Laudator temporis acti

Concedo nulli

Életmű a szemétgödörben - Cornelius Gallus II.

2009. augusztus 21. 14:54 - G.d.Magister

Ez a bejegyzés a második fejezete Caius Cornelius Gallusról szóló kétrészes sorozatunknak. Az első részt Karikásostor kolléga írta: az előzmények megismerése végett - meg azért is, mert igen jó poszt - feltétlenül ajánlott az elolvasása!  E második részt én követtem el. - A szerk. (G. d. Magister)

Egy költő, akit Ovidius és Vergilius egyaránt nagyra tartott, sőt, talán imitált is. Egy költő, akiről sokáig úgy tűnt, hogy csupán egyetlen sora maradt fenn (amelyre még visszatérek). Még akkor is csodálatos ez, ha hősünk, Gaius Cornelius Gallus (Kr. e. 69–26.) kegyvesztett lett Octavianus előtt, s öngyilkossága után damnatio memoriae lett az osztályrésze. Ami azt is jelentette, hogy művei nemkívánatosak lettek a birodalomban, forgalmazni, felolvasni nem nagyon lehetett a kegyetlen és okos Octavianus Caesar uralma idején. Márpedig ő hosszú ideig uralkodott, Kr. u. 14-ig. Vajon elég ennyi idő, hogy elpusztítsa az emlékét egy nagy poétának? Ez az a kérdés, amely a klasszika filológiát régóta izgatja. “What would we not barter of all the epics of empire for ten lines of Gallus?” (“A [római] birodalom egész epikájából melyiket nem adnánk oda Gallus tíz soráért?”) – sóhajtotta egy 19. századi brit klasszikus filológus. Nos, a filológus kívánsága teljesült, méghozzá hajszálpontosan: Núbia homokjából egy papiruszdarabka került elő, rajta Gallus 9 sorával, így most már valóban ismerünk tőle tíz (részben töredékes) sort.   

Qasr Ibrim kincse

Qasr Ibrim (Primis) egy erőd volt egyiptomi Núbiában. 1963 óta folytak itt ásatások. 1978-ban fedeztek fel az egyik bástya mellett egy szemétgödröt, amelynek több rétege is volt, köztük egy "római". Ebből kerültek elő Gallus műveinek papiruszdarabkái, illetve Kleopátra korából származó drachmák (pénzérmék), amelyek megbízhatóan datálták a mondott réteget (a drachmák Octavianus uralma idején forgalomban voltak, később már biztosan nem). Az erődöt Kr. e. 25-24-ben Petronius, Octavianus hadvezére megszállta, ekkor keletkezhetett a szemétgödörben a római réteg. Még azt is feltételezni lehet, hogy Gallus műve éppen a szerző kegyvesztettsége miatt lett a szemétgödörbe hajítva: a római tiszt, aki vélhetőleg birtokában tarthatott ilyesmit, talán tartott attól, hogy valaki esetleg felfedezi nála a "szamizdattá" vált művet, ezért megszabadult tőle.

Gallus hagyatéka

A lelet iránti nagy érdeklődést jelzi, hogy a felfedezést követő évben, 1979-ben már egy igen komoly, három szerzős tanulmány jelent meg a The Journal of Roman Studies c. folyóiratban, amelyben a kutatók kísérletet tettek a papiruszon levő verstöredékek értelmezésére, a római irodalomban való elhelyezésére is (a tanulmány címét l. a poszt végén). Az alábbiakban az általuk rekonstruált verssorokat közlöm.

 

1 tristia nequit[ia fat?]a Lycori tua.

 

2 Fata mihi, Caesar, tum erunt mea dulcia, quom tu

3 maxima Romanae pars eri<s> historiae

4 postque tuum reditum multorum templa deorum

5 fixa legam spolieis deivitiora tueis.

 

6 . . tandem fecerunt c[ar]mina Musae

7 quae possem domina deicere digna mea.

8. …[prob?]atur idem tibi, non ego, Visce

9 ….... ........... Kato, iudice te vereor.

 

10………………………………………

11. ……………………………..Tyria

12……………………………………….

 

Gallusnak tulajdonképpen óriási mázlija volt, mert egy olyan sor is fennmaradt, amely tartalmazza Lycorist, a „múzsáját” (l. 1.). Az ugyanis ismert a kortárs költők műveiből, hogy Gallusnak Lycoris volt a nagy szerelme, őt énekelte meg verseiben. A legszebb ilyen utalás talán Ovidiustól származik: „Gallus et Hesperiis et Gallus notus Eois, et sua cum Gallo nota Lycoris erit.” (Amor. I. 15.) Vagyis: „Gallus nyugaton és keleten is ismert lesz; és ismert lesz Gallusszal együtt az ő Lycorisa is.” Nem lehet szó egy másik Lycorisról: ez ugyanis egy költött név, Gallus találmánya lehet (mint Catullusnak Lesbia), és egy nagyon is valós személyt, Cytherist rejti, a korszak ismert hetéráját, előzőleg nem kisebb személy, mint Antonius triumvir szeretőjét. Vagyis a Lycoris név előfordulásának köszönhető, hogy a töredékek szerzőjét azonosítani lehetett! E múzsa valóban megsegítette poétáját! De lássuk a fordítást (saját, copyright by G.d.Magister:):   

 

1. Nyomorult [sorsom?], Lycoris, hitványságod miatt

 

2. Akkor lesz édes a halálom (v. sorsom), Caesar, amikor

3. a római történelemben (történeti művekben) a legnagyobb rész a tiéd lesz

4. S visszatérésed után sok istenség templomát

5. látom majd gazdagabban, teleaaggatva hadizsákmányaiddal.

 

6. …végre elkészítették a múzsák a verseket,

7. Melyeket elmondhatok, mert az úrnőmhöz méltók

8. [Hogyha ezzel egyet]értesz, nem félek én, Viscus,

9. ……………………. s a te itélkezésed mellett sem (t. i. félek), Cato.

 

10………………………………………

11. ……………………………..türoszi

12……………………………………….

 

Az első vers Lycoris-Cytheris esendőségéről szól, ami miatt a költő kesereg. Később Propertiusnál is feltűnik a nequitia, a hitványság, semmirekellőség az imádott nőre vonatkoztatva, valószínűleg Gallus hatására.

A második vers kapcsán a mondott cikk szerzői meggyőzően bizonyították, hogy a benne szereplő Caesar nem Octavianus, hanem maga Caius Iulius Caesar, s a verset a parthusok ellen tervezett nagy hadjárat előkészületei alatt írta hozzá Gallus, vagyis Kr. e. 45/44-ben. Caesar hatalmas sereget gyűjtött össze, s már minden készen állt a nagy keleti hódításra, amely egyben Carrhae szégyenét is lemosta volna. Nyilvánvaló, hogy Brutusék szándékosan időzítették a kihajózás előtt három napra a gyilkosságot: meg akarták akadályozni, hogy Caesar a győzelmei révén még nagyobb hatalmat szerezzen. spolieis, deivitiora, tueis: a régi latin ortográfia szerint a hosszú i-t jelölték így. Nekem archaizmusnak tűnt, a cikk szerzői szerint viszont nem az.

A latinosok figyelmét felhívnám a figo ige különös használatára (figo aliquid aliquo : valamit „teleaggat” valamivel). Elvileg másként is értelmezhető, pl. a figo, mint a templom kijelölésének terminusa, de a templomokban kifüggesztett hadizsákmány képe annyira egyértelmű, hogy nehezen enged meg más magyarázatot.

 

A harmadik egy rendkívül esetlen versike arról, hogy Gallus múzsái megírták a verseket, amelyek méltóak Lycorishoz, s hogy ha a szerelmének (?) is tetszenek a versek, nem fél szigorú ítészek előtt sem: talán a riválisaitól (?), az ugyanis, hogy kitől fél, sajnos hiányzik a papiruszon. Catót nem kell bemutatni, a Viscusokat, mint kritikusokat Horatius is említi egy szatírában.

A negyedik versből csak egy szavacska, a „türoszi” maradt meg (e szavacskát nem is számoltuk a fennmaradt sorok közé), ami a föníciai város bíborfestése miatt leginkább a „bíbor” szinonímája. Pl. Tyria vestis: „bíborszínű ruha”. A mondott cikk szerzőinek tetszetős ötlete szerint a triumphusról, vagyis a diadalmenetről szólhat a vers, ugyanis ilyenkor a győztes imperator (hadvezér) bíborszín köpenyt viselt, Iuppiter istenszobrának ruháját. (A képen természetesen a nagyszerű "Rome" c. sorozat egyik jelenete, Caesar triumphusa.)

Mérleg: befolyásos dilettáns vagy önkritika nélküli tehetség?

Végigtekintve e verseken, a filológusok bizony csalódottan csóválták a fejüket. És azt teszem én is. A Caesarról szóló (második) epigramma második két sorában még csillog némi tehetség, van valami súlya a versnek, de a harmadik vers szomorúan nyikorog, mégha hiányzik is több szó belőle. Ha ehhez hozzá vesszük a felfedezés előtt ismert egyetlen sorát, amelyet valamelyik antik szerző idéz ("uno tellures dividit amne duas" - "egy folyóval két földet oszt ketté"), akkor még inkább kételkedhetünk abban, hogy egy nagy költő opus magnuma merült feledésbe.

Persze nem lehetünk biztosak abban sem, hogy Gallust végképp leírhatjuk. Hiszen lehettek hatalmas, korszakalkotó versei is tucatjával, csak a sors fintoraként éppen három olyan vers maradt ránk, amelyek kevéssé sikerültek (sőt, az első vers is rejtve van előttünk, talán az is bombasztikus). Legyen szabad idéznem Michael von Albrechtet, a ma élő egyik legnagyobb klasszikus filológust ennek kapcsán:

"Az újonnan felbukkant papirusz-töredékek természetesen nem nyújtanak meggyőző képet - véletlenül? - a sokat emlegetett Gallus költői képességeiről; mindazonáltal a szövegben a római szerelmi elégia fontos szempontjai formálódnak meg - azt is gondolhatja valaki, hogy túlságosan sok szempontja. Minthogy a valódiságot szemmel láthatólag nemigen lehet vitatni, a lelet új kérdéseket vet fel: úgy képzeljük el Gallus költeményeit, mint poénmentes epigrammákat, vagy mint összefüggés nélküli elégiákat? Vajon joggal felejtették el Gallust? Vajon csak befolyásos dilettáns volt? Avagy önkritika nélküli tehetség, aki válogatás nélkül adott ki jót és rosszat is? Vergilius rokonszenvének vajon inkább személyes, mint irodalmi, és Ovidius el nem múló, posztumus csodálatának inkább politikai, mint költői oka volt?"

Kitűnő kérdések. De vajon Gallusnak lesz-e akkora szerencséje, hogy újabb töredékek kerülnek elő életművéből, amelyek hozzásegítenek ahhoz, hogy megismerjük költészetét? Aligha. Marad a jogos, ám nem teljesen bizonyítható kétely tehetsége felől, amelyet bizonyára a jövőben is nagyszerű tanulmányok és fantasztikus következtetések tucatjai fognak vitatni, illetve beigazolni. A klasszika filológia már csak ilyen: kevés információból kell rekonstruálni a múltat, amihez viszont hatalmas, a korszak műveit és szakirodalmát felölelő tudásanyag, bátor következtetések és erős képzelet kell.

Felhasznált irodalom:

R. D. Anderson - P. J. Parsons - G. M. Nisbet: Elegiacs by Gallus from Qasr Ibrim. In: The Journal of Roman Studies 69 (1979) 125-155. 

Micahael von Albrecht: A római irodalom története. Ford. Tar Ibolya. I-II. Bp. 2003-2004. (idézett hely: I. 555-556.)

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://laudator.blog.hu/api/trackback/id/tr451328076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tanita · http://ingyenholmik.blog.hu 2009.08.27. 01:19:18

most találtam a blogra, nagyon érdekes, csak így tovább :)

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2009.09.17. 16:05:42

Gallust Bollók János emlegette mindig, nekem most nagyon ő jutott eszembe :) A klassz. filológia meg tényleg meglehetősen furcsa tudomány ... Ha mondjuk Ovidiustól marad fenn 10 gyengébb sor, akkor róla mi lenne a véleményünk?

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2009.09.17. 20:29:32

@Carmesina: Bollók... amint Symphoniával a kezében magyarázza Tacitust... hát igen. Gondolom, valamilyen asztronómiai okból emlegette Gallust, mert Vergilius valamelyik eklogában ilyen összefüggésben beszél róla...
Na pont ez az, hogy Ovidiustól azért nem maradt fenn csupán 10 sor, mert már az antikvitásban másolták, ismerték, utánozták. A Gallus körüli - már az antikvitásban tapasztalható - nagy csend is árulkodó... (argumentum ex silentio ez is). Bár ha meggondolom, hogy Catullust is egy kódex hagyományozta tovább...

_Epikurosz_ 2009.09.18. 16:10:44

@G.d.Magister: Az argumentum e silentio ellen:
"Ungerecht wird die Nachwelt nie sein. Anfangs zwar pflanzt sie Lob und Tadel fort, wie sie es bekömmt; nach und nach aber bringt sie beides auf ihren rechten Punkt. Bei Lebzeiten, und ein halb Jahrhundert nach dem Tode, für einen großen Geist gehalten werden, ist ein schlechter Beweis, daß man es ist; durch alle Jahrhunderte aber hindurch dafür gehalten werden, ist ein unwidersprechlicher. Eben das gilt bei dem Gegenteile. Ein Schriftsteller wird von seinen Zeitgenossen und von dieser ihren Enkeln nicht gelesen; ein Unglück, aber kein Beweis wider seine Güte; nur wann auch der Enkel Enkel nie Lust bekommen, ihn zu lesen, alsdann ist es gewiß, daß er es nie verdient hat, gelesen zu werden."
Így jártunk. Jó kis tudomány ez. :-D

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2009.09.18. 17:57:32

@G.d.Magister @_Epikurosz_: Bollók sokszor emlegette Gallust, igen, ha jól emlékszem, Vergilius kapcsán.
Honnan a német idézet? Nem értek vele egyet, és nem csak az ókoriakra nézvést. Egyáltalán odáig eljutni, h vki a saját korában kicsit is népszerűvé váljon, annyi mindenen múlik ... Család, támogatók, saját érdekérvényesítés, politika, a kor ízlésvilága ... Az a része igaz, h évszázadokon át nem lehet vmi népszerű, ha pocsék, de ebből az ellenkezője nem igaz. Csak bizonyíthatatlan.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2009.09.18. 20:24:28

@_Epikurosz_: Ez az idézet nem az argumentum ex silentio ellen szól. Azt írja, hogy ha az írót nemcsak az unokája, de még az ükunokája sem olvassa, akkor "er es nie verdient hat, gelesen zu werden", vagyis ez argumentum ex silentio, sive non legendo. Szerintem az egész antikvitás időszaka már megfelel a "nur wann auch der Enkel Enkel nie Lust bekommen, ihn zu lesen"-nek. Gallust az ókorban elfelejtették, a "ükunokái" sem olvasták.

@Carmesina: Abban viszont egyetértek Carmesinával, hogy a sikerhez sok kell. Ez Gallusnak viszont mind megvolt. De sokan eltűnnek, akik saját korában népszerűek voltak.

_Epikurosz_ 2009.09.22. 16:56:08

@G.d.Magister: Csakhogy az ükunokának ebben az esetben nem nagyon volt esélye másolatot szerezni, főleg, ha Gallus mondjuk eladta a jogokat 1 db. kiadónak (létezett jogeladás?), ahol aztán könnyű volt összegyűjteni a még eladatlan példányokat. Vagy még pont az elején sikerült elkapni a költőt, amíg nem lett túl sok másolt példánya. Azt mondjuk nem tudom, hogy aki közben politizált, háborúzott, és még ki tudja, mit csinált, annak mennyi ideje volt "marketingre". Hogyan működött akkoriban a kiadás.

_Epikurosz_ 2009.09.22. 17:39:07

@G.d.Magister: Igen, néha sikerül bevennem a fogalmazásgátlót. Nem tudsz egy jó könyvet az ókori könyvkiadásról?