Laudator temporis acti

Concedo nulli

In aqua scribere

2010. március 21. 14:50 - burqus

Adagia II.

Verba volant, scripta manent, tartották a régiek. De mert jól tudták, mit ér a scripta, ha nem áll mögötte a megvalósítására törekvő szándék aranyfedezete, ezért amit mi „pusztába kiáltott szónak” mondunk, azt ők elegáns oxymoronnal éppen hogy az íráshoz kapcsolták: in aqua scribere, „a vízre írni”.

Tudta ezt Erasmus is, amikor az In aqua scribis mondást is beemelte (1.4.56. számmal) a hiábavaló dolgokról szóló antik közmondások közé – Aethiopem lavas, szerecsent mosdatsz, Ferrum natare doces, vasat tanítasz úszni, Cribro aquam haurire, szitával mered a vizet, Parieti loqueris, a falnak beszélsz, és így tovább – amelyek az Adagia 1.4. centuriájának jó felét kitöltik, s amelyeket Baranyai Decsi János az 1598-as magyar Adagiában közösen egyetlen magyar megfelelővel fordított: Haszontalan dolgot czeleködni. Valószínű, hogy a német típusú kályhatüzelés még nem volt annyira elterjedve, hogy ismerhesse és az in aqua scribis megfelelőjeként közölhesse azt a mondást: felírni a kéménybe korommal.

:

Erasmus mindenekelőtt görög forrásokból illusztrálja az adagiumot. Lukianosznál A zsarnok-ban (21) Hermész figyelmezteti az alvilági révészt: Tréfálsz, vagy mint mondják, vízre írsz, ha obulust remélsz Miküllosztól, Platón pedig „az igazságos, a szép és a jó ismerőjéről” mondja a Phaidroszban (276c) hogy Nem fog tehát nádtollal a fekete vízre írni. Sőt Erasmus Arisztophanész Darazsak komédiájának kommentárjából önállósult közmondásként idézi azt a sort: Ἀνδρῶν δὲ φαύλων ὄρκον εἰς ὕδωρ γράφε - Gonosz ember esküjét a vízre írd. De latin szerzőktől is idéz, mindenekelőtt Catullustól (70,2-3):

…Mulier cupido quod dicit amanti
In vento et rapida scribere oportet aqua.

(Bármit mond vágyakozó szeretőjének az asszony
azt a szélbe és a sebes vízre kell felírni.)

Láttuk azonban már, hogy az elítélő hangú antik közmondások éppen Erasmus idejében gyakran kaptak pozitív kicsengést. Így történt ez a „vízre írás” metaforájával is. Ebben nem kis szerepe volt magának Erasmusnak, aki hangsúlyozta, hogy Krisztus urunkról csak egyszer jegyezték fel, hogy írt – akkor is a porba. János evangéliumában (8,3-11), a házasságtörő asszony történetében – amely épp a mai mise olvasmánya – a farizeusok azt kérdezik Jézustól, megkövezzék-e a nőt, ahogy Mózes parancsolta.

„Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. De azok tovább faggatták, azért fölegyenesedett és azt mondta nekik: Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek. Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön, ők meg ennek hallatára eloldalogtak, egyikük a másik után, kezdve a véneken, csak Jézus maradt ott a középütt álló asszonnyal. Jézus felegyenesedett és megszólította: Asszony, hova lettek? Senki sem ítélt el? Senki, Uram, felelt az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél.”

Photis Kontoglou: Krisztus a porba ír (1924)

A reneszánsz humanisták köteteket írtak tele arról, mit írhatott Jézus ott a porban. Többen rámutattak, hogy a jelenet utalást tartalmaz Jeremiás 17,13 versére: „Akik elpártolnak tőlem, a porba íratnak be, mert elhagyták az élő vizeknek kútfejét, az Urat.” De abban mindannyian egyetértettek, hogy akármit is írt Jézus, az nem lehetett haszontalan czeleködet. Épp ellenkezőleg, erre is vonatkozik a Mt 24,25 kijelentése: „Ég és föld elmúlhatnak, de az én igéim el nem múlnak.”

A tűnékeny anyagra írt, de örökké tartó szó metaforája ettől kezdve kedvelt képe lett az irodalomnak. Rudolf Wittkower A Szaturnusz jegyében születtek című könyvében részletesen leírja, hogyan alakult ki Európában a 16. századtól kezdve az „isteni ihletésű” művész, az artifex és poeta divus ideája, amely számos, korábban kizárólag Istenhez kapcsolódó szakralitás-elemet olvasztott magába. Közéjük tartozott a fenti motívum is, amelyben a költők – ó, hiúság – immár elsősorban saját művük örökkévalóságának jelképét látták. Az új metafora teljes kifejtését megtaláljuk Edmund Spenser (1552-1599) 75. szonettjében, amelyet Szabó Lőrinc fordított magyarra, s az ő Horányi Károly által gondozott Örök barátaink fordításkötetében (2002) olvasható:

Homokba írtam kedvesem nevét,
de jött a hullám s rajzom elsöpörte:
leírtam újra minden betűjét,
de jött a dagály s munkám eltörölte.
Hiú ember, hiú vágy – szólt pörölve
a lány – megfogni a pillanatot,
hisz magam is így omlok egykor össze
és nevemmel együtt elpusztulok.
Tévedsz! – feleltem: – híred élni fog,
ami porba hal, az csak földi lom,
szépséged a dalaimban lobog
s dicső neved a mennybe fölírom.
S ott szerelmünk, bár minden sírba hull,
örökké él s örökké megujul.

A metafora elterjedésével – különösen a romantikát követően – azonban már elég volt felidézni a kép egyik felét, a mulandó vagy megfoghatatlan anyagra írt szöveget, s az éppoly magától értődően hordozta az örökkévalóság képét, mint az antikvitásban a hiábavalóságét. „Az égre írj, ha minden összetört!”, írja Radnóti, egyetlen mondatba sűrítve a motívum mindkét elemét.

A mondás új értelmezésének legszebb példája azonban Keats sírfelirata a római protestáns temetőben. Ez a keserű epitáfium azt hirdeti, hogy a fiatal költő ellenségei gonoszságától megkeseredve mindössze annyit kívánt feliratni sírjára: Itt nyugszik valaki, akinek nevét vízre írták.

„Ez a Sír foglalja magában mindazt, ami Halandó volt egy Ifjú Angol Költőből, aki Halálos Ágyán, Szíve Keserűségében Ellenségei Gonosz Hatalma miatt úgy Kívánta, hogy e Szavakat véssék Sírkövére: Itt fekszik Valaki, akinek Nevét Vízre írták.”

Az angol irodalomtörténet úgy tartja, hogy a mondás eredete Beaumont és Fletcher Philaster (1611) című színművének egy sorára – All your better deeds Shall be in water writ – megy vissza, s minden nemes törekvés hiábavalóságára utal. Ha azonban az adagiumnak az ókortól Erasmuson át Spenserig ívelő teljes előtörténetét is figyelembe vesszük, úgy a felirat jelentése épp az ellenkezőjét sugallja: a világ mulandósága és gonoszsága fölött diadalmaskodó költői mű örökkévalóságát.

18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://laudator.blog.hu/api/trackback/id/tr821856717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2010.03.21. 16:40:04

áááá, az ilyen kérdéseket - tehát hogy mit írhatott Jézus a porba - nagyon szeretem. S nagyszerű észrevétel ez Erasmustól, természetesen. Nemde akkor ő az is, aki egyesíti, összeveti a keresztény (biblikus) közmondáskincset az antik közmondásokkal, szállóigékkel? Csak most kezdem kapisgálni az Adagia fontosságát.

bucsin · http://bicig-bithe.blog.hu/ 2010.03.22. 00:03:11

ez remek volt!
in aqua scribere - mukede hergen arara

ILLED 2010.03.22. 11:50:36

Nekem is tetszett a poszt!

Keats-szel viszont nem kiszúrás, hogy végül nem csak azt írták sírkövére, mit meghagyott?

burqus · http://wangfolyo.blogspot.com 2010.03.22. 15:47:27

@ILLED: Valószínűleg nem volt kiszúrás, sőt. De ennek a plusz szövegnek az angol irodalomtörténetben külön legendáriuma van. Ugyan Keats barátai pontosan tudták, hogy csak ennyit kért, ugyanakkor meg voltak győződve róla, hogy Keatst nem tüdőbaja ölte meg, hanem a kapott kritikák miatt hasadt meg a szíve, s ezért mintegy igazságtételként vésték fel a bevezető szöveget is. Hamarosan kiderült, hogy nem így történt (noha a legenda máig szívósan tovább él), ám az adott pillanatban a bevezető fontos tanúságtétel volt Keats mellett.

burqus · http://wangfolyo.blogspot.com 2010.03.22. 15:51:59

@G.d.Magister: Bizony, ez az összevetés és harmonizáció az Adagia egyik legfontosabb feladata, ezt emeli ki Erasmus is a bevezetőben. Különös dolog, hogy ennek a harmonizációnak sokkal kevesebbet ártott az Adagia 1569-os indexre tétele – hiszen a protestáns országokban ezután is buzgón olvasták és folytatták a megkezdett munkát –, mint az az 1575-ös „purgált” római kiadás, amelyből a bibliai utalásokat kihagyták, ilyenformán puszta antikvárius kézikönyvvé fokozva le az Adagiát és megfosztva a könyvet ettől az egységesítő missziójától.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2010.03.22. 19:18:09

@burqus: Egyébként Keats esetében értsem úgy, hogy ő maga az (poszt)erazmiánus, kései magyarázatot értette a mondás alatt, míg barátai a catulliánust? Vagy a barátok is és a költő is a poszterazmiánust? Itt azért látok némi zavart.

Azért ártott jobban a purgált változat, mert az a prot. országokban is népszerű lett? Persze akkor is sokat árthatott nyilván, ha a protestáns országokban ugyan a teljes kiadást használták továbbra is, viszont a katolikus országokban a purgált lett a népszerű, mert felváltotta a titokban használt, indexre tett edíciókat.

burqus · http://wangfolyo.blogspot.com 2010.03.22. 19:52:26

@G.d.Magister: Keats feliratával kapcsolatban azt akartam mondani, hogy az angol irodalomtörténet a felirat lemondó, vanitast sugalló, ha úgy kívánod, catulliánus értelmét hangsúlyozza, míg a barátok azzal, hogy a bevezetőt eléje tették, inkább egy dacos (poszt)erazmiánus jelentést adtak neki. Maga Keats valószínűleg egy harmadik, „csak vendég voltam e földön” jelentést (is) tulajdonított neki, de a bevezetéssel is ellátott sírkő már nem ezt tükrözi.

A purgált változat nem ártott úgy önmagában, ellenkezőleg, nagyon hasznos volt, hogy a katolikus országokban egyáltalán lehetett ezt forgatni, amikor az alternatíva a teljes tiltás volt. (Protestáns országokba nem hiszem, hogy eljutott volna, meg minek is, hiszen ott az eredetit is használhatták.) Aminek ártott, hogy így mondjam, az az ókori és keresztény, antik és modern közmondás-kincs harmonizációja volt, amire Erasmus tudatosan törekedett az Adagiában. A bibliai rész törlésével ugyanis a könyv visszaminősült puszta antik közmondás-gyűjteménnyé, s ettől fogva „az Adagia” ezt az antikvárius kézikönyvet jelentette ott, ahol csak ez a változat volt engedélyezve. Ahol viszont továbbra is használhatták a teljeset, ott az erasmusi „áthidalás” miatt gyorsan „kortárs művé” vált, és alapja lett helyi, népnyelvű közmondás-gyűjteményeknek.

_Epikurosz_ 2010.03.22. 20:54:14

@burqus: A purgált és teljes közötti különbség hatása ennyire tetten érhető földrajzilag? Ejha!
Vajon a protestáns-katolikus harc annyira komoly volt, hogy (per kivételével) nem eshetett meg, hogy egy protestáns és egy katolikus tudós kommunikáljon egymással, mondjuk Erasmusról? Dejsz' a zenészek és más művészek simán átjárogattak egymáshoz!

Portentum 2010.03.22. 23:56:49

@_Epikurosz_:
már hogyne kommunikálhattak volna... maga Erasmus "bújtatta fel" magát Luther Mártont is, azaz adta a szájába az "ütőkártyákat"
Sokan vannak azon a véleményen, hogy ha a szenzációs Erasmus nem lett volna, reformáció sem lett volna. A legenda szerint a végén Luther szerette volna Erasmust is áttéríteni, de amaz tömören ezt üzente: nem vagyok bolond...

_Epikurosz_ 2010.03.29. 18:40:40

@burqus: hát, jól elintézték szegény könyveket.
@Portentum: természetesen úgy gondoltam a kapcsolatokat, hogy kiveszem a gráfból Erasmust és az ő kapcsolatait, mert az túl sok. Meg akkor még nem is volt betiltva.

Mondjuk abból, hogy külön-külön emlegetnek protestáns és katolikus egyetemeket, az következik, hogy igencsak megosztott lehetett a tudomány akkoriban - akkor viszont kiváló koppintási lehetőség lehetett az amúgy saját körben nem olvasott más vallású tudósok munkáiból élni. Vajon mekkora lehetett a lebukás veszélye? :P

burqus · http://wangfolyo.blogspot.com 2010.03.29. 19:00:11

@_Epikurosz_: Abszolút megosztott volt, legkésőbb az 1590-es évektől. Az a néhány évized Luther fellépése és a századvég között egyáltalán nem homogén: ami lehetséges volt 1520-ban, az 1590-ben már teljesen kizárt. A „konfesszionalizációnak” – a felekezetek formális elkülönülésének – nagy irodalma van az utóbbi húsz évben, ebben szinte évről évre nyomon lehet követni az olló nyílását. De Marcel Bataillon már a 30-as években megírja az „Erasmus és Spanyolország”-ban ugyanezt Erasmus életére és a közvetlenül őt követő évtizedekre vetítve. A fennmaradt könyvtári inventáriumok állománya nagyon felekezetfüggő. A felekezetek egymást ugyan még olvasták valamelyest, de egymástól idézni főleg kritikailag idéztek, felekezetközi koppintás viszonylag ritka volt. És ilyen koppintás esetén a lebukás veszélye nemcsak tudományos, de egyházfegyelmi következményekkel is járt volna…

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2010.03.29. 22:19:06

@burqus: Aztán ez az elkülönülés igencsak megenyhül a 18. századra. Legalábbis én ezt tapasztaltam: evangélikus idézi és méltatja a jezsuitát, és viszont.

burqus · http://wangfolyo.blogspot.com 2010.03.29. 22:30:12

Persze. De addigra már XIV. Benedek az eredeti Adagiát is engedélyezi a katolikusoknak.

viator_ 2010.04.04. 22:40:27

Lehet, hogy ostoba kérdés, de Erasmus magyarországi utóéletével mi a helyzet? Csak annak kapcsán merült fel bennem, a kommenteket olvasva, hogy a hazai felekezeti viszonyok pl. a 16-17. században jóval kuszábbak, mint mondjuk a korabeli Nyugat-Európában. Gondolom ez nem könyítette meg az Erasmus-korpusz hazai recepcióját (sem).

burqus · http://wangfolyo.blogspot.com 2010.04.04. 22:53:39

Erasmus magyar recepciójával csak alkalmilag foglalkoztam, a kérdésnek sok szakértője és nagy irodalma van. Amennyit én látok, az az, hogy nálunk is túlnyomórészt a protestánsok olvasták és idézték őt, noha katolikus főpapi és főúri könyvtárakban is megvolt. Az Adagia mint a nemzeti közmondás-gyűjtés serkentője nálunk is működött, és nálunk is kizárólag a protestáns oldalon: a protestáns Baranyai Decsi János 1598-as gyűjteménye mellett több Erasmuson alapuló kéziratos változatot is ismerek, közte olyat, ahol az Adagia latin nyelvű szövegének margójára írta erdélyi kálvinista magyar főúr az adott közmondások oláh megfelelőit (!!!). Erről majd még szeretnék írni.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2010.04.04. 23:02:17

@burqus: Na ez tényleg érdekes, írd meg. Bethlen Miklós is tudott oláhul, Önéletírásában idézi is egy oláh ács szavait (ha jól emlékszem). S persze azt is tudjuk, hogy - már nem emlékszem melyik fejedelem, talán Bethlen, vagy valamelyik Rákóczi - gondoskodott bizonyos református imakönyvek stb. román fordításáról, kiadásáról. Vagyis nyilván jóval intenzívebb volt a kapcsolat Erdélyben a két nemzet között, mint azt elsőre gondolni lehetne.

viator_ 2010.04.18. 17:02:38

@burqus: Ez érdekes, köszönöm a választ!