Laudator temporis acti

Concedo nulli

Ki (ne) beszéljen latinul?

2017. augusztus 29. 07:39 - Ledán M. István

Aki (nem) tud - mondhatnánk reflexből, és némileg meggondolatlanul.

1_focuspoint_926x504.jpg

A kérdést azt teszi aktuálissá, hogy a Magyar Narancs közzétett két rövid videót, melyben a humor forrása az, hogy Németh Szilárd latinul beszél, vagy pontosabban fogalmazva: az, hogy Németh Szilárd beszél latinul!

Induljunk el kissé messziről. Volt idő amikor a latin a hivatal, az oktatás, a tudomány, az irodalom, sőt az igényesebb társalgás nyelve volt, ami azt jelentette, hogy a művelt emberek az anyanyelv biztonságával beszélték a középkori Európának ezt az "angolját". Ma már messze nem ez a helyzet. Olyan szerzőket, akikkel behatóbban foglalkoztunk, természetesen különösebb nehézség nélkül, akár szótár mellőzésével is olvasni tudunk, ám kevesen vannak, akik csak úgy leemelik a polcról valamelyik egyházatyát vagy humanistát, és a prima vista - mintha csak anyanyelvükön olvasnák - érteni képesek az olvasott szöveget. Ugyancsak kevesen képesek arra, hogy - teszem azt - az emberi szabad akaratról, az igazságról vagy az udvariasságról, azaz emelkedettebb, igényesebb témákról, készülés nélkül, rögtönözve tudjanak beszélni. De még egy egészen hétköznapinak mondható helyzet is próbára tenné latintudásunkat: egy latinos műveltségű orvosnak igen nehezen tudnánk latinul elmondani a panaszainkat.Bármilyen furcsa is, latinul előadást tartani, esszét írni, latinra fordítani kedvenc versünket ma már jóval könnyebb, mint készülés nélkül, csak úgy hirtelenjében megbeszélni egy háromfogásos vacsora anyagszükségletét. Mert ez utóbbihoz az kell, hogy az anyanyelv biztonságával mozogjunk egy nyelvben. Szóval, nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk: latinul ma már (szinte) senki nem beszél.

Latinul idézni viszont bárki idézhet (és egész sikeresen tud is), amennyiben 1) tisztában van az idézett szállóige vagy az illető latin kifejezés értelmével, 2) a kontextusnak megfelelően használja, 3) az idézett szállóige vagy a használt latin kifejezés nem lóg ki a szövegből, mint a sutára sikeredett kronogrammából a piros betűk, hanem finoman, mintegy bocsánatkérően - hogy úgy mondjam - hona alá nyúl a mondandónak, 4) a latin mondás idézője vagy a latin kifejezés használója lefordítja a latin szöveget, minthogy a latin immár nem része (általános) műveltségünknek.

A Magyar Narancs bevallottan azzal a szándékkal tette közzé a két rövid videót Németh Szilárdról, hogy a klippek nézői betegre röhögjék magukat azon, hogy a fideszes politikus latinul "beszél". Először is, nézzük meg, hogy Németh latinhasználata mennyiben felel meg a fenti (egyébként bővíthető) szempontoknak? Dicséretére (vagy beszédírója dicséretére) legyen mondva, hogy az általa idézett szállóige ( cui prodest? - kinek használ?), illetve a rex christianus és Institutio morum ( keresztény király, erkölcsi intelmek) kifejezések értelmével tisztában volt, és a kontextusnak megfelelően használta mind a szállóigét, mind az utóbbi két kifejezést. Nem sikerült azonban ( legalábbis az ünnepi beszédben) elegánsan használnia a latint. Mondatot egy beszédben (vagy beszédet), hacsak nem csupa klasszika-filológusnak beszélünk, nem kezdünk így: "a rex christianus", főleg nem, ha lefordítani is elfelejtjük. A rex christianus, illetve az Intelmek latin címének említése teljesen fölösleges, idokololatlan, ugyanakkor célját vesztett is: inkább ellenszenvessé teszi a beszélőt ahelyett, hogy felvillantott műveltsége imponálóan hatna a hallgatóságra.

De túl ezen, Németh latin villantása felvet két izgalmas kérdést.

1.Miért hat nevetségesen az a tény, hogy egy Németh-féle politikus latinul "beszél"? A latinhoz (joggal vagy sem, ebbe most nem megyünk bele) egyfajta intellektuális minőséget, szellemi eleganciát, humanista világlátást, és átlagon felüli erkölcsi tartást társítunk. Ha mindezeket az értékeket nem tudjuk kötni egy közéleti szereplőhöz (vagy bárkihez), aki latinnal fűszerezi mondanivalóját, az - a szemmel látható vagy feltételezett kontraszt okán -  nevetségesnek, szánalmasnak vagy egyszerre mindkettőnek hat.

2.Milyen célt szolgál(t) Németh beszédében a latin? Többek közt, nyilván odakacsintás az egyház(ak)nak: egy nyelvet beszélünk, ugyanazt tartjuk értéknek, közösek a céljaink stb. Hogy ennek örül(nek)-e az egyház(ak)? Nos, jobban tenné/tennék ha nem örülne/örülnének. Persze nem feltétlenül kell állandóan ótestamentumi dühvel ostorozni a hatalmat, de gazsulálni sem kell neki, csak azért mert az éppen aktuális hatalom úgy muzsikál, hogy azt fülbemászónak találja az Egyház. A kereszténység nem diskurzus kérdése. Jól tenné az Egyház, ha kellő kritikával viszonyulna mindenféle hatalomhoz,  már csak azért is – és ezt, ha máshonnan nem, saját tapasztalatból tudhatná – mert a hatalom, természetéből adódóan, igencsak hajlamos az elpimaszodásra.

Ami meg kifejezetten Németh latinkodását illeti: egyáltalán nem biztos, hogy si tacuisset, philosophus mansisset, ha hallgatott volna, azaz ha nem beszélt volna latinul, bölcs maradt volna.

 

 

 


 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://laudator.blog.hu/api/trackback/id/tr2412786378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2018.11.14. 06:01:42

Idevág kedvenc latin idézetem (még gyerekkoromban tanultam a Jan Marten Kalóz regényes históriájából).

Nescias quod scis, si sapiens.

Németh Szilárdon lehet röfögni-böfögni. Olyan-amilyen.
De ebben az esetben nem Németh Szilárd az aki felsült.
süti beállítások módosítása