Laudator temporis acti

Concedo nulli

Elnök és történelem

2010. június 26. 14:54 - G.d.Magister

Szinte már szégyellem, hogy megírom ezt a bejegyzést, hiszen ezt az embert annyi támadás érte az elmúlt néhány napban, hogy bizonyára kitart az élmény elnöksége végéig. De mégis fel kell hívnom a figyelmet a jelenségre, mert, amint azt az alábbiak bebizonyítják, személyével az új magyar köztársaság életében is egy szeszélyes fordulat, mondhatnám egy minőségi (szakadékba) ugrás is bekövetkezend majd, már ami a köztársasági elnök alkatát, felkészültségét illeti.  

"Mint gyönyörű Kossuth-szobrunk oldalán olvasható: Cum Deo pro Patria et Libertate" - mondta Schmitt Pál a májusi Kossuth téri nagygyűlésen. (A találat nem az enyém, hanem a Magyar Narancsé, l. MN 22 (2010) 22. sz. 66.) Gyorsan essünk túl a tényeken. A felirat ("Istennel a hazáért és a szabadságért") természetesen nem Kossuth, hanem II. Rákóczi Ferenc szobrán látható. A jelmondat előbb a vezérlő fejedelem zászlain, majd pénzein is feltűnt (sokszor csak ennyi: "Pro libertate), így kerülhetett szobrára is.

 

Mondhatná most valaki, hogy ez dejszen nem olyan nagy tévedés. Éppenséggel Kossuth is mondhatta volna, hiszen ő is a hazáért meg a szabadságért küzdött! Nem, nem mondhatta volna. Nem azért, mert nem tudott volna latinul - akkor nem írhatta volna meg az országgyűlési tudósításokat az 1832-1836-os országgyűlésről, mert a diétán akkor még minden latinul zajlott. Azért nem mondhatta, mert a latin a reformkorban már csak megtűrt régi kolonc (l. Petőfi és a "diligenter frequentáltam"), s a honi magyar nyelv művelése körül forog a kultúra. Kossuth magyarul ír tudósításokat, magyarul szerkeszt Pesti Hírlapot, s aztán magyarul szónokol. Róla gondolni, hogy latin jelmondata lett volna, nyilvánvaló anakronizmus. Kb. olyan, mintha Rákóczi zászlaira magyar szöveget képzelnénk: Rákóczi korában még minden emelkedettebb és irodalmibb tartalom latinul zeng.  

Schmitt tévedésére ugyan lehet mondani, hogy véletlen nyelvbotlás, de voltaképpen jóval több annál. A magyar történelem igen felszínes ismeretére, az abban való súlyos tájékozatlanságra utal. Ez példátlan eddigi elnökeink sorában: így vagy úgy, de eddig minden rendszerváltás utáni államfő erős történelmi tudattal bírt. Ezt innentől elfelejthetjük: bár a beszédírók csodákra képesek, elkövetkezendő elnökünk karakteréből a históriai felkészültség, nemzetünk múltjának megélése, átérzése (ami mondjuk Sólyommnál nagyon erős volt) bizonyosan hiányozni fog.

24 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://laudator.blog.hu/api/trackback/id/tr912111609

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mindenki Palija 2010.06.26. 23:30:16

Sólyom Lászlót a fidesznyik frakció tagjai még jelöltnek sem merték állítani az államfőválasztáson. Ami sokat árul el a dologról. Persze Schmitt Pál kicsit kínos volna mellette, ezt belátom, nem egy súlycsoportban indulnak. Sem politikai, s...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.06.26. 15:09:02

na, most utcára tet(et)tél egy beszédírót!

Persze 1 csöppet sem sajnáljuk! :D

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2010.06.26. 18:44:31

@urbanlegends.hu: haha, jó párhuzamok. A "minden nemzetnek..." ügyében végigvitt nyomozásért fogadd őszinte gratulációmat!

Callie-comment 2010.06.27. 03:06:28

Azóta már mondott hasonlókat: "Werbőczyhez, Szent Istvánhoz ésa vérszerződéshez méltó és hasonló alkotmányzási folyamatot" akar.

Most inkább ne elemzzük, ez milyen mély történelmi és közjogi ismeretekre világít rá.

t a m á s 2010.06.27. 04:46:26

Bár már máshol is írtam, de;
Nagyon sok pejoratív értékelés hangzott el az elmúlt napokban Schmitt Pál személyét illetően.
Pedig azt gondolom semmi probléma nem lenne vele, kedves intelligens, a legjobb értelemben törekvő, életszerető ember lehet. (a férfias szerelmeivel kisebb liaisonjaival együtt)
Előadhatta volna magát, mint a jövőben az ország sportját, sportdiplomáciáját, ifjúsági és felnőtt sportrendezvényeit fokozottan figyelemmel kísérő, segítő, azokon reprezentáló, vélhetően mindenki számára elfogadható elnök.
Hogy nem ezt tette az persze sajnálatos. DE!
Az a borzasztó hogy felé az őt jelölőktől indult ELVÁRÁSOK mik voltak.
Hogy a családi életet hangsúlyozza.
Hogy a 2/3 helyett a 3/3 helyett a 4/3 azaz határon túliak szöveget nyomja.
Hogy, amúgy kedvesen megjegyezhette volna hogy sikerült jegyet szerezni a bayreuthi ünnepi Wagner hangversenyre (a jobbiknál is jó pont Wagner ismert antiszemitizmusa miatt) hanem deklarál egy hülyeséget, hogy TÁROGATÓZNI tanul (merthogy a székelyek egykoron betiltott hangszeréhez érez affinitást).
Hogy Semjén Zsolt deklarálja, hogy Schmitt minden nap olvassa az evangéliumot - tehát jó elnök lesz.
Az internetről is szól - mint nyelvrontó eszközről. Természetesen ő is tudhatja hogy az internet a tudásnak, a műveltségnek micsoda könnyen elérhető tárházat jelenti. DE mivel politikai okok miatt (mint Kínában vagy Észak-Koreában) itt is tőrvénytervezet készül az internetes szabad véleménynyilvánítás megfigyelésére, korlátozására, hát ennek kontextusában szól ö is róla.

Szóval Schmitt Pál egy nagyon kedves, szimpatikus, intelligens, több nyelvet beszélő diplomata férfiú.
Csak az a csapat aki őt ajánlja, akinek a tenyeréből lesz majd kénytelen enni.....

Mind1 2010.06.27. 08:23:04

Az a gond, hogy nem csak a történelem ismerete hiányzik az eszköztárából. A latin mondatok beemelése úgylátszik most divatba jött pártunk és kormányunk házatáján, hiszen Viktor is kisérletezett vele, igaz ő is kicsit hibásan.

Reméljük, hogy szövegírói rá tudják majd venni, hogy felolvassa a neki egírt szövegeket - még akkor is, ha egy elnöktől elvárható lenne az értelmes szabad beszéd - ielőtt külföldön is mond valami nagyon okosat. (nekem a nemzet orvosának szingli-hordái is rögtön eszembe jutottak)

somogg (törölt) 2010.06.27. 08:25:00

mar megvan a katonai diszszemlek uj szovege is.

elnok: seggnyalassal a jovomert elore
katonak: renduletlenul

lepojka 2010.06.27. 08:52:56

jobb lett volna ha önmagát adja Smchmitt úr,talán kevesebbet hibázott volna. Így járna Orbán is, ezért nincs bátorsága papír nélkül beszélni.Jól össze illenek. Két ripacs. Zsák megtalálja a foltját az ország meg megy a gagyiba.Gratula kedves szavazók, és akik lusták voltak elmenni szavazni.

nestrot10 2010.06.27. 08:57:38

Rob67 2010.06.27. 08:31:41
Én azért örülök, hogy végre szakember kezébe kerül az ország.
SP életútja nekem garancia a hozzáértésről.
Nyíltan vállalja kommunista szekértolását és ez szimpatikussá teszi nekem.
Az sem baj hogy Marx műveiről mára az Evangéliumokra nyergelt át, nekem ettől még hiteles.

Igyekeztem a leendő médiatörvénnyel kompatibilis hozzászólást írni ide. Nem akarok én gondot, meg hát bírom is nagyon.
Ő a példaképem! Szeretnék olyan lenni mint Ő.
Bebizonyította nekem, hogy nem csak az elkényeztetett mindent megtanuló egyetemistáké a jövő, egy egyszerű fiúból is lehet a nép első embere.
Sokat kell dolgozni érte, mindenkit ki kell szolgálni, helyezkedni is kell rengeteget, hazudni is a mocskos és mást nem érdemlőknek, de megéri hosszútávon.
Köszönöm a hitet Neked Pali bácsi!

nestrot10 2010.06.27. 08:59:17

Hiába a sok májfolt a fején, van még egy kis ideje az érdes nyelvének lefetyelni:)

itoh 2010.06.27. 09:07:47

Azért valamit tudhat ez a Schmitt ha ilyen hevesen támadja az Index minden csatlósa.

avanivi 2010.06.27. 09:09:11

Azt is mondhatnám, hogy jól fogunk szórakozni a következő években, ha nem lenék szomorú,a Palika miatt.Sólyom L. nem volt a kedvencem, de azért az nem tetszik hogy önhatalmulag kit ültet OV a ke. -i székbe.
Magyarország többet érdemel. !!
Mit szólnak a Fidesz hívek ?
Én is írtam már más fórumon, de most is leírom. Az nyilvánvaló volt, hogy pártkatona, de hogy a Palika?

Commandante Jayasuriya 2010.06.27. 09:30:40

Lehet, hogy magasztos felindulásában Schmitt úr, a Parlamenttel szemközti téren álló szobrokat tévesztette össze. Végtére is Kossuth Lajos, és II.Rákóczi Ferenc lovasszobra ugyancsak ott áll.
Az már a kisebbik baj, hogy az idézet, amelyet egyébként minden általános iskolás ismert egy időben, nem a szobor oldalán, hanem annak posztamensén áll.

nagyon.zizi 2010.06.27. 11:20:44

Kedveseim!
Anélkül, hogy szándékomban állni bárkit is megbántani: én szívesebben olvasnék a kommentek közt a posztban felvetett latin nyelvi-történelmi jelenségekről, mint Mai Magyar Politikus kritikájáról. Arról van elég forrásom...
Maradok tisztelettel:
zizi

avissi 2010.06.28. 09:02:43

Csatlakozom nagyon.zizi-hez. Egy előző, már nem olvasható bejegyzés kommentjei is elszabadultak. Maradjak inkább a gasztroblogoknál?

Molay · http://sotetkozepkor.blog.hu 2010.06.28. 23:40:49

Tudja valaki, hogy milyen latin közmondásba bakizott bele Schmitt? Jöhetne egy poszt a parlament latinosairól is!

nyomok:
vastagbor.blog.hu/2010/06/28/moka_kacagas_bullshit#more2116154

valamint

thaz.blog.hu/2010/06/23/nyelveben_el_1

Portentum 2010.07.01. 09:34:23

Miért volt rossz a pro-val ? A Corpus iuris civilis-ben is így van: In dubio pro reo (A kétely a vádlott javára szolgáljon) - ha egyáltalán erre gondolt.

Calvinia · http://www.lajosmizselap.hu 2010.07.05. 12:22:22

Csakhogy a reo ablativus. Úgy jó. Viszont a plebs nominativus- emiatt volt rossz.

Én írtam a lajosmizselapos cikket, üdv.

gabor.szabo (törölt) 2010.08.29. 02:01:36

Kissé visszás, hogy egy ilyen kioktató posztban maga a szerző is téved: 1829/32-ben ugyanis nem volt országgyűlés, helyette volt viszont 1830-ban illetve 1832/36-ban. Ez utóbbiról származnak az OT-k.

_Epikurosz_ 2011.01.17. 23:28:46

Ehhez a adathoz neki hiányzik a Magyar állam- és jogtörténet kollokviuma, pedig az sok minden másra is használható lenne.

Sólyomnál 1 m.