Ezúttal is pro domo szándékszom írni. Vagyis a téma, hogy úgy modjam, a saját mesterségem ügye. Ám Luther óta tudjuk, hogy vera theologia grammatica est, azaz a valódi teológia nyelvtan, ha úgy tetszik: filológiai kérdés. Vagyis hát mégse lesz ez az egész annyira pro domo.

Az irgalmas samaritánus példázatában (Lk. 10,30-37) olvassuk, hogy miután a rablók kifosztottak egy embert, “ott hagyták félholtan”.  Az eredeti szövegben a ήμιθανης szerepel, ami szó szerint félholtat jelent. A latin ezt másképp mondja, talán a latinban kevésbé járatosak fülének is ismerősen cseng: semivivus. Ha le kellene fordítanom, persze félholt-nak fordítanám, de a kifejezés tulajdonképpen azt jelenti: félig élő, féleleven. Vagyis Jeromos voltaképpen egyetlen szóban is képes belesűríteni a példázat mondanivalóját, ami, ugye az volna, hogy észre kellene venni a ránk szoruló emberben a félig még élőt.

A példázat azzal folytatódik, hogy a samaritánus ezt a semivivus-t „elvitte a vendégfogadó házhoz”. Lukács a πανδοχειον szót használja, mely egyébként hapax legomenon, vagyis olyan kifejezés mely csupán egyszer fordul elő az Újszövetségben, és vendégfogadót, karavánszerájt jelent. Jeromos pedig, noha a latinnak van jónéhány szava a vendégfogadóra, a stabulum mellett döntött. Márpedig a stabulum bordélyt, kocsmát, afféle lebújt is jelent, mely egyúttal szálláshely is lehetett, persze. De miért döntött Jeromos a stabulum mellett? Nyilván azért, mert a IV.- V. században a szó már nem vagy csak halványan  hordozta a fenti jelentéstartalmat. Habent sua fata et verba! Vagyis: a szavaknak is megvan, úgy tűnik, a maguk sorsa. Mégis: ha a klasszikus latin felől olvassuk a szöveget, aligha tudunk elnyomni magunkban egy dévaj kis mosolyt. Mindez azonban csupán kuriózum, és nem biztos, hogy megért volna egy posztot. Ám ez a stabulum bogarat ültetett a fülembe, és utánanéztem minden locus-nak, ahol szerepel a vendégfogadó, különösen a locus classicus-nak, ami ugye Jézus születéstörténete, Lukács evangélista szerint. Íme, a szöveg görögül:

και ετεκεν τον ύιον αυτης τον πρωτοτοκον και εσπαργανωσεν αυτον και ανεκλινεν αυτον εν φατνη διοτι ουκ ην αυτοις τοπος εν τω καταλυματι.

És latinul:

Et peperit filium suum primogenitum, et pannis eum involvit, et reclinavit eum in praesepio: quia non erat eis locus in diversorio.

Károli fordításában ( a legújabb revideált szöveg) mindez így hangzik:

Megszülte elsőszülött fiát, és bepólyálva a jászolba fektette, mert nem volt számukra hely a vendégfogadó háznál.

Jeromos fordítása mondhatni tükörfordítás. Csakhogy! A φατνη ami jászolt is jelent persze, de teknőfélét,  összeeszkabált bölcsőfélét is, nála praesepium, ami egyértelműen jászol vagy akár istálló, a καταλυμα pedig, mely elsősorban nem vendégfogadó a görögben, hanem terem, helyiség, szállás, nála diversorium vagy deversorium, ez pedig elsősorban vendéglőt, fogadót jelent. Vagyis Jeromos ezzel a fordítással örök időkre megszabta a karácsony forgatókönyvét (istálló, bocik, bégető barik stb.), már ha ez a forgatókönyv nem alakult ki korábban, ami befolyásol(hat)ta a fordításban. Nem mernék állást foglalni az ügyben, de tény: a karácsony Jeromos idejében még eléggé újkeletű ünnep volt.

De térjünk vissza a görög szövegre. Lukács tehát a καταλυμα szót használja, mely kétszer fordul még elő az Újszövetségben, és mindkét esetben termet, szobát jelent, ahol Jézus és tanítványai elköltik az utolsó vacsorát. (Mk.14,14; Lk.22,11) Jeromos Lukácsnál deversorium-mal fordítja, Márknál meg a refectio (felüdülés, felfrissülés) szót használja, mely egyébként a refektórium őse, és gyanítom, hogy ez az igehely az alapja a kifejezés étkezésre használt terem jelentésének. Aztán, ha azt akarta mondani az evangélista, hogy a család nem kapott helyet a vendégfogadóban, miért nem fogalmazott egyértelműbben, mondjuk így: διοτι ουκ έυρον τοπον εν τω πανδοχειω, azaz: mivel nem találtak helyet a vendégfogadóban? És azzal kellett volna kezdenie a mondatot, hogy Mária egy istállóban szülte meg elsőszülött fiát, bepólyálta, jászolba fektette, mivel ugye, a vendégfogadó tömve volt. Szóval a szöveg, így ahogy előttünk áll, túlságosan lakonikus. Ha engem nem befolyásolna mindaz, amit gyermekkorom óta a karácsonyról tudok, ha tehát abszolút kívülállóként olvasnám a szöveget, és történetesen tudnék görögül, valahogy így értelmezném: mivelhogy zsúfolt volt a helyiség, ahol megszálltak, és nem volt hová letenni a csecsemőt, Mária egy, talán sebtében összetákolt, jászolfélébe helyezte Jézust vagy egy olyan teknőszerű valamibe, ami épp a keze ügyében volt. Ezt az olvasatot támasztja alá egyébként a Máté szerinti születéstörténet, ahol a bölcsek egy házba (οικια), és nem istállóba mennek be. Mindez, persze kissé meredeknek tűnhet, és nem is mennék tűzbe ezért az exegézisért, sőt még csak tűzbe se jönnék, ha védelmeznem kellene. Amit felvázoltam, az csupán egy alternatív értelmezés.

Nos, az irgalmas samaritánus példázatának stabulum szavától jutottam el idáig. És talán mindez megért egy posztot!