E napsütéses - bár az idő előrehaladtával egyre borongósabb - vasárnapot, és a vele jövő, régen várt tavaszt akarom köszönteni az alábbi híres Vivaldi-motettával. "Földi béke keserédes", írja az ismeretlen szerző (feltehetően középkori, versformája ugyanaz, mint a dies irae-é stabat mater-é), csak Krisztusban van igaz megnyugvás. Aztán vannak még a versben bűnök, kínszenvedések, amelyek között a keresztény lélek békében él, mert megelégszik Krisztus szeretetének a reményével. Erre írt darabot Vivaldi, s nem hazudtolta meg magát.
Íme a vers szövege, eredetiben és saját fordításomban:
Aria
sine felle; pura et vera,
dulcis Jesu, est in te.
vivit anima contenta
casti amoris sola spe.
at occulto vulnere corda conficit;
fugiamus ridentem, vitemus sequentem,
nam delicias ostentando arte secura
vellet ludendo superare.
inter flores et colores
explicando tegit fel.
Sed occulto factus ore
homo demens in amore
saepe lambit quasi mel.
Két megjegyzés: a recitativo utáni első versszak első sora nekem csonkának tűnik, de Vivaldinál is ilyen csonkán szerepel. Nem találtam meg a "teljes" sort, már ha van ilyen, segítsetek nekem. Másrészt a recitativo utáni rész az allegro, ami nekem először nem tetszett, mondván, nem illik a szomorú befejezéshez, de aztán elkapott Vivaldi játékossága, s beadtam a derekam.
A teljes darab (mindhárom tétel) a Wiki vonatkozó szócikkében van (mert persze a Wikinek erre is van szócikke), ugyanitt további infók. Én csak a leghíresebb első tételt illesztem ide. Ez az első tétel tehát a világi béke tökéletlenségéről szól, amelybe mindig keveredik egy csepp méreg; s az igazi békét csak Krisztusban tudja elképzelni a költő. És milyen zenét írt az ájtatos szövegre ez a tréfás kedvű talján? Olyat, hogy a szívünk is megszakad, ha eszünkbe jut, hogy ezt a csodálatos, gyönyörű világot egyszer majd itt kell hagynunk.