Laudator temporis acti

Concedo nulli

Borgiák, avagy hogyan ne tegyünk latint egy filmbe

2013. augusztus 27. 10:00 - Ledán M. István

Van az a vicc a székellyel, hogy miután megnézi a Csillagok háborúját, jön kifele a moziból, jobb kezével vakargatja a bal füle tövét, és azt dünnyögi: hát én ezt nem hiszem!

vlcsnap-2013-08-13-13h24m28s4.pngNa, én azok közé tartozom, akik készséggel elhiszik a filmeket. Nem szoktam fennakadni azon sem, ha történelmi filmek itt-ott vétenek a történelmi hűség ellen. A Borgiák viselt dolgaiban (persze nemcsak az övékben) amúgy is sok a talány, mért lenne baj, ha a rendező/forgatókönyvíró szabadjára engedi a fantáziáját? Nyilván nem baj. Szóval, én egy rugalmas, hálás mozinéző vagyok. De! A pongyolaság, a pancserizmus azért engem is idegesít. A Borgiák sorozatról úgy egy évvel ezelőtt, miután megnéztem az első évadot, már akartam írni. Valami jegyzetfélét is csináltam a latin bakikról, a jegyzet azonban elkallódott, nekem meg nem volt kedvem újranézni az epizódokat, így elmaradt a poszt.

 

Nemrég megnéztem a második, és az idén megjelent harmadik évadot is, mivelhogy „sum paullo infirmior, unus multorum, ignoscetis!” (ebben még gyengébb vagyok, egy a tömegből, értsetek meg”, Horatius parafrázis,  Szatírák 1/9). Ez utóbbi évad 8. epizódjában két olyan gikszert is elkövettek, melyeket nagyvonalú legyintéssel nem tudok elintézni.

Az Úr 1500. esztendejét írjuk, a Borgia pápa jubileumi évet hirdet, lehet bűnbocsánatot vásárolni, tódulnak a zarándokok Rómába. A filmben az alábbi plakát igazítja el az érdeklődőket.

 

vlcsnap-2013-08-12-09h26m41s234.png

Nos, a bűnbocsánat vásárlása aligha úgy zajlott, hogy az ember, miután számba vette bűneit, egy ilyen vagy hasonló listáról leolvasta az árakat, összeadott, aztán fizetett, már csak azért sem, mert olvasni meglehetősen kevesen tudtak. De az árak sem voltak egységesek: amiért egy nemesembertől akár 25 dukátot is elkértek, ahhoz a kereskedők pl. jóval a kevesebbért, a szegényebbek pedig aprópénzért hozzájuthattak. (Lám-lám, a pozitív diszkrimináció nem új keletű találmány). Nem volt külön taksa a különböző „hétköznapi” bűnökért sem, azaz nem kellett külön fizetni a házasságtörésért és vlcsnap-2013-08-12-09h26m15s225.pngkülön, mondjuk a torkosságért, a búcsú teljes volt. De ezzel a filmbeli plakáttal nem ez a baj. Azt kell mondanom, hogy az ötletet ezzel a listával nem tartom rossznak, olyan ez mint egy étlap, kiszámolhatja az ember, hogy mihez elég a pénztárcája: belefér-e - exempli gratia - a  részegeskedéshez desszertnek egy-két vaskos káromkodás is, avagy nem? Szóval, a lista amúgy rendben volna, akár még szellemes is lehetett volna, ha sikerül tisztességes latinsággal megcsinálni.

 

Böngésszük hát végig együtt ezt a bűn-étlapot!

blasphemare  - Istent káromolni, szerencsésebb lett volna a főnévi forma: blasphemia (istenkáromlás). Amúgy alapvetően rendben van.

adulterium –  házasságtörés. Rendben van.

falsum testimonium – hamis tanúzás. Rendben van.

sodomiticum –  szó szerint: szodomai. Lehetséges volna, hogy a sodomiticumot önállósult melléknévnek szánták? (vö. peccatum sodomiticum). Az alábbiak ismeretében nem tartom valószínűnek. A bevett szóhasználat a sodomia ( fajtalanság) lenne. De ne legyünk kicsinyesek: némi jóindulattal helyesnek tarthatjuk.

adoraet imaginem falsam – helytelen. Helyesen így lenne: adorat imaginem falsam (hamis képet imád). De így is körülményes. Nem kell ide egy egész mondat, feleim! A latinnak van erre egy görögből átvett szava, egyházi szövegekben ez használatos: idolatria (bálványimádás). A korban egyébként is csak jelképes értelemben használhatták volna ( pénzsóvárság, önimádat). Abból, hogy ez a bűn a listára került, arra következtetek, hogy a „latin szakértő” protestáns lehetett.

Transgredimini parentes – nem helytelen, de bonyolult, és indokolatlan a transgredior ige használata, főként többes második személyben: mellőzitek a szülőket. Én így oldottam volna meg: irreverentia in(erga) parentes ( szülők iránti tiszteletlenség).

libido – kéjvágy (bujaság). Rendben van, bár inkább a luxuria használatos.(egyike a hét főbűnnek)

mendacii – helytelen. Szó szerint azt jelenti: a hazugságnak a… Helyesen mendacium (hazugság) lenne. Némiképp menteni lehetne a mundér becsületét azzal, hogy peccatum mendacii-ra ( a hazugág bűne) gondoltak, a peccatum pedig odagondolandó.

Cupiditas – kéjvágy.

superbia – kevélység.( főbűn)

gula – torkosság ( főbűn)

acedia – jóra való restség (főbűn)

ira – harag (főbűn)

zeles – helyesen zelus ( vetélkedés , irigység), megfelel az invidia főbűnnek, szerencsésebb lett volna ezt használni.

Ebrietate – indokolatlan és helytelen az ablativuszi alak. Helyesen: ebrietas ( részegség)

alea – kocka, szerencsejáték.

calumniare – rágalmazni. Jobb megoldás a főnévi forma: calumnia (rágalmazás).

Feltűnő, hogy a főbűnök helyesen szerepelnek a listán, helyes a dukát és a carlina közötti értékkülönbség is, egy carlina valóban a dukát egytizedrészének felelt meg. Vagyis amit guglizással meg lehetett csinálni, az rendben van, ám ahol egy kicsit agyalni kellett volna a jó (jobb) megoldáson, ott excrementum került a palacsintába.

Csak mint érdekességet említem, hogy az 1913-as Webster szerint egy dukát két dollárt vagy valamivel többet, mint két dollárt ért.  Ha valaki tehát a listán szereplő valamennyi bűnt elkövette, a filmbeli lista szerint egész szép summát kellett volna leperkálnia. Mindenesetre jóval többet, mint amennyit a teljes bűnbocsánatért egy nemesembertől elkértek.

De térjünk át a másik gikszerre. Cesare Borgiának van egy csatlósa, annak meg egy fiúszeretője, aki a Sforzák kéme. A csatlós (aki írástudatlan) talál a szeretőjénél egy tükörírással írt levelet, kiderül az is, hogy egy Catullus-kötet kell a megfejtéshez, amire Cezare úgy jön rá, hogy megkéri csatlósát: olvastasson fel magának a könyvből.

vlcsnap-2013-08-17-22h18m06s241.png

Nézzük a megfejtést!

Az első szó: 9 novem VII.  Azaz: 9. vers, kilencedik sor, hetedik szó.  Csakhogy a 9. versben kilencedik sor ugyan van, ám hetedik szó nincs. De mivel a különböző kiadások számozása esetleg eltérhet egymástól, megnéztem a 10. verset is. Ott a jelzett helyen ez áll: respondi id quod erat, nihil neque ipsis (nekik maguknak). A  vers így folyatatódik: nec praetoribus esse nec cohorti/ cur quisquam caput unctis referret.

Devecseri fordításában:

Mondtam, mint igaz is, hogy ott manapság

sem praetor, sem az őt kisérgető nép

meg nem zsírosodik. ( szó szerint: nincs mivel fejét megkennie).

A megfejtés „ők” kellene legyen, de az ipsis ( többes dativus v. ablativus) – hogy enyhén fogalmazzak – trehány szóválasztás. Csak éppen felütöttem Catullusomat, lapoztam egy keveset ide-oda, és máris megvolt a kívánt szó. A 68. vers, 156. sorának, harmadik szava ( vagy hogy stílszerű legyek: 68 centum quinquaginta sex III) ipsi ( többes nominativus), ami annyit tesz: ők(maguk).

A titkos írás második szava: 27 sex III. Vagyis: 27. vers, 6. sor, harmadik szó. Mivel sem a 26., sem a 28. vers nem jöhet számításba, nézzük meg mindjárt a 27.-et. Íme, a 6. és a 7. sor:

vini pernicies, et ad severos

Migrate: hic merus est Thyonianus.

Ugyancsak Devecseri tolmácsolásában:

Ó nemes bor ellensége, te víz (…) a mogorva józanoknál szállj meg!

Itt Dionysos él: a színbor.

A megfejtés a „legyen/legyenek”, ám a latin szövegben sem harmadik szóként, sem másutt ilyet nem találunk. Persze elképzelhető, hogy valamelyik angol fordításban, a they és a must szerepel a nevezett helyeken ( feltehetően akad majd komentelő, aki utánajár ennek), de ha már latin nyelvű Catullusról van szó a filmben, az lett volna stílusos, ha a latin szövegre alapozzák a megfejtést. Persze így valamivel több időt, némi szöszmötölést igényelt volna az ügy, de hol van az megírva, hogy muszáj latint tenni egy filmbe?

Mindezt meg lehetett volna oldani úgy, hogy Cezare kézbe kapja a titkosírást, a következő filmkockában pedig már azt látjuk, hogy meg is fejtette. De ha már több percen át azt nézzük, hogy miként fejti meg hősünk az írást, meg kellett volna tisztességesen csinálni a jelenetet. Eheu!

Ami a másik gikszert illeti: ha ennyire nem megy a latin, a nép nyelvén (angolul) is fel lehetett volna írni az egyes bűnöket. De lehetett volna akár egy másik szöveget is írni a plakátra. Pl. a lateráni bazilika egyik feliratát: indulgentia plenaria perpetua quotidiana toties quoties pro vivis et defunctis. Örökös, teljes búcsú minden alaklomra, élőkért és holtakért. De a legszerencsésebb talán – még ha enyhe anakronizmusnak is minősül – az lett volna, ha a Johannes Tetzelnek tulajdonított mondást írják a plakátra, latinul vagy angolul:

non citius possit anima volare, quam in fundo cistae denarius possit tinnire.

As soon as a coin in the coffer rings,  the soul from purgatory springs.

Amint a pénz a perselyben csörren, a lélek a tűzből a mennybe röppen.

Elképzelhető, hogy ez a nézőknek is ismerősebb lett volna, mi több: az indulgencia-árúsítás nevetségessége a Tetzel-aranyköpésben legalább annyira benne van, mint ebben a bűn-étlap dologban.

A sorozat nyilván valahogyan folytatódni fog majd, merthogy a 10. epizóddal nem akarták vagy nem tudták befejezni. Nem tudom, kinek az asztala latin szakértőt keresni, de ha majd arról értesültök, hogy folytatják, ajánljátok oldalunkat a producernek, forgatókönyvírónak, rendezőnek, vagy tudomisénkinek.

Én ezt az egészet, amit itt a 8. epizódban elbarmoltak, kábé öt tiltott numera ( i.e. adulterium) áráért szíves-örömest megcsináltam volna.

 

 

 

 

 

Ha tetszett a cikk lájkold/lájkolja az oldalunkat is  itt, és kövesd/kövesse bejegyzéseinket!

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://laudator.blog.hu/api/trackback/id/tr415464215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.08.27. 12:59:13

Én inkább meggyóntam volna ingyen és bérmentve. :)

Petrus Augustinus · http://monarchista.blogspot.com 2013.08.27. 15:01:43

Nem lesz több évad, cancelled. A cél, mint a nagy riválisnak is, a négy évad volt, de nem adják meg nekik. Ennyi, végeszakadt sajnos.

Tudomásom szerint a (egy?) liturgikus/egyháztörténeti/szakrális művészeti szakértő biztosan katolikus volt: Rihmer Zoltán, ki a mi közösségünkben ministráns a régi rítusú (a VI. Pál/Bugnini-mise - 1970 - előtti) szentmisén (mely latin nyelvű). Egyébként kiemelt statisztaként is benne van a sorozatban (Giovanni keresztelésénél, ebédnél ő olvas fel etc.). Nem tudom, hogy mennyire volt ő a latin szakértő is, de a latinja is nagyon rendben van, fordít és szakért is, u.h. elképeztő, hogy a harmadik évadban már nem őt alkalmazták.

Petrus Augustinus · http://monarchista.blogspot.com 2013.08.27. 15:03:07

*A cél, mint a nagy riválisnak: The Tudors.

*elképzelhető

Ledán M. István · http://laudator.blog.hu/ 2013.08.27. 15:35:49

@Petrus Augustinus: "elképzelhető, hogy a harmadik évadban már nem őt alkalmazták." - Rihmer Z. szerepelt már oldalunkon két latin versével is, (a cikket nem én írtam)én se hinném, h. a bűnlistát ő állította össze. Egyébként azt nem tudtam, hogy szakértett a Borgiákban, azt sem, h. statisztált benne.

Ledán M. István · http://laudator.blog.hu/ 2013.08.27. 16:04:54

@Petrus Augustinus: "Egyébként kiemelt statisztaként is benne van a sorozatban (Giovanni keresztelésénél, ebédnél ő olvas fel etc.)"
- egy linkről esetleg lehetne szó, én már töröltem a 2. évadot..

Petrus Augustinus · http://monarchista.blogspot.com 2013.08.27. 16:14:42

Huh, sajnos nem tudok, sem képpel sem videóval, 2. évad már nekem sincs meg, youtube-on meg nem találtam Giovanni keresztelését vagy bármi mást sajnos. :(

El Mexicano (törölt) · http://elmexicano2010.blogspot.com 2013.08.27. 18:25:53

"zeles – helyesen zelus ( vetélkedés , irigység), megfelel az invidia főbűnnek, szerencsésebb lett volna ezt használni."

A <i>zelus</i> spanyol megfelelője <i>celos</i> és 'féltékenység' a jelentése, az <i>envidia</i> viszont 'irigység'.

v79benno 2013.08.27. 22:05:45

Rihmer úr, akit értesítettem a fenti posztról, rajtam keresztül juttatta el alábbi válaszát a t. szerzőnek és a t. közönségnek. Két részletben másolom be, mert hosszú lett.

--------------

"Kedves anonim szerző és anonim kommentelők!

Ha már így név szerint meg lettem említve, ráadásul a fenti bejegyzés alapján nem túlzottan jó fényben, hadd szolgáljak rövid (és hiteles) magyarázattal. A négy évadnyira tervezett, ám csak három évadosra sikerült Borgia-sorozatban engem valóban szakértőként alkalmaztak, és valóban nem csak a latinos ügyekben. A magam részéről e három év alatt igyekeztem mindig mindent megtenni a korhűség és a szakmaiság érdekében, ez azonban sokszor nem sikerült. Azoknak, akik csak a kész filmet látják, fogalmuk sincs róla, mennyi akadályt kell leküzdenie a szakértőnek ahhoz, hogy csak a leforgatott nyersanyag valamannyire vállalható legyen, és akkor az utómunkákról még nem is beszéltünk, amelyek során még csavarhatnak néhányat a végeredményen. Ha csak vázlatosan kifejteném, kivel hányszor és miért kellett közelharcot vívnom, miféle machiavellisztikus módszereket kellett bevetnem a szakmaiság érvényesítésére, több hónapnyi posztanyaggal szolgálhatnék a Laudator blognak.

De nem teszem. A jelen poszthoz ezért csak annyit fűzök, hogy a kiemelt részt történetesen egy olyan rendező forgatta, akivel az összes közül a legkevésbé lehetett együttműködni. Így sajnos azt sem tudtam elérni, hogy a joggal kárhoztatott szentségtörő tarifális gyónás helyett valami valósághűbb megoldást alkalmazzanak (pl. hogy a bűnbánót a gyóntató ingyen feloldozza, az elégtételét azonban egy másik helyen pénzzel megválthassa, cserébe a hírhedt búcsúcéduláért). A nevetséges latin hibáktól hemzsegő bűnlajstrommal csak a helyszínen szembesültem, amikor már semmit sem lehetett tenni vele. A következményt ott helyben megjósoltam vagy fél tucat személynek, s most íme, be is következett. A felelősséget viselje az, aki a hibát elkövette.

Hasonló a helyzet a Catullusszal kódolt üzenet esetében is: ami a forgatókönyvben volt, azt javítottam, amennyire engedték, a kelléket azonban nem mutatták meg, így azt írtak rá, amit csak akartak. Természetesen nekem is vannak latin Catullus-kiadásaim, ám a forgatókönyvet nem én írtam és a filmet sem én rendeztem. Az ilyesmikről ugyanis ezek a személyek döntenek, a szakértő pedig csak akkor, ha ők kegyeskednek átengedni neki ezt az előjogot. Erre pedig szinte véletlenszerűen kerül sor, egy igen sokrétű személyes viszonyrendszer eredőjeként (amiben az is benne van, aznap éppen ki milyen lábbal kelt fel — mégpedig általában reggel 5 és 6 között).

Végül szeretnék egy kiegészítést is fűzni a bejegyzéshez. Az anonim szerző ügyesen kipécézte a legsúlyosabb hibákat, amelyek a latin nyelvvel és irodalommal kapcsolatban az egész sorozatban előfordultak. Nem írt azonban arról a számtalan egyéb latin szövegről, amelyben ilyen hibák nem fordulnak elő — hogy ne menjünk túl messzire, pl. arról a latin feliratról, amely a 2. képen az ominózus bűnlajstromtól balra látható. Ezt és az összes többit, amelyek az elképzelt régi Szent Péter-bazilika falait ékesítik, érdemes volna egyszer komolyabban megvizsgálni, és összevetni a fölöttük látható képi ábrázolásokkal.

Ugyancsak érdemes volna közelebbről megnézni a fenti bejegyzésben kellően elparentált résznek, vagyis a III. évad 8. epizódjának zárójelenetét, amelyben egy pápai bulla formális kiállításának utolsó szakaszát láthatjuk. A dokumentum eredeti szövege ugyanis, amelyet a bullaíró megkapott, nem teljesen egyezik meg a végeredménnyel, amelyet a filmben megpecsételnek. Stephanus Nugator úr számára ide iktatom az eredeti változatot, s kíváncsian várom, milyen érdekes különbségeket talál majd a fogalmazvány és a tisztázat között:

v79benno 2013.08.27. 22:06:35

Rihmer Zoltán válaszának 2. része:

------------

Alexander episcopus, servus servorum Dei, ad futuram rei memoriam.

Etsi cunctorum Christi fidelium statui, ut salubribus congratulentur eventibus, ex apostolice sedis officio sumus semper intenti, tamen illum quoque populum, ex quo Salvator noster ortum habuit quique fidem eius nondum amplexus in sue legis observantia perdurare dignoscitur, ab iniustis qui in eum fiunt ingressibus Christiana tenemur benignitate defendere. Dudum siquidem beatus Gregorius papa I predecessor noster Paschasio episcopo Neapolitano preceperat, ne Iudeos de suis solemnitatibus inquietari permitteret, sed omnes festivitates feriasque suas, sicut tenuerant, liberam haberent observandi celebrandique licentiam. Itemque postea felicis recordationis Innocentius papa III itidem predecessor noster felicis memorie Iudeis postulantibus sue defensionis auxilium ex Christiane pietatis mansuetudine, complurium decessorum suorum Romanorum Pontificum inherens vestigiis, ipsorum petitionem admisit eisque protectionis sue clypeum indulgere dignatus est, statuens ut nullus Christianus invitos vel nolentes Iudeos ad baptismum per violentiam venire compelleret, nullusque etiam Christianus sine potestatis terre iudicio personas eorum nequiter ledere vel res eorum violenter auferre presumeret aut bonas quas hactenus in ea, in qua habitant regione, habuissent consuetudines immutare; neque in festivitatum suarum celebratione quisquam fustibus vel lapidibus eos ullatenus perturbaret aut aliquis ab eis indebita servitia exigere vel extorquere contenderet, nisi ea que ipsi preteritis facere temporibus consueverunt; decernens insuper, ut nemo cemeterium Iudeorum mutilare auderet vel minuere, sive obtentu pecunie corpora effodere iam humata; quorum sane prescriptorum violatores excommunicationis decrevit ultione plectendos. Nos igitur, qui ex commisso nobis desuper, licet insufficientibus meritis, officio pastorali, vite et securitati dictorum Iudeorum efficaciter cupimus providere, caterve eorum ex Constantinopolitana urbe nuper expulse petitiones libenter excepimus, eidemque tanto libentius nostri adiicimus muniminis firmitatem, quanto illa Nobis pre ceteris specialiorem devote subiectionis famulatum et, quod maius est, admirabile atque inopinatum fidelitatis sue signum exhibuit, quod hoc presertim anno magni iubilei confluentis undique in hanc almam urbem Christiani populi immensum in modum pietatem augeret. Namque prefati Iudei non modo Christi Ecclesiam contra Turcas, infensissimos Christiani nominis hostes, in quos sacrum Nos nuper bellum indiximus, omni se ope ac pecunia adiuvare promittunt, sed etiam rem sacratissimam et pretiosissimam, que ipsius Salvatoris nostri corpus in cruce pendens tetigit atque effodit, lanceam scilicet militis Longini, eamque non falsam atque suppositam, que tot locorum publice venerationi perperam proponuntur, sed ipsa tremulationis experientia pre Nostris oculis verissimam comprobatam ultro Nobis Sancteque Romane Ecclesie offerre voluerunt. Nos igitur huiusmodi eorum servitium quantum cum Deo possumus favoribus prosequimur opportunis, tam predecessorum nostrorum supradicta de Iudeis prescripta renovantes, quam etiam concedentes huic eorum caterve, ut in Romane Ecclesie terris et presertim in hac alma urbe nostra perpetuum habere valeant incolatum, atque ut inter Christianorum dominia constituti liberam ab eis ducere vitam, in ritibus suis persistere, divitias adquirere, multisque aliis quibus solent privilegiis gaudere, et sese denique ex commodis Christianorum sustentare liberosque et eorum familias alere permittantur. Nulli ergo hominum liceat hanc paginam nostre renovationis, concessionis, permissionis, voluntatis et decreti infringere vel ei ausu temerario contraire. Si quis autem hoc attentare presumpserit, indignationem omnipotentis dei et beatorum Petri et Pauli apostolorum eius se noverit incursurum.

Datum Rome apud sanctum Petrum, anno incarnationis dominice millesimoquingentesimo, Kalendis Martii, pontificatus nostri anno octavo.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2013.08.27. 23:07:09

@v79benno: Rihmer úrnak üzenem: biztos vagyok benne, hogy kiváló munkát végzett azokban az esetekben, amikor nem volt lehetősége javítani, illetve maga megírni a latin szövegeket. (A sorozatot sajnos nem láttam.) A posztot a társszerkesztőm írta - én már a címet is egy kicsit erősnek éreztem, de itt a blogon már dúl a demokrácia, lelke rajta. Ráadásul, sicut dixi, nem láttam a sorozatot, így nagyon jogom sem volt beleszólni.

Anonimitás: hát igen, gonosz hely az internet, szerintem is. Másrészt: kicsi ez az ország, néha ezért nem árt az álca, különben mindig csak jópofiznánk meg smúzolnánk egymással. :)

Ledán M. István · http://laudator.blog.hu/ 2013.08.27. 23:37:28

Kedves Rihmer Zoltán

először is: a szerző nem azért anonim, mert nem vállalja nyíltan a véleményét vagy mert olyan dolgokat ír, amikhez nem szívesen adja az arcát. Az álnév-választás inkább csak játék, bármelyik kíváncsi olvasom könnyen rájöhet, hogy ki "rejtőzik" az álnév mögött.

Én a fészbúk komentkeből értesültem arról, hogy Ön volt a sorozat szakértője egyházi és latin ügyekben. Nyilván (mert ismerem egy-két költeményét) nem feltételeztem volna Önről, hogy elkövette azt az ordenáré listát. Ennek a meggyőződésemnek a cikkben is hangot adtam volna, ha tudom, hogy Ön volt a szakértő, mint ahogy egyik komentemben hangot is adtam.Természetesen nem láthatok bele abba, hogy mennyire kell megküzdeni egy-egy jó(jobb) megoldásért a rendezőkkel, de azért egyvalami sehogyse fér a fejembe: ha megfizetnek egy szakértőt, és az azt mondja valamire, hogy úgy rossz, ahogy van, miért maradnak a rossz változat mellett? Rendben van: hülye kérdés...

Ami a pápai bullát illeti: a filmben csupán egy darabka látszik belőle, első ránézésre mintha csak elírásokról lenne szó: lanceam-lancam, offerre-offere, mintha a scilicet is helytelenül lenne írva...hirtelen ennyi. Ha jól értettem, a komentben elküldött szöveg az Ön változata, a filmbeli bullában meg itt-ott elvétették a szöveget.

Örülök, hogy reagált a cikkemre, így már érthető(bb), hogy miért van az a zavarba ejtő egyenetlenség latin ügyben, mindhárom évad esetében.

Tisztelettel: Stephanus Nugator ( Ledán István)

V79benno olvasónkat pedig megkérem, hogy juttassa el a válaszomat R.Z. úrnak

El Mexicano (törölt) · http://elmexicano2010.blogspot.com 2013.08.28. 18:56:01

A fenti vitához annyit fűznék hozzá (én sem ismerem egyébként a sorozatot), hogy sajnos sokszor nem az számít, hogy valami helyes-e vagy sem, hanem a főnök ízlése. Ez az élet minden területén így van, nem csak a filmkészítésnél.

_Epikurosz_ 2013.09.09. 12:32:17

@El Mexicano: Azért ezt egy erősáramú mérnöknek ne próbáld meg beadni. A különbség egyébként csak annyi, hogy az égés időbeli késéssel zajlik a bölcsészettudományok esetében, és akkor már késő közbelépni. Ezt sok-sok filmes nem tudja... vagy nem is érdekli a művelt közönség véleménye.