Nem hinném, hogy akad műveltebb ember, akinek Tertullianusról ne a híres “credo, quia absurdum” (hiszem, mert képtelenség) szállóige jutna eszébe. Ám a műveltebb ember (lám-lám a nyelv is mennyire abszurd!), mint tudjuk, a műveltnél kevésbé művelt. Előfordulhat, hogy rosszul tanult meg dolgokat, rossz könyvekből, sebtiben összecsapott kurzusokból. Nézzük hát, mi jut/jutott Tertullianusról eszükbe a művelteknek.

“...Mindig hőbörgött. Jótett emléke nem maradt utána.

Hiszem, mert lehetetlen, mondta gyakran, s a lehetetlent jobban tudta másnál.” Faludy György: Tertullianus.

"Lehet, hogy az abszurd művészettel kapcsolatban sosem gondoltunk a tertullianusi igére: credo quia absurdum?” Somlyó György: “A színész halála vagy az író élete."

 "A nyugati teológusok ezenközben vállalják a keresztyén hit abszurditását (Tertullianus: credo quia absurdum), ugyanakkor montanista hatásra hangsúlyozni kezdik a cselekedetek fontosságát, üdvszerző jelentőségét (Tertullianus).”  Dr. Németh Tamás: Az óegyház eszkatológiája. ( Dr. Németh a Pápai Református Teológia rendszeres teológusa, azaz a dogmatika professzora.)

“Mások hite szakrális természetű, a híres tertullianusi tétel szerint („Credo quia absurdum  est” – „Hiszem, mert lehetetlen”).”  Kaltenbach Jenő: A magyar demokrácia felszámolja önmagát(?). ( A cikk a Magyar Narancsban jelent meg.)

“Tertullianusnak tulajdonítják a credo, quia absurdum, hiszem, mert lehetetlen szállóigét. Szükségtelen megjegyeznem, hogy prókátorként kezdte.”  H.L.Mencken amerikai esszéista aranyköpése.

A fenti idézeteket olvasva, ki ne hinné el, hogy a híres szállóige Tertullianustól származik? Csak Mencken ad okot némi gyanúra, aki úgy tudja, hogy a mondás nem Tertullianust dicséri/blamálja, csupán neki tulajdonítják.  És a helyzet valóban ez. Íme, a szövegrész, melyet valaki valamikor nagyon félreértett:

Salvus sum si non confundar de domino meo: Qui me, inquit, confusus fuerit, confundar et ego eius.  Alias non invenio materias confusionis quae me per contemptum ruboris probent bene impudentem et feliciter stultum. Crucifixus est dei filius: non pudet, quia pudendum est. Et mortuus est dei filius: prorsus credibile est, quia ineptum est. Et sepultus resurrexit: certum est, quia impossibile.” ( De carne Christi 5, 4)

Saját fordításban:

Üdvösségem van, ha nem szégyenkezem az én Uram miatt. “Aki szégyell engem – mondta az Úr – azt én is szégyelleni fogom.” Semmilyen okot nem találok a szégyenkezésre, csak olyat  amely, éppen a szégyenteljes gyalázat miatt, bölcsen szégyentelenné és üdvösen bolonddá tesz. Isten fiát keresztre feszítették: nem szégyellni való, mert valóban szégyenletes. Meghalt az Isten fia: teljességgel hihető, mivelhogy ostobaság. Eltemették és feltámadt: ez bizonyos, mivel lehetetlen. ( Krisztus testéről 5,4)

Ha olykor vallási műsort nézek, mindig mosolyognom kell ezen a figyelmeztetésen. Feltételezem,  nem az antiklerikálisoknak, ateistáknak, agnosztikusoknak szól, hogy tessenek gyorsan átkapcsolni , de egy dévaj kis mosollyal a szájam szögletében, én mégis erre gondolok. Nos, kedves antiklerikális, ateista, agnosztikus olvasóim, vigyázat, tömény teológia következik!

Nyilvánvaló, hogy az idézett szöveg két utolsó mondatában olvasható credibile est, quia ineptum, certum est, quia impossibile kontextustól független olvasata az alapja annak a közkeletű és csökönyös tévedésnek, hogy a credo, quia absurdum Tertullianustól származik. A szövegösszefüggésből az derül ki, hogy Tertullianus  gnosztikus, egész pontosan doketista gondolatokat cáfol, melyek szerint képtelenség azt állítani, hogy Isten meghalhat, szenvedhet, hogy eltemethetik és feltámad, Istennek ugyanis mint a tiszta szellemnek, nem lehet semmiféle köze az anyaghoz. Ezért Krisztus megfeszítése, halála csak látszat volt, istenkáromlás azt állítani, hogy az Istennek teste lehet. Tertullianus, mint vérbeli prókátor, az ellenfél érveit használja bizonyítékul, és azt mondja: valóban képtelenség, ostobaság, arcátlanság azt állítani, hogy Istent megfeszítik, meghal és feltámad. Kinek jutna eszébe ilyen őrültséget kiötleni, ha nem volna igaz? Az érv lényege tehát az, hogy a keresztény üzenet olyan botrány és akkora bolondság (vö.1 Kor.1,23), hogy éppen ez szól igaz volta mellett. Ha Krisztus apostolai nagyon le akartak volna gyúrni valamilyen teológiai konstrukciót kortársaik torkán – sugallja Tertullianus – ennél hihetőbbet, kevésbé botrányosat találtak volna ki.

Nos, Tertullianust lehet nem szeretni, én sem rajongok érte. Leginkább egy másik mondata miatt: quid ergo Athenis et Hierosolymis, mi köze Athénnek Jeruzsálemhez? Mert nekem ugye, mindkettőhöz közöm van. Valószínűleg kötözködő, összeférhetetlen, kiállhatatlan ember volt. Az is lehet, hogy igaza van Faludynak, aki nem éppen hízelgő dolgokat írt róla fentebb említett versében. De ekkora marhaságot, hogy hiszem, mert képtelenség, nem mondott. Azaz nem állította - az idézett helyen legalábbis semmiképpen - hogy a hit eredendően értelemellenes, nem mutatott mintegy ficust az értelemnek, és nem mondta: amiben hiszek ugyan valóban képtelenség, de én éppen ezért hiszek benne.

Amúgy normális hívő emberek sem szoktak olyan zöldséget mondani, hogy kifejezetten azért hisznek, merthogy az, amiben hisznek képtelenség. Legfennebb azt mondják: hisznek annak ellenére, hogy képtelenség(nek tűnik). De ez már egy másik tál tészta.