A János szerinti húsvéti evangéliumban (Jn. 20,1-10) többször is előfordul a látni ige. Mária Magdaléna látta, hogy a kő el van hengerítve a sírról, Péter látta, hogy a kendő, mely Jézus fején volt, össze van hajtogatva és külön van téve a leplektől, Jánosról meg azt mondja az evangélium szerzője, hogy látott és hitt. A görög szövegben azonban mindenik szereplővel kapcsolatban más-más szó szerepel, természetesen mindegyik a leginkább használatos ὁράω (horaó-látni) igének rokon értelmű megfelelője. Mária Magdaléna esetében a βλέπω (blepó), Péterrel kapcsolatban a θεωρέω (teóreó), míg Jánossal kapcsolatban a ὁράω ige olvasható a szövegben. Mindezt, persze el lehetne intézni azzal, hogy az evangélista el akarta kerülni a ὁράω ismétlését, de akik behatóbban ismerik evangéliumát, azok tudják, hogy másutt nem nagyon zavartatja magát, ha már-már unalomig ismétel egy-egy kifejezést. Aligha stilisztikai kényességről van tehát itt szó, sokkal inkább az a helyzet, hogy szövegünkben a grammatika teológia a javából.

A βλέπω inkább azt jelenti, hogy valamire odapillantani, felületesen ránézni, vagy akár üres tekintettel bámulni valamit/valamire. A θεωρέω ige pedig a vizsgálódó, elemző, kutató és alapos látást jelöli. Nyilván sem maga az Újszövetség, sem János evangélista nem használja következetesen ezeket az igéket, de ebben a szövegben valószínűleg szándékos a használatuk, azaz János a szereplők látásának minőségéről kíván beszélni.

A magdalai Mária, aki csak úgy odapillant az üres sírra és már szalad is tovább a tanítványokhoz, az egyetlen ésszerűnek tűnő magyarázattal, hogy ellopták a holttestet, egyértelműen a felületes hívő prototípusa. Péter, aki vizsgálódik, alaposan szemügyre vesz dolgokat, töpreng, furcsállja azt a különös rendet a sírban, a racionális keresztényt testesíti meg. Jánosról viszont, aki először ugyanolyan felületesen pillant be a sírba, mint Mária (βλέπω), azt mondja a szöveg, hogy látott és hitt. Ezt a látást a ὁράω igével jelöli az evangélista, és nem kétséges, hogy az igazi látást tulajdonítja Jánosnak, aki mintegy a „színfalak” mögé nézve lát és ugyanakkor hisz is.

Különös, hogy mindez - legalábbis az általam ismert - nemzeti fordításokban, így a magyarban is elsikkad. Persze, kissé körülményes lenne a fenti exegézis alapján fordítani a szöveget, de nem lehetetlen. Ennél is különösebb, hogy Jeromos, noha más esetekben árnyaltabban fordít és, élve a látást kifejező latin igék bőségével, nem éri be egyszerűen a videre ige használatával, itt mindhárom esetben a videre igével oldja meg a szöveget. Nézzünk meg két olyan locus-t, ahol Jeromos nem éri be a kézenfekvő videre-vel.

Et respiciens [Ioannes]Iesum ambulantem, dicit: ecce Agnus Dei (Jn.1,36).És amint észrevette(megpillantotta) János az arra járó Jézust, ezt mondta: íme, az Isten báránya.

Intuitus autem eum Iesus, dixit: tu es Simon filius Iona (Jn.1,42) Miután alaposan szemügyre vette őt Jézus, ezt mondta: te vagy Simon, a Jóna fia.

Mindkét esetben használhatta volna a kézenfekvő video-t, mégis olyan igéket választott, melyek árnyaltabban fejezik ki a látás tényét.

Persze akad olyan eset is, ahol kifejezetten rossz megoldás a videre használata, mégis emellett döntött:

Videbunt in quem transfixerunt (Jn.19,37). (Bámulva) néznek majd arra, akit általszegeztek. Elegánsabban és egyúttal kifejezőbben ezt így lehetne mondani: intendent ad quem transfixerunt.

Nos, úgy tűnik Jeromos, akárcsak a későbbi fordítók, nem vette észre a teológiai szándékosságot az igék használatában. Pedig latinul könnyen, körülményeskedés nélkül, játszva meg lehet oldani a görög szöveget. Az én megoldásom így fest:

Mária esetében az aspicio igét választanám, melynek jelentése: rátekint, megpillant, észrevesz.

Una autem sabbati, Maria Magdalena venit mane (…)ad monumentum, et aspexit lapidem sublatum a monumento.

Péterrel kapcsolatban a specto ige mellett döntöttem, mivelhogy leginkább ez az ige fejezi a ki a kritikai látásmódot. Jelentése: megszemlél, szemügyre vesz, felbecsül.

Venit ergo Simon Petrus sequens eum, et introivit in monumentum, et spectavit linteamina posita (…).

Ami János látását illeti, marad a video, bár nekem, lévén, hogy itt valódi, hittel párosult látásról van szó, szimpatikusabb az intueor ( eri, intuitus sum – megnéz, szemügyre vesz), nyilván azért mert benne érzem az intuíció szót.

Jeleztem, hogy a szöveget, a bemutatott exegézis alapján, magyarra csak kissé körülményesen, körülírva lehet fordítani, ám én azért megkísérelném. Íme:

A hét első napján pedig korán hajnalban, Mária Magdaléna odament a sírhoz és rápillantva látta, hogy a követ elhengerítették a sírról.

Azután, követve őt (ti. Jánost) megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és alaposan körülnézve látta, hogy a lepedők ott vannak.

Természetesen létezik más, az enyémnél talán jobb megoldás is, mind a latin, mind a magyar fordítást illetően, és én biztatnálak is benneteket, hogy készítse el ki-ki a maga változatát. Lehetne ez, így a nagyböjt végén, egy filológiával ötvözött lelkigyakorlat is akár.

Végül, ráhangolódásul ajánlom figyelmetekbe Pilinszky Harmadnapon c. versét, a szerző előadásában. Ha nem tévedek, egyik olvasónk töltötte fel, akinek ezúton is, in nomine lectorum Laudatoris ab imo corde ac pectore gratias ago.

Megjegyzés: a bemutatott exegézis nem az én felfedezésem. Több prédikációt is olvastam a fenti exegézis alapján, időrendben az első Joó Sándor református lelkészé. Hogy végül is ki fedezte fel az igék használatában a teológiai szándékosságot, azt - előttem legalábbis - balladai homály fedi. Mindenesetre a meglátás zseniális.