Amikor a Laudatort dicsérik...
Napoletano jelezte nekem, hogy a Magyar Narancsban kaptunk egy elismerő kritikát. Az írás itt olvasható. Ezúton köszönjük meg az urfi álnevű újságírónak a méltató szavakat, amelyek azért is kedvesek nekünk, mert a szerző láthatóan tisztességesen átböngészte a blogot, és - szerintem - jó dolgokra mutatott rá. Köszönjök még egyszer.
Persze egyrészt nagyon jó érzés olvasni egy ilyen recenziót, de nálam rögtön az a következő gondolat, hogy jaj, vajon megérdemeltem? Jaj, nem írok elég posztot, nem dolgozok eleget a posztokon, hajajaj. Persze aztán ennek az izgalomnak megvan az eredménye is, mert csupa jó téma jut az eszembe, amiről szívesen írnék, s ez némileg megnyugtat.
Nem szabad kényszerből írni, ezt mindig megfogadom. De közben ez sem igaz, mert szeretem azt hinni, hogy ide szívesen járnak vissza néhányan, s ezért nincs képem ahhoz, hogy hetekig csalódást okozzak nekik. De hadd panaszoljam el régi bánatomat újra, miszerint: Bárcsak én is olvashatnék már a laudator-on mások által írt pompás bejegyzéseket! Loge régen írt pár nagyszerű dolgot, de hát ő pedagógus, örül, ha nem alszik el este vacsora közben. Tehát ismét kérek minden vállalkozó szelleműt, hogy ha belészorult valami, ossza meg! De addig is örüljön velem, aki erre késztetést érez!