Concedimus nulli (nisi Deo) - Nem hódolunk senki előtt (hacsak Isten előtt nem)

2017. április 25. 08:21 - Erasmius

Megölni az evangéliumot, avagy példázat a történelem (és a filológia) hasznáról

Miért jó, ha egy latin nyelvápoló blog megéri 10. születésnapját? Többek között azért, mert megtudhatjuk, mit jelentett az a fura szólásmondás, hogy "megölni az evangéliumot". Petneházi Gábor - Erasmius álnéven - megtisztelt azzal, hogy szülinapi cikket írt nekünk, melyben ennek a különös adagiumnak  az eredetét kutatja.

1593 szeptemberében Gyulaffy Lestár – nem első, de nem is utolsó – lengyelországi követségéből visszatérve egy lepecsételt levelet adott át Kovacsóczy Farkasnak, Erdély kancellárjának. Az iratot hamarosan Báthory Zsigmond jelenlétében a fejedelmi tanácsban is felolvasták, ill. Gyulaffy ugyanitt előadta a levél küldőjének, Jan Zamoyski lengyel főkancellárnak a szóbeli instrukcióit is. E szerint, valamint a terjedelmes írás tartalma szerint is, Zamoyski álláspontja egyértelmű volt: Erdélynek nem szabad nyíltan csatlakoznia a keresztény szövetséghez és háborúba kezdenie a törökkel, mert az csak pusztulást hozhat a fejedelemségre, és nem szabad bíznia a Habsburgokban sem, akik a század folyamán, amikor csak tehették, addig is elárulták a magyarokat. A levél – némileg csonkoltan (a németellenes és az uralkodóházat befeketítő részletek kivételével) magyarul is olvasható Bethlen Farkas Erdély történetében, és hamarosan a 17. századi erdélyi történetíró által kicenzúrázott részletek is publikálásra kerülnek. Itt most csupán egyetlen latin frázissal szeretnék foglalkozni, azzal a nem titkolt céllal, hogy a humanista és antik irodalom tárházának mára szinte elfeledett bőségét is felvillantsam az olvasó előtt.

17965139_1331250223623608_783668699_n.png

 Zamoyski ezekkel a mondatokkal fejezi be levelét:

 Haec ego pro mea in te fide et charitate affinis et princeps magnanime scribenda duxi, ut ex his pro re et tempore recta ac salutaria consilia expias. Si mihi momenti auscultaveris, erit de quo tibi olim gratuleris, mihi gratias agas, si non obtemperaveris, dico, praedico, denuncio: evangelia inde non immolabis.

 

Magyarul:

Mindezt, nemeslelkű fejedelem és kedves rokonom, az irántad érzett szeretet és bizalom diktálta nekem, azért, hogy a helyzethez illetve az időhöz illő és üdvös döntésre juss. Ha egy kicsit is rám hallgatsz, hálás leszel nekem és magadnak is megköszönöd még egykoron; ha pedig mégsem engedsz, előre mondom, kijelentem és kihirdetem: bármit is teszel, nem lesz benne köszönet.

Evangelia inde non immolabis – magyarul: semmi jóra ne számíts, ebből nem fogsz semmi jót learatni, esetleg: semmi jó nem fog kisülni belőle, ill.  lehet, hogy üdvös a szándékod, de a vége pont az ellenkezője lesz, azaz nem lesz benne köszönet, hogy a magyarban is valami közkeletű fordulattal éljünk. Ami persze nem teljesen fedi az eredetit.

Már a fordítás nehézkességéből is sejthető, hogy egy problémás szókapcsolattal van dolgunk,  olyan latin frázissal, adagiummal, vagy paroemiummal, ami a korban elterjedt lehetett, de a mai olvasónak már nehéz megfejtenie az értelmét, hiányzik a közös a tudás, ami a 16. század végén még a humanista műveltség része volt, s amire hivatkozva a levél írója mondanivalóját még ezzel az utolsó figyelmeztetéssel is nyomatékosítani akarta.  Jan Zamoyski (1542-1605) valóban igen művelt férfiú volt, ebben a levelében is írja, hogy Párizsban is tanult, ill. tudjuk, hogy a padovai egyetemen doktorált, egyébként erdélyi kollégájához, Kovacsóczy Farkashoz (1540-1594) hasonlóan, aki szűk két évig Báthory István hasonnevű unokaöccsének a tanulmányait is felügyelte a venetói egyetemvárosban (a névazonosságból ered a mítosz, hogy a fejedelem maga is ott tanult volna, szobra is van a Prato della Vallén, de ez megint csak egy másik történet). Nagyon is tudta tehát, hogy mit és miért ír.

 Evangelia immolare.

Első utam természetesen, ahogyan mindig, Erasmus monumentális Adagiájához vezetett, ami mintaszerű, modern kritikai kiadásban bárki számára hozzáférhető, de ott nem találtam a kifejezést. Aztán, némi keresgélés után egy 1574-es Adagia kiadásban mégis ráleltem, pontosabban egy olyan kötetben, amiben nemcsak a rotterdami mester által összegyűjtött szóvirágok szerepelnek, hanem más, mára már kevésbé ismert szerzőké is, akik ha nem is hoztak össze chiliasokat, azaz ezreseket (ti. Erasmus szólásgyűjteményét ekkora egységekre tagolta), azért maguk is igyekeztek a mester nyomába lépni. Ki tudja, talán megfogadták a tanácsát, amit az egyik kötetben szereplő Holbein-metszet alá biggyesztett:

perfacile_est.jpg

 

Perfacile est ut aiunt proverbia scribere cuivis.

Haud nego, sed durum est scribere Chiliadas.

Qui mihi non credit, faciat licet ipse periclum:

Mox fuerit studiis aequior ille meis.

 

Magyarul, prózában:

Közmondásokat írni, mint mondják, egyszerű, akárkinek is.

Nem tagadom. De kemény dolog már több ezret írni.

Aki nem hiszi, tegyen csak próbát bátran:

Jobb véleménye lesz mindjárt a teljesítményemről.

 

 

Gilbertus Cognatus legalábbis úgy tűnik, szívére vette a tanácsot, ti. az említett 1574-es kötetbe egyszerűen átemelt Paroemion sylloge c. gyűjteményében ha nem is ezer, de valamivel több, mint ötszáz római és görög szólást gyűjtött össze, és ezt aztán más lexikográfusok is előszeretettel használták. Cognatus, eredeti francia nevén Gilbert Cousin (1506-1572) 1530 és 1535 között Erasmus famulusa, azaz titkára és mindenese volt, és valóban sok mindent tanult mesterétől, túl azon, hogy barátok is lettek. Az egyik legismertebb műve az inas kötelességeiről írott kis traktátusa (Oiketēs sive de officio famulorum, 1535), de Erasmushoz hasonlóan híres levelező volt, ill. életművéből a francia irodalom egy geográfiai művet szokott még kiemelni: Franche-Comté latin leírását. Életének utolsó öt évét börtönben töltötte, eretnekségért feljelentették ugyanis, bár egész életében Erasmushoz hasonlóan a katolikus egyházon belüli reform pártját fogta és távol tartotta magát úgy a dogmatikai vitáktól, mind a reformáció különböző irányzataitól.

A keresett kifejezés mindenesetre így szerepel nála:

 Immolare Evangelia

Caelio dicuntur immolare Evangelia, qui rei divinae ex felici nuncio dant operam. Graecis enim Evangelium quamvis bonum et optatum nuncium declarat.

 

Caeliusnál szerepel az ’immolare evangelia,’ azokra mondja, akik az istennek áldoznak egy örömhír miatt. A görögben az evangélium ugyanis bármilyen jó, vagy kívánatos hírt jelent.

 

Ha az olvasó azt gondolja, hogy némileg elégedetlenül vakartam a fejem ezeket olvasva, igaza van. Ahhoz, hogy továbblépjek, rá kellett jönnöm, hogy ki lehet a Cognatus által emlegetett Caelius.

Caelius Rhodiginusról van szó, olasz nevén Lodovico Ricchieriről (1469-1525), akit egyik híres tanítványa, Julius Caesar Scaliger (1484-1558) a kor Varro-jának nevezett, nem is ok nélkül. Caelius főműve ugyanis, az Antiquarum lectionum libri tulajdonképpen abban, a későbbi századokban enciklopédikusnak nevezett gondolatban született, ami Marcus Terentius Varro Antiquitates rerum divinarum et humanarum, vagy Disciplinarum libri c. munkáit is ihlette az ókorban, és amit maga Erasmus is követett az Adagiában. Volt is köztük némi rivalizálás, Caelius plágiummal is megvádolta a Erasmust, azaz hogy a bővülő Adagia-kiadásokban jelzés nélkül az ő munkáját is felhasználta. Az Antiquarum lectionum 16 kötetben jelent meg 1516-ban, ugyanott Velencében, Aldus Manutiusnál, ahol Erasmus Adagiájának az első, rendkívül sikeres kötetei is napvilágot láttak egy évtizeddel korábban. Erasmus 1514-től kezdve már leginkább a bázeli nyomdásszal, Frobeniusszal dolgozott, igazából Manutiusszal meg is romlott a kapcsolata, de ez ismét csak egy másik történet. Ami most fontos, hogy mit ír Caelius (a végleges formában már harminc könyvre bővített mű 1562-es lyoni kiadását használtam, liber XXV, p. 287):

rhodigiani-page-001.jpg

Phocion Atheniensis, quem nemo vel ridentem vidit vel flentem, quum civitatem intueretur a Leosthene praecipitatam in bellum, dum libertatis spem et imperii concipit illa tumidius: verba eius cupressis consimilia sibi dicebat videri, quoniam pulchra quidem forent ac sublimia, caeterum fructu omnino carerent. Sed enim quum initia cedere prosperius essent visa, immolarentque evangelia omnes, hoc est rei divinae ex felici nuntio darent operam: interrogatus, an ita rem gestam vellet,

πεπρᾶχθαι μὲν οὖν βεβουλεῦσθαι δ' ἐκεῖνα

id est, gestam quidem velle sic, illa tamen malle decreta. Ex his adagium producitur, de iis, quae speciosa quidem videntur, inania tamen sunt et nullum prorsus emolumentum praeferentia.

 Azaz:

Az athéni Phókión, akit senki nem látott sem sírni, sem nevetni, mikor látta, hogy a hatalom és szabadság reményétől megrészegült város Leószthenész biztatására a háborúba rohan, ennek szavait a ciprusfákhoz hasonlította, mivel azok is szépek és magasak ugyan, de semmilyen hasznuk nincs. Aztán mikor kezdetben minden úgy tűnt, hogy jól halad, és mindenki megölte a jóhírt, azaz áldozatot mutatott be az isteneknek a siker hallatán, megkérdezték, hogy talán nem így akarta-e volna ő is, hogy a dolgok történjenek, mire azt válaszolta: hát hogy a fenébe ne, de attól még ugyanaz a véleményem. Ebből származik a mondás, amit azokra dolgokra mondunk, amelyek látványosak ugyan, de feleslegesek és semmi haszon nem származik belőlük.

A történet forrása Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok c. remekműve – ezt is, és a Moralia néven fennmaradt gyűjteményt (magyarul sajnos csak töredéke hozzáférhető) Erasmus is, Rhodiginus is bőségesen kiaknázta. Phókión – ifjabb Cato életrajzpárban szerepel a történet, érdemes ezt is megnéznünk, magyarul Máthé Elek fordításában, a 23. fejezetben:

 

Amikor Leószthenész, aki a várost belevitte a lamiai háborúba, és gúnyos mosollyal megkérdezte az elkeseredett Phókióntól, hogy annyi éven át tartó vezérségével mi jót tett a várossal, Phókión így felelt: "Nem kis jó az sem, ha a polgárok saját sírjukba temetkezhetnek." Majd amikor Leószthenész nagy hangon beszélt, és állandóan dicsekedett a népgyűléseken, Phókión így szólt: "A te beszédeid, ifjú ember, olyanok, akár a ciprusfák, nagyok és magasak, de gyümölcs nem terem rajtuk." Egyszer Hüpereidész ezt a kérdést intézte hozzá: "Mikor tanácsolod, Phókión, hogy az athéniak háborút kezdjenek?" "Majd ha látom - felelte -, hogy az ifjak megállják helyüket a hadsorokban, a gazdagok szívesen adóznak, és a szónokok nem sikkasztják el az állam pénzét."

Midőn sokan megcsodálták a Leószthenész által összegyűjtött haderőt, s megkérdezték Phókióntól, hogyan vélekedik az előkészületekről, ezt válaszolta: "Rövid távra jó lesz, de én hosszú távon félek a háborútól, mert a városnak nincs több pénze, sem hajója, sem hoplitésze." A tények valóban őt igazolták, bár Leószthenész eleinte fényes haditetteket hajtott végre, a boiótokat nyílt csatában leverte, és Antipatroszt körülzárta Lamiában. Ekkor, mint mondják, nagy reménykedés fogta el a várost, a jó híreket állandóan lakomákkal ünnepelték meg, és áldozatokat mutattak be az isteneknek. Phókión mégis így felelt azoknak, akik téves ítéleteiért felelősségre akarták őt vonni, és megkérdezték tőle, nem szeretné-e, ha ezeket a haditetteket ő hajtotta volna végre. "Persze hogy szeretném, de azért örülök, hogy olyan tanácsot adtam."

Phókión (402-318) mérsékelt athéni politikus volt, akit 45 alkalommal választották sztratégosszá, a makedónokkal szembeni konfliktust akkor is ellenezte, amikor Nagy Sándor apja, Philipposz 338-ban legyőzte az egyesült görög seregeket, és akkor is, amikor Nagy Sándor halála után az athéniak – a fent említett Leószthenész vezetésével – újra megpróbálták kivívni a függetlenségüket. Ez volt a lamiai háború (323-322), amelyben kezdeti sikerek után végül mégis vereséget szenvedett Athén, a városba ismét makedón helyőrség telepedett, akiknek parancsnokával a közvetítést Phókión vállalta magára. A Makedóniát vezető hadvezér, Antipatrosz halála utáni zavaros időszak aztán az ő bukását is elhozta: hazaárulás vádjával elítélték, és mint Szókratésznak, neki is ki kellett innia bürökpoharat.

Most érdemes visszatérni Caeliushoz, aki mint a láttuk a Plutarkhosznál szereplő történetet meglehetősen összerántotta és a saját szavaival tolmácsolta. Máthé Eleknél:

nagy reménykedés fogta el a várost, a jó híreket állandóan lakomákkal ünnepelték meg, és áldozatokat mutattak be az isteneknek.

A görög szövegben:

καί φασι τὴν μὲν πόλιν ἐλπίδος μεγάλης γενομένην ἑορτάζειν εὐαγγέλια συνεχῶς καὶ θύειν τοῖς θεοῖς

Vagyis, Rhodoginos valószínűleg a görög szövegben eredetileg szereplő fordulatot is összevonta, ti. a θύειν pontosan annyit tesz: immolare, azaz áldozatot bemutatni, vagy leölni, az evangeliát pedig nem kell már magyarázni. Szó szerint tehát evangelia immolare: a jó híreket feláldozni, leölni, aminek csak úgy van értelme, ahogyan Rhodiginus is magyarázta – talán tévedésből, talán szándékosan született, jól hangzó szüleményét:

rei divinae ex felici nuntio dare operam, vagyis a jó hírekért, a jó hírek miatt hálát adni, hálát bemutatni.

Visszatérve a kiindulópontunkhoz: Zamoyski levelében egyrészt mindezt egy tagadószóval egészíti ki, amit ha tényleg szólás-mondás-szerűen akarunk fordítani, megfelelő választás lehet a „nincs benne köszönet” alkalmazása – de bármilyen javaslatot szívesen veszünk.

Ennél is fontosabb azonban a történeti exemplum, amire a lengyel kancellár csupán levele utolsó három szavával utal, ám avatott szem számára egyértelmű, utolsó figyelmeztetésként villog: Erdély ne kövesse Athén példáját, ne keveredjen háborúba feleslegesen a szomszédos nagy birodalommal. A mérsékelt Phókión figyelmeztető szava, így szelte át az évszázadokat, bár a háború kitörését – és Erdély pusztulását – csak késleltetni tudta, megállítani nem.

 

A többi, ahogyan mondani szokták, már történelem.

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://laudator.blog.hu/api/trackback/id/tr3512448945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Ledán M. István · http://laudator.blog.hu/ 2017.04.25. 09:47:03

Hát ... sz.tem nagyon úgy néz ki, hogy Rhodiginus benézte a görög szöveget, aztán meg elkezdte magyarázni a bizonyítványát. Talán így is lehetne fordítani: nem fogsz örömtől repesni. :)

Erasmius 2017.04.25. 09:57:50

Igen, vagy benézte, vagy még egy lehetőség, hogy romlott volt a szöveg, amit használt. Baranyai Decsinél nem néztem meg, hogy szerepel-e, ezt még pótolom, ha hozzájutok.
Concedimus nulli (nisi Deo) - Nem hódolunk senki előtt (hacsak Isten előtt nem)