Qui legis hunc titulum, mortalem te esse memento. Ki olvasod ez írást, emlékezz arra, hogy halandó vagy.
Több tucat (szinte kizárólag) római, többségükben latin nyelvű sírfeliratot fogok bemutatni a Kr. e. 2. század és a Kr.u. 3-4. század közötti időszakból. Ez valójában csupán egy nagyon szerény mintavétel, de még ez a szerény mintavétel is elég ahhoz, hogy nemcsak a képzetek sokfélesége és gazdagsága lepjen meg bennünket, hanem a különféle képzetek egymás melletti, egyidejű létezése, ill. e képzetek századokon átívelő perzisztálása is.
Ha magunk elé képzelnénk egy ókori temetőt, ahová századokon át temetkeztek, ebben a temetőben egymás tőszomszédságában lennének azok sírkövek, melyek kajánul a teljes megsemmisülésről, azok, melyek elégikus szomorúsággal az öntudatlanságról, és azok is, melyek, így vagy úgy, akár az elíziumi mezőkön szökellve, akár az éterben feloldódva, halhatatlanságról beszélnének az éppen arra vetődő vándornak. Olyan sírkövek is akadnának, melyek kifejezetten a szomszéd sírkő szövegével vitatkoznának: az elhunyt szomszéd feltámadás-vagy reinkarnációs hitével.
A feliratok hangneme mondhatni a megrendelő „hitéből” következik: a megsemmisülést hirdető szövegek többnyire cinikusak, azok viszont, melyek a halhatatlanságról vagy valamilyen síron túli létről beszélnek nem ritkán himnikusak. A kettő között helyezkednek el az „édes álomról” szóló feliratok, elégikus-szomorkás hangvételükkel. A bemutatandó szövegek eszerint három csoportba oszthatók: 1. Negatív képzetekről beszélünk, ha a szöveg semmilyen fajta halálon túli élettel nem számol. 2. Pozitív képzetkeről beszélhetünk, ha szövegben megjelenik valamilyen képzet a halálon túli életről vagy legalább felveti a halálon túli létezés lehetőségét.3.Semleges képzetekről beszélhetünk azon feliratok esetében, melyek a halált édes álomként vagy megnyugvásként jelenítik meg.
Ezúttal a negatív sírontúli képzeteket hordozó sírfeliartokkal ismerkedünk meg, további két posztban pedig a pozitív, ill. semleges képzetekkel.
I. Nihilizmus, cinizmus, "vulgárepikureizmus".
Az alábbi sírfeliratot egy (felszabadított) rabszolga emeltette ugyancsak (felszabadított) rabszolga feleségének, aki a szöveg tanúsága szerint talán dajka lehetett. Az is elképzelhető, hogy önkezével vetett véget életének. Némi töprengés után, itt, a negatív képzeteket hordozó sírfeliratok között közlöm, bár a szöveg rokonszenvesen agnosztikus inkább, mint cinikus.
D(iis)M(anibus) Praecedere voluisti, sanctissima coniunx, ut me relinqueres in
lacrimis. Si est aliquid in infernas partes, bene, - ego autem sine te
vitam sordidam exigo – esto felix et ibi, dulcissima Thalassia, educatrix
clarissimi viri et mihi in conubio per annos XXXX. Papirius Vitalis arte
pictoria maritus eius, feminae incomparabili(s), fecit sibi et suis.
Az alvilági isteneknek.Előttem akartál elmenni, te legjámborabb feleség, hogy könnyek
között hagyhass engem. Ha van bármi is az alvilágban – bár nélküled
ocsmány az élet – rendben, légy boldog ott is, édes Thalassiám, híres
férfiak nevelőnője, házastársam negyven esztendőn át. Papirius Vitalis, egy páratlan asszony férje, festőművészettel emeltette magának és övéinek.
Következzen egy görög nyelvű, de szintén római felirat, mely egyfajta memento mori-nak tekinthető, vagy még inkább „ál-beavatásnak” melyből kiérződik a „halálon már túlesett” halottnak a káröröme, kajánsága. Már az is eléggé reménytelen és pesszimista volna, ha a szövegben a klasszikus görög mitológia alvilágának árnyékszerű létezése fogalmazódna meg, ám különösen is reménytelenné teszi az a tény, hogy ez a sírfelirat még ennek az árnyékszerű létezésnek a lehetőségét is tagadja. (A görög szövegek olvasásához itt lehet fontokat letölteni).
Μή μου παρέλθῃς τοὐπίγραμμ᾿, ὁδοιπόρε,
ἀλλὰ σταθεὶς ἄκουε καὶ μαθὼν ἄπει.
οὐκ ἔστʼ ἐν Ἂιδου πλοῖον, οὐ πορθμεύς Χάρων,
οὐκ Αἰακός κλειδοῦχος, οὐχὶ Κέρβερος κύων.
ἡμεῖς δὲ πάντες οἱ κάτω τεθνηκότες
ὀστέα τέφρα γεγόναμεν, ἄλλο δʼ οὐδὲ ἕν.
εἴρηκά σοι ὀρθῶς· ὕπαγε, ὁδοιπόρε,
μὴ καὶ τεθνακὼς ἀδόλεσχός σοι φανῶ.
Ne kerüld el írásomat, vándor ,
Állj meg, hallgasd, és okulva belőle, lépj majd tovább.
Nincs a Hádészben hajó, nincs itt Khárón, a révész,
Nincs itt Aiakosz, a kulcshordó, sem Kerberosz, a kutya.
Mi mind itt lent, kik meghaltunk,
Elporladt csont vagyunk, semmi egyéb.
Elmondtam kereken, most lépj tovább, vándor,
Nehogy holtan is fecsegőnek tűnjek fel szemedben.
Nem ritka, hogy a halott valamilyen, többnyire „vulgárepikureista” bölcsességet fogalmaz meg a sírköve elé vetődők számára, vagy figyelmezteti őket az élet átmeneti, véges voltára.
Nihil sumus et fuimus mortales. Respice lector,
in nihil ab nichilo quam cito recidimus.
Semmik vagyunk, halandók voltunk. Vedd fontolóra, olvasó,
a semmibe a semmiből mily gyorsan hátrálunk!
Dum vixi, bibi libenter. bibite vos, qui vivitis!
Míg éltem örömmel ittam, igyatok ti is, míg éltek!
Quod edi bibi, mecum habeo, quod reliqui, perdidi.
Amit megettem, megittam, velem van, amit elmúlasztottam, azt elvesztettem.
Homo es: resiste et tumulum contempla meum.
iuenis tetendi ut haberem quod uterer.
iniuriam feci nulli, officia feci pluribus.
bene vive, propera, hoc est veniundum tibi.
Ember vagy: állj meg és vess egy pillantást síromra.
Ifjúként arra törekedtem, hogy legyen miből élnem,
Nem bántottam senkit, sokaknak segítettem,
Élj boldogul, siess, ez vár rád is!
Quid quereris fatis mortis, carissime coniunx,
cum sit communis omnibus una via?
desine sollicitum pectus lacerare dolore:
temporis hospitium non solet esse diu.
Mit panaszkodsz a halálra, drága feleség?
hisz mindünk számára ugyanaz az út!
Ne gyötörd fájdalommal bánatos szívedet:
nem szokott a vendégség hosszú ideig tartani!
Vos ego nunc moneo, semper qui vivitis avare:
nudus natura fueras a matre creatus,
nudus eris. obitis gratia nulla datur.
Titeket intelek, kik mindig telhetetlenül éltek:
meztelen alkotott meg anyád, a természet,
meztelen leszel újra. Ki távozik, annak nincs kegyelem.
Egynémely sírepigrammában megcsillan egyfajta fekete humor (mint az alábbiakban), de akad olyan is melyben a humor rokonszenvesebb fajtáját, az öniróniát fedezhetjük fel: „elmondtam kereken, most lépj tovább, vándor/ nehogy holtan is fecsegőnek tűnjek fel szemedben.” A pszichológia meglátása szerint a humor védekező mechanizmus, mely arra (is) szolgál, hogy stresszhelyzetben vagy akár valamilyen elemi félelemmel szemben oldja vagy elviselhetővé tegye a feszültséget. Nem véletlen, hogy a humor és az irónia éppen a halált megsemmisülésként felfogó sírfeliratokon jelenik meg, mint védekezés a megsemmisülés gondolata ellen, a gyakori sírfeliratszöveg beszédes cáfolataként: non fui, fui, non sum, non curo (nem voltam, voltam, nem vagyok, nem érdekel). Úgy tűnik, hogy a fentebb (és alább) bemutatott feliratok megrendelőit nagyon is érdekli a halál, a hetyke hangvétel ellenére olyan végső borzalmat látnak benne, amely ellen humorral vagy iróniával kell védekezni.
Si pro virtute et animo fortunam habuissem,
magnificum monumentum hic aedificavissem tibi.
Nunc, quoniam omnes mortui idem sapimus, satis est.
Ha erény és jellem helyett vagyonnal bírtam volna
Nagyszerű sírhelyet emeltettem volna itt neked.
Ám mivel most, lévén mindketten halottak, ugyanazt ízleljük – elég ez is!
Az alábbi sírfelirat utolsó sorának szövege hiányos ugyan, ám ez a hiány feltehetően nem módosítja érdemben a szöveg értelmét.
(...)
Quid lacrimas? factum est,
vir bone, vive vale.
sed tibi, invide, opto qui
ossucula mea hic sita esse
gemis morte tardata vivas
[- – -] aeger inops.
Mit sírsz? Megtörtént!
Élj boldogul, derék ember!
Ám neked, ki irigyen sóhajtozol,
amiért itt látod feküdni csontjaimat,
azt kívánom: kerüljön a halál,
élj betegen, nélkülözve.
II. „A feltámadáshit nyomorult férgei’”- sírontúli vita a feltámadással?
Feltehetően a keresztény vagy zsidó feltámadáshittel polemizál az alábbi Törökországban felfedezett, dátum nélküli felirat megrendelője. A szöveg utolsó sora, melyben a feltámadásról (ἀνάστασις, ánásztászisz) olvasunk, töredékes, ám a kontextus logikájából következően valószínűleg arról van szó, hogy azok, akiket a felirat megrendelője nyomorult férgeknek (δείλαιοι, dejlájoj) nevez, és akiket a keresztényekkel vagy zsidókkal azonosíthatunk, a feltámadásban reménykednek. A felirat szerint, nyilván azért nyomorult férgek, mert nem képesek szembenézni az ember halál utáni megsemmisülésével. Mivel az Újszövetség gyakran az ἐγείρω (egejró - felkelt, felállít) ige passivumi alakjával beszél mind Jézus, mind a benne hívők feltámadásáról, föltételezhetjük, hogy az alábbi másik, Rómában talált felirat is a feltámadás keresztény vagy a zsidó reménységét tagadja. Mindkét epigramma a teljes megsemmisülésről, az élet nyújtotta örömök mohó kihasználásáról beszél, bár ez utóbbi téma a carpe diem típusú szövegek bája nélkül szólal meg.
σπεύδετε, τὴν ψυχὴν εὐφραίνετε πάντοτε, [θ]νη[τοί],
ὡς ἡδὺς βίοτος, καὶ μέτρον ἐστὶ ζοῆς.
ταῦτα, φίλοι· μετὰ ταῦτα τί γὰρ πλέον; οὐκέτι ταῦτα.
στήλλη ταῦτα λαλεῖ καὶ λίθος, οὐ γὰρ ἐγώ.
θύραι μὲν ἔνθα καὶ πρὸς Ἅιδαν ὁδοὶ
ἀνεξόδευτοί δʼ εἰσιν ἐς φάος τρίβοι.
[ο]ἱ δὴ δ[είλ]αιοι πάντ[ες] εἰς ἀ[νά]στασιν …
Siessetek, gyönyörködjön lelketek mindig, halandók,
Így édes élni, és így van íze az életnek.
Ennyi csupán, barátaim! Van-e ez(élet)után bármi is? Többé semmi.
Ez a sír és ez a kő mondják ezt, nem én.
E kapuktól és a Hadészbe vivő útról
Nincs visszafele ösvény a világosságra.
Ám a nyomorult férgek mind a feltámadásra...
φρόντιζ᾿, ἕως ζῇς, πῶς καλῶς ταφήσεαι,
καὶ ζῆσον, ὡς ζήσοις· κάτω γὰρ οὐκ ἔχεις
οὐ πῦρ ἀνάψαι, οὐδε δειπνῆσαι καλῶς.
ἐγὼ λέγω σοι ταῦτα πάντα πειράσας·
ἐντεῦθεν οὐθεὶς ἀποθανὼν ἐγείρεται.
Képzeld magad elé, míg élsz, pompás temetésed
És élj, amíg élsz. Itt lent nem fénylik neked
Halotti máglya, nincs remek lakoma sem.
Én mondom neked, ki mindezt kipróbálta már:
Innen egy halott sem kel fel többé.
Nos, nem mindennapi élmény lehetett körbesétálni egy ókori nekropoliszban, vagy akár végigandalogni a Via Appián, sírfeliratokat böngészve. Valódi sorsokkal, világnézetekkel, hitekkel, filozófiákkal, a síron túlról is kötekedni, vitázni kívánó emberekkel találkozhatott a meg-megálló vándor. Korunk temetői hovatovább már nem nyújtják ezt az “élményt”: nemcsak lakásaink, ételeink, italaink etc., sírköveink is tucatsírkövek lettek, az eredetiség, a személyesség legcsekélyebb jegye nélkül.
Kár.
A sírfeliratok forrásai:
Hermann Dessau: Inscriptiones latinae selectae
Corpus Inscriptionum Latinarum
Peres Imre: Griechische Grabinschriften
