Laudator temporis acti

Concedo nulli

Romanes eunt domus!

2008. július 05. 12:45 - _Loge_


 A Romanes nevűek a házba mennek!?

 

A Monthy Python társulat filmjei széles körben ismertek, s szinte felesleges róluk írni. E helyütt azonban egy olyan dologra emlékeztetek, ami mosolyt csal az egyszeri latinos arcára. De csak szép sorjában!

 

 

A Brian élete c. film klasszikus példája annak, hogy előzetes ismeretek, párhuzamos kitekintési lehetőségek, irodalmi, ill. más művészeti ágakba tartozó párhuzamok megvonásának képessége nélkül hatalmasat veszít az alkotás az élvezhetőségéből. Önmagában véve egy értelmetlen, gügye történet, amiben ráadásul összesen ha 6 főszereplő van. (Tehát, e logikát követve, egy európai kultúrát nem ismerő Közel- avagy Távol-keleti ember számára értelmezhetetlen s értelmetlen bohóckodás.) Ha azonban az evangéliumokból s az egyház sátoros ünnepei táján unásig vetített Jézus-történettel vonjuk párhuzamba, fergeteges, kritikusan szellemes, mindazonáltal rendkívül szórakoztató. A számos párhuzam számtalan buzgó hívő ellenkezését váltotta már ki; nekik javaslom U. Eco Rózsa neve című könyvének vitáját arról, Jézus nevetett-e vagy sem. (A film Olaszországban 1990-ig tiltott volt.)

 

E blogban azért találhat otthonra a filmről szóló megemlékezés, mert a latin nyelv (illetve annak elferdített, tréfás változata) két jelentben is a humor fő forrása.

Az első tárgyalt részben Pilátus elé vezetik Briant. Pilátus már önmagában is komikus figura, aki „r” betű helyett következetesen „l”-et mond, s mint az ilyen fogyatékkal élőknél lenni szokott, szinte minden szavában lenne egy „r”. Emellett érdemes megfigyelni Michael Palin zseniális színészi játékát, ami az egyik legkiemelkedőbb a filmek közül.

  A latin nyelv akkor jelenik meg, amikor felidézik Brian lómai apjának nevét, s ennek kapcsán gúnyneveket, amelyek között Pilátus egyik barátjának nevét fedezi fel. Brian apja a magyarban Nortius Maximus, ami nekem legfőképpen a császár új ruháját juttatja eszembe. Nem találom benne a humor forrását, s ennek ellenére mindenki nevet rajta. Az angolban inkább a Naughtius Maximus lehetett, (s ezt hallhatták félre a fordítók), aminek azért valóban humoros aspektusa. (Amit itt mulasztottak fordítóink, később bőségesen kárpótolták.) A barát neve, ami az általános röhögést, s egy szegény közkatona számára a szinte biztos pusztulást előrevetítő gladiátolságot jelenti: Ficus Cucis. Zseniális szóalkotás, mert a kukisz genitivusnak hat, (amolyan explicativus féle), s így, azon túl, hogy a laikusok számára is felettébb humoros, a latinosok sem húzhatják el a szájukat. A ficus szó (füge), szintén nem követ el erőszakot a latin szellemén.

Ezt múlja felül a jelenet záróaktusa, Ficus feleségének, Fortissima Fingusznak az említése. A szóalkotás itt sem rossz, ám azt még a kezdő latinosok is tudják, s talán fájlalják is, hogy nőnemnél csak a Finga alak helyes. Mivel a jelentéstartalma így is érthető lett volna, tanácstalanul állok a magyar változat előtt. (Talán a hangzása miatt maradtak ennél.)

Erősen ide kívánkozik, hogy a magyar szinkron zsenialitását magasztaljam. A Ficus Cucis és a Fortissima Fingus lényegesen humorosabb és szellemesebb, mint akár az eredeti Bigus Dickus /  Incontinentia Buttocks, akár az igen halovány és ötlettelenül szervilis Schwanzus Longus / Incontinentia Popo páros.

 

A másik jelenetben (,ami sajnos csak angolul fellelhető) már valóban dominánsan szerepel a latin nyelv és nyelvtan. Briant megbízza a földalatti mozgalom, hogy fessen fel a Pilátus rezidenciája előtti térre egy gyalázkodó mondatot: Rómaiak, menjetek haza! Brian nem fordít túl nagy energiát a nyelvtani pontosságra, holott ismeri azt, (erről később meggyőz minket, hiszen hibáit maga javítja ki,) s a következő üzenetet mázolja fel:ROMANES EUNT DOMUS.

Az odaérkező járőrvezető komoly pedagógiai hajlamokról tesz tanúbizonyságot, hiszen ahelyett, hogy letartóztatná, tételesen kijavíttatja vele az összes hibát. (Úgy tűnik, már akkoriban is jobban fizetett állás volt a békefenntartó/hódító katonáskodás egy idegen tartományban, mint a tanároké. Quem dii odere, paedagogem fecere.) A film a helyzet gyakorlatilag összes lehetőségét kihasználja. Kezdve a romanus vocativusa felelevenítésekor említett –anus, ani végződéssel, illetve szóval, amely a hódító, s éppen egy büntettet elkövető helybelit nyakon csípő katonaság kontextusában minimum röhejes, folytatva az eo ige felszólításával, amely egybeesik a fülét fájlaló Brian panaszos hangjával, s befejezve a domus mint kivétel locativusának lépésről lépésre történő átismétlésével. (A katona a dativus említésére rántja elő ingerülten a kardját. Az accusativusra sem enged a szorításból, csak miután Brian rájön, hogy az amúgy helyes domum bizony locativus.)


Ebből talán világossá vált, hogy miként a film Jézus életéről való információkkal, az utóbbi jelenet a latin nyelv ismeretének birtokában élvezhető teljes mértékben.

 

68 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://laudator.blog.hu/api/trackback/id/tr78554451

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Angol szavak 2008.07.15. 14:33:57

Biggus DickusŐ Fikusz Kukisz a Life of Brianből.   

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2008.07.05. 15:08:34

Jajj de jó volt! Öröm volt olvasni, meg nézni a vidiket!

Megjegyzem, a római katona nem úgy fordította, hogy a "romanes nevűek a házba mennek", hanem - helyesen - úgy, hogy "people called Romanes they go the house" vagyis "a Romanes nevűek mennek a ház" mert a házba "in domum" lenne, vagy "in domus/domos" - a házakba.
De mindegy is! Nagyon jó az a jelenet tényleg, s az angolok is nyilván jól szórakoztak, mert a jobb college-ekben, egyetemeken még ők is bőszen tanulják a nyelvet. Még l. a Rowling-posztnál bibliofilia kommentjét, aki helyesen jegyzi meg, hogy a britek nagyon is emlékezhetnek a latinórákon való izzadásra...

Hú, a Fortissima Fingust - valóban jobb lenne a Finga, ki fordított magyarra? - szóval a Fort. Fingust én csak most értettem meg, hogy látom az angol eredetit. Fúúúj! Sokkal szellemesebb a magyar, a Buttocks-ot nem is latinosították az angolok, ami nem szép dolog.
A "cucus" (-i m) létező szó a latinban, igaz, hapax legomenon, tehát csak egyszer fordul elő. Jelentése: kakukk (ismertebb alakja: cuculus). Ennek lehet ragozott alakja a "cucis". Persze hogy nincs köze ehhez: csupán azt akartam jelezni, hogy a magyar fordítás itt is tényleg jobb, a latinhoz közelebb áll, mint a kissé primitív bigus dickus.

_Loge_ · http://laudator.blog.hu/ 2008.07.05. 16:00:16

A Romanes nevűek a házba mennek a magyar szinkronban szerepel, ezért idéztem, de sajnos videót nem találtam hozzá. (Csak itthon egy "biztonsági másolatot"... ;) )

Összességében valóban sokkal jobb/ötletesebb a szinkron, mint az eredeti. Büszkék lehettünk rá.

Amúgy köszönöm a megjegyzést.

Vale

Anni · http://johazbolvalo.blogspot.com 2008.07.06. 18:05:00

Érdekes a felvetésed a cikk elején a szüksges előismeretekkel kapcsolatban.
Nos,nekem volt egy rövid, de heves Monty Python- korszakom, és rengeteg külföldi fórumon voltam jelen egy-két éve, ahol azt tapasztaltam, hogy Montyék Amerikában például jelenleg a 12-14 évesek körében élik reneszánszukat.
Nagyon szeretik, nagyon értik az abszurd humor jellegét az egésznek, lehet, talán először ízlelgetik (és épp Monty Pythonon keresztül!) a nyelv adta lehetőségeket, és a nyelv abszurditását egyben, de azért egy kicsit mindig elgondolkodtatott, amire persze sosem kapjuk meg a választ, hogy vajon mennyit értenek meg azokból a skeccsekből, melyek hemzsegnek a klönféle európai kultúrtörténeti, irodalmi, történelmi, filozófiai stb. utalásokkal, vagy egyáltalán, mit látnak benne.
Pl ott van A falu bolondja jelenet, amely szerintem kimondottan egy Foucault-paródia :)
Vagy mondjuk amikor a Gyalog galoppban mondja a földbirtokos: fiam, fiam, hát föld kell, érted?... föld kell, mert elsüllyedünk a mocsárban... hogy ezt a nagyon finom kettősséget a föld, mint birtok az első mondatban, és aztán a föld mint szükségszerű építőanyagra
Meg a "Találkozunk az Arles-i hídnál" beszólás, amikor a festmények sztrájkolnak...
Stb, stb, stb...

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.07.07. 09:50:14

Ehhez a poetikus kérdéshez (nagyon) hamarosan nem kell külföldre, Amerikába mennünk.
Nekünk a töritanár vetítette le délután a Gyalog galoppot. Akkor az hatalmas élmény volt, hetekig idézgettük a poénokat.
Amikor én vetítettem le a diákoknak közöny és értetlenség volt a jellemző. (Persze ők nem látták előtte az Excaliburt, nem ismerik az Arthúr-mondakört, stb.
Mondom, hamarosan ott tartunk, hogy a Briant sem fogják érteni a fiataljaink.
És ez nem (csak) az ő hibájuk...

RedRiot 2008.07.13. 19:15:23

"Amikor én vetítettem le a diákoknak közöny és értetlenség volt a jellemző."

:(((((((((((((((((((( Tök lehangoló ha vki nem röhögi szénné magát a Pythonon.

Big-B 2008.07.13. 19:35:24

Nortius Maximus = Nagy orr

blogíró · http://agyvihar.blog.hu/ 2008.07.13. 19:44:53

A latinos résztől eltekintve szerintem sokkal, de sokkal jobb eredeti nyelven.

Angolul zseniális. Amikor ezután láttam szinkronosan, az egyszerűen szánalmas volt az angol eredeti után.

A hangok, meg a hangulat meg sem közelítette az eredeti változatot.

Persze aki eleve szinkronnal látta az lehet, hogy a szinkronost is élvezhetőnek találta, mert nem volt összehasonlítási alapja.

Aki jól tud angolul, annak az eredeti utolérhetetlen.

kockacukor 2008.07.13. 19:51:43

Ficus Cucis helyesen írva nem Ficus Cuquis? Magas hangrendű magánhangzó előtt a c nem c-nek mondjuk? Én tanultam latint, bár az már elég rég volt -- de nálunk se volt humánusabb az oktatás :D

Lrdx 2008.07.13. 19:52:15

Ajajj, mi latin órán néztük meg ezt az örök darabot középsuliban. Imádtam is érte a Tanár Urat!

pocak 2008.07.13. 19:54:51

blogírónak annyiban igaza van, hogy mint minden, ez is jobb eredetiben, de hát ez a dolgok természetéből fakad, nyilván bármelyik magyar klasszikus se lenne olyan angolra szinkronizálva.

És mindezzel együtt ezt még abban az időben szinkronizálták, amikor tisztességes színészeket alkalmaztak az ilyesmire, és igényes volt az egész, a Brian életén igenis nagyokat lehet röhögni magyarul is.

A nevek ügyesek, és én nem kérném számon rajtuk a latinos pontosságot, ez nem nyelvóra. Nagyon rendben van az a Fortissima Fingus. Ötletes továbbá, hogy amikor eredetiben a "kit engedjünk szabadon" résznél felmerül Ludolph the Led-Nosed Leindeel, magyarul az angolban sehol sem szereplő Szepenszel Tlészit dobták be.

somewhat damaged 2008.07.13. 20:00:23

Finga hülyén hangzik, az "us" sokkal triviálisabb és közérthetőbb konyhalatinosítás bármire.

Van sok nyelvi lelemény és jó szinkronhang, de vannak nagyon pocsékak is. Pl a "köpködő"-nek semmi értelme magyarul, a splitter-t (szakadár) hallották spittersnek. Cleese és Terry Jones szinkronhangjaitól a falnak megyek. És úgy általában sokkal kevesebb szín és átélés van a szinkronokban. Összességében a Gyalog Galopp sokkal jobban sikerült magyarul.

somewhat damaged 2008.07.13. 20:13:42

Biggus Dickus meg két gé :)

somewhat damaged 2008.07.13. 20:22:41

pocak: Spencer Tracy szerepel az angolban is. omg

timarg · http://sas2.elte.hu/tg 2008.07.13. 20:59:16

A latinhoz ugyan nincs köze, de azért egy szerintem lehetetlen fordítói feladat akadt még, amit nem is sikerült a magyar verzióban leküzdeni. Brian azt mondja Pilátusnak: "my father was a Roman", amit a raccsoló Pilátus így kommentál: "funny, his father was a Woman"...

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2008.07.13. 21:13:11

Kockacukor:

A klasszikus latinban minden c k-nak ejtendő. De az ún. erazmista (a középkori ejtést szabályszerűvé tévő) ejtés szerint igazad van. Még l. crux crucis (ejtsd: krucisz)"kereszt".

Big-B:

A Nortius Maximus miért is = Nagy orr? Angolul nose, latinul nasus (a hasonlóság nem véletlen).

Nash vs. Keynes 2008.07.13. 21:13:34

Brien ftw!
mert mit adtak nekünk a rómaiak?
(Szinkront!)

grigorij (törölt) 2008.07.13. 21:34:59

"Ha azonban az evangéliumokból s az egyház sátoros ünnepei táján unásig vetített Jézus-történettel vonjuk párhuzamba"
Miért, mi a fenével vonhatjuk párhuzamba???
Egy roppant érdekes elemzést miért kell egy ilyen, távolságtartó, sommás mondattal kezdeni?
Aki nem tudja, nem érdemli meg, hogy lássa!

És a Bigus Dickus mellett azért nem mennék el...
Ismerve Pythonék stílusát, ez a név inkább latinosított szleng, aminek az eredeti jelentése sokkal közelebb ál a társasághoz, mint a latin eredetiség!

kockacukor 2008.07.13. 21:54:35

G.d.Mag.

Köszönöm! Ezek szerint mi a suliban középkori kiejtéssel szavaltunk Catullust (quare id faciam..., meg nescio és excrucior) meg minden mást is. Milyen illúzióromboló így utólag! :) Azt amúgy honnét lehet tudni, hogy az ókorban hogy ejtették ki ezeket a hangokat? Van erről valami konkrét forrás?

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.07.13. 21:56:25

somewhat damaged: a Big(g)us szerinted miért feltétlenül két "g"?
Amúgy a köpködőkön kívül van még jónéhány dolog, amit a szinkronosok félrehallanak...

A Gyalog galopp szinkronhangja valóban jobb, de ha összehasonlítod a szinkronszínészeket, akkor ez érthető.

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.07.13. 22:00:24

Az eredeti, restituált kiejtést a egyrészt a görög szavak római áriratában (és természetesen fordítva)
lehet tudni, másrészt a neolatinban fennmaradt szavakból. (Pl: Kaiser=caesar=[kaiszar])

Amúgy nekem is sokkoló volt Kikeróról, meg a társairól hallani.

(különösen pikáns áthallást ad egyébként a kvárid fákiám ejtése... ;))

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.07.13. 22:04:14

grigorij: Igazad van, nem a legszerencsésebb mondat.

De nehogy azt hidd, hogy a mai átlagdiák/átlagember rendelkezik a fent említett ismeretekkel!
És hogy "mi a fenével vonhatjuk párhuzamba???" A saját hiányos, téves ismereteinkkel. (Mármint nem mi...)

"Aki nem tudja, nem érdemli meg, hogy lássa!"
Szerinted, aki nem tudja, tisztában van azzal, hogy nem tudja? Mert szerintem max. negyed óra után csatornát vált.

grigorij (törölt) 2008.07.13. 22:45:01

Loge: Nem is bántásból mondtam, hiszen az egész írás remek!
Csak vannak korosztályok, vannak remekművek és sajnos nem minden esetben találkoznak... És persze az oktatásunknak köszönhetően a tudással sem!
Szóval valóban jó dolog nyelvi szempontból elemezni filmeket, ugyanakkor nem szabad elfeledni, hogy sok esetben a magyar szleng esetleg frappánsabb, mint mondjuk az eredeti nyelv pontos fordítása!
A bigus dickus-t is ezért írtam...
Egyébként most ment az Asterix... Ott is bele lehetne menni a francia szinkronba, de ismét a magyar szlengre utalnék! Ez így remek! Majdnem Romhányi...

a17dr15 2008.07.13. 22:49:49

Sajnos ugy kell, hogy erezzem, ez is amolyan magyar szinkron meg mindenmas 'felsobbrendusegi' erzesbol taplalkozo cikk. Ami magyarul humoros - es nem mindenkinek az, mint ahogy van aki a Sass Jozsef altal bemutatott humorra bukik es van akinek a humor csucsa az Irigy Honaljmirigy - ha nem talal celba a szandekolt poen teljesen mindegy, hogy hogyan lett felepitve, mennyire tudomanyosan es a latinosoknak megfeleloen lett leforditva egy egy nev. A Bigus Dicus angolul van olyan, mint a Ficus Cucis. Miert minden olyan ertelmisegi szenvelges?

somewhat damaged 2008.07.14. 00:09:37

Loge: esetleg mert az van az eredetiben?

De amúgy is jobban "ül" kettővel, egy g-vel másképp is kellene kicsit ejteni. Akkor inkább a "Biggs"-re hasonlítana szerintem, jobban elsikkadna a második szótag, holott a latinosításra is kell hangsúly.

Én speciel megnéztem az eredeti dvd angol feliratát, wikipediát stb. a beírásom előtt, hogy ellenőrizzem, jól emlékszem-e (elég jól ismerem a filmet). Ezt javaslom neked is :).

en.wikipedia.org/wiki/Monty_Python%27s_Life_of_Brian
www.imdb.com/character/ch0033011/

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2008.07.14. 00:10:38

"A Bigus Dicus angolul van olyan, mint a Ficus Cucis."

Kedves! Beszéljünk nyíltan. A Bigus Dickus angolul kb. annyire lehet vicces, mint magyarul a Nagyus F@szus. Ami szerintem nagyon nem vicces.

Pap János · http://humor.blog.hu/ 2008.07.14. 00:34:58

De hát pont az a jó ezekben a nevekben, hogy nem is igazán viccesek. Mit tudnak Önök a humorról!

pdjames 2008.07.14. 00:57:41

A városi legenda az, hogy egy Tibullus komédiában a kakas azt "mondta",mármint ez volt leírva, hogy ciciricici, és mivel ez 1 hangutánzó szó, csak k lehetett, ezt még a gimis latintanárom mondta, de hátha olvassa ezt a blogot egy klasszika-filológus is és kisegít. Az általam látott feliratos verzióban Nagyfarkusz volt, ez azért kicsit viccesebb. Azért a magyar szinkron se rossz, az "általában a tejiparra gondolt" mondat überelhetelen. Egyszer fent, egyszer lent, mint az Asszír Birodalom....
Sajnos a kiejtéseket nem tudták magyarítani és ez sokat elvesz a film értékéből, a velszi tényleg nagyon viccesen dallamos dialektus, nem is beszélve a 2 hülye börtönőrről, akik azonnal átváltanak a legelőkelőbb public school kiejtésre, amint nincs ott a főnök stb stb. Michael Palin is zseniális Pilátus volt, gondolom elég sok angol köztisztviselő lehetett ilyen még anno a gyarmatokon.

Nessus · http://blogmole.blogspot.com 2008.07.14. 01:28:49

bakker, ti se tudtok filmet nézni...

pdjames 2008.07.14. 01:53:54

Szerintem latin érettségi nélkül be kéne tiltani a mozibajárást. :)

zieglergéza 2008.07.14. 01:57:20

nihil pulcherrium venatione continuo...

gyerekek, menjünk vadászni..

Bonusz: aki megírja, ki volt ziegler géza, jutalmul megtudhatja tőlem, ki volt steingassner istván.

nagyon tetszik a blog. persze, ettől még lehet rossz. de nem az.

zieglergéza 2008.07.14. 02:00:53

pulcherrimum, bocsánat.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2008.07.14. 02:11:57

Géza,

talán tévedek, de inkább ez lenne a jó: "nihil pulchrius venatione continua" azaz "semmi sem szebb a folytonos vadászatnál". De nem ismerem a mondást, úgyhogy lehet, rosszat írtam.

Ziegler Géza nem más, mint Gárdonyi Géza (honfoglalós tudás:))). A dicséretet köszi, szerzőtársam, Loge nevében is.

zieglergéza 2008.07.14. 02:36:21

igen,Gárdonyi. Steingassner pedig Tömörkény.
Schwarz pedig Fekete István. Katona Kálmán pedig Kittenberger . a tudálékoskodást befejeztem. Sapienti sat.

A "nincs szebb, mint a folyamatos vadászat" kifejezés egyik vadásztársunk bölcs mondása, aminek patinát próbálván adni latin(osan hangzó)változatával kínlódván született az említett változat. a tied olyan mélységekbe - magasságokba vezet, ahova nem tudlak követni. hajlamos voltam mindig arra, hogy mások tudását a magamé elé soroljam, lehet, hogy a te változatodat fogjuk baráti körben használni a jövőben.

üdv, és még egyszer vállveregetés a témáért és a honlapért.

pdjames 2008.07.14. 02:51:51

Terentius, nem Tibullus, bocs.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2008.07.14. 03:16:55

pdjames,

A Terentius-féle hangutánzó szó tökéletes bizonyítás. Kerestem az eredeti szöveghelyet, egyelőre nem találtam, van viszont a Finály-szótárban egy másik igen hasonlatos:

"Cicirrus, i, hn.
« kukorék » egy bizonyos Messius mellékneve, a ki ismeretes volt mint veszekedő, kakaskodó ember."

csontika 2008.07.14. 07:00:56

Az nagyon jo dolog, hogy kritikusan allunk a dolgokhoz es szolgalatba allitjuk osszes latin tudasunkat mindehhez, azonban ne felejtsuk el, hogy nem vagyunk masok mint a ket oreg a muppet show-ban. A szinkron lehet jobb, mint az eredeti, a latinunk is, mint ahogy a ket oreg poenja is sokszor felteszi a koronat a korabban latottakra, de tulajdonkeppen ok nem sok minden(ek), csak egy extra(k) valamin, ami nelkul nem is leteznenek. Szoval csak ovatosan.

dév 2008.07.14. 07:08:19

"Pilátus már önmagában is komikus figura, aki „r” betű helyett következetesen „l”-et mond, s mint az ilyen fogyatékkal élőknél lenni szokott, szinte minden szavában lenne egy „r”."

Nyomtatva betűnek, kiejtve viszont már hangnak nevezzük az "r"-r és az "l"-t. Amúgy jó és újszerú írás egy jó és örrké újszerű filmről.

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.07.14. 07:44:32

dév: köszönöm, teljesen igazad van.

Egyéves Önkéntes 2008.07.14. 08:00:38

Pap János · humor.blog.hu/ 2008.07.14. 00:34:58

Maximális riszpekt. Ez ütött. Kár hogy a sok latinos nem értette.
Maximus respectus. :)

a17dr15 2008.07.14. 08:03:49

Gyakorlatilag nem arrol folyik itt a vita, hogy egy vicc mennyire vicces? Ami izles kerdese egy kicsit?

◄ViZion 2008.07.14. 08:15:14

Emberek... azt a norciusz maximuszt nem félrehallották, hanem helyesen fordították. A zsidók gúnyneve a nagyorrú, ami a norci magyarul, viccesen (máshol nóci, az is orr...).
Az, hogy te mennyi poént értesz meg ebből...
Akik angolul is látták, elégedettek a fordítással, minden nyelven vicces. Érdekes, h a repülő cirkuszt csak feliratosan lehetett leadni, de az is fergeteges egyébként.

garp 2008.07.14. 08:20:51

szerintem egy film (vagy bármilyen műalkotás) pont akkor jó, ha különböző műveltségi szinteken képes hatni. távoli, de szerintem jó példaként említhetem talán woody allent, akinek a filmjeit tíz évesen ugyanolyan élvezettel néztem (és azt hittem, értem), mint ma. további, még távolabbi példák lehetnek a pixar animációs filmek. hasonló a monty is: a gyerekek és a nem túlságosan művelt emberek is röhögnek valamin, a túlművelt is kap neki szóló saját poént.

pap jános hozzászólótársam viszont megfogalmazott a poszttal kapcsolatban egy nagyon fontos gondolatot, ami a hozzászólások során elsikkadni látszik: a bigus dickus és az incontinentia buttocks épp amiatt vicces, hogy nem vicces nevek. a buta angol azért nevet rajta, mert vicceseknek találja, a művelt angol pedig azért, mert a buta viccesnek találja. mert jó dolog egy viccen nevetni, de még jobb azokon nevetni, akik nem értik a viccet.

garp 2008.07.14. 08:23:41

na még egy kiegészítés, mielőtt valaki félreért: a legjobb pedig az, ha a művelt ember kiröhögi saját magát, és nem veszi komolyan a saját műveltségét, mert akkor lesz csak igazán nevetséges.

Az Ember, Aki Létra Akar Lenni 2008.07.14. 08:26:30

Cserébe az elveszett jelentésekért ott és olyan poénok is vannak a szinkronban, ahol és amik az angol eredetiben nincsenek, mégis ugyanúgy szállóigék lettek. Például a posztban említett jelenetben az "iszonyúan tárgyeset" vagy a prófétás jelenetben a "Simon és Garfunkel" (Garfunkel helyett valami másik köznapi név szerepel, talán a John).

grigorij (törölt) 2008.07.14. 08:52:01

Továbbra is minden tiszteletem a latin nyelv ismerőinek, de szerintem egy film nem nyelvóra!
lehet, hogy az eredeti szöveg fordítása nem mindenben korrekt - ha latinul vizsgáljuk...
Viszont nem hiszem, hogy bármely film más-más nyelvi környezetbe történő adaptációjánál kizárólag a nyelvhelyesség számítana!
Ami poén az angolban, az nem biztos, hogy az magyarul, németül, franciául!
És nem is kell!
Olyan szinkron kell, ami az adott nyelvben ugyanazt felyezi ki! Ha poén, akkor egy olyannal kell helyettesíteni, ami ugyanazt jelenti, de humoros!
A Bigus Dicus pont erre jó példa, mert ezt sem szabad fordítani!
Ez kizárólag magyarul poén, ráadásul hatalmas! Legfeljebb nem mindenki szereti az alpári humort...
Sajnos Pythonék humora alapvetően alpári, ezt nem kell szépíteni, elsimítani! Akinek nem jön be, ne nézze őket!
Az említett Asterix filmben volt egy hasonló:
"... a füledből rózsa nő ki, az orrodból fikusz..."
Valszeg franciául nem így volt, de ettől még eszeveszett! Ja, igaz ez is alpári...

subotei 2008.07.14. 08:53:51

A lényegiekkel egyetértek, de a nevek fordításával nem. Lehet, hogy szellemtelennek tűnik a Biggus Dickus vagy az Incontinentia Buttocks, azonban véleményem szerint az abszurd humor abszurditásának egyik alapköve képtelenségnek tűnő szélsőséges ellentétek szembeállítása. Ebben sincs másról szó. A világot uraló Róma arisztokráciájának krémje mintha Moliere Kényeskedőkjéből tűnne elő (a Monty Python legtöbb poénja mögött valóságból merített elemek bukkannak fel). A felsőbb osztály gőgje a hajdani francia arisztokrácia körében az alsóbb rétegekkel szemben saját fonetikát teremtett, amelyet a "sznob" köznép átvett, és amely a mai napig meghatározza a francia r-hang fonetikáját. Pontosan ezt produkálja Pilátus - persze a humor forrása, hogy esetében ez nyilvánvalóan súlyos beszédhiba. Ezzel a fennkölt osztálygőggel állnak szembe azok a végtelenül profán, primitív és obszcén nevek, melyeket Pilátus született patrícius barátaiéként elősorol, meggyőződésem szerint szándékosan. Nem hiszem, hogy a Biggus Dickus/Ficus Cucis párhuzam megfelelő lenne - egyrészt, mert ebben semmiféle nyelvhelyességi szempont nem kapott szerepet, másrészt - és ez a fontosabb - MERT NEM AZ A JELENTÉSTARTALMA. Az eredeti a külvárosi sörözők mélyének vaskos humora, a fordítás inkább egy belvárosi gimnázium vécéjének falán szerepelhetne valami óvatos duhaj tollából. Szerencsésebb lett volna talán mindkét nyelvet kerékbe törve a Nagyius Fascius, vagy a latinosabb hangzás kedvéért a Fascius Robustus fordítás. Hasonló Dickus felesége nevével a probléma: Incontentia Buttocksnak semmi köze Fortissima Fingushoz. Igaz, ez legalább obszcenitásában már közelít az eredeti kifejezéshez, amelynek első tagja magyarul is ugyanazt jelenti, tehát szükségtelen másképp fordítani, a második pedig olyan beszédes név, mint a mi nyelvünkön, mondjuk - bocs minden ilyen nevet viselőtől - a Végh Béla. A szövegkörnyezetben azonban az Incontinentia szó kellemes zeneisége - amit Palin igyekszik is hangúlyozni - szöges ellentétben áll a jelentésével; ez az utolsó lehellet abba a feszülő léggömbbe, amihez a szög a teljes név kimondása a közönséges Buttocks utolsó szóval. Az Incontonentia - Incontinentia Buttocks hatását meg sem közelíti a Fortissima - Fortissima Fingus.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.07.14. 08:54:50

köszönjük a posztot... a blog végre néha értelmes dologgá válik...

briccius 2008.07.14. 09:00:09

Én eddig (a raccsolás miatt is) Foltissima Fingus-t hallottam. Magyarul jobb is a Folt..., míg érthetően latinul jobb a Fort...

tommygun 2008.07.14. 09:03:02

Izé, az nagyon szép hogy mindenki ennyire jól tud latinul, de ha már, akkor talán kijavíthatnánk a magyar helyesírási hibát is: nem büntetett követ el (hová is? :)) hanem bizony bűntettet.
A kiejtéssel kapcsolatban érdekes, hogy a szerintünk cézareának ejtendő Caesarea a törököknél, akik a helységnév eredeti alakját jövevényszóként vették át, Kaiseri maradt.

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.07.14. 09:06:22

Köszönöm, Szamárfül avagy murci, jól esett. Főként Tőled.

cyan 2008.07.14. 09:19:00

szinkronosok védelmében:

megkapják az eredeti szövegkönyvet
a fordításkor rengeteg dologra kell figyelniük
- szájmozgás
- szó hosszúsága
- szótagszám
- jelen esetben a humorra is, hisz nevetnek az őrök
stb. nem olyan egyszerű egy szinkron dramaturg élete...

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.07.15. 20:55:35

Köszönjük, ó kedves Látogató!
Taníts még!

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2008.07.16. 09:09:30

Loge, nem biztos, hogy ő minket oktatott, hanem a trackback itt azt jelenti, hogy innen vette a forrását... egyébként meg nem értem ezt a trackback dolgot, vki magyarázza meg.

arathon 2008.07.16. 13:25:35

ez kb olyan, hogy hivatkozik rátok egy másik blog, és ha azt akarja h észrevegyétek akkor használja a trackback-et. mert gyorsabb, mint kommentelni :)

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2008.07.16. 14:01:14

Köszi! Megpróbálok én is trackback-elni valahol, akkor lesz teljesen tiszta.

bár nem tudok latinul 2008.07.24. 13:08:37

de a filmet nagyon szeretem. Ezért is jutottam erre az oldalra és csak annyit kérdeznék, hogy a fejlécben szereplő 'latin never dies' egyik angolul tudót sem zavarja rajtam kívűl?

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2008.07.24. 15:29:58

Kedves,

poénnak van szánva. Azonkívül van vele valami baj? Mert szerintem nincs.

bár nem tudok latinul 2008.07.25. 13:29:31

Távol álljon tőlem, hogy kizárólag genyózásból írjak de mi a poén benne? Esetleg egy 'will never die'? Csak azért vetettem fel mert nyelvészettel foglalkozik a blog.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2008.07.25. 20:43:03

jóóó, okés, nekem a "tomorrow never dies" lebegett a szemem előtt, mikor írtam.

cinereus 2008.07.30. 19:38:04

Lehet, hogy buta kérdés, de a "Romani ite domum" mondatban a domum miért locativus? Szerintem az egy accusativus loci.

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.07.30. 20:47:19

A kérdés egyáltalán nem buta, sőt mi több, teljesen jogos. Csúnyán eltévesztettem. Köszönöm a korrekciót.

Mentula 2008.11.22. 19:10:36

A Ficus Cucis témában nem foglalnék állást az én nick-nevemmel :)

de itten van a magyar verzió, ha még nem linkelte senki:

www.youtube.com/watch?v=Shs3aFFiKcA

Epikurosz 2008.11.26. 15:20:39

latin never dies = általános igazság, Present Simple. Erősebb, mint a will never die. Lásd: Lenin élni fog. :-D

SzZsoel 2013.01.01. 14:33:37

@Big-B: Angolul ez egy nagy rakás halvány sz@r, már megbocsáss.

Le Orme 2 2017.03.16. 21:59:52

Szerintem Görgényi Tamás, aki a magyar szöveget írta, nem angol szövegkönyvből dolgozott, hanem hallás után. Ezért fordította a heringet görögnek, a szakadárt köpködőnek, meg még néhány furcsa, de végülis nem nagyon értelemzavaró hibát vétett.