az első történet csapszékes jelenete) közönséges asszonyi stikát látott? Annyira sötét mégse volt a középkor, hogy ne láthattak volna tisztán/tisztábban az ügyben. Azt például világosan látták, hogy az ilyen időszakos impotencián leginkább a női gyöngédség képes segíteni. Nemcsak a fenti történet szerzetese ajánlja a felsült fiatalembernek, hogy udvarlással és ígéretekkel eszközölje ki gyógyulását, maga Kramer is, mikor a hímtag elvesztésének gyógymódjairól beszél, ezt tanácsolja:

Quantum possibile sit, cum ipsa Malefica amice se componant. (166 B)

Amennyire lehetséges, az illető boszorkány iránt barátságosnak mutatkozzék.

Azt is pontosan látták, hogy szó nincs arról, hogy valakinek a férfiasságát ténylegesen el lehessen távolítani.

Talia membra nunquam in veritate evelli, aut segregari a corporibus, sed tantummodo præstigiosa arte occultari ad sensus, tactus et visus. (166 A-B)

Ezeket a testrészeket a valóságban nem távolítják el,[a boszorkányok] vagy nem választják le a testről, csupán varázslással hozzáférhetetlenné teszik az érzékelés, tapintás, látás számára.

Ennél pontosabban – már ha a “varázslás” szót kihúzzuk a szövegből – egy pszichológus sem fogalmazhatta volna meg, hogy ez az egész boszorkányságnak látott hímtag-elvesztés a fejben történik, aminek aztán szomatikus következményei is vannak. Ha pedig ennyire “racionálisan” tudták látni azt, amit közönségesen a hímtag varázslás által történő eltávolításának neveztek, hogy-hogy képtelenek voltak arra, hogy az egész jelenséget racionálisan szemléljék? Nos, aligha a szellemi affinitás hiányzott hozzá.

Nem lehet véletlen, hogy bábaasszonyokat gyakran vádoltak meg boszorkánysággal. Életre segítőkből, a csecsemőhalál gyakorisága miatt, könnyen váltak halálba segítőkké. A Biblia szerint már a fáraó azzal bízta meg a héber bábákat, hogy suttyomban öljék meg az újszülött fiúgyermekeket (2Móz.1, 15-17 ). A héber bábák ezt nem tették meg, de valószínűleg mindig is élt az emberekben a gyanú, hogy a mindenkori bábaasszonyok - ha akarnák - könnyen és észrevétlenül megtehetnék. Szintúgy nem véletlen, hogy a ledérebb, adakozóbb kedvű nőket is gyakran illették boszorkányság vádjával. Emögött pedig a férfi ősrégi félelmét sejthetjük a “női principíumtól”, a férfit szexuális éhenkórászként kezelő/lenéző asszonyiságtól, az örökös gyanút, hogy mégis a nők az erősebb nem, és a férfi örök rettegését attól, hogy nem sikerül bizonyítania az ágyban. Vegyük mindehhez hozzá a szexuális böjtre fogott papok/szerzetesek frusztrációját, és már értjük is, hogy miért ragadtak pörölyt Isten kutyái, vagy inkább vérebei, a dominicanusok.

Nem a tudatlanság tehát, nem a szellemi pallérozatlanság, nem a középkor amúgyis vitatható sötétsége, hanem a félelem, a frusztráció, és a nyomukban járó gyűlölet adott Heinrich Kramer kezébe – s ad a hozzá hasonlók kezébe azóta is – kalapácsot a boszorkányokként megbélyegzettek, vagy egyéb stigmatizáltak ellen.

 

Ha tetszett a cikk lájkold/lájkolja oldalunkat is (ITT), és kövesd/kövesse bejegyzéseinket!

 

 

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://laudator.blog.hu/api/trackback/id/tr638400336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

solozzo 2016.02.19. 16:56:23

A cikk rendben, de az index címoldalán javítsátok már ki: impotenssé. Két s-sel.

Elementarius · www.laudator.blog.hu 2016.02.19. 17:06:32

@solozzo: az index-szerkesztőnek kell szólni :)

Alick 2016.02.19. 17:11:57

Így jár, ha valaki állandóan részeges és közben a dugáson jár az esze... :)

Kelly és a szexi dög 2016.02.19. 17:41:19

aszittem lesz égetés is... :(
Concedimus nulli (nisi Deo) - Nem hódolunk senki előtt (hacsak Isten előtt nem)