Laudator temporis acti

Concedo nulli

Emlékeim Pannoniáról I.

2008. szeptember 06. 12:40 - G.d.Magister

Mivel a nyáron többször is találkoztam a régi Pannonia mementóival, szeretnék egy teljesen szubjektív és hiányos felsorolást írni arról, hogy mit láttam eddig a Duna menti provincia emlékeiből, és milyen élményeim kapcsolódnak hozzá. Aztán ilyeneket várok tőletek is.

 
Aquincum (Óbuda) az ősélmény, az archetípus, természetesen. Első volt nekem is, amikor Pestre kerültem egyetemistaként; és első volt annak az orosz (szovjet) klasszika-filológusnak is, aki, miután végre kijutott külföldre és éppen Magyarországra, az aquincumi romkertben állítólag sírva borult le és adott hálát, hogy végre római földre léphetett. Kicsit érzelgős történet, de hihető, ismerve a nagy medvegy(ev)et.
 
A feltárt romterületen azért lehetne több rekonstrukció, kicsit több látvány. Persze nagyon szépen rendben vannak tartva a romok, és jól fel vannak tárva. Jók a magyarázatok is. A fürdő, ahol a mozaikokat feltárták, szintén érdekes. Volt egy időszakos kiállítás nyáron a római kozmetikai szerekről, eszközökről: pompás volt. És mégis. Persze még nem tudom (én legalábbis), hogy mi vár a nemrég megépített, láthatóan hipermodern új kiállító-épületben; bizonyára nagyon jó lesz. Amikor ott voltam nyáron,  éppen nem volt nyitva. (Ápdét: találtam róla anyagot.)
 
Azt is tudom, hogy nehéz Budapesten feltárni a római emlékeket, s egészen méltatlan, hogy milyen környezetben vannak. Szívszorító pl. a Flórián téri undorító, retkes aluljáróban egy feltárt fürdőrészlet a falban, ahol a derék és minden dicséretet megérdemlő régész kollégák odaírták, hogy valószínűleg eddig tartott valamely therma (a légiótábor fürdője?) építménye. Sokkal pontosabban van megírva, ez benne a csodálatos. Egy kis fény, egy kis szellem azon a vigasztalan helyen.
 
Gorsium (Tác) Gorsiumra homályosan emlékszem, már vagy 9 éve voltam ott. Egy görög tragédiát néztünk meg a rekonstruált theatrumban; Euripidész Andromaché-ját, nisi fallor. Nagyon különleges volt, hogy egy igazi antik színházban láthatjuk a darabot (mondjuk, nyilván ez volt az első Euripidész, amit ezen a színpadon játszhattak: nem hiszem, hogy a császárkorban népszerű volt e komor zseni). Ráadásul zenészek is voltak, akik a karéneket énekelték, ami fokozta az egész authentikus voltát. Andormachét valamely jelentősebb színész játszotta (vagy Agamemnónt?).
 
Ám egy kicsit gondban vagyok: Fitz Jenő ugyanis, a kiváló régész, aki a gorsiumi ásatásokat vezette, egy Gorsiumról szóló tanulmányában, ha jól emlékszem, nem említ színházat. Remélem, ez nem valami pseudo-theatrum!! (Sírásók, vélemény?) A fotókon jól beleillik a képbe. Fitz Jenőre azonban villámgyorsan kanyarodjunk vissza. A nyaraláson a vendéglátóinknál került a kezembe egy Gorsium történetét bemutató kis füzetkéje (olyan 30 oldal). Egy ültő helyemben kiolvastam, és egészen lenyűgözött. A jeles régész az ásatási rétegek alapján virtuózan mutatta be a város történetét: hogy hogyan lett a tartományi gyűlések és a provinciai császárkultusz központja, hogyan pusztult el először, hogyan romanizálódtak a benszülöttek (sírkövek alapján – a nők nem annyira, ruházatukat megtartották), és így tovább... Érdekes a város sorsa a római kor után. Géza és István döntése alapján a magyar koronázóvárost, Fehérvárat nem Gorsiumon építették fel – bár ez logikus lett volna a jó stratégiai adottságok, és a helyben lévő építőanyag miatt –, hanem északabbra. Ebből két dolog következett: egyrészt rengeteg követ hordtak el az épülő Fehérvárra Gorsiumból (megtalálták a székesegyház falában is a római köveket), másrészt viszont Gorsiumra nem épült rá település, így kiválóan kutatható!    
 
II. részben következik: Brigetio (Szőny), Savaria (Szombathely), Scarbantia (Sopron)

 

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://laudator.blog.hu/api/trackback/id/tr55651028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Osthanes · http://astroblogia.blog.hu 2008.09.08. 16:15:08

Bizony modern az a színház. De nem kell szomorkodni, a várostól északkeletre megvan az amfiteátrum. Ha ebben a tempóban ássák tovább a terepet, valamikor a 25. században majd megtekinthetjük. :)

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2008.09.08. 20:52:39

De most nézem, Osthanes, hogy a színházi nézőtér előtt mintha rekonstruált falrészek lennének, mármint jelölik az alapfalakat (3. fotó), azok pedig tényleg színházra utalnak! Talán mégiscsak valódi? Persze a helye, a nézőteret nyilván úgy rakták hozzá a régészek.

Karikásostor · http://sirasok.blog.hu/ 2008.09.08. 22:59:04

Kedves G.d.Magister!

Na megjöttek a "Sírásók"! :)
Sajnos a színház tényleg nem eredeti. Az előtte lévő rekonstruált falak egy legyező alakú 4. századi saroktoronyhoz tartoznak.

Az szovjet filológusról szóló történet nagyon tetszett!

Aquincumban az új kiállítás második üteme a látványtárral (több mint 800 eddig szinte sosem látott római tárggyal) szeptember 19.-én nyílik.

Addig én is hadd dicsekedjek a kollégák egyik új termésével, egy új mozaikkal:

regeszet.btm.hu/cikk.php?cikkid=51 (alul a képek)

Nagyon várom a folytatást, különösen, hogy Brigetioról mit tudsz írni!

Sophiane nem lesz?

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2008.09.08. 23:26:37

Kedves Karikásostor,

köszönöm az infót. Nagyon csalódott vagyok. Engem jól átvertek 9 éve! :)

A linket köszönöm! Sok sikert Láng Orsolyának és Zsidi Paulának! Remélem, egyszer a HÉV-től nyugatra levő rész is olyan jól fel lesz tárva, mint a keleti.

Karikásostor · http://sirasok.blog.hu/ 2008.09.14. 22:03:01

Köszi, ez remek. Ó azok a régi szép idők... :)

deuscreator 2008.09.19. 14:56:53

Kedves G.d.Magister (d, mint ph"D"? :-D )

Gratula a posztokhoz, hát még akkor milyen jó lenne ha tudnék latinul.. Egyébként rájöttem, hogy egy régi, kb 2 bejegyzéses blogodat néztem meg eddig párszor, de most már ezt is bekönyvjelzőzöm (na, a nyelvészek mindjárt megköveznek ezért a szóért...)

M.

Laci 2008.09.19. 16:55:25

Hali

Lehet nem jó helyen kopogtatok!
Engem az érdekelne, persze, ha tudtok segíteni, hogy elírás lehet a Meta Antigva v Meta Antiqva és valóban ősi határjelet jelent-é?

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2008.09.19. 21:55:25

Kedves Laci!

"Meta antiqua" a helyes alak, "META ANTIQVA" csak feliratban, ahol az u v-nek írandó.
És valóban "régi határkő" a jelentése. Bár a klasszikus latinban inkább a "terminus"-t használják a határkő kifejezésére, míg a "meta" kúp alakú idomot, illetve a kocsiversenyeken a két megkerülendő követ jelentette a pálya belsejében. L. még az isteni Horatiust:

"sunt quos curriculo pulverem Olympicum
collegisse iuvat metaque fervidis
evitata rotis palmaque nobilis
terrarum dominos evehit ad deos" (Carm. I.1.3-6.)

"Vannak, kiknek öröm, hogyha Olimpián
port ver gyors fogatuk, s tűzkerekű kocsin
kört futván a nemes pálma ragadja fel
öket földeken úr isteneik közé"

(Bede Anna ford.)

Persze a fordításból ippen kimaradt a meta pontos magyarítása. "metaque fervidis evitata rotis": "a lángoló kerekekkel megkerült kőkúp".

Vale!

Laci 2008.09.21. 15:15:27

Nagyon köszönöm

Anni* 2008.09.28. 16:19:07

:)
Én is voltam most nyáron Gorsiumban, majd' 15 év után, igaz szerintem az év legmelegebb napja volt, amit kiszemeltünk a kirándulásra, de nem baj, megérte :)
Savaria meg... hát havonta legalább egyszer biztos eltipegek a romkert mellett :P
Egyébként most a 86-os út mentén Szombathely-Zanatnál útépítési munkák során találtak valamit, egész kiterjedt területen, látni lehet, az út mellett, hogy régészeti munka folyik arra, de sajna nem figyeltem nagyon a híreket, hogy valami infóm lenne arról, hogy római kori vagy más korból származó-e.