Concedimus nulli (nisi Deo) - Nem hódolunk senki előtt (hacsak Isten előtt nem)

2016. szeptember 10. 08:39 - Ledán M. István

A kortárs ősmagyarok nyilaitól ments meg Öregisten minket!

crooked-arrow-wvane.jpg

Az már úgy van, hogy daimónunk ( a szót inkább keresztény, mint klasszikus jelentésében használva) ott próbál röhögőgörccsel elveszíteni bennünket, ahol a legkevésbé sem vagyunk felkészülve rá. A magyar virtuális térben több olyan magyarságkutatással foglalkozó honlap is akad, melyek böngészése során betegre röhöghetjük magunkat. Olvasóim testi-lelki épségére való tekintettel, ártalmatlan adagban kínálok most egy kis röhögnivalót, de saját felelősségre (itt és itt), mindenki annyit röhöghet amennyit akar. Vagy ameddig bírja.

partus_jezus_2.jpgEgy bizonyos dr. Balogh Sándor ( nem a jónevű történész!) A Szent Korona, koronázás és a magyar küldetés című (ellenállok a kísértésnek, és nem teszem idézőjelbe) tanulmányában azt állítja, hogy a Szent Korona nem ember fejére készült, hanem egyenesen Isten, pontosabban  Jézus számára, akit második eljövetelekor szándékoztak megkoronázni vele. Ez kiderül abból is, hogy a korona Jézust nem a keresztrefeszített, szenvedő istenemberként, hanem a Pantokrátorként, azaz a világ Uraként ábrázolja. Ha nem így lenne – érvel a szerző – a katolikus egyház,mint közönséges bálványimádást, elvetette volna a Korona szent tárgyként való tiszteletét. Ám Jézus másodszori eljövetele, amire pedig a millennium (1000) környékén felfokozott várakozással tekintett a kereszténység, késett, így a korona Szent István fejére került. Ebből meg ugye nyilvánvaló a következtetés:

Jézus második eljöveteléig a Korona a magyarságra van bízva, ekként Isten új választott népe nem más, mint a magyar.

Ám azok kedvéért, akik nem vevők a teológiai finomságokra, álljon itt egy kis etimológizálás, amiről aligha gondoltuk volna, hogy ennyire vidám tudomány. S ha rosszmájúan, és cum ira et studio (haraggal és részrehajlással) úgy vélnénk, hogy szerzőnk a kisujjából szopta az állításait, hát nem, kőkeményen eleget tesz a műfaj követelményeinek, azaz keresztül-kasul hivatkozik. Egy bizonyos Herbert Armostrongra például, aki szerint a British és Saxon népnevek a zsidósághoz kapcsolhatók, mégpedig a következőképpen:

Héberül a berith szövetséget jelent, az ish pedig embert (férfit), következésképpen a british (berith ish) nem más, mint a szövetség embere. Ami meg a Saxont illeti, köztudott, hogy a héber nem használ magánhangzókat, tehát az angol Isaac (Izsák) Sacnak is olvasható. A son valakinek a fia, vagyis a saxon annyit tesz: Izsák fia. És ez az amit joggal Anglia misztériumának kell neveznünk.

Na de, ha  Isten választott népe, ezek szerint, az angol, ám a korona őrzésének a jogán a magyar is Isten választott népének tekintendő – akkor hogyan tovább? Választ nem kapunk, kapunk viszont egy kérdést:

Lehetséges, hogy közös szerepünk lesz az angolokkal annak idején?

Dr. Balogh egyébként nemrég a Magyar Nemzetért ezüstéremben részesült, bármit is jelentsen ez, miként a Magyarok Világszövetségének honlapján olvashatjuk.

Úgy tűnik, még a halzsírszagú rokonság sem derogál, ha annak árán a magyarság valamilyen ősi kultúrához köthető. Bíró Lajos  A magyar Jézus, és Izrael "elveszett" törzsei c. írásában Ámont, az egyiptomi istent, akit leggyakrabban bikaként ábrázoltak, a finnugor eredetű mony ( tojás, here) szavunkkal hozza kapcsolatba, azaz Ámon ilyenformán a mony (a férfiasság) istene.

Aligha kell hát meglepődnünk, ha  ezek a (többnyire és általában) civilruhás ősmagyarok a latint is bevetik annak érdekében, hogy az ősmagyar (szkíta) vallást kereszténység előtti kereszténységként tűntessék fel.

Bizonyos Kocsis István , akit idéz dr. Balogh, úgy gondolja, hogy egy latin mondatot illetően szándékos csúsztatás történt, így pedig (nyilván a magyar bőrbe bújt(atott) judeo-bolsi-imperialista-kozmopolita-etc. álértelmiségiek) a szkíta népet és vallást (= magyar) pogánynak, ebből kifolyólag pedig barbárnak láttatják. Holott! De nézzük a mondatot, melyet minden hasonszőrű szerző (naná, hogy)kontextusból kiragadva idéz:

...Scythico, gentili et ethnico ritu...

Szerzőink úgy gondolják, hogy a Corpus Juris Hungarici (Magyar törvénytár) millenniumi kiadásának fordítója helytelenül fordít midőn így adja vissza a szöveget: scythiai ősi pogány szokás (sic). Helyesen, szerintük, a következőképpen kellene fordítani: szkíta nemzeti és népi rítus, sőt: szkíta hit. Szó nincs tehát arról, hogy a szkíta hit pogány, a szkíta nép barbár lett volna, ahogy „azt román és egyéb elfogultan nemzetieskedő (!) szomszédaink nagy előszeretettel terjesztik rólunk (!).”

És akkor most nézzük meg tüzetesebben is ezt a mondatot. Katona István a Historia pragmatica Hungariae c. könyvében megemlíti, hogy  Zacharias Mosotzius nyitrai püspök, aki a XVII. században összegyűjtötte a magyar törvényeket, nem talált egy bizonyos I. András által kiadott rendeletet, ezért Bonfinitől idézte be, és illesztette a Corpus Juris Hungarici-ba. A rendelet így szól:

images_8.jpgUt quicumque Hungarus seu peregrinus in Hungaria deposito Scythico, gentili et ethnico ritu ad veram Jesu Christi fidem illico non rediret, ac sacram legem a divo rege Stephano traditam non reciperet, capite et bonis multaretur.” (Katona  István:Historia pragmatica Hungariae, 341 old./Bonfini: Rerum  Ungaricarum decades 2,2)

Ha valaki, akár magyar, akár magyarországi jövevény, felhagyva a szkíta népi (esetleg: hazai) és pogány szokással, rögvest vissza nem tér a Jézus Krisztus igaz hitére, és a szent István király által adott szent  törvényt nem fogadja el, fej és jószágvesztésre ítéljék.

Ha ebből sem nyilvánvaló, hogy I. András királyunk szerint (aki amúgy maga is viselte a Szent Koronát) kicsoda a szkíta, és mennyi köze van a kereszténységhez, - akkor semmiből!

Nos, távol álljon tőlünk, hogy újpogányainkat – akárcsak gondolatban is – fővesztésre ítéljük. Ez,  miként Traianus császár mondaná, non nostri saeculi est, nem méltó korunkhoz. Ám azon kénytelenek vagyunk eltöprengeni, hogy mire is való a fej, ha egyáltalán nem használják? De hát ugye, valamire az ősmagyar kucsmát is fel kell biggyeszteni.

 

 

46 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://laudator.blog.hu/api/trackback/id/tr5711691267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

eisenics 2016.09.11. 10:39:22

"Scythico, gentili et ethnico ritu" - itt pontosan melyik szó jelenti azt, hogy pogány? Valóban sok hajmeresztő következtetés is megjelenik a magyarságkutatás keretében, ezekre - kivétel nélkül - a szerzőhöz hasonló, félművelt önjelöltek reagálnak, szintén anélkül, hogy kellően elmerültek volna (pár évre) a táma alapos tanulmányozásában. "Zsák a foltját......".

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.09.11. 10:45:18

Minden népnek megvannak az ő nemzeti idiótái, akik azon erőlködnek, hogy szobatudós szinten nehény szóból levezessék, hogy Jézus az ő népükből jött, az ő népük a kiválasztott.

Azért szívesen rendeznék ennek a halom mindenféle nemzeti idiótának egy konferenciát, hogy akkor most Jézus magyar, brit, szlovák, brazil, bantu néger vagy mi volt. Hadd vitatkotzzanke el egymással ezek az idióták, míg aztán össze nem verekednek.

Szalay Miklós 2016.09.11. 10:51:26

Apropó, itt egy összefoglaló írás a nemzetről, nemzeti identitásról, a nemzetek egységéről és törésvonalairól.

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid074

(A legfelső sor a kép tetején, "Nemzet". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

E.Katolnai 2016.09.11. 11:14:19

Szerintem jóval rosszabb a fantáziáló amatőr történészeknél, a Györffy-Dümmerth-Hóman-glatzferi írásaiból kimásoló cikkszerzők irományai, mint a 'Történelem blog' harmat árpád péter nevű trógere, aki nem csak pontatlan, de diktatórikus a más véleményen lévő blogtársával szemben. Mikor megpróbáltam finoman felhívni figyelmét tévedéseire; hozzászólásomat törölte, majd gúnyos-paternalista stílusban kioktatott, de gyorsan ki is tiltott, h ne tudjak válaszolni hamisságaira.
Semmi fantázia, semmi kutatási eredmény, csak a dogmákba betonozott akadémista körbeidézés kimásolása, és az avval egyet nem értő hozzászólok kitiltása, törlése, lecikizése.
Akkor inkább a magyar jézuska ...

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2016.09.11. 11:36:52

@Szalay Miklós: Apropó, az amatőr áltudományos "egyvilág" semmivel sem jobb, mint a fenti agyszülemények.

Thomas Dantes 2016.09.11. 11:53:07

Nem tudok ezen nevetni. Sokan hisznek benne és ez a lényeg. Akik hisznek benne agresszívan védik hitüket.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.11. 13:50:42

Gyakorlatilag minden népnél megvan ez a kitalálált történelemtudat. Hozzáteszem: az általánosan elfogadott történelmi tudat is sokrészt fantázia.

A magyarok úgy középtájékon vannak a fantasztikus áltörténelmet illetően. A románok pl. meredekebb dolgokat találnak ki. Európában a csúcs a macedónok ebben a sportágban: ott vannak a legnagyobb baromságok, s ott hisz bennük a legtöbb ember.

A magyar áltörténelmi elméletek sajátossága talán az, hogy nagyon nagy szerepet játszik benne az álnyelvészkedés.

kvadrillio 2016.09.11. 14:05:11

Felfüggesztett börtönt kér az ügyészség a menekülteket veszélyeztető kamionosnak

2016.09.11. 10:01
Előzmény (2)

Kirúgták a menekülteket veszélyeztető kamionost
Feljelentették a migránsokat veszélyeztető kamionost

Kézhez kapta a vádiratot Jeddi Árpád Levente, a kamionos, aki tavaly nyáron videóra vette, ahogy Calais-nál hangos káromkodás közepette ráhúzza a kormányt az út szélén sétáló migránsokra. Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség szerint az, ahogy Jeddi a kamionjával fenyegette a migránsokat, azok életét és testi épségét veszélyeztette.

Ezért az ügyészség azt indítványozza a bíróságnak, hogy
a kamionos közúti veszélyeztetés miatt felfüggesztett börtönbüntetést kapjon,

ÜHÜMMM.........M ...M...MMM.....EZ A FASZ ÜGYÉSZ SEM VEZETETT ÁRÚVAL, EGYÉB SZÁLLÍTMÁNNYAL TELI KAMIONT..., MENEKÜLTEK KÖZÖTT SZLALOMOZVA.......
ÚGY RÚGNÁM KI AZ ÜGYÉSZEK KÖZÜL, HOGY ZÚGVA SZÁLLNA MINT EGY GYŐZELMI ZÁSZLÓ !!!

unionista‎ (törölt) 2016.09.11. 14:07:26

@Ledán M. István:
a gentilis szót abban az értelemben használták, hogy valaki nem zsidó, vagy nem zsidókeresztény. azaz nem sémita. (ha valaki filoszemita és kirekesztő, akkor azonosíthatja a pogány/barbár szavakkal. a pogány eredendően falusi. a barbár pedig az idegen.)

Voznyák Pista2 2016.09.11. 14:16:12

Mi még összetehetjük a kezünket, mert ezek a marhaságok nem képeznek kötelező tananyagot az iskolában .
Nem így a románoknál pl. a hülye kontinuitás elméletükkel.
Holott tiszta sor, hogy balkáni latinok, akik a mai szerbia montenegro területéről települtek havasalföld területére.

Jakab.gipsz 2016.09.11. 16:51:57

Ha hallgattunk volna Ledán M. István félékre még annyit sem tudnánk amennyit kutatóink össze szedegetek. Nagy valószínűséggel az össze gyűjtött és fellelhető ismeret anyag, inkább sejtések gyűjteménye, mint sem egzakt tudomány, de a gyengéi ellenére is a miénk. Ha téves vagy ha hazugság, bizonyítsátok reánk, de gúnyt űzni mások munkájából, mond Ledán mi végre teszed.

Bátorkodom megjegyezni, a magyarság az európai kultúrához úgy integrálódott, hogy a nyugati világ nyelvcsaládjainak a gyűrűjében, ezek rendre: neolatin, indogermán, szláv, hogy egyedi indentitásunkat megőriztük. Azaz senkitől sem tanultunk meg beszélni, álmodni és gondolkodni, az elmúlt ezer év alatt. A szavakon felesleges lovagolni, azok változnak, ámde a nyelv logikai szerkezete az nem változik. Nos, ezért van nekünk és nem nektek, Bólyaink és von Neumann Jánosunk, ha pedig egy újvilágot akarunk teremteni a semmiből azt reájuk támaszkodva meg tesszük, mert megtehetjük. És ez az amit egy Ledán-félék soha sem érhetnek el, marad a számukra a gyűlölet és az irigység, most aztán törhetjük a fejünket, hogy szép szomorú lelküket, hogyan mentsük meg.

Ledán M. István · http://laudator.blog.hu/ 2016.09.11. 17:35:07

@Jakab.gipsz: Az első és az utolsó bekezdéssel valóban gúnyos keretbe helyeztem az idézett szerzőket. Ám végül is csak összefoglaltam egy-két szerző véleményét, ha ez nevetségesen hat - arról aligha én tehetek.

És egy kérdés, ha megengeded: te egy olyan népet szeretsz, aki a világ köldöke, akinek senkitől semmit tanulni nem kellett, én egy olyan népet, amelyik tökéletlen, melynek vannak hibái és érenyei, amelyik hozott magával értekeket Európába és átvett értékeket Európából - szóval a kérdés: melyikünk szeret jobban? :)

csentecsa 2016.09.11. 18:02:54

@Voznyák Pista2: Fúj, fúj irredenta vagy és nem tartod tiszteletben román barátaink identitástudatát, te csúnya!
Egy progresszív gondolkodású világpolgár igaz magyar ember még a Nemzeti Színházat is biztosította a számukra, hogy pesten megünnepelhessék nemzeti ünnepüket..

unionista‎ (törölt) 2016.09.11. 18:28:10

@Ledán M. István:
minden nép nemzeti érzülettel írja a saját történelmét. és akik nem azokat kibasszák az irodalmi, történeti intézetből. ez franciaországban is így van. tehát ott nem nagyon fikázhatod a gall kakast. az is pogány. norvégiában is így van. nem nagyon fikázhatod a thor kecskéiét. mert pofán vernek a skandinávok.

a történetírás mindig a szolgálólánya volt. egy ideig a nyugatos nemzetköziségnek állt a zászló. de mostanában éppen nem. jön egy másik brancs. ha harcolni akartok velük, akkor harcoljatok. az győz, aki.

unionista‎ (törölt) 2016.09.11. 18:28:45

bocs. a történetírás mindig [politika] szolgálólánya volt.

Jakab.gipsz 2016.09.11. 18:41:00

Tudod ha kikukucskálok Platón barlangjából én csak embereket látok, fogalmam sincs róla, hogy ki kicsoda, tehát én és népem mindenkitől tanulhatok(tunk). Sem jobbak sem rosszabbak nem vagyunk senkitől sem, s kérdés feltevése ebben a megközelítésben hibás. Különlegesnek lenni, áldás és teher, nem tudsz megszabadulni tőle, mind addig amíg a feladat amit rád testált a végzet, el nem végezted. Csakhogy ez nem metafizika, hanem pusztán matematika, ezt a tudást pedig megoszthatjuk másokkal. Mert a negatív tudás is tudás, és ott is van valami, ahol mások azt gondolják nem találnak, semmit sem. Tudod jól nálunk magyaroknál a kiskapu keresése, nemzeti sport. Mihelyst egy hatalom kitalál egy őrültséget, rögvest elkezdünk keresgélni valamilyen más emberibb, megoldást.

Pontosabban szólva, ezidáig még minden legyőzőnket, kinevettük és persze az "agyukra is mentünk", és hogy-hogy nem, úgy váltunk Spinoza kései örököseiként a Nyugat páriáivá, hogy azt észre sem vettük. Azokkal az adományokkal pedig amit a nyugat tőletek kapott én a helyetekben nem nagyon dicsekednék. Viszont mind ez, és amit elmondtam egy tágabb kontextusban, más gazdagabb értelmet nyer el, így az óvás és a féltés is, a bölcs és bölcselet szeretete is.

Ledán M. István · http://laudator.blog.hu/ 2016.09.11. 18:54:53

@Jakab.gipsz: "Azokkal az adományokkal pedig amit a nyugat tőletek kapott én a helyetekben nem nagyon dicsekednék."

Kik is volnának azok a "tőletek"? Nem merem sejteni :)

Janossz 2016.09.11. 18:55:17

Mindenkinek hinni kell valamiben.
Én pl. azt hiszem, iszok még egy sört...
@Jakab.gipsz: "nálunk magyaroknál a kiskapu keresése, nemzeti sport"
Addig kerestük a kiskaput, míg magunkat is elveszítettük, elveszejtjük. Sebaj, éljen a Nemzeti Sport!

2016.09.11. 19:01:27

"Jézus második eljöveteléig a Korona a magyarságra van bízva, ekként Isten új választott népe nem más, mint a magyar."

Jó hát ez röhej, de menniyvel komolyabb az, hogy a kiválasztott nép a zsidó?
Pedig ugye abban is elég sokan hisznek kőkeményen.

Jakab.gipsz 2016.09.11. 20:57:58

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: @Ledán M. István:

Minek után nem mered sejteni vissza idézlek, " én egy olyan népet, (...) amelyik hozott magával értékeket Európába és átvett értékeket Európából" , a nyugat és benne Európa jelenleg vajúdik, a régi békebeli Európa szemünk láttára szét foszlik, az újnak pedig még se híre sem hamva. Tehát a hozott értékek és az átvett értékek válságát tapasztaljuk. Tehát én ezzel nem dicsekednék, ne is merd sejteni, mert itt van a poén, amin dolgozni kell.

Segítek egy kicsit, Nietzsche szerint: rabszolga az, aki soha sem válhat azzá aki lehetne, és ezzel determinálta a kiválasztott fogalmát, kapott is ezért az egyszerű megállapításáért a német filozófia épen eleget, (hideget és meleget). Ha nem érted nincs mit mondanom, ha pedig érted gondolkozz egy kicsit.

Singer (...) Kft. Mit gondolsz miért vagyunk permanens stressz helyzetben tartva? Állandóan gúnyolva és baxogatva, miért ül a nyakunkon sztereóban kukorékolva a rengeteg magyar szakértő. Pedig már százszor megmondtátok ugyebár, hogy mit csináljanak, tegyenek, de nem és még mindég nem viselkednek és gondolkodnak úgy a magyarok, hogy mások jól érezzék magukat.
Persze érteném az aggodalmaskodókat ha már az Atlantiszi bölcselet ellepné a földet és már csak a konok ázsiai szittya nomádok értetlenkednek. Csakhogy nem ez a helyzet.

Ylim 2016.09.11. 21:44:52

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: "Jó hát ez röhej, de menniyvel komolyabb az, hogy a kiválasztott nép a zsidó?"

Pont annyira komoly, mint az, hogy Jézus bárkit megváltott, majd feltámadt és ettől a keresztények lettek a kiválasztottak, majd 600 év múlva isten úgy döntött, hogy ezekből is elege van és a muzulmánok lettek a kiválasztottak stb.

Isten úgy váltogatja a kiválasztott népet, mint ember a fehérneműt.
Az idióták mégis hisznek benne, a még idiótábbak pedig mindenféle még nagyobb hülyeséget találnak ki.

Jakab.gipsz 2016.09.11. 22:23:02

@Ylim: Igazad van részben, mert ugyebár az embert a saját ostobaságán kívül, az ég egy adta világon mástól, nem kell megváltani, na ehhez kellett egykor egy rossz zsidó, valami asztalos, Jézus, úgy tűnik nem volt valami sikeres megváltó, ügyvédnek pedig kifejezetten pocsék volt.
Szóval ezt a megváltás ügyet talán nem ártana, újra gondolni.

morph on deer 2016.09.11. 23:09:28

@Jakab.gipsz:
"...Bólyaink és von Neumann Jánosunk, ha pedig egy újvilágot akarunk teremteni a semmiből azt reájuk támaszkodva meg tesszük, mert megtehetjük"

Hát ez azért eléggé hmm... bátor kijelentés, ebben az összefüggésben rájuk hivatkozni pedig még a vakság gyanúját is felébreszti... Mármint bennem.
Igen, egyébként az a bizonyos világtalan paripa jutott eszembe.

Persze, a "megtesszük mert megtehetjük" kijelentés kellően tükrözi a korlátlan lehetőségek hazájában akár a tündérmesék törvénybe iktatásának megvalósítását is, ráadásul visszamenőleges hatályjal...

Nade Bólyai, meg Neumann?
Ez egyenesen vakmerő..!

Az meg már csak ráadás, hogy mint tudjuk, nálunk a szavak nem ugyanazt jelentik, mint más országokban!
Nem vicc, bár az lenne!
Szavak, mint például "illiberális", vagy "populista", hogy csak a közismertebbeket említsem.
Bár mától a "nihilista" is felkerült a listára, ha jól hallottam.

Szóval igen, "megtehetjük", hogy a "semmiből" teremtünk egy "új világot" - és dilettánsok által összetákolt történelmet álmodunk magunknak, hát hogyne!

Végül is a folytonosság helyre lesz állítva, és ez bizony fontos!
Így aztán nemcsak a jelenünk az, hanem már a múltunk sem lesz más, mint hazugság.

Jakab.gipsz 2016.09.12. 00:42:21

@morph on deer:

Számolgatni és megérteni a matematikát az két külön dolog, ha pedig csak hallomásból ismered Bólyai és Neumann munkásságát, mondandómba ne kotyogj bele. Kettőjük évszázadot át ívelő párbeszédei korántsem könnyű esti mese, nem kell türelmetlenkedni, Neumann munkája még csak hetven éve porosodik megértés hiányába.

Igen a kontinuum filozófia és az analitikus filozófia, közötti viszony, valamint az idő hovatartozása a megértendő feladat, ez pedig Bólyai és Neumann munkásságának, megértése nélkül nem megy. Nem véletlenül torpant meg a fejlődés és nincs valamire való műalkotás, ha pedig háború van, hallgatnak a múzsák.

Egy valamiben egyetértek veled az illiberális szó használata, valóban bohókás ötlet, főleg ha utána nézel, hogy ki találta ki. Közülünk valami lángész elment a távol-keletre, (Szingapúrba) tanulmányozni a demokráciát, majd kitalálta, hogy irgalmatlan büntetésekkel kell a népet rendre szoktatni, szerencsés lenne a számunkra, ha nem kezdenénk minden ütődöttet majmolni, olyanokat aki csak hallottak a demokráciáról.

Populista kifejezésnek akkor van létjogosultsága, ha valóban közérthető nyelvezetet használnánk a politikailag korrekt, helyett. Kérdezem tőled egy fél analfabéta csóró csont szegény ember a liberális demokráciából ugyan mit érthet meg, gyanítom semmit, de nem is mondhatsz neki semmit sem, mert akkor már nem vagy kellő módon liberális, ez pedig így egy logikai csapda.

Az is igaz amit állítasz "a jelenünk hazugság", ebből viszont az következik, hogy a múltunk is hazugság, ugyanis arra építkeztünk, akkor pedig légvárakat építgetünk. Gondold át mitől lenne vagy miért lenne okosabb, Frici vagy Viki, már pedig én nem lelem örömömet, bukott főnökökbe. A mi főnökeink legyenek sikeresek, ugyan azokon az egyetemeken tanultak mint a nyugatiak és azok is kínlódnak.

De annyi esze egyiknek sincs, hogy azt mondja "emberek találjon már ki, valaki valamit" mind egy hogy mit, csak új dolog legyen., mert ez így nem mehet tovább.

morph on deer 2016.09.12. 01:30:31

@Jakab.gipsz:
Igazából eléggé hervasztóak a kilátások, akármelyik "oldal" aspektusából is nézzük
Amikor a valóság - talán - elfedésére, de mindenképpen "alternativ" értelmezésére fanyalodnak emberek, míg mások egy fikció életre keltésétől várnak választ, ez nekem valahol a realitással való szembenézés elutasítását idézi.

Gyávák vagyunk szembenézni azzal ami van, még a kérdéseket is gyávák vagyunk feltenni, a választ meg már sem kimondani, sem meghallgatni nem merjük, mert akkor meg kéne érteni és esetleg állást kéne foglalni is...

Ehelyett a mondvacsinált múlt kitalálásával egészen jól múlik az idő, és ki tudja, lehet hogy pár éven belül ez lesz a "hivatalos" álláspont, és tényleg sikerülni fog egy új világot teremteni..!

A mohácsi győzelmünket "igazoló" híreket én már már epedve várom, hogy csak egyet enlítsek, melyből majd kiderül, jogyan gyöztük ke a furmányos török hadat...

Fog ez menni, semmi kétség!

2016.09.12. 05:46:02

@bircaman maxval szerkesztő: A bolgároknak mindig is csípte a szemét, hogy a macedónok nem tartják magukat bolgárnak.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.12. 05:51:08

@randomnotexists:

Mindigis? Alig pár évtizede léteznek macedónok.

2016.09.12. 06:23:33

@bircaman maxval szerkesztő: Alig pár évtizede létezik önálló Macedón állam. De már több mint száz éve is volt kísérlet a létrehozására (Kruševo köztársaság). A bolgár és a macedón nyelv közti különbségek sem az utóbbi pár évtizedben keletkeztek (igaz a bolgárok már száz éve is csak nyugat-bolgárként emlegették a macedónt).

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.12. 08:22:14

@randomnotexists:

A macedón nemzeti identitás legkorábbi kezdete a XIX. sz. 90-es évei, azelőtt ilyen sosem létezett. Megszilárdult macedón nemzeti identitás pedig alig 40-50 éve van.

Mi nyelv és mi nyelvjárás - tisztán POLITIKAI kérdés. Valójában nincs olyan macedón nyelvi jellemző, mely ne létezne a bolgárban is. Sztendert szinten persze van, dehát a sztendert nyelv mindig mesterséges képződmény.

A nyugat-bolgár szélesebb fogalom, mint a macedón. A mai macedón irodalmi nyelv az EGYIK nyugat-bolgár nyelvjáráson alapszik.

Tudományos Iibsizmus 2016.09.12. 08:22:31

@Szalay Miklós: Nagyon unalmas vagy ezzel az állandó önreklámozásoddal. Gusztustalan amit csinálsz.

Tudományos Iibsizmus 2016.09.12. 08:23:18

@bircaman maxval szerkesztő: Köszönjük a szláv nemzet tagjától jött szakvéleményt!

Alex Lavour 2016.09.12. 09:40:49

Szerencse, hogy nálunk csak néhány eltévelyedett gondolkodik így, ezért nem sok vizet zavarnak.
Ezzel szemben Szlovákiában és Romániában állami szinten zajlik az idiotizmus. A szerző arról is írhatna néhány sort, ha ilyen magabiztos.
A szebeni múzeumban "ezer éves román emlékek" című vitrinben olyan tárgyakat láttam, amik között néhány legfeljebb 500 éves volt, és az sem zavarta a román történészeket, hogy kettőn kifejezetten magyar szimbólumok voltak.

Jakab.gipsz 2016.09.12. 09:46:07

@morph on deer:

Figyelemre méltó felvetésedet megragadom "hogyan győztük le a mohácsnál a török hadat?", kérdezed, pedig a válasz egyszerű.
Mi magyarok győztünk mohácsnál, mert igaz ügyért harcoltunk (Isten segedelmével).

Csakhogy az öreg nagy móka mester, a malmai pedig ugyan csak furcsán őrölnek. Vedd észre ez idáig még minden bennünket legyőző "rá baxott". Hol van ma már Batu kán, a Német-Római császár, a török szultán és a janicsárjai, az osztrák császár, a brit birodalom, vagy a francia gyarmat birodalom, ők törtek pálcát a mi fejünk felett, ma pedig száz év múltán örülhetnek ha az anya országuk egybe marad.

Vagy a félközelmúlt, az elmebajos Marx és izmusa mekkora tudománynak számított, aki egy kicsit pisszentein mert ellene az a dolgozó nép ellenségének számított. Iá-iá hülye hazudozó Marx a nagy szamár- mondhatom- és mi történik, semmi sem, a sok bal faxot átverte össze vissza hazudozott ti pedig elhittétek, nem láttátok mi történik.

Ha pedig így, van ahogyan mondom a történelem bennünket magyarokat igazolt! (kíváncsian várom a cáfolatot). Vagy a mentegetést, valahogyan így: "ó hát Marx csak egy kicsit volt szocio és pszichopata tömeggyilkos, pedig olyan jól kitalálta: ti viselkedjetek úgy, hogy mi (valakik) jól érezzük magunkat.

Csak hát a magyarok éretlenkedtek 56-ban, amikor azt mondták elég volt a sok eszetekből, és akkor is magányosan harcoltunk.

Egy szó mint száz, hogyan is állunk ezekkel a győztesekkel?

Mint ahogyan az előzőekben kifejtettem, most aztán ténylegesen törhetem a fejemet, "szép szomorú lelketeket, hogyan mentsem meg", mert minden ember lelki békéje fontos, legalább is nekem. Mert ugyebár ha véletlenül semmi sem történik, akkor Teremtőnk ezt a sok szörnyűséget mégis hogyan gondoltad el, márpedig Isten fogalmát nem mi magyarok találtuk ki. Tehát és következtetés képen, miért lássuk mi azt amit ti látok, miért csak azt nézzük amit ti néztek, és miért játsszuk azt a játékot amit ti játszani engedtek, bennünket magyarokat erre senki sem kötelezhet. Minket magyarokat, csak a tudás vágy kötelezhet.

Csakhogy értsd, az analitikus (angol- amerikai) filozófia módszertana túlságosan kevés, hogy változást, változtatást dolgozzunk ki a segítségével. Más kultúra filozófiát szükséges felmutatni, persze csak akkor ha az érdekel valakit.

Már pedig ez Bólyai-Neumann matematikájának a megértése nélkül nem megy, és persze a rendelkezésünkre álló bizonyítást nyert tételek (Fermat-Wiles, Poincaré-Perelmann) ismerete nélkül sem.

Ne érezze magát kényelmetlenül senki sem, mert ezeket a tételeket (szörnyűségesen nehezek) először le kell fordítani magyarra és csak utána kapnak valódi értelmet, addig csak elvont szimbólumok halmaza és persze utána sem lesz könnyű megérteni, hogy a világunk nem geometrikus, hanem topológiai leírása az elsődleges.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2016.09.12. 10:10:05

@Ledán M. István: az őstörténelemhez mindenki ért, lett légyen orvos, közgazdász vagy rádióriporter. ellentételezésként nagyszerű meglátásaikért, bármikor megműtöm őket a bölcsész diplomámmal.

Ledán M. István · http://laudator.blog.hu/ 2016.09.12. 11:06:10

Megírtam a minap ezt a bejegyzést egy jelenségről, melyről többféleképpen lehet gondolkodni. Például úgy, hogy nem kell elrontani a mások örömét: ez egy életstílus, egyfajta kultúra, ha úgy tetszik vallás, alapvetően nem destruktív, - hagyjuk szó nélkül ezt az egészet! Vagy így: a románok pl. ezt felsőfokon és hivatalosan művelik, miért ne kísérelnénk meg valahogyan letromfolni őket?

Remélem mindenki számára világos volt: nem az ősmagyar kultúrát, életvitelt élményszerűen megismertető jurtás-nyilas-lovaglós táborokkal és hasonlókkal van nekem bajom, pláne nem az ősmagyar kultúrát, vallást szakszerűen kutatókkal, hanem azzal hagymázas, fantáziálásnak is meredek ideológiával, melyből ízelítőt adtam a cikkben. Ezt a legdurvább gnoszticizmusra hajazó vallási zagyvaságot rendkívül veszélyesnek tartom. Mert lehet, hogy a románoknál a dák-római maszlag a fősodor, és minden más alternatívnak minősül, nálunk meg fordítva – de mégse tudok nem bosszankodni és nem elkeseredni, ha ez a Papp Gábor-Badiny féle eszelősség katedrákon és szószékeken szólal meg.

Jupiter lássa a lelkemet: ennek ellenére sem akartam én túlságosan megbántani őket, de könnyen lehet, hogy ezzel a fensőbbséges nevetéssel jobban megbántottam kortárs ősmagyarjainkat, mint ahogy ez eredetileg szándékomban állt.

Egy ismerősöm privátban azt írta, hogy túlságosan gunyoros, lekezelő, kioktató voltam, és ez méltatlan hozzám, nem ez vagyok én. Pedig ez is, ilyen is vagyok olykor, - amiért ezennel elnézést kérek.

A gúnyt visszaszívom, a vélemény marad.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2016.09.12. 16:32:39

@Ledán M. István: de nem. értem, hogy bloggerként a kiegyensúlyozottságra hajtasz. akkor azt vitassuk meg, mennyi "beledumálási joga" van az egyik szakmának/hivatásnak a másikba. hol a határ?

Ledán M. István · http://laudator.blog.hu/ 2016.09.12. 19:02:11

@parti_giano: "...akkor azt vitassuk meg..." amúgy benne vagyok, de ez messzire vezetne :)
És igen, valóban kiegyensúlyozottságra törekszem, ha egy mód van rá.

Márton Kerekes 2017.02.03. 12:39:52

A képnek éppen semmi köze a cikk tartalmához. És roppant sértő azokra nézve, akik azt a rendezvényt szervezik, mivel ott pontosan a cikkben írt faxságok nincsenek.

Ledán M. István · http://laudator.blog.hu/ 2017.02.03. 14:12:52

@Márton Kerekes: a kép csupán illusztráció. Ha bárkire nézve sértő, törlöm.

Márton Kerekes 2017.05.11. 21:56:52

Látom, mégsem sikerült törölni a képet. Vagy egy olyat keresni, ami hitelesen illusztrálja a cikket.
Concedimus nulli (nisi Deo) - Nem hódolunk senki előtt (hacsak Isten előtt nem)