Ha a János vitéz ismert sorát a X. század körül írta volna le Petőfi, vajon hangozhatott volna-e nagyjából a fenti módon? Ami a grlicét (gerlice, gerle) illeti,  minden bizonnyal. Bár, hozzá kell tennünk, hogy mivel - akárcsak nekünk - őseinknek is gondot okozott a mássalhangzótorlódás, már átvételekor is becsúszhatott egy segédhang. Na, de mi a helyzet a columba-val (galamb)?

A Magyar Etimológiai Szótár szerint galamb szavunk szláv eredetű (horvátul: golub, szlovénül: golob, és távolabbi rokonságban áll a latin columba-val; görögül περιστερά-perisztera, a κόλυμβος – kolumbosz buvármadárt jelent, a κολυμβάω – kolumbáó ige jelentése pedig: úszik, lebukik, lemerül), és még a X. század előtt vettük át, amikor a (dél)szláv nyelvben létezhetett egy golomb-szerű alak, mely aztán a magyarban a magánhangzók nyíltabbá válásával (o › a ) elnyerte ma is használatos alakját. Könnyen lehet, hogy valóban így történt. Ám az azért elég különös, hogy ezt a feltételezett eredeti golomb-alakot egyetlen szláv nyelv sem őrizte meg (lengyelül: golab, csehül, szlovákul: holub).

A korábban Somogy vármegyéhez tartozó, ma Zala megyei Galambok település, mely több más Kárpát-medencei településhez hasonlóan a galamb szót hordozza nevében, első írásos említése, 1238-ban Kolombok formában történik. Majd, jól dokumentálva  a szó alakjának változásait, 1331-ben már Golombuknak, 1444-ben Galamboknak írják. Településnevek korabeli helyesírásából természetesen nem feltétlenül lehet  vagy érdemes messzemenő nyelvészeti következtetéseket levonni, így nem is merném megkockáztatni, hogy a XIII. században  a magyar nyelvben létezett/létezhetett egy kolomb alak. Elképzehető, hogy a falu nevét egyszerűen latinos alakban írták, ám ez annyit viszont mindenképpen jelent, hogy középkori írástudóink tudatában voltak a galamb (golomb) és a latin columba rokonságának.

Ha feltételezhető, hogy a (dél)szláv nyelvben létezett egy golomb-féle alak (melyet aztán egyetlen szláv nyelv sem vitt tovább), mért ne feltételezhetnénk (főként ha műkedvelő nyelvészek vagyunk), legalább akkorra valószínűség-eséllyel, hogy galamb szavunkat eleink, a X. század környékén, a latinból vették át? Nyilván nem a „magas”, a klasszikus latinból, hanem a beszélt latin nyelvből, annak valamelyik Észak-Itáliában vagy Dalmáciában beszélt dialektusából! Még az is elképzelhető, hogy a nép nyelvén colomba-nak hangzó szónak lehetett egy golomba-szerű nyelvjárási változata, eleink pedig ezt a dokumentálható(bb)an létező colomba (vagy golomba) alakot vették át a feltételezett és bizonytalan szláv golomb helyett.

De még  ha ragaszkodnánk is a szláv eredethez, nem éppoly valószínű-e vajon az a feltételezés, hogy a szláv nyelvből átvett golob alakulására, amit már golob alakban vettek át a magyarok, hathatott a (z ezúttal klasszikus) latin szóalak (columba)? Miséken, lévén hogy a galamb a Szentlélek, (és mivel, az ókori természetrajz szerint, a galambnak nincs epéje) a  szelídség, az ártatlanság, a békére való készség, illetve az evangélium érkezésének a szimbóluma (így tehát adventi szimbólum is!), a kereszténnyé lett magyarok elég gyakran hallhatták a columba szót. Vízkeresztkor például:

Et descendit Spiritus Sanctus corporali specie sicut columba in ipsum. Et vox de coelo facta est: Tu es Filius meus dilectus, in te complacui mihi.

Leszállt rá a Szentlélek galambhoz hasonló testi alakban (Vizsolyi Biblia: és leszállana a Szentlélek testi ábrázatban mint egy galamb őreá) , és hang hallatszott a mennyből: Te vagy az én szeretett fiam, benned gyönyörködöm. (Lk. 3, 22)

Érdekes egyébként, hogy noha minden újlatin nyelv galamb szava a latinból származik (spanyol/néhány olasz dialektus: paloma, portugál: pombo, román: porumbel – a latin palumbes [vadgalamb] változatai) a columba, majdnem azonos vagy hasonló hangalakban, mindössze három európai nyelvben él tovább: az olaszban (colomba), a katalánban (coloma), és a franciában (colombe).

És persze, amennyiben elfogadjuk, hogy őseink a beszélt latinból vették át, vagy a szlávból ugyan, de alakváltozására hat(hat)ott a klasszikus latin nyelv, az egyetlen nem újlatin nyelvben: a magyarban!

Felhasznált irodalom:

Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában

Marton Szabolcs: Középkori galambposta

Varga Zsigmond: Újszövetségi görög-magyar szótár