Avagy tanítsuk-e gyermekeinket latinra
Aki egy kicsit is ismeri a nagyszerű debreceni írónőt, Szabó Magdát, pontosabban munkásságát, tudja, hogy igen különleges viszonya volt a latin nyelvhez. Édesapja, a jogász és városi tanácsnok Ágyai Szabó Elek már egészen kiskorában (3 éves kora körül) elkezdte tanítgatni latinra. Erről az Ókútban tömörebben, a Für Elise-ben sajnos már elég terjengősen ír (egyszerűen túlírja). Sajnos nekem csak a Für Elise van kéznél momentán, így ebből idézek:
"A klasszikus ismeretek átadása az Ágyai Szabók családi tradíciója volt, apám, fia nem lévén, lányát részesítette ugyanabban az oktatásban, amivel őt nevelték. Még nem voltam három, amikor elkezdett eligazítani a tudományok nyelvében (tehát a latinban - megj. tőlem, GdM). Grammatikát nem tanultam tőle, csak szavakat, azok könnyen rögzültek, apám az ablakra mutatott, fenesztra, ismételjem, ismételtem: fenesztra. ... mikor ő altatott... évek alatt összes ókori ismeretét átadta nekem, kiegészítésképpen még az Aeneis-t is, hadd legyen ez a fura világ még kerekebb." (Für Elise, Bp. 2004. 14-15.)
Az eredmény ismert. Szabó később A pillanat bevezetőjében ezt írja:
"Latinul döbbenetesen hamar megtanítottak, megvették nekem Vergilius összes műveit, és az Aeneis-t úgy olvastam el, mint Jókait, kicsit elbúsultam, mert legtöbb részét untam a folytonos csaták miatt."
Vagyis nagyon hasznos lehetett a korai ismerkedés a fenesztrával. Sőt, ez a gyermekkori élmény egész pályájára kihatott, hiszen később latin-magyar szakra jelentkezik (és nyer felvételt) a Debreceni Egyetemen, majd 1940-ben megszerzett diplomája után öt évig tanítja is a nyelvet. Későbbi írói munkásságát tekintve, a latinhoz és az antik kultúrához való szoros viszonyának a már idézett, az Aeneisből "Creusias"-t formázó A pillanat a leghíresebb lenyomata. (A regény engem borzasztóan idegesített, annak ellenére, hogy hatalmas az ötlet és kiváló a megvalósítás, és annak ellenére is, hogy tökéletesen értettem, mit is akar vele Szabó. Persze, minden regényében arról ír, amiről a Pillanatban is: a férfiak leszerepeltek, megbuktak, a nőknek kell valahogy helyretenni azt, amit a férfiak rettentő könnyelműségükben vagy ostobaságukban elrontottak. Neki ez családi és persze nemzedéki élmény, nem nagyon lehet ezen csodálkozni.)
Az egésszel kapcsolatban két megjegyzésem van. Egyrészt, hogy milyen más világ volt még a két vh között! A bölcs jogász papa latinul tanítgatja hároméves lányát, ami félig tréfa, félig viszont komoly útravaló, a családi ezüst, a jogászos-papos műveltség része. Ma már persze futóbolondnak tartanák azt a filoszt, aki kisgyermekét latinul okítaná, de legalábbis a gyermek jövőbeni sorsát kettétörő, érzéketlen fráternek (koldus bölcsészt nevel belőle...). Persze az teljesen elfogadható, hogy az óvodában vagy otthon angolul makognak a gyermeknek. Tény, hogy ebből több haszna lesz, bár, a mai gyermekekre - családi tapasztalat - az internetről és a tévéből olyan mennyiségben ömlik az angol, hogy pillanatok alatt elsajátítják. Ezért aztán meg tök felesleges angolul gügyögni nekik, azt fogják hallani-olvasni egész életükben úgyis.
Qiubus perspectis et consideratis, azaz a fentieket megértve e és meggondolva, talán már nem is tűnik olyan őrültségnek, ha egy elkötelezett latinos filosz játékosan latinra tanítgatja gyermekét. Mások horgászni viszik gyermeküket, vagy az autószerelést tanítgatják nekik, de leginkább behajítják nekik a Shreket vagy a Toy Storyt a lejátszóba, hogy bámulják napestig. Ennél bizonyosan hasznosabb egy kis latinozás, ami fejleszti a gyermek nyelvérzékét, néhány óvatos (és életkornak megfelelő) kultúradalékkal, mitológiával a fantáziáját, ismereteit, s ráadásul, mivel nincs "tétje", mint az angolnak ("tanuld gyerek, az iskolában is ezt kell!"), a gyereken nincs prd. Ami aztán komolyra fordulhat, majd ha egyszer a gyermek is úgy akarja. S még annyit hadd jegyezzek meg, hogy a latinnak itt lehet még némi előnye a modern nyelvekkel szemben, hiszen az ablak németül csak egy das Fenster, s angolul is csak egy window, a latin fenestra kapcsán viszont már lehet mesélni pl. a "defenestrált" és a szemétdombra érkező császári tisztviselőkről (az ilyet a gyerekek úgyis szeretik, pláne ha el is játsszuk nekik)... tehát kulturális előnye van a latinnak, mert a latin maga a történelem - és irodalom, és mitológia... -, csupa szín és mese, s ebben a formában sokkal izgalmasabb, mint a szimpla nyelvtanulás.
Persze mindez csak egy gondolatkísérlet, még én sem próbáltam ki a dolgot. De Szabó Magdánál láthatóan bevált, s bár ő egy kivételes ember volt, mégis elgondolkodtató példa. S hogy a dolog szentimentális oldalát tekintsük, nemcsak a kézműves, vagy a gyártuldajdonos szeretné, hogy a gyermeke tovább vigye a boltot, hanem a filosz is. Könyveimet szívesebben tudnám gyermekem polcán, mint egy antikvárius raktárában.