Concedimus nulli (nisi Deo) - Nem hódolunk senki előtt (hacsak Isten előtt nem)

2017. július 15. 09:57 - Erasmius

Hogyan káromkodtak 500 éve a németek latinul, és mi köze ennek a p*csához?

Vendégszerzőnk, Erasmius, azaz Petneházi Gábor, ezúttal egy nem éppen szalonképes, ám annál érdekesebb témával jelentkezik, ami nemcsak a kora újkori német (és latin) „aljanyelvre,” hanem a mai magyar gyakorlatra nézvést sem lesz tanulságok nélküli.

 

bebel_poeta.jpgHeinrich Bebel (1472-1518), a sváb paraszti sorból felemelkedett költő (I. Miksa 1501-ben koronázta ünnepélyesen poeta laureatus-szá Innsbruckban), író és tübingeni professzor változatos életművének ma is legismertebb darabja a latin nyelven írt Facetiae (Adomák) c. gyűjtemény, amely először 1508-ban jelent meg, és igen hamar elterjedt Európában. Számos kiadása és népnyelvi fordítása létezik mindmáig, legújabb német fordítása 2005-ben jelent meg. A mű mintája Poggio Bracciolini (1380-1459) firenzei kancellár egyező című adomagyűjteménye volt – nem véletlen, hogy az általam használt 1557-es kiadásban Poggio művéből is szerepelnek darabok (magyarul ez Csehy Zoltán remek fordításában olvasható: Poggio Bracciolini, Elméncségek, Kalligram, 2009). Bebel gyűjteménye viszont minden ízében német, s nagyszerű tükörképét adja annak a már nemzeti öntudatára ébredt, de egyben a humanizmussal is átitatott asztali kultúrának, ami nemcsak I. Miksa innsbrucki udvarában, de a korabeli német fogadókban és diáktársaságokban is uralkodó lehetett. A rövid, csattanós, többnyire a parasztok és nők rovására, de pl. a zsidókon, szerzeteseken és vándordiákokon is élcelődő történetek többségét manapság egyszerűen viccnek mesélnénk, nem véletlen, hogy egyik-másikuk valóban ilyen minőségben maradt fenn a szóbeliségben egészen a 20. századig. Amiről az alábbiakban beszélni szeretnék azonban, annak inkább szótörténeti vonatkozásai lesznek.

Tovább
3 komment
2017. július 14. 09:22 - Ledán M. István

Pöce-parti latinság, avagy mi fán terem a kronogramma?

Jó kronogrammát szövegezni nem éppen egyszerű vállalkozás. Az igazán sikeres kronogrammában minden számértékkel bíró betű „játszik”, az így kapott évszám pedig rendszerint az épület építésének, restaurálásának vagy valamilyen más jelentős eseménynek a dátumára vonatkozik. Magyar nyelvterületen az egyik legismertebb (és legsikerültebb) kronogramma a madéfalvi veszedelem évszámát rejti, és így szól: SICVLICIDIVM. A szó székelygyilkosságot jelent és a számokként is olvasható betűk az 1764-es évszámot adják ki. A SICVLICIDIVM azért is igen sikerült kronogramma, mert csupán egyetlen olyan betűt (S) tartalmaz, amelyiknek nincs számértéke, az összes többi számként is értelmezhető és értelmezendő.

Tovább
2 komment
2017. június 03. 10:00 - G.d.Magister

Hogy szabadon írhassak

 

Interjú G.d.Magisterrel, a Laudator blog megálmodójával

kodex_12.jpg

Stephanus Nugator: A régi szép idők kedvéért, ezúttal én is laudatoros álnevemet használom. Szóval Stephanus Nugator kérdezi G.d.Magistert.

Első posztodban egy politikust csipkedtél meg egy latin fogalom rossz használata miatt. Terveztél-e már akkor „komolyabb” témájú bejegyzéseket, mint amilyen pl. a „Megölni a királynőt” , „Az ember, aki latinra fordította a Micimackót”, vagy inkább csipkelődősre, beszólósra tervezted a blogot, és menetközben vált amolyan latint népszerűsítő oldallá?

Tovább
Szólj hozzá!
2017. május 18. 17:15 - Ledán M. István

Patriotizmus, pancser latinsággal

sala_unirii.jpg

Az 1980-as évek elején Gyulafehérvár belvárosában leromboltak egy szebb napokat látott szállodát, mely akkor az Apulum, korábban Dacia, még korábban a Hungária nevet viselte. A Fehérváron gyülekező  erdélyi románság képviselőit feltehetően nemcsak a szálló kényelme és monarchiabeli eleganciája, hanem elsősorban talán a Hungária név szimbolikus értéke győzte meg arról, hogy éppen ott készítsék elő Erdély Romániával való egyesülését, vagyis Erdély elszakítását a történelmi Magyarországtól. A szálló tehát, mely a románság kultikus helye lehetne, nem létezik, helyén ocsmány panellakások állnak. A román képviselők innen, a néhai Hungária szállóból mentek át a tiszti kaszinóba, a mai Egyesülés Termébe, hogy aláírják a gyulafehérvári határozatot. Néhány évvel később, Ferdinánd király megkoronázása alkalmából egy diadalívszerű bejáratot építettek az épület elé, valamint fölvéstek rá egy latin feliratot, mely azóta is, azaz 1922 óta három nyelvtani szarvashibával díszeleg az épület bejárata fölött:

arcul-de-triumf-sala-unirii.jpg

Tovább
7 komment
2017. május 03. 11:36 - Ledán M. István

Hogyan került bele Pilátus a krédóba?

nagykep.jpg

Anatole France-nak, ifjúkori kedvencemnek van egy novellája, mely arról szól, hogy az idős, megkeseredett egykori júdeai helytartót, Poncius Pilátust – becsületes római nevén: Quintus Pontius Pilatust – felkeresi egyik régi cimborája; beszélgetnek, borozgatnak, előjönnek a júdeai emlékek is, s egy adott ponton ezt kérdezi a barát Pilátustól: emlékszel-e a názáreti rabbira, Jézusra, akit a te helytartóságod idején feszítettek meg? Pilátus kissé eltűnődik, majd így válaszol: azt mondod Jézus, Názáretből? Nem, nem emlékszem rá!

Tovább
6 komment
2017. április 16. 09:06 - Weiner Sennyey Tibor

Egyetlen nyelven tudok, azon is csak egy kicsit

Weiner Sennyey Tibor, költő, író, a Drót főszerkesztője, felkérésünkre, szülinapi cikket írt blogunknak, melyben költői (és nemcsak) kalandokról, versekről, fordításokról, és persze a latinról mesél nekünk. Az utóbbiról kiderül, hogy akkor is meghatározza az életünket, ha nem vagy keveset tudunk ezen a furcsán halott-furamód élő nyelven.

12717500_10153942694114530_8035903839812982773_n.jpg

Rendszeres olvasója vagyok a kiváló Laudator blognak, így nagy megtiszteltetés volt a felkérés, hogy a blog tizedik születésnapjára írjak valamit arról, hogy milyen a kapcsolatom a latin nyelvvel. Mégis inkább arról írnék milyen a kapcsolatom úgy általában az idegen nyelvekkel, eddigi életem és tanulmányaim során ugyanis nagyon sok nyelvbe belekóstoltam, de igazán, csak egyetlen nyelvet tudok magaménak. S még abban is – ahogy a költő mondja – „mennyit hibázok, te úristen”. Minderről egyébként egyszer már más megközelítésben tartottam előadást a Koreai Kulturális Központban.

Tovább
1 komment
2017. április 09. 09:05 - El Mexicano

Hogy hangzott a latin valójában?

A Laudator 10. évfordulója alkalmából El Mexicano (vagy ahogy latin köznyelven mondanánk: Mexicanus ille), az azonos nevű spanyol nyelvművelő blog szerzője, felkérésünkre, egy izgalmas vendégposztot írt arról a sokakat foglalkoztató kérdésről, hogy vajon milyen lehetett a latin a beszédben, melyik mai nyelvre hasonlíthatott leginkább a hangzása.

 romai-unnepseg-roberto-bombipiani_308395.jpg

A kérdésre azért nem olyan egyszerű a válasz, mint gondolnánk. Kezdjük azzal, hogy melyik korszakban? A latin, amikor még az emberek anyanyelve „volt” (tudniillik most is az, csak a mai változatait már nem így hívják!), mint bármely más természetes nyelv, folyamatosan változott, és természetesen ugyanúgy voltak nyelvjárásai már a kezdetektől fogva, ahogy ma, újlatin nyelvek formájában. Egy olyan nyelvről beszélünk, amelynek első írásos emlékei az i. e. 7. századból származnak („Manios med fhefhaked Numasioi”, azaz ’Manius készített engem Numeriusnak’ volt a legrégebben leírt latin mondat egy aranycsatba vésve, amelyet ma praenestei fibulaként ismerünk): az akkor beszélt latint már ugyanúgy nem értette volna meg Caesar vagy Cicero, ahogy az 1. századi latint a mai olaszok vagy spanyolok. Annak, hogy ma újlatin nyelvekről – és nem csak egy „újlatinról”, mint az újgörög esetében – beszélünk, csupán az az oka, hogy ezek a latin nyelvjárások új államok nemzeti nyelveivé váltak, más-más kidolgozott sztenderdekkel és íráshagyományokkal, szemben a göröggel, amelyet máig ugyanígy neveznek, mivel ugyanabban az országban beszélik (de természetesen ez sem jelenti azt, hogy a mai görögök bármit is megértenének tanulás nélkül az ógörög nyelvből!). Egyezzünk ki abban, hogy latinon ma leginkább a klasszikus korszakban (kb. i. e. 100 – i. sz. 50. közötti időszak) beszélt nyelvet értjük, így a továbbiakban ezzel fogunk foglalkozni.

Tovább
13 komment
2017. április 07. 17:39 - Ledán M. István

Szép municípium Kolozsvár-Napoca!

Nem tartozom azok közé, akiknek megkeseríti az örömét az a tény, hogy a Kolozsvár bejáratainál végre felállítandó háromnyelvű (román-magyar-német) helységnévtáblák fölé egy latin felirat is kerül, mely arra emlékezteti a kincses városba érkezőt (akkor is egyébként ha nem tud latinul), hogy a város történelme nem a magyarok bejövetelével kezdődött. Egyrészt, mert, ha úgy vesszük, a város történelme csakugyan nem velünk, magyarokkal kezdődött, másrészt, mert örülök minden kortárs-latinságnak.

Mondom, nem keseredett meg az öröm a transzilván szívben, ami kebelemben dobog, egy-két dolgon azonban elcsodálkoztam. Nem azon persze, hogy a város neve helytelenül szerepel magyarul (úgyis kijavítják majd). Nem lehet elvárni egy átlagromántól, hogy ismerje a magyar abécé furfangjait. Azt viszont el lehet várni, hogy az, aki latin szöveg megírására vállalkozik, tudjon latinul.

Íme a latin szöveg, ami azt mondja (vagy majdnem azt), hogy

Napoca (Aelium) municípium, Hadrianus császár által alapítva

98382_foto_szilagyi_szabolcs.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2017. február 23. 08:51 - Ledán M. István

Mátyás király, Pannonius és a pápa heréi

20120802-szepulj-johanna-a-noi-papa-6_1.jpg

Nemrég Kolozsvárott belelapoztam egy XVII. századi emlékkönyvbe, egy ún. album amicorumba vagy philotheca-ba (baráti emlékkönyv, kb. baráti tár), melybe diáktársak írtak egymásnak klasszikus vagy bibliai idézeteket, dedikációkat, a tehetségesebbek még epigrammákat is.

Ilyesféléket:

Tovább
1 komment
2017. február 01. 09:13 - Ledán M. István

Felségsértés rovásírással

h_aachen_allegoria.jpg

A Bocskai-felkelés évében, 1604-ben Szamosközy István, erdélyi történetíró, polgári mesterségére nézve fejedelmi levéltáros, írt egy furcsa, afféle makaróni-epigrammát, melyben latinbetűs mondatrészek váltakoznak rovásírásos mondatrészekkel. Ez utóbbiak egyébként ugyancsak latinul olvasandók.

Tovább
8 komment
2017. január 05. 09:09 - Ledán M. István

Egy megbolondult latintanár, vagy mire (nem) jó a latin?

marai1.jpg

Nemrég  olvastam el Máraitól a Bébi, vagy az első szerelem c. kisregényt. Máraihoz – hiába írja mindig ugyanazt, hiába próbálnak meg belőle amolyan jobbos etalont fabrikálni (ami elkedvetlenít), és hiába nem a fikciós írásai (tehát írásainak zöme) a legjobbak – újra és újra visszatérek. Talán azt remélem, hogy ameddig csonkig égnek a gyertyák vagy elkezd füstölni a petróleumlámpa, megtudok tőle valami lényegeset. Egyébként  csakugyan megtudok.

Tovább
5 komment
2016. december 23. 08:46 - Ledán M. István

Nagykerecseny, kiskarácsony és az ünnepi kalács

cultura-sandro-botticelli-adoration-of-the-magi-uffizi.jpg

Van egy – tulajdonképpen tetszetős és szellemes – szóeredeztetés, mely szerint a  karácsony a latin incarnatio (testtélétel, megtestesülés) szóból származik. Ehhez az etimológiai kísérlethez az a tény adhatott ihletet, hogy karácsony szavunk összecseng a latin incarnatioval. Ezt leginkább teológiai etimológizálásnak nevezhetnék, így ugyanis a magyar kifejezés is – számos újlatin nyelvben használatos kifejezéshez hasonlóan – konkrétan utalna Krisztus születésére, teológiai műszóval: Isten megtestesülésére. Külön érdekesség, hogy ennek az etimológiának – tudtommal – első írásos nyomát az 1825-ben megjelent ún. Budai lexicon-ban találjuk, mely egy négynyelvű (román-latin-német-magyar) román vonatkozású szótár.

Tovább
2 komment
2016. december 01. 13:46 - Ledán M. István

Gyere ki, columbám! Gyere ki, grlicém!

98736.jpg

Ha a János vitéz ismert sorát a X. század körül írta volna le Petőfi, vajon hangozhatott volna-e nagyjából a fenti módon? Ami a grlicét (gerlice, gerle) illeti,  minden bizonnyal. Bár, hozzá kell tennünk, hogy mivel - akárcsak nekünk - őseinknek is gondot okozott a mássalhangzótorlódás, már átvételekor is becsúszhatott egy segédhang. Na, de mi a helyzet a columba-val (galamb)?

Tovább
Szólj hozzá!
2016. szeptember 10. 08:39 - Ledán M. István

A kortárs ősmagyarok nyilaitól ments meg Öregisten minket!

crooked-arrow-wvane.jpg

Az már úgy van, hogy daimónunk ( a szót inkább keresztény, mint klasszikus jelentésében használva) ott próbál röhögőgörccsel elveszíteni bennünket, ahol a legkevésbé sem vagyunk felkészülve rá. A magyar virtuális térben több olyan magyarságkutatással foglalkozó honlap is akad, melyek böngészése során betegre röhöghetjük magunkat. Olvasóim testi-lelki épségére való tekintettel, ártalmatlan adagban kínálok most egy kis röhögnivalót, de saját felelősségre (itt és itt), mindenki annyit röhöghet amennyit akar. Vagy ameddig bírja.

Tovább
46 komment
2016. július 29. 09:45 - Ledán M. István

Sehol semmi nyoma az embernek

Egyik leginkább mellbevágó mondata ez Erasmus méltatlanul elfeledett (magyarra eleddig le sem fordított) írásának, mely egy görög közmondásból indul ki: γλυκὺς ἀπείρῳ πόλεμος (glüküsz ápejró polemosz), azaz édes a háború a tapasztalatlanoknak. Eredetileg – a többezer  klasszikus közmondást feldolgozó Adagia első kiadásában (1508) – mindössze néhány sorból állt, ám az évek során, újabb és újabb részletekkel bővítve, írója terjedelmes háborúellenes esszévé duzzasztotta.

cropped-cropped-cropped-hans_holbein_d_j_und_werkstatt_erasmus_von_rotterdam.jpg

Tovább
8 komment
2016. május 27. 07:36 - Elementarius

Tetkólatin 2

index_5.jpg

Míg a tetoválás történetét igen messziről kellene kezdeni (már a Biblia is tiltja: ne végezzetek magatokon tetoválást/magatokat meg ne bélyegezzétek/tűzdelt írást ne csináljatok magatokra, 3Móz. 19, 28), a tetoválás eltávolításának története  nem vezet ilyen messzi múltba.

Saját törvényével némileg ellentétesen ( bár a fentebb idézet bibliai tiltás vsz. az idegen istenek kultuszával áll inkább kapcsolatban) Isten az Ézs. 49, 16 szerint Jeruzsálem (tér)képét tetoválta a tenyerébe, nyilván örök szeretete jeléül, minthogy a tetoválást azidőtájt lehetetlen volt eltűntetni:

Íme, a tenyerembe véstelek be (markaimba metszettelek fel téged – Károli),

Szüntelenül előttem vannak falaid.

 

Tovább
4 komment
2016. május 25. 07:30 - Palatinus Lili

A hétarcú Lesbia

herculaneum_fresco_001.jpgHa tudnám milyen volt Lesbia… Természetesen mindenkinek határozott elképzelése van Lesbiával kapcsolatban. Catullus titkos szerelme, akiről már elmondtak mindent, azt is, hogy talán nem is létezett, és a fiatal költő csak magába a szerelembe volt szerelmes. Azt hiszem nem az a lényeg, hogy Lesbia élt-e, hány éves volt és milyen színű volt a haja és kinek volt még esetleg a kedvese, vagy jól főzött-e, hanem az, hogy Catullus életet adott neki. Olyan életet kapott, ami az évezredek viharai ellenére sem szakadt meg, ott él a sorokban, ott él egy férfi szerelmében.

Tovább
2 komment
2016. április 01. 07:44 - Elementarius

Egy fejedelem ne legyen illiberális!

5054222_d1f802aaa7743898cae4174bc35a2d81_wm.jpg

A minap egy híres és egykor rendkívül népszerű könyvbe lapoztam bele, melyet a doctor verbosusnak  (beszédes doktor) nevezett szerzetes, Aegidius Romanus (1243-1316)  írt. A könyvet Aegidius Szép Fülöpnek, egykori tanítványának ajánlotta, afféle fejedelmeknek szánt füveskönyvként. Mi most az első könyv negyedik fejezetébe olvasunk bele, ahol a szerző olyan – szerinte idősekre jellemző – hibákat, erkölcsi fogyatékosságokat sorol fel, melyeket egy valamirevaló uralkodónak messziről kerülnie kell.

Az idős emberre, többek között - Aegidius szerint - az jellemző, hogy gyáva, kislelkű és (egyelőre hadd ne fordítsam le) illiberális.

Tovább
4 komment
2016. március 23. 11:14 - Elementarius

Nyelvtan a kereszten

jesus-plaque-wooden.png

Pilátus, ez  a minden sunyi, „ott rúg, ahol tud” hivatalnok prototípusa – mint köztudott – Jézus  keresztjére három nyelven íratta fel kicsinyes bosszúját: héberül, latinul és görögül (Jn.19,19-22). A bosszú előzékenységével legfelül héberül. Minket most a causa poenae, vagyis az ítélet oka kizárólag latin nyelven érdekel.

Tovább
7 komment
2016. március 15. 08:02 - Ledán M. István

Gyulából Károly?

gyulafehervar_8.JPG

Nem mondom, hogy az embernek torkában ver a szíve, mihelyt belép a gyulafehérvári várba, de valamiféle elfogódottságot mindenképpen észlelni kénytelen a szíve tájékán. Végül is Erdély egykori fővárosába érkezik, még akkor is, ha talán helyesebb inkább fejedelmi székvárosról vagy udvarról, mint fővárosról beszélni.

Tovább
2 komment
2016. január 16. 07:27 - Ledán M. István

Tiltott szexpozíciók a középkorban

adam-eve.jpg

Azzal nagyjából minden középkori teológus egyetértett, hogy a szex (és most kizárólag a házasságon belül gyakorolt szexről beszélünk) némely esetben – bocsánatos vagy éppen halálos – bűnnek tekintendő. Vita igazából csak arról folyt, hogy milyen esetekben számít bűnnek. Penyafort-i Raymundus szerint a házas ember mindösszesen négy okból él nemi életet:

Aliquando commiscentur conjuges causa suscipiandae prolis, aliquando causa reddendi debitum, aliquando causa incontinentiae sive vitandae fornicationis, aliquando causa exsaturandae libidinis. In primo et secundo casu nullum est peccatum. In tertio est veniale, in quarto mortale.

A házastársak olykor utódok vállalása végett elegyednek össze, olykor a házastársi kötelesség teljesítése végett, olykor mértéktelenségből, azaz a kurválkodás elkerülése végett, olykor meg a kéjsóvárság kielégítésére. Az első és második esetben nincs bűn. A harmadik esetben bocsánatos, a negyedikben halálos bűn van. (Summa de paenitentia et matrimonio – Áttekintés a bűnbánatról és a házasságról)

Tovább
59 komment
2015. december 17. 07:47 - Elementarius

Aludj Jézus!

Egy gyönyörű karácsonyi énekkel, illetve szövegével lepjük meg a Laudator olvasóit. Ez a kevésbé ismert ének, A Szűz bölcsődala vagy Dormi Jesu (aludj Jézus, bővebben az angol Wikin lehet róla olvasni) címet viseli, és magyarul most szólal(hat) meg először.

dormi_jesu.jpgA vers eredetileg egy flamand karcolóművész, Hyeronimus Wierix fametszetének kísérőszövege volt, melyen a kézimunkázó Szűzanya látható, illetve két angyal, akik éppen álomba ringatják a bölcsőben fekvő Jézust. A verset Coleridge, angol költő fedezte fel (újra), egy Mainz közeli katolikus  német faluban.  Coleridge egyébként azt állította, hogy a szöveg (mármint az ő fordításában) énekelhető az ismert  Adeste fideles, laeti triumphantes karácsonyi ének dallamára. Ám vagy egy egészen másik dalra gondolt, vagy teljesen botfüle volt, ami egy poéta esetében eléggé komoly hendikep.

Dormi, Jesu! Mater ridet

Quae tam dulcem somnum videt,

Dormi, Jesu! blandule!

Si non dormis, Mater plorat,

Inter fila cantans orat,

Blande, veni, somnule.

 

Tovább
Szólj hozzá!
2015. november 26. 05:47 - Elementarius

Milyen volt a római dámák szőkesége?

 

f36269a4116ef7c7cc4a342f3f5cc1bf3b6146d6.jpg

Kinek mi jut eszébe a szőkeségről?

Az örökké elérhetetlen Anna a Juhász Gyula-versből, persze. Vagy az angyali szőkeség, a dundi kis puttók a reneszánsz-festményeken. Esetleg a femme fatale, a szőke bombázó. De mi jutott vajon a szőkeségről eszükbe a rómaiaknak? Majdnem biztos, hogy nem a szőke istennők, Venus, Juno, vagy a szőke Akhilleusz, ez az ókori macsó, hanem a hetérák. Ezek a „művésznevű” szexrabszolgák, a Tyndariszok és Chloék, akiket egyébként törvény kötelezett arra, hogy, megkülönböztetésül a tisztes római nőktől, szőkére fessék a hajukat. Flava excutitur Chloe, érted kirúgnám a szőke Chloét – mondja Horatius Lydiának. Chloé nyilván hivatásos volt, akivel Horácunk a Lydiával való szakítás után vigasztalgatta magát. Ám ekkorra már nemcsak a hetérák szőkítették magukat, nemcsak a középosztálybeli nők, hanem az előkelő, nagy- és félvilági dámák is megirigyelték az aranysárga hajtincseket, persze nem ritkán a szőkeséggel együtt járó foglakozással egyetemben. Gyaníthatóan nem a tükör kedvéért festették a hajukat, már csak azért sem, mert – miként az Újszövetség mondja – tükör által homályosan láttak (1Kor.13,12), lévén, hogy a tükör akkortájt fényesre csiszolt ezüst vagy bronzlemez volt, mely egy bizonyos idő elteltével, az oxidálódás miatt, még elmosódottabb képet mutatott, mint egyébként. A férfiak azonban, akiknek kedvéért mindez történt, nem lelkesedtek osztatlanul a festett szépségért. Ovidius, a kora-császárkori költő például így korholta kedvesét:

 

Tovább
7 komment
2015. október 29. 08:11 - Ledán M. István

Vale Laudator!

the-comedy-and-tragedy-masks-acting-204493_194_178.jpgNemrég egyik posztomban azt ígértem, hogy egyszer majd elmesélem, hogyan kötöttem ki a Laudatoron. Ritkán történik meg, hogy együtt mozizunk az asszonnyal, de előfordul, hogy gyerekek a nagyszülőknél, meló semmi, és ilyenkor még arra is rávehető vagyok, hogy édes kettesben romantikus filmeket nézzek. Az egyik ilyen filmben ( a címére nem emlékszem) az egyik jelenet egy erotikus tartalmú csettelés volt, melyben előjött az angol „cum” szó. Nagyjából sejtettem, hogy mit jelenthet, így nem volt nagy kedvem pontosan utánanézni a dolognak. Ám akkor eszembe jutott a Popper sztori.

Tovább
12 komment
2015. október 20. 10:44 - Ledán M. István

Debrecen, katolikusok nélkül és katolikusokkal

1957_debrecen_preview.jpgJablonczay Lenke a Régimódi történetből, még a regény megírásának idején is, ádáz dühvel hajkurászta a mennyben Robert Townson angol botanikust, merthogy jámbor tudósunk azt találta mondani, hogy Debrecen lugubris tónusú város. Az még hagyján, hogy mondta (a szó elszáll), de le is írta (az meg ugye megmaradt), és hozzáfűzte azt is, hogy részéről érthetetlen: mi vehetett rá harmincezer embert, hogy egy olyan várost válasszon lakóhelyül, ahol se forrás, se folyó, se építőanyag nincsen? Engem feltehetően nem hajkurászna Lenke asszony a menny különböző szféráin keresztül, de egy rosszalló pillantást, azt hiszem, mindenképpen vetne rám. Már csak azért is, mert pillantásom eleddig csupán a főtér, a Nagytemplom és környéke számára volt. A legutóbbi alkalommal ez azért némileg változott.

Tovább
26 komment
Concedimus nulli (nisi Deo) - Nem hódolunk senki előtt (hacsak Isten előtt nem)