Janus Pannoniust újratemetik, mint valami reneszánsz Nagy Imrét. A hasonlat nem is annyira sántít, hiszen az isteni Janus menekülés közben halt meg, miután Vitéz Jánossal való összeesküvésüket a zsarnoknak tartott Mátyás király leleplezte. Igaz, Mátyás a lopva Pécsre csempészett holttetemet később tisztességesen eltemettette, de sírhelye nem volt ismert, míg a régészek parádés módon meg nem találták. (A képen állítólagos arcképe)
Ennek kapcsán, s a reneszánsz év keretében (de ezért mi nem kapunk semmit Hillertől) szeretnénk mi is megemlékezni Janus költészetéről, s annak utóéletéről. Janus, mint maga is nyíltan bevallotta, a római Martialis (Kr. u. 38-41. k. - Kr. u. 104.), a nagyszerű császárkori epigrammaköltő követője volt; tréfásan „simia Martialis”-nak, azaz „Martialis majmának” nevezi magát egy versében (Ep. I.37.). Martialis pedig a nagyvárosi élet poétája volt, a fürdőké, a lakomáké, és az erotikáé. Olyan római módra, teljesen leplezetlenül és harsányan írta meg szeretőivel kapcsolatos tapasztalatait. Janus követi ezt a tematikát – zseniálisan, és a martialisi csípős, humoros epigrammáknak nem csupán imitatora, hanem sziporkázó megújítója volt. Ezért is volt híres, s híres a latinisták is irodalomtörténészek előtt ma is Európa-szerte.
Gondban voltak viszont kiadói. Elhagyva a korábbiakat, a híres és ma is jól használható Teleki-Kovásznay féle 1784-es összkiadást vesszük elő (megvettem reprintben anno, remek vásár volt). Mi legyen a pajzán epigrammákkal? – főtt a feje a két derék erdélyinek. Végül böcsületes módon benne hagyták az összes erotikus költeményt, hiszen latinul kevésbé feltűnő a malacság. Egy-két helyen azonban már az ő szemüket is bántotta a sok szeméremtest, meg más egyéb, így a következő módszert alkalmazták:
De Lucia. CXLI.
Cum sese nobis gxuxfoebn Mxdkb praebet,
Dum fero sublatos, be nfb dpmmb qfeft,
Terribilem foedo misit de qpekdf cpncxn,
Qualiter aestiva fulmina nube crepant.
Territus avertor, digitis simul obstruo nasum,
Xfob sfufoub cadit, cogit abire pudor.
Lucia, nulla tuo, contingent gaudia, dxoop,
Tam male moratus, si tibi dxmxt erit.
Kódolták tehát a csúnya szavakat a szövegben. De ezt a kódot egy latinul kicsit is tudó, s az epigramma-műfajt valamennyire ismerő ember kb. fél perc alatt megfejti. Ismerhető a címből a vers tárgyának a neve: Lucia, e címet nyilván a kiadók adták. Az első sorban pedig van egy nagybetűs szavunk, s a poéta általában megszólítja azt, akihez intézi versét. Mxdkb: ez bizony Lucia, csak az abc-ben a soron következő betűkkel írta ki a szemérmes kiadó (aki talán éppen azért kódolta az egyébként teljesen semleges Lucia szót is, hogy ezzel megfejthető legyen a rejtvény?:). Ezt kell alkalmazni a többi szóra is, és máris feltárul előttünk a vers:
Cum sese nobis futuendam Lucia praebet,
Dum fero sublatos, ad mea colla pedes,
Terribilem foedo misit de podice bombum,
Qualiter aestiva fulmina nube crepant.
Territus avertor, digitis simul obstruo nasum,
Vena retenta cadit, cogit abire pudor.
Lucia, nulla tuo, contingent gaudia, cunno,
Tam male moratus, si tibi culus erit.
A vers lényege: amikor Janus Luciával kopulál, Lucia bizony elereszt egy-két aranygalambot, ami Janusra kiábrándítólag hat. :) Pontos, bár nem túl szerencsés fordítását - amit már a megfejtés után ismertem meg - szintén közlöm, Csorba Győző kissé bátortalan munkája:
Még csak alig fekszik le, alig tárul föl előttem
Lúcia, s lába alig nyugszik a vállamon el,
máris ijesztő hang durran ki pogány fenekéből,
mint amilyent ledörög nyáron a felleges ég.
Rémülten hátat fordítok, béfogom orrom,
rég lekonyult, ami állt, s iszkolok onnan odébb.
Lúcia, értsd meg hát, örömöt nem hozhat a puncid,
hogyha ilyen roppant rossz modorú a farod.
Visszakanyarodva a kódoláshoz: nekem nagyon tetszik a Teleki-Kovásznay kötet szellemes diszkréciója, ami olyan, mint az okos bíró lánya Mátyás király meséjében; meztelen is, meg nem is.
Sokkal hervasztóbb a Tankönyvkiadó (...) által megjelentetett Janus "majdnem" összes, 1972-ből. Itt ugyanis az erótikus epigrammákat, értsd, amikben felbukkant egy szegény mentula, vagy cunnus, rögtön kipenderítették a kötetből, „Janus túlságosan is szabad fogalmazása folytán”. A szerkesztő, V. Kovács Sándor szerint ezek „önmagukban nem változtatnak a költői életmű sajátosságain”. No, Janus ekkor foroghatott akkor még fel nem fedezett sírjában. Igaz, hogy ez egy latin-magyar kiadás (tehát a fordításban színt kellett - volna - vallani), de akkor is! Ragyogó humanista írónkat, akit egész Európa ismer, így cenzúrázgatni? Ez is a múlt rendszer tipikus görcse, kicsinyessége, prüdériája. Az egyik fordító, Csorba Győző azonban kiköszörülte a csorbát (szegény, ezt a szóviccet hányszor mondhatták neki!), s 1986-ban megjelentette a „deleted scenes”-t, vagyis a kimaradt epigrammákat, latinul és magyarul (l. itt). Néhol irul-pirul a fordítás, mint fent is látható; érezhetőbben erősebb a latin, s ez így megint meghátrálás. De legalább megvan. Talán készül majd egy új fordítás is egy költői vénával megáldott filosz tollából, aki majd nem szégyelli leírni azt a pár csúnya szót.