Laudator temporis acti

Concedo nulli

Bocskai és a négy szlovák katona

2018. szeptember 10. 18:57 - Ledán M. István

lipcse.jpg

A szlovákok nagyon szépen rendben tartják várai(n)kat. Bár láthatóan sokat költenek a várak restaurálására, eszükbe sem jut annak költségét – ha csak részben is – a látogatókra terhelni (mint mondjuk Vajdahunyadon, ahol egy felnőtt belépő kereken 10 euró); a belépő jegyek ára közép-kelet-európai zsebre van szabva. Magyar idegenvezetés (legalábbis Közép-Szlovákiában) ugyan sehol nincs, viszont mindenhol – kérésre, olykor anélkül is – magyar nyelvű tájékoztató füzetecskét nyomnak az ember kezébe. Ezek a magyar nyelvű történelmi tájékoztatók kifejezetten korrektek, a zólyomlipcsei vár ízléses prospektusának is mindössze annyi szépséghibája van, hogy a címlapon ez áll: a lupčai vár.

Erről a nyolcvanas évek Romániája jutott eszembe, amikor a sajtóban, tankönyvekben csak az ország nyelvén (van ilyen egyébként, hogy ország nyelve? Talán még metaforikusan sincs, mint ahogyan a harangnak van) volt szabad leírni a településneveket. Az irodalmi szövegekben szereplő helységnevekkel kivételt tettek, ám a tankönyvszerkesztők túllihegték a direktívát. Máig emlékszem egy versre, melyben a Hargita hegynevet megcsillagozták – s hogy versolvasás közben is okuljon a magyar diák a román haza földrajzából– lábjegyzetben közölték román megfelelőjét: Harghita.

Mivel magyar nyelvű idegenvezetés Zólyomlipcsében sem volt, arra kértem az attraktív szlovák idegenvezető hölgyet, hogy csoportommal a magunk szakállára látogathassuk meg a várat. Hivatkoztam a tinédzserek véges türelmére, valamint a szlovák nyelv ismeretének a hiányára, ő viszont meg arra, hogy a várban felújítási munkálatok folynak (valóban folytak), így arra kér, maradjunk a szlovák csoporttal, és kövessük nyomon a tájékoztatást magyar nyelvű füzetecskéinkből. Kaptunk hát egy eurós belépőnkért egy kis kéretlen szlovák nyelvleckét is.

Feltűnően (mondhatnám gyanúsan) sokat időztünk egy latin felirat előtt, melyről prospektusunkban azt olvashattuk, hogy a Bocskai-felkelés idején elesett várvédőknek állít emléket. Tíz katonáról van szó, magyarokról, németekről, szlovákokról vegyesen, akik Tribel Gáspár parancsnoksága alatt Bocskai fővezére, Rhédey Ferenc ostroma ellen védték a zólyomlipcsei várat.

dscf1915.JPG

Condita sub tumulo hoc requiescunt ossa virorum,

Quos letho objecit sors truculenta fero,

Arcem belligerae quando cinxere cohortes,

Deflevitque suam Pannona terra vicem.

Sed tamen ista cavis inclusa cadavera tumbis

Ad vitam surgent voce jubente Dei.

Anno Christi 1605 personae sequentes in constanti Arcis Liptsensis defensione pulchram per vulnera mortem oppetiverunt, quorum memoria sint in benedictione: Egregius Georgius Sziroky de Sziroka, Georgius Rusz, Iosephus Kralik, Ioannes Schmitz, Daniel Urban, Ioannes Gratz, Ioannes Lyschka, Ioannes Iszkra, Mathias Lollaky, Petrus Lokay.

Isthaec militibus posuit monumenta Trybelii

Caspari Tribel cura paterna suis.

 

E sírban pihennek azon férfiak betakart csontjai,

Kiket a vad sors a kegyetlen halálnak vetett oda,

Midőn a várat támadó csapatok vették körül

És síratta a magyar föld a maga változó sorsát.

És mégis e tetemek, melyeket a mély sírgödör rejt,

Isten parancsszavára életre kelnek majd.

 

Krisztus 1605. évében az alábbi személyek Lipcse várának kitartó védelme során a kard általi szép halálnak eléje mentek , kiknek emléke legyen áldott: Sziroky György nemesúr, Rusz György, Králik József, Schmitz János, Urbán Dániel, Gratz János, Liszka János, Iszkra János, Lollaky Mátyás, Lokay Péter.

E síremléket atyai gondoskodásból Tribel Gáspár emelte katonáinak.

Ki volt Tribel Gáspár? Sziléziai származású, élete végéig hithű protestáns. Pártfogolta az uradalom területén élő protestánsokat, templomokat, paplakokat, és feltehetően iskolákat is építtetett. Ki tudja miért (jobb egy protestáns német, mint egy katolikus magyar?) Rudolf mégis ennek a buzgó protestánsnak adományozta a lipcsei várat. A Tribel család már korábban megtelepedett Magyarországon, és ugyancsak Rudolftól nemességet kapott, így a császár, betű szerint, nem vétett a korábbi országgyűlési határozat ellen, miszerint (többek között) Lipcse vára idegeneknek nem adományozható. Nem tudni milyen okokból, Tribel küzdött azért is, hogy Besztercebányán a magyarok és a szlovákok letelepedhessenek és polgárjogot szerezhessenek.

Bocskai ügyével azonban nem rokonszenvezett. Talán tartott attól, hogy Bocskai győzelme esetén, mint „újsütetű magyart” kipenderítik a várból. Talán, buzgó protestánsként,  egyszerűen komolyan vette hűségesküjét. Talán úgy vélte, hogy míg a Habsburgok Magyarország töröktől való megtisztításáért küzdenek, egy szent célért tehát, addig a magyarok szimplán csak nem férnek a bőrükbe (mit tudott ő az erdélyi Basta-terorról?). Vagy egyszerre mindhárom okból: bonyolult lény az ember. Az (egyébként rendkívül visszafogott) epigramma negyedik sora is mintha arra utalna, hogy Tribel polgárháborúnak tartotta a Habsburgok és Bocskai között kialakult hadi állapotot, mely felett sír a jobb sorsra érdemes pannon föld.

Már a Trianon előtti szlovák történészek is azon az állásponton voltak (František Sasinek), hogy Tribel és szlovák katonái sikeresen védték meg Zólyomlipcse várát. A magyar történészek viszont úgy gondolták (Jurkovich Emil), hogy a vár ostroma nem végződhetett mással, mint kapitulációval. A feliratban emlegetett kitartó, állhatatos védelem ( constans defensio) is arra utal, hogy a védők egy adott ponton feladták a várat. A szlovákok feltehetően a múltba visszavetített fiatal Szlovákia, az önálló szlovákság védelmezőit látják Tribelben, és (főként) a négy elesett szlovák várvédőben (Rusz György, Králik József, Liszka János, Iszkra János). Könnyen lehet, ezért időztünk feltűnően sokat ennél a latin feliratnál.

Nos, Tribel nem egy kora újkori szlovák nemzeti hős (miként szlovák katonái sem azok), és nem volt a magyarok, a magyar ügy esküdt ellensége sem. Tribel egy Magyarországon meghonosodott várúr volt, akinek éppen csak megszáradt a viasz a nemeslevelén, és aki a zűrzavaros időkben megpróbált a maga jó protestáns lelkiismerete szerint cselekedni.

Még annyit, hogy két évvel a bécsi béke után kérdésessé vált, hogy az idegennek számító Tribel családé maradhat-e a vár. Tribel azonban a nádor előtt igazolni tudta magyar honosságát. Továbbra is a vár ura maradt, ám nem sok örömben volt része a falai között. Rövidesen három fiát, majd feleségét is eltemette.

A helyi, jelenleg római-katolikus templomban található családi síremlékre, vigasztalásul, ezt vésette:

tribel_gaspar.jpg

Viximus in mundo, sed cuncta valete caduca cum Christo nobis vivere  dulce nimis.

A világban éltünk, ám Isten veletek mind ti tetemek, mivel Krisztussal élni igen édes nekünk.

Tribel Gáspár a világban 1620-ig élt.

 

 

Felhasznált irodalom: Jurkovich Emil: Történeti tárcák

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://laudator.blog.hu/api/trackback/id/tr5114233153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2018.09.10. 20:46:09

Collega honarande,

oppetiverunt lesz az, nem optiverunt. Egyébként szuper.

Sok evangélikus megmaradt a császár oldalán a Bocskai-felkelés alatt, különösen Alsó-Magyarországon, Dunántúlon. Persze, Bocskai tatár és török segédcsapatait látva, ez nem is lehetett olyan nehéz dilemma.