Laudator temporis acti

Concedo nulli

Fejtörő Aquileiából

2012. július 09. 13:08 - G.d.Magister

Carissimi! Megérte siránkoznom, mert többen is jelentkeztek, hogy írnak nekem posztot, ha már ennyire el vagyok kámpicsorodva. Így egy szép feliratelemzést olvashattok alant, Sz. E. olvasónktól, benne néhány izgalmas kérdéssel. Ja és írjatok posztot Ti is! Brühühü! :) (G.d.M.)

G.d.Magister „Laudator válaszúton” című írására reagálva egy vendégposzttal szeretném megköszönni a blog szerzőinek eddigi (és remélhetőleg jövőbeli) munkáját.

1.jpg„Ide szoktam jönni, amikor tele vagyok a világ zajával. Itt egy másik világ fogad.” – írja a Laudator egyik olvasója. Elgondolkodtam ezen a hozzászóláson. Nyilvánvaló, hogy a 21. század embere információk tömegével szembesül nap, mint nap. A latin nyelvművelő blog nekem is egyfajta menedéket jelent az információk áradatával szemben. Ugyanakkor ókori római világ emberének éppen a latin (és görög) feliratok jelentették a világ zaját. A köztársaságkor végétől – az írás-olvasás széleskörű elterjedésével – a felirat volt az a médium, amely mindenki számára hozzáférhetőnek bizonyult. A feliratállítás szokása jóval elterjedtebb volt, mint napjainkban. Ha úgy tetszik, a rómaiak grafomániában szenvedtek. Ennek köszönhetően a feliratokból rengeteg értékes adatot nyerhetünk a római mindennapokra vonatkozóan is.

A feliratok olyan területekre is betekintést nyújtanak, amelyekről az antik auctorok hallgatnak. Így szinte kizárólag a feliratos emlékekről értesülhetünk a római társadalom egy sajátos jelenségéről, a városias környezetben létrejövő magánegyesületekről. Ezek a – feliratokon legtöbbször collegiumnak nevezett – társulatok önkéntes alapon szerveződtek. Elnevezésükben visszaköszön a társulás elsődleges alapja, amely lehetett a szakmaiság (pl. collegium fabrum), a közös kultusz (pl. collegium Cereris), az azonos származás (pl. collegium Galatarum), az azonos társadalmi-jogi státusz (pl. collegium libertinorum). A feliratok segítségével a magánegyesületek sokirányú tevékenysége rekonstruálható (kultikus, közéleti, közhasznú, közösségi …). A collegiumok önálló jogi személyként saját, tagdíjakból és adományokból származó vagyonnal rendelkeztek, amelyből a tagságnak tisztességes temetést is biztosíthattak. Ez utóbbi egyesületi funkció bizonyítékát láthatjuk az alábbi Aquileiai (Udine) feliraton:

           Dis Manib(us) sacr(um).

           Collegium sac(rum) Mart(is).

           C(aius) Licinius Onesimus,

           Licinia Clymene,

5         C(aius) Titius C(ai) f(ilius) Peregrinus,

           Barbia L(uci) l(iberta) Amanda,

           Goppia Sex(ti) f(ilia) Tertia,

           C(aius) Caesonius Aprilis,

           ((C(aius) Caesonius?)) Fortunatus,

10       P(ublius) Mutilius Aprio,

           C(aius) Marcinius Eupras,

           C(aius) Helvius Synecdemus,

           L(ucius) Allius Omuncio,

          C(aius) Baebius Clario,

15       M(arcus) Calidius Marcellus,

          ((M(arcus) Calidius?)) Fortunatus,

          A(ulus) Barbius Zmaragdus medic(us).

 

          Quisquis collega debitor fueri^t

          loculo, si decesserit, sive vivos

20      recesserit, in honc locum non       

          inferetur.

  

Mindez képeken:

dimicante felirat_1.jpg

jobb_oldal.jpg

A lábazat:

labazat.jpg

 

A teljes felirat:

oltar.jpg

 

A felirat hordozója egy síroltár. A síroltárok küllemükben megegyeznek a jóval gyakoribb fogadalmi oltárokkal, csak feliratuk szövege alapján különböztethetjük meg őket. Síroltárunk oldalain az áldozat kellékeit ábrázolták: a korsót (urceus) és a csészét (patera). A felirat első sora az oltár fejezetén (corona) kapott helyet:

Dis Manib(us) sacr(um). – „Az alvilági isteneknek áldozat.”

A sírfeliratokon megszokott dedicatiót követően megtudjuk, hogy a síroltárt egy magánegyesület tagjai állították, a társulat Mars kultusza köré szerveződött:

Collegium sac(rum) Mart(is). – „A Marsnak ajánlott társulat.”

A 3-17. sorban 15 nevet találunk, nyilvánvalóan az egyesület tagjairól van szó. A nevek elemzése egy külön blogbejegyzés tárgyát is képezhetné, hiszen rengeteg információt megtudhatunk belőlük a társulat összetételére vonatkozóan (a tagok neme, származása, jogállása, etnikai hovatartozása…). De koncentráljunk inkább az oltár lábazatán (crepido) olvasható utolsó öt sorra, hiszen itt találjuk a poszt címében ígért fejtörőt:

Quisquis collega debitor fuerit | loculo, si decesserit, sive vivos |     recesserit, in honc locum non | inferetur.

Giovanni Lettich, a felirat olasz publikálója, a következőképpen fordítja a szöveghelyet:

„Qualunque collega sarà in debito con la cassa (del collegio), se morirà o si darà volontariamente la morte, non sarà deposto in questo luogo.”

 „Bármely tag tartozna a (collegium) pénztárának, ha meghal, vagy magát önként adja a halálnak, nem ezen a helyen kerül eltemetésre.”

Az összetett mondat eleje és vége világos, azonban a si decesserit, sive vivos recesserit formulát érdemes alaposabban megvizsgálnunk. Lettich a vivos recesserit kifejezés értelmezéséhez Cicero alábbi szöveghelyét adja meg támpontul:

…ob eam causam a vita recesserit… - „emiatt megvált az élettől” (CIC. Tusc. 4, 40)

A recedo 3 -cessi, -cessus a Cicero-féle szerkezetben tagadhatatlanul az öngyilkosság kifejezésére szolgál, én azonban úgy érzem, hogy oltárfeliratunk esetében nem erről lehet szó. Itt a Laudator blogon az abasári templom tornyába beépített szarkofágtöredék kapcsán már találkoztunk a római feliratok egy ismert fordulatával, a vivus 3 melléknév használatával, amely a cselekvő alannyal kerül egyeztetésre, jelentése: „életben levő”, „még életében”. Archaizáló megoldásnak tekinthető, ha a második V helyett O-t írnak (vivus=vivos). Ez az írásmód igen ősi és széleskörűen elterjedt, fonetikai jelentősége nincs, csak írástechnikai lépés. A sg. nom. vivos írásmód több mint 350-szer fordul elő a birodalom feliratos anyagában.

Vajon mi lehet az a decesserit és recesserit között meglévő jelentés-különbség, amelyet a felirat szövegezője a vivos=vivus formulával szándékozott nyomatékosítani?

Nem kételkedhetünk abban, hogy a decedo 3 -cessi, -cessus ige a „eltávozik az életből”=meghal értelemben került alkalmazásra, ezzel ellenkezőleg=sive mi az, amit a tagtárs „még életében” tehet? Kilép az egyesületből? Visszalép a tagságtól? Netán eltávozik, elhagyja az egyesület székhelyét (Aquileiát)?

Én a magam részéről „önkéz általi halál” értelmezést nem tudom elfogadni, nyelvtanilag sem áll össze és léteztek erre egyértelműbb kifejezések.

Mi a véleményetek?

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://laudator.blog.hu/api/trackback/id/tr404632626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2012.07.09. 14:25:04

Szerintem is a "tagságból visszavonult", vagy hasonló lehet a jelentés. Érdekes még az a kivésés (ha az) Fortunatus neve előtt - talán az ipse nem fizette rendesen a tagdíjat... :)

Ledán M. István · http://laudator.blog.hu/ 2012.07.09. 21:42:49

Gratulálok a poszthoz, bevallom, már korábban meglestem, még vázlatként.
Azon gondolkodom, hogy Lettich hogyan jutott ahhoz az értelmezéshez, hogy öngyilkosokról van szó.Valószínűleg úgy, hogy "az élőket elhagyja"( vivos recesserit) mondatrészt másként nemigen tudta értelmezni, mint úgy, hogy: meghal. Minthogy a mondatban van már szó elhalálozásról, "az élőket elhagyót" öngyilkosnak fordította. Ha elolvashatná ezt a bejegyzést, vsz.fogná a fejét, hogy ekkora baklövést követett el. Hiába, a fordításhoz szerencse is kell.

Kisszolyva (törölt) 2012.07.10. 00:35:34

Nagy élvezettel olvastam az írásod.
Ekkora hőségben üdítően hatott.
Nos, itt az én tippem:
A síroltár felirat alapvető követelménye lehetett - több okból is - a tömörség. A szabály, mint műfaj, a kis felület, a kőbe vésés is indokolhatta, hogy kerüljék az ismétlést. Nem volt itt szükség nyomatékosításra.
A formula fogalmazója logikusan felsorolja a szervezetből való távozás két lehetséges esetét.
Lettich számára bosszantó lenne a saját fordítási bakijával szembesülni.

Ne feledd! Megígérted a nevek elemzését.)))

Kisszolyva (törölt) 2012.07.10. 01:10:20

@Kisszolyva:
Fent kifelejtettem:
Ez szenzációs! Mennyire igaz, hogy ez volt a korabeli média. A kőbe vésés, a feliratozás.
(Mózes, Hammurapi)

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2012.07.10. 12:35:14

@Stephanus Nugator: ez egy igen jó észrevétel, kedves bátyámuram!

Szabó Ernő 2012.08.04. 11:11:48

@Stephanus Nugator: Elnézést a késői reakcióért (nem volt internetem)… Lettich valószínűleg egy lanuviumi egyesület (collegium salutare Dianae et Antinoi) kőbe vésett törvényéből (lex collegii) indult ki, amely részletesen szabályozza az egyesület temetkezési tevékenységét. Ennek egyik passzusa így szól: Item placuit quisquis ex quacumque causa mortem sibi adsciveri[t] eius ratio funeris non habebitur. – „Ugyancsak elhatároztuk: bárki bármilyen okból öngyilkosságot követne el, temetésének számlája nem kerül kifizetésre.” Ugyanakkor a fennmaradt néhány collegiumi törvény egyikéből sem következtethetünk arra, hogy mi történt abban az esetben, ha valaki „visszavonult a tagságból”. Ha a tárgyalt síroltár esetében erről van szó - szerintem igen -, akkor egy igen fontos forrással van dolgunk.

Szabó Ernő 2012.08.04. 12:05:17

@G.d.Magister: A kivésést illetően szükség lenne jobb fotókra... szerintem nem biztos, hogy arról van szó. A sírok és feliratuk megsértését, megrongálását a római törvények bűntették, a sírok szent helynek (locus religiosus) számítottak. Csak a damnatio memoriae ("az emlékezet elítélése") büntetéssel sújtottak neveit lehetett
kitörölni a feliratokból (abolitio nominis). Az "emlékezet elítélése" igen súlyos büntetésnek számított, rendszerint a "haza ellenségévé" nyilvánított személyek esetében alkalmazták.
Ha nem kivésésről van szó, több megoldás is szóba jöhet:
Elképzelhető, hogy Fortunatus (16. sor) ugyanazt a praenoment (Marcus) és gentiliciumot (Calidius) viselte, mint a fölette lévő sorban (15.) szereplő személy. Talán mert az ő felszabadítottja (libertusa) volt? Esetleg még a rabszolgája (ezért egytagú a neve)? Talán mert mindketten ugyanazon személy felszabadítottjai voltak és a kőfaragó csak meg akarta spórolni a név ismétlését?
Mindkét ilyen esetben (9. és 16. sor) a Fortunatus név szerepel, ezért gondolom, hogy a felettük lévő személyeknek közük kellett hogy legyen ehhez a 2 emberhez. Ha nem így lenne és két rabszolga állapotú személyről lenne szó, akkor valahogy megkülönböztették volna őket egymástól.
Vagy: a két személy a kő felállítása idején még nem volt szabad, de joggal remélte, hogy hamarosan felszabadítják, ezért hagyott a kőfaragó üres helyet.
De ha mégis kivésésről van szó, miért hagyták meg a cognoment?
Ha láthatnánk eredetiben a követ, okosabbak lennénk...

Szabó Ernő 2012.08.04. 13:06:25

@Kisszolyva: Én is így gondolom, a tömörség mellett (abból következően) az egyértelmű, világos fogalmazás is alapkövetelmény. Ha öngyilkosságról lenne szó, valószínűleg más kifejezést használt volna a szövegező.

Ledán M. István · http://laudator.blog.hu/ 2012.08.04. 13:11:05

@Szabó Ernő: köszönöm a visszajelzést. Így már érthetőbb a baki, s Letichnek sem kell olyan nagyon mélyre a föld alá bújnia szégyenében. :)