A XI.-es filozófia könyvem előszavában, a sok szokásosan szürke, lapos mondat közt volt egy, amire muszáj volt felkapnom a fejem. Emlékezetből, vagyis nem éppen szó szerint idézem: „Mi az igazság? Örök kérdése ez az embernek, melyre Pilátus előtt maga Krisztus sem válaszolt; a kérdésre, azóta sem tudunk megnyugtatóan válaszolni.” Na, ez egyrészt egy nagyon elegáns szöveg, másrészt meg óvatos, mert ha két év filozofálás után, netán zokon veszem, hogy a lét okai messze nem világosodtak meg előttem, a szerzők megvonhatták volna a vállukat: mi megmondtuk!
De csakugyan, miért nem válaszolt Jézus Pilátusnak? Ez eléggé különös, tekintve, hogy előzőleg éppen az igazságról beszél: Ego in hoc natus sum et ad hoc veni in mundum, ut testimonium perhibeam veritati: omnes qui est ex veritate, audit vocem meam. A legújabb revideált Károli szerint: "Én azért születtem és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való hallgat az én szavamra." Nos, ezek után teszi fel Pilátus, talán némiképp cinikusan, a szállóigévé vált kérdést: Quid est veritas? Mi az igazság? (Jn. 18, 37-38). Bizonyos, és az alábbiak is igazolják, hogy nagyon sok teológust zavart, hogy Jézus épp Pilátus előtt nem válaszolt egy ilyen horderejű kérdésre. Mert lehet, hogy a Credóba csak úgy belecsöppent a helytartó, de mégiscsak a legmagasabb fórum volt az akkori Júdeában, és az esetleges választ úgy is fel lehetett volna fogni, hogy Jézus Rómának, az Impériumnak, mintegy Urbi et orbi válaszol.
De valóban nem válaszolt? Nem tudjuk, hogy kicsoda, nem tudjuk, hogy mikor, de felfedezte, hogy voltaképpen válaszolt, mivel Pilátus kérdésében: quid est veritas, anagrammaszerűen benne van a válasz: Est vir qui adest, vagyis: A férfi, aki itt áll. Azaz, a teológiai logika szerint a jelenlétével válaszolt, ugyanis a híres Én vagyok mondások egyikében ezt mondja magáról: Ego sum via, et veritas et vita. Én vagyok az út, az igazság és az élet. (Jn. 14,6) Az anagramma stimmel, és mit sem von le értékéből, szellemességéből az, hogy Pilátus a kérdést esetleg nem a saját anyanyelvén fogalmazta meg. Mel Gibson Passiójában, ugye a proconsul előzékenyen, arámiul szólítja meg Jézust, mire a Mester latinra vált, de én nem hiszem, hogy Júdea helytartói olyan nagyon törték volna magukat, hogy arámiul tanuljanak és beszéljenek, amikor némi göröggel igen jól elboldogultak. És az sem valószínű, hogy a zsidók között hódított volna a latin nyelv. Szóval, én a fenti párbeszédet inkább görögül tudom elképzelni, vagyis a híres mondat így hangzott: τί εσtίν αληθεια (Ti esztin alétheia). Bár ki tudja? Az azonban kétségtelen, hogy ez az anagramma, a nyelvi kérdéstől függetlenül is, óriási ötlet.
Ugyanígy nem tudjuk, hogy ki tartotta túlságosan visszafogottnak az angyali köszöntést a Lk. 1, 28-ban. Íme, a szöveg, mely egyben az Üdvözlégy Mária kezdősora: Ave Maria, gratia plena, Dominus tecum. Aligha meglepő, hogy a mondatot a protestáns illetve a katolikus fordítók különbözőképpen értelmezik és fordítják. A Károli Bibliában ez áll: Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr veled van. A Békés-Dalos fordításban pedig ezt olvassuk: Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van. De hát, ugye a latin is csak fordítás, nézzük, hogyan szól az eredeti szöveg: Χαῖρε, κεχαριτωμένη, ὁ κύριος μετὰ σοῦ.
A katolikus fordítások nyilván a Vulgata szövegét veszik inkább alapul, mivel a gratia plena nemcsak azt jelentheti, hogy valakit kegyelemben részesítenek, hanem úgy is értelmezhető, hogy valaki, aki kegyelmes, kegyelembe részesít, tudniillik másokat. A protestáns fordítások ez esetben közelebb állnak az eredeti szöveghez, a κεχαριτωμένη ugyanis, mint a χαριτοω ( kharitoó – kegyelembe fogad, megáld, örömbe részesít) ige perfectum partitipium passivum alakja kifejezetten arra utal, hogy Mária az isteni kegyelemnek nem alanya, hanem tárgya. Persze, Jeromos jól fordít, a gratia plena, szerintem, szerencsés megoldás a görög κεχαριτωμένη-re. Ám ismeretlen teológusunk, bármennyire is kiaknázható dogmatikailag a gratia plena, nem érezte ezt elég erősnek, így hát a mondatból egy anagrammát csinált, ami dogmatikailag lényegesen többet mond a Szűzanyáról. Íme: Virgo serena, pia, munda et immaculata. Azaz: Boldogságos (Szent, esetleg felséges, vö. serenissimus, a, um) Szűz, kegyes, ékes és szeplőtelen.
Hát igen, boldog idők, amikor a latint még a második anyanyelv biztonságával kezelték, és olyan szójátékokat fabrikáltak, amiket még anyanyelven is nehéz. O, tempora! A morest (erkölcsök) nem bánom, azok régen se voltak jobbak. Az időket, laudatorként, néha visszasírom.
Végül álljon itt egy talán ismert elménckedés Cicerótól. Nem anagramma, de azért igen sikerült szójáték: mitto tibi navem prora puppique carentem. Szó szerinti fordításban: hajót küldök neked, az orra és a fara nélkül. Vagyis a küldemény a navem, (hajót) a szó eleji n és a szó végi m nélkül. Tehát: ave!
Éljetek egészségben!