Laudator temporis acti

Concedo nulli

Mátyás király, Pannonius és a pápa heréi

2017. február 23. 08:51 - Ledán M. István

20120802-szepulj-johanna-a-noi-papa-6_1.jpg

Nemrég Kolozsvárott belelapoztam egy XVII. századi emlékkönyvbe, egy ún. album amicorumba vagy philotheca-ba (baráti emlékkönyv, kb. baráti tár), melybe diáktársak írtak egymásnak klasszikus vagy bibliai idézeteket, dedikációkat, a tehetségesebbek még epigrammákat is.

Ilyesféléket:

gyongyosi_020_1.jpg

(prózában)

Mit adhatnék most, mi jót neked? Milyen dalt énekelhetnék?

Avagy a barátság miféle zálogát adjam neked, Barátom?

Lelkemből kívánom: adjon neked az Olümposz Ura

Szárnyas ifjúságot, utadat igazgassa.

Menj hát, ó, ki lelkem egykor legszebb része voltál,

Menj, és az út szerencsés oldalán haladj.

Ezt kívánom, ezt óhajtom, - ne vesd meg szerény jókívánságom.

Kevés ez csakugyan – ám tiszta szívből jön. Isten veled!

 

Az album tulajdonosa, philothecariusa Gyöngyösi István, debreceni diák, később nagybányai esperes, aki a könyvecskét olykor jegyzetfüzetnek is használta, nemritkán szívtelenül ráírva a korábbi dedikációkra. Íme, egyik jegyzete, melytől – gondolom – minden lateinerben egy pillanatra megakad a szusz:

 img_2007_1.JPG

( A kép minőségéért elnézést kérek. Letöltve valamelyest nagyítható)

Vitéz János, ki Hunyadi Jánost [a jegyzet írója nyilván Hunyadi Mátyásra gondolt] gyermek korában tanítja vala, ki miután Pécsi Püspökké, azután Váradivá, végre a Király kommendációjára Cardinálissá s Esztergomi Érsekké tétetett, ki Janus Pannoniusnak nevezete alatt Pál Pápáról, aki őtet a Cardinálisok lajstromokba írta, így ír:

 Pontificis Pauli testes ne Roma requiras,

Filia quem similis sat docet esse marem. ( Ep. I/52)

 

Sanctum non possum, patrem te dicere possum,

Cum video natam, Paule Secunde, tuam. (Ep.I/53)

 

János Pápáról penig, ki Asszony vala így ír:

 

Femina, Petre, tua quondam ausa sedere cathedra,

Orbi terrarum iura verenda dedit.

Hinc compressa [a használatban lévő kiadásokban: indeprensa] quidem cunctos latuisset in annos,

Facta foret partu, ni manifesta, novo.

Post haec Roma diu simili sibi cavit ab astu,

Pontificum arcanos, quaerere sueta, sinus.

Nec poterat quisquam reserantes aethera claves,

Non exploratis sumere testiculis.

Cur igitur nostro, mos hic iam tempore cessat?

Ante probat quod se quilibet esse marem. (Ep. I/58)

 

És mindez magyarul:

Róma, ne fürkészgesd, hogy a pápa heréje hogy is van!

Itt ez a lány - kiköpött apja - mutatja nemét. ( ford. Csorba Győző)

 

Az eredeti szöveg egyébként ütősebb, hogy ne mondjam, tökösebb:

 

Róma ne vizsgáld, hogy Pál pápa töke rendben van-e?

A lány, aki ráüt, kellőképpen bizonyítja férfivoltát.

 

Szentatya? - Szentnek aligha, de joggal hívlak atyának,

mert atya nyilván vagy, Pál, hisz e lány a tiéd.( ford. Csorba Győző)

 

Egykor trónusodat, Szent Péter, nő bitorolta,

s éppúgy tisztelték, mint az elődeit is.

Tán sohasem derül is fény erre a furcsa titokra,

hogyha babát nem szül, s leplezi ő le magát.

Ettől fogva sokáig - félve, hogy újra becsapják -,

Róma alánézett a reverenda alá.

Nem kaphatta meg addig senki a mennyei kulcsot,

míg bizonyos nem lett, hogy here birtokosa.

Mért hagyták el e régi szokást? Nyilván csak azért, mert

mostanság a jelölt már azelőtt bizonyít. ( ford. Csorba Győző)

 

Protestáns körökben – és nemcsak gyilkos humoruk miatt – igencsak népszerűek lehettek ezek az epigrammák. Az a tény, hogy még egy olyan nem éppen szentéletű püspököt is, mint amilyen Pannonius volt, felháborított a pápaság erkölcstelensége, protestáns olvasatban a reformáció elkerülhetetlenségét és szükségességét bizonyította. Gyöngyösi valószínűleg valamelyik tanárától hallhatta a fenti „irodalmi pletykát”, és gyorsan fel is jegyezte más célra vásárolt könyvecskéjében, talán arra gondolva, hogy később még jól jöhet valamilyen teológiai disputában. Ilyen szempontból pedig a bíboros, illetve az érsek Vitéz János mint szerző, kétségkívül nagyobb aduász volt a püspök Pannoniusnál.

De valóban lehetséges volna, hogy ezt a három híres-hírhedt epigrammát a nagybácsi, Vitéz János írta? Filológus legyen a talpán, aki pusztán filológiai módszerekkel be tudná bizonyítani, hogy az epigrammáknak nem Janus a szerzője! Nézzük inkább a történelmi kontextust.

1465-ben Janusunk a király megbízásából Rómába utazott, hogy köszöntse Pál pápát, aki ezen a néven a második volt az egyház történetében. Zsebében talán már az elindulás pillanatában ott lapult egy panegyricus, egy udvarló költemény, melyet valószínűleg át is adott a pápának:

Qui modo Petrus eras, Paulus nunc diceris idem,

Ac Petri et Pauli culmina summa tenes. (…)

Sic et tu amborum fungens vice, maxime praesul,

Percute sacrilegos, sidera pande piis. (Ep. I/264)

 

Eddig csak Péternek hívtak, Pálnak is immár,

Péter s Pál erejét egyesited te magad.(…)

Rád is, atyám, ezután már épp ez a két feladat vár:

Kardod a rosszra lecsap, s mennybe segíted a jót.

( A pápa eredetileg a Pietro névre hallgatott, erre utal a vers kezdősora.)

Vajon mi történhetett közte és a pápa között, hogy nem sokkal a fenti panegyricus megírása után megorrolt az egyházfőre, és zsinórban megírt három epés epigrammát? Nos, a viszony nem Janus és a pápa, hanem Mátyás és a pápa között romlott meg. A pápa ugyanis zokon vette, hogy figyelmeztetése, sőt határozott utasítása ellenére Mátyás továbbra is szövetséges viszonyt tartott fenn eretnekké nyilvánított ex-apósával, Podjebrád György cseh királlyal. Ebben a helyzetben Vitéz János és Pannonius, akármit gondoltak is esetleg, nyilván a király oldalán álltak, akinek nagyon a begyében lehetett a Szentatya. (És persze viszont). Így nem nehéz elképzelnünk, hogy a versek Mátyás vagy Vitéz János, esetleg mindkettőjük ösztönzésére születtek. Annyi tehát igaz lehet a Gyöngyösi által lejegyzett irodalmi pletykából, hogy a versek értelmi szerzője (esetleg éppen Mátyás ösztönzésére) Vitéz János, bár Janusnak, noha  akkorra régen kinőtt már a kamaszos nyelvöltögetésből, valószínűleg püspök korában sem kellett a szomszédba mennie némi gorombaságért. A zaftos pletyka pedig mindig is jó ihletője, ill. hálás témája volt az epigramma műfajának.

Az epigrammák miatt egyébként Janus nagyon sok (főként katolikus) kutatója, értője és csodálója feszengett már. „A gyalázkodó mondanivaló (…) – írja Ritoókné Szalay Ágnesa szerzőjükre hozott nem kevés szégyent, azért, mert más, egykorú források a pápa szabados életéről nem szólnak.”

Nos hát, amennyiben az epigrammákat a nagybácsi írta unokaöccse neve alatt, a „gyalázkodó mondanivaló” ódiuma alól ezennel felmenthetjük Janusunkat. De kötve hiszem, hogy bármelyikük posztumusz hírnevének akárcsak egy fikarcnyit is ártana az, hogy komolyan vettek egy Pál pápáról terjesztett esetleges rágalmat.

Elképzelhető, hogy Pál pápa a versekben kipellengérezett módon csakugyan nem használta a heréit, ám az bizonyos, hogy ez imént nevezett szervek a világirodalom szempontjából mégiscsak produktívaknak bizonyultak: (bárki is legyen a szerzőjük) három remek, humorérzékünket ma is megcsiklandozó epigrammát ihlettek.

 

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://laudator.blog.hu/api/trackback/id/tr8512283523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2017.03.29. 12:21:52

EZ érdekes volt. Köszi!
süti beállítások módosítása