Több mint egy év telt el azóta, hogy utoljára beleolvastunk Erasmus Bizalmas beszélgetések (Colloquia familiaria) című, magyarul - teljes egészében - még mindig hozzáférhetetlen írásába. Csak azt ne mondjátok, hogy nem hiányzott nektek Dezsőnk elegáns latinsága, hogy fordításaimat, álszerénységből, ezúttal ne említsük! Az alábbi dialógusnak, mely első ízben olvasható most magyarul, némi fordítói szabadsággal, a Bábeli lakoma címet adtam, eredeti címe Πολυδαιτία, Dispar convivium, azaz össze nem illők lakomája.Tollite, legite, vegyétek, olvassátok!

Personae/Személyek

Spudus, Apitius

Sp.Heus heus, Apiti. Ap. Non audio. Sp. Heus, inquam, Apiti. Ap. Quis hic est tam molestus interpellator? Sp.   Est seriae rei quiddam, quod te volo. Ap. At ego ad rem seriam propero. Sp.   Quonam? Ap.   Ad coenam. Sp.   Hac ipsa de re tecum volebam agere. Ap.Non vacat nunc actoribus operam dare, ne actum agam. Sp.Nihil feceris dispendii; comitabor te quo properas. Ap.Age dic, modo tribus verbis.

Sp. Hé, Apitius! Hé! Ap. Mit mondtál? Sp. Csak azt, hogy hé, Apitius. Ap. Ami azt illeti, elég alkalmatlan időpontban tartasz fel. Sp. Egy komoly ügyben kereslek. Ap. Magam is egy komoly ügyben fáradok. Sp. És mi lenne az? Ap. Vacsorázni megyek. Sp. Hát éppen egy ilyen ügyről akartam tárgyalni veled. Ap. Nincs most időm peres ügyeket tárgyalni, és nem is kezdeném újra az egyszer már letárgyalt pert. Sp. Elkísérlek, így nem maradnál le semmiről. Ap. Rendben, de fogd rövidre!

Mint másutt is a Colloquia-ban, itt is beszédes nevük van a szereplőknek: Spudeus a görög σπουδαῖος (szpudaiosz, törekvő, buzgó) melléknévből képzett személynév, Apitius pedig egy híres római ínyenc neve, és ugyancsak beszédes név, az apicius ugyanis ínyencet, falánkot jelent.

Apitius félreérti Spudust, nyilván arra gondol, hogy az valami régi pert akar újrakezdeni. A félreértés alapja az agere ige többféle jelentése. A szövegrész némileg sutának és következetlennek hat, talán az történhetett, hogy a dialógus újraszerkesztése közben, Erasmus mester egy kissé elbóbiskolt.

Sp.Magno studio molior convivium, in quo nulli displiceam convivarum, placeam omnibus. Eius artis quoniam tu principatum tenes, ad te velut ad oraculum confugio. Ap.Responsum accipe, et quidem iuxta veterum morem ἔμμετρον: Nulli ut displiceas, nullum invitare memento. Sp.Atqui solemne est epulum; multos excipiam oportet.  Ap. Quo plures invitaris, hoc pluribus displiceas oportet. Quae fuit unquam tam bene vel conscripta, vel acta fabula, ut toti placuerit theatro? Sp.Sed age, Comi  delicium Apiti, subleva me tuo consilio; habebo te posthac numinis loco. Ap.Sit igitur hoc primum consilium: Ne conare quod fieri non potest. Sp.Quidnam? Ap.Ut convivator omnibus placeas. Tanta est palatorum varietas. Sp.   At saltem ut paucioribus displiceam. Ap.Voca paucos. Sp.Non licet. Ap. Voca pares, et ingeniis congruentes. Sp. Ne id quidem mihi liberum est. Vitari non potest, quin et multos vocem, et dissimiles, denique nec eiusdem linguae neque nationis homines.

Sp. Azon iparkodom, hogy lakomát készítsek, de nem akarom, hogy bárki is rosszul érezze magát a meghívottak közül, mindenkinek a kedvére szeretnék tenni. Az ilyesféle művészetben pedig te vagy a mester, minden szavad kinyilatkoztatás számomra. Ap. Akkor íme, a válaszom, régi szokás szerint, versben: sérteni nem vágysz senkit?Hát lakomára ne hívjad! Sp. Csakhogy ünnepélyes lakoma ez, sokakat kell meghívnom. Ap. Minél több embert hívsz meg, annál kevésbé kerülheted el, hogy némelyek rosszul érezzék magukat. Van-e olyan remekül megírt vagy eljátszott darab, mely mindenkinek tetszene? Sp. Ugyan, segíts rajtam drága Apitiuszom, te Comius! Esküszöm, hogy ezek után te leszel az én személyes orákulumom. Ap. Legyen hát ez az első tanács: ne tűzz ki magad elé lehetetlent. Sp. Lehetetlent? Ap. Hogy házigazdagént mindenki kedvére tégy: ahány ember, annyi ízlés. Sp. Ha legalább elérhetném azt, hogy minél kevesebben érezzék rosszul magukat! Ap. Hívj kevés embert. Sp. Azt nem lehet. Ap. Akkor hívj hasonló, összeillő embereket, Sp. Ez sem lehetséges. Elkerülhetetlen, hogy ne legyenek sokan és különbözőek. Ráadásul nyelvük is, nemzetiségük is különböző.

Ap. Nae tu mihi vere convicium narras, non convivium; in quo facile possit talis exoriri lusus, qualem Hebraei narrant accidisse in structura Babel, ut petenti frigidum aliquis porrigat calidum. Sp. Opitulare, te quaeso; gratum experieris ac memorem. Ap. Age, quando electio non est tui arbitrii, in re mala dabo bonum consilium. Haud parvi refert ad hilaritatem convivii, quo quisque loco sedeat. Sp.  Verissimum. Ap.  Ea res ut tibi cedat prospere, fac ut sortibus distribuantur accubitus. Sp.   Pulchre mones. Ap.  Deinde ne sic paulatim a summo ad imum procedant patinae, ut sigma litterae, vel serpentis potius imaginem pingant, aut ultro citroque reciprocent, quemadmodum olim in conviviis myrtus  tradi solet. Sp. Quid igitur? Ap. Sed ad singulas convivarum tetradas  appone patinas ternas, sic ut quarta media promineat, quemadmodum pueri tribus nucibus imponunt quartam; in singulis sit aliud atque aliud cibi genus, quo quisque quod libet eligat. Sp.  Placet. Sed quoties mutabo patinas? Ap. Quot partibus constat oratio rhetorica? Sp.Quinque, ni fallor. Ap. Quot actibus constat fabula? Sp. Apud Horatium legi: Ne sit quinto productior actu. Ap.Toties mutabis patinas, ut prooemium sit iusculentum, conclusio vel epilogus ex variis bellariorum generibus conflatus. Sp.Quem probas in patinis ordinem? Ap.Eundem quem Pyrrhus in acie. Sp.Quid ais? Ap.Quemadmodum in oratione, ita nec in convivio decet prooemium esse elaboratum. Rursus epilogus varietate commendetur potius quam apparatu. In tribus itaque mediis servanda Pyrrhi disciplina, ut in utroque cornu sit aliquid eximium, in media acie vulgarior apparatus. Hoc pacto fiet, ut nec sordidus videare, nec fastidiosa copia sis molestus.

Ap. Hűha, te nem is lakomáról beszélsz, hanem zsibvásárról. Itt könnyen megeshet az, amiről a héberek mesélnek, hogy a Bábel tornya építésekor, valakinek, aki hideg vizet kért, meleget vittek. Sp. Könyörgök, segíts rajtam! Nem leszek hálátlan. Ap. Nos, ha nem választhatod meg a vendégeidet, a rosszból kell kihoznom valami jót. A lakoma jó hangulata ugye, nem kis mértékben múlik azon, hogy ki hol foglal helyet. Sp. Nagyon igaz. Ap. Hogy elkerüld a számodra kínos helyzeteket, indítványozd, hogy sorshúzással döntsék el, ki hová ül. Sp. Remek tanács. Ap. Aztán a tálak ne úgy tekergőzzenek az asztal egyik végétől a másik végéig, mint a görög szigma betű vagy inkább, mint a kígyó, ne is adogassák ide-oda, mint régen a mirtuszkoszorút adogatták a lakomázók. Sp. Hanem? Ap. Minden negyedig vendég elé tégy négy tálat, úgy, hogy a negyedik a középen legyen, miként a gyerekek szoktak három dióhoz egy negyediket tenni. Mindenik tálon más-más étek legyen, melyek közül ki-ki kedvére válogathasson. Sp. Nagyszerű. De hány tál ételt szolgáljak fel? Ap. Hány részből áll a szónoki beszéd? Sp. Ötből, ha jól emlékszem. Ap. És hány felvonásból áll egy darab? Sp. Horatiusnál olvastam, hogy öt felvonásnál ne legyen hosszabb. Ap. Ennyiszer cserélj te is tálat. A bevezetés legyen leves, a konklúziót vagy epilógust különböző csemegékből állítsd össze. Sp. Mit tanácsolsz, milyen rend szerint tálaljam a fogásokat? Ap. Ahogyan Pyrrhus állította csatarendbe seregét. Sp. Hogy mit mondasz? Ap. Miként a szónoki beszédben, úgy a lakomán sem jó a fárasztó bevezetés. Azt ajánlom, hogy az epilógus is inkább változatos legyen, mint bőséges. A pyrrhus-i tudománynak pedig három tétele van: a sereg két végén legyen egészen káprázatos, középen pedig közönségesebb a felállás. Így eléred, hogy fukarnak sem fognak tartani, ugyanakkor nyegle pazarlásért sem szólnak meg.

 

Van ebben a szövegrészben egy meglehetősen semmitmondónak tűnő mondat( itt könnyen megeshet az, amiről a héberek mesélnek…), mely fölött gyanútlanul átsuhanhatnánk, ha történetesen nem tudnánk, hogy Erasmus miként vélekedett az Ószövetségről, ami a zsidó könyvek elégetése ügyében elejtett mondataiból derül ki. A könyvégetés megosztotta a humanisták táborát, Erasmus pedig Reuchlinnal, von Huttennel ellentétben azon a véleményen volt, hogy „inkább pusztulna el az Újszövetség kivételével az egész Biblia, mint hogy a keresztény egyetértés zátonyra fusson a zsidók könyvei miatt”. Igaz, hogy ezt egy Johannes Caesariusnak írt levelében fogalmazta meg, de akkortájt egy ismert humanista levele, főként ha azt Erasmus írta, felért egy vezércikkel. Wolgang Capitonak meg ezt írta: „ez a nép tele van fagyos történetekkel, s homályon kívül semmit nem mutat fel. Itália tele van zsidókkal, Hispániaban alig akad keresztény. Félek, hogy ennek ürügyén felüti a fejét a már rég elfojtott dögvész. Bár ne tulajdonítana a keresztény egyház akkora megbecsülést az Ószövetségnek, mely bár ideiglenesen adatott, s árnyakkal teli, mégis majdnem nagyobb becsben áll, mint a keresztény szerzők, és valahogy közben eltávolodunk Krisztustól…” A fentiekből kiderül, hogy Erasmus alig tartotta többre az Ószövetséget zsidó mesék gyűjteményénél. Gondolatainak hátterében talán egyszerűen egy személyes kudarc áll, ugyanis – noha megpróbálkozott vele – sehogyan sem sikerült megtanulnia héberül, és így eszményi homo trilinguis-szá lennie. Mit mondhatnánk? A saját árnyékát senki sem lépheti át. Kissé elszomorító, de úgy tűnik, hogy még Erasmus sem. Viszont ő legalább látta ezt az árnyékot: „ha keresztényi dolog gyűlölni a zsidókat,akkor bőven keresztények vagyunk itt mindnyájan”, írta 1519-ben.

 

Sp.Satis expedita de cibis; superest, ut, quomodo bibendum, doceas. Ap.Nulli omnium cyathum appones, sed pueris dato negotium, ut ubi percunctati didicerint, quo quisque vini genere delectetur, alacriter ad nutum cuique quod volet porrigant. Ea ex re duplex erit commodum. Nam et parcius bibetur, et iucundius. Non solum ob id, quia subinde recens dabitur potus, verum etiam quod nemo bibet nisi sitiens. Sp. Optimum profecto consilium. Sed qui fieri poterit, ut hilarescant omnes? Ap. Id ut fiat, partim in te situm est. Sp.Quinam? Ap.enes illud: Ante omnia vultus accessere boni.  Sp.Quorsum istud? Ap.Ut convivas comiter excipias, fronteque hilari compelles, sermonem ad cuiusque aetatem, affectum, ac mores attemperans. Sp. Accedam, ut dicas melius.

Sp. Eleget beszéltünk az ételről. Most már csak az van hátra, hogy az itallal kapcsolatban is kiokosíts. Ap. Ne adj kupát senkinek a kezébe, hagyd meg szolgáidnak, hogy puhatolózzanak, ki milyen fajta bort szeret, aztán a vendég egyetlen intésére, fürgén, azzal szolgáljanak, amit kér. Ez kétszeresen célszerű: egyrészt nem vedelnek, másrészt kellemesebb lesz az ivászat. Nemcsak azért, mert mindenki újra meg újra, azt a bort kapná, amit kedvel, hanem azért is, mert mindenki csak akkor inna, amikor megszomjazik. Sp. Valóban kitűnő tanács! De miként érhetem el, hogy mindenki jól érezze magát? Ap. Ez részben rajtad áll. Sp. Hogy érted? Ap. Ami legfőbb: jóakaró orcák, sose rest, sose szűkös igyekvés. Sp. Mit jelentsen ez? Ap. Azt, hogy kedvesen fogadod a vendégeket, derűsen beszélsz velük, figyelembe veszed kinek-kinek a korát, szenvedélyét, jellemét. Sp. Ha van még jobb tanácsod is: csupa fül vagyok!

Ap.Nosti linguas. Sp.Propemodum omnium. Ap.Ut sua quemque lingua subinde appelles, utque convivium fabulis amoenioribus hilarescat, varias misce materias de rebus quarum quisque libenter meminit, et nullius dolore audiuntur. Sp.Quas dicis huiusmodi materias? Ap.Sunt peculiares ingeniorum differentiae, quas ipse melius perspicies; ego generatim attingam aliquot. Senes gaudent ea memorare, quae multorum fugiunt memoriam, admiratores temporum in quibus ipsi floruerunt. Matronis dulce est refricari memoriam eius temporis, cum a procis ambirentur. Nautae, quique diversas ac longinquas mundi regiones inviserunt, libenter ea narrant, quae, quia nemo vidit, mirantur omnes. Est et ante actorum malorum, iuxta proverbium, iucunda recordatio, si modo eius sint generis, ut cum probro coniuncta non sint, veluti militiae,profectionum, naufragiorumque discrimina.Postremo de sua cuique arte grata est confabulatio, deque hisce rebus, quarum usucallet. Haec sunt ferme generalia. Peculiares affectus singulatim describi non queant, sed exempli causa: est aliquis laudis appetentior, alius vult haberi doctus, alius gaudet videri dives; est hic loquacior, ille pauciloquus; nonnullos reperies taetricos, alios contra blandiores. Sunt qui nolint videri senes, cum sint; sunt rursus qui velunt haberi grandiores quam sint, affectantes hoc esse mirandi, quod belle portant aetatem; sunt foeminae quae sibi de forma placent, sunt aliae putidulae. His cognitis affectibus, haud difficile est miscere sermones unicuique gratos, vitatis his, qui maerorem afferunt.

Ap. Tudsz nyelveket? Sp. Csaknem valamennyit. Ap. Időnként szólítsd meg a vendégeket a maguk nyelvén. Aztán fűszerezd a lakomát mulatságos történetekkel, ám különféle témájú történetek legyenek, olyanok, melyeket mindenki szívesen idéz majd fel, és senki nem komorodik el hallgatásuk közben. Sp. Miféle témákra gondolsz?A jellemek sajátos különbségéről te magad többet tudsz, én csupán általánosságban érintek néhány esetet. Az idősek szeretnek azokra a dolgokra emlékezni, melyek a többség számára ismeretlenek, szeretnek elmerengeni azokon az időkön, amikor ők maguk voltak fiatalok. A matrónák gyönyörűséggel idézik vissza azokat az időket, amikor még körülrajongták őket a kérők. A hajósok szívesen mesélnek arról, hogy milyen sokféle, messzi földet láttak, és mindezt, minthogy senki más nem látta, csodálattal hallgatják. De leginkább – a közmondás is így tartja – a veszélyekre kellemes emlékezni, hadi, tengeri és útikalandokra, hacsak nem kapcsolódik hozzájuk valamilyen gaztett. Egyszóval, mindenki örömest beszél a maga mesterségéről, és különösen tapasztalatairól. Mindezek jobbára általánosságok. Az egészen sajátos jellemvonásokat egyenként lehetetlen fölsorolni, de példának okáért: az egyik dicséretre vágyik, a másik tudósnak szeret mutatkozni, megint egy másik gazdagnak tűnni; ez bőbeszédű, amaz hallgatag; néhányukat komornak fogod találni, másokat, ellenkezőleg, nyájasaknak; aztán vannak, akik fiatalabbaknak akarnak látszani a koruknál, mások meg idősebbeknek, arra vágyván, hogy csodálják őket: korukhoz képest milyen jól tartják magukat; vannak asszonyok, akik szeretik, ha csinosnak látják őket, mások meg abban lelik örömüket, ha hervatagnak tűnnek. Ha mindezt figyelembe veszed, aligha lesz nehéz úgy irányítani a társalgást, hogy abban ki-ki kedvét lelje, elkerülve azt, ami bosszúságot okoz.

Sp. Nae tu perpulchre tenes artem convivatoriam! Ap. Phy! Si tantundem temporis et operae mihi consumptum esset in utroque Iure, Medicina ac Theologia, quantum impensum est huic arti, iam dudum et inter Iureconsultos, Medicos acTheologos Doctoris et titulum et lauream tulissem. Sp. Credo. Ap.Sed heus tu, ne quid erres, hic cavendum est, ne fabulae sint nimium prolixae, aut ne exeant in temulentiam. Quemadmodum enim vino nihil iucundius, si modice sumpseris, contra nihil molestius, si supra quam sat est sumpseris: ita usu venit in fabulis. Sp.Vera praedicas. Sed huic incommodo quodnam ostendis remedium?Ap.Ubi senseris suboriri τὴν ἄοινον μέθην, per occasionem interseca sermonem, et argumentum diversum intersere. Frustra, opinor, te monerem, ne cui suus dolor in convivio refricetur, utcunque Plato iudicat, in conviviis quibusdam vitiis esse medendum, vino discutiente tristitiam, et offensae memoriam abolente. Verum illud te monitum oportuit, ne nimium crebro salutes convivas; tametsi probo, ut interdum obambulans, nunc hos, nunc illos comiter appelles: oportet enim convivatorem bonum motoriam  agere fabulam. Nihil autem incivilius, quam ibi commemorare, quod cibi genus sit, qua coctum arte, quanti emptum. Idem de vino dictum puta. Quin extenuandum etiam modice quod apponitur. Alioqui nimis diligens extenuatio apparatus, idem agit quod ostentatio. Satis est bis aut ad summum ter dixisse: Boni consulite. Si parum lautus est apparatus, animus certe lautissimus est. Interdum sales aspergendi sunt, sed qui nihil habeant dentis. Profuerit et illud, subinde sua quemque compellare lingua, sed paucis. Dicendum erat initio, quod mihi nunc tandem venit in mentem. Sp. Quidnam?

Sp. Hűha, te aztán csakugyan mestere vagy a vendéglátásnak. Ap. Hát, ha annyi időt és fáradságot fordítottam volna mindkét jog, az orvostudomány vagy a teológia tanulmányozására, amennyit erre a tudományra áldoztam, már régen doktora lennék mindháromnak. Sp. Egyetértek. Ap. Hanem hallod-e, ahhoz, hogy ne csússzon hiba a dologba, vigyázz, hogy a történetek ne legyenek túlságosan terjengősek vagy ne csapjon át a mesélgetés civódásba. Nincs a bornál kellemesebb, ha mértékkel iszod, de undorítóbb sincs, ha nem tudod mennyi az elég. Ugyanez áll a történetekre is. Sp. Nagyon igaz. De van-e erre valamilyen ellenszered? Ap. Ha észreveszed, hogy lassanként bor nélkül is kezdenek berúgni a vendégeid, szakítsd félbe a történetet és kezdj el valami másról beszélni. Arra talán fölösleges fölhívnom a figyelmedet, hogy a lakomán senkinek a nyomorúságáról ne essen szó. Plátón úgy véli, hogy ilyenkor szemet kell hunyni némely hiba fölött, a rossz kedvet és a bosszúságot pedig borral kell feloldani. Azt viszont mindenképp ajánlom, hogy ne köszöntsd túl gyakran vendégeidet, noha úgy vélem, hogy időnként körbesétálva, nyájasan megszólíthatod hol ezt, hol azt a vendéget. A jó házigazdának illik élénken tartani a társalgást. Hanem nincs udvariatlanabb annál, mint folyton előhozakodni azzal, hogy milyen étkek kerültek az asztalra, hogyan készültek és mennyibe került a beszerzésük. Ugyanez vonatkozik a borra is. Mi több, inkább fitymálni illik mindazt, amit föltálaltál. De mértékkel, ugyanis a túlságos fitymálásnak ugyanaz a hatása, mint a kérkedésnek. Elég, ha kétszer, legtöbb háromszor mondod: „vegyétek jó néven, a lakoma ugyan nem a legfényesebb, viszont annál szívélyesebb”. Olykor hinteni kell az attikai sót, de ne legyen csípős. Az sem árt, ha időnként mindenkit a maga nyelvén szólítasz meg, ám csupán néhány szóval tedd. No nézd, csak most jutott eszembe valami, amit már korábban el kellett volna mondanom. Sp. Micsoda?

 

Nem mintha bármit is levonna a műélvezetből az, hogy az ember nem tudja: éppen valamilyen klasszikus idézetet olvas egy szövegben, de azért megjegyezném, inkább fordítói becsületből, mint filológiai érzékenységből, hogy a „jóakaró orcák, sose rest, sose szűkös igyekvés” egy ovidiusi vendégszöveg (super omnia vultus/accessere boni nec iners pauperque voluntas, Metamorphoses 8). Erasmus vagy parafrazálta Ovidiust (ami talán valószínűbb) vagy nem emlékezett egészen pontosan a szövegre, én mindenesetre úgy döntöttem, hogy Devecseri fordításában, az egész sort beemelem a dialógusba.

Ap. Si non placet sortito dare locos, cura ut tres ex omnibus eligas natura festivos, minimeque mutos, quorum unum collocabis in capite mensae, alterum e regione, tertium in medio, qui silentium ac tristitiam caeterorum discutiant. Quodsi perspexeris, convivium vel silentio tristius esse, vel clamoribus tumultuosum, aut etiam ad rixas tendere. Sp. Hoc crebro fit apud nos: quid tum faciendum?Ap.Accipe rem mihi multo usu compertam.Sp.  Exspecto. Ap. Inducito duos mimos, sive γελωτοποιούς, qui sine voce ridiculum aliquod argumentum gesticulatione repraesentent. Sp.  Cur sine voce? Ap. Ut par sit omnium voluptas, aut nihil loquantur, aut lingua loquantur omnibus aeque ignota; gestibus loquentes, omnes pariter intellegent.Sp. Quod argumentum mihi narras, non satis intellego. Ap. Sunt innumera, puta uxorem decertantem cum marito de principatu, aut simile quippiam e media vita. Quo magis erit ridicula saltatio, hoc plus erit omnibus voluptatis. Hos oportet esse semifatuos; alioqui qui plane fatui sunt, quaedam interdum effutiunt imprudentes, quae laedunt. Sp. Ita tibi precor semper propitium Comum, ut mihi dedisti fidele consilium. Ap. Addam coronidem, quin potius repetam, quod initio dixeram, ne nimius sis anxius, ut placeas omnibus, non heic tantum, sed in omni vita, atque ita fiet, ut citius placeas omnibus: optimum enim in vita, Ne quid nimis .  

Ap. Ha nem sorshúzással akarod eldönteni, ki hová üljön, válassz ki vendégeid közül három elmés embert, olyanokat, akiknek jól forog a nyelve, állítsd az egyiket az egyik, másikat a másik asztalfőre, a harmadikat pedig középre, hogy ezek kimozdíthassák a többieket a hallgatag búskomorságból. És ha azt látod, hogy a társaság túlságosan csendes vagy lármás, vagy éppen hajba kapnának… Sp. Ez nálunk gyakran meg fog történni. Mi tegyek akkor? Ap. Tedd azt, ami nálam nagyon sokszor bevált. Sp. Csüggök minden szavadon. Ap. Fogadj fel két mimust, azaz bohócot, akik szavak nélkül, valamilyen kacagtató némajátékot adjanak elő. Sp. Miért némajátékot? Ap. Hogy mindannyian egyformán élvezhessék, hiszen az ilyen bohócok akár beszélnek, akár nem, egyformán érthetetlenek mindenki számára. Ám mivel taglejtésekkel beszélnek, mindenki megérti őket. Sp. Miféle színjátékról beszélsz, nem egészen értem. Ap. Sok ilyen van: az asszony veszekszik a férjével, hogy ki legyen az úr a házban, vagy más ehhez hasonló helyzet a mindennapi életből. Minél veszettebbül ugrabugrálnak a mimusok, annál inkább élvezik majd a vendégek. De mindenképpen afféle félnótások legyenek, mivel azok, akik teljesen bolondok, olykor ostobaságokat fecsegnek, ami sértő. Sp. Kívánom, hogy úgy legyen hozzád kegyes Comus, ahogyan te nekem jó tanácsot adtál. Ap. Felteszem a pontot az i-re, vagy inkább megismétlem azt, amit az elején mondtam: ne akarj mindenáron tetszeni mindenkinek. Ez nemcsak erre az ügyre áll, hanem az élet minden helyzetére. Talán így könnyebben eléred, hogy mindenkinek tessél. A legbölcsebb dolog ugyanis az életben: semmit sem túlságosan!

 

Furcsa, hogy Erasmus sem talált semmi kivetnivalót abban, hogy mulatságokon a vendégek bolondokkal – vagy miként ő ajánlja: félbolondokkal – szórakoztassák magukat. De hát még fél lábbal a középkorban vagyunk ugye, amikor a monstrum valóban az, akire ujjal mutogatnak (vö. monstro, mutogatni), és nevetségesnek találják. Vagy esetleg volna egy csipetnyi irónia Apitius megjegyzésében, hogy ti. „minél veszettebbül ugrabugrálnak a mimusok, annál inkább élvezik majd a vendégek”?

 

Apitius szerint a pyrrhus-i tudománynak három tétele van: a sereg két végén legyen egészen káprázatos, középen pedig közönségesebb a felállás. Nos, ebben a bejegyzésben a pyrrhus-i tudomány csődöt mondott: két vége közönségesre sikeredett, a közepe viszont káprázatos. Legközelebb majd igyekszünk megfelelni a pyrrhus-i elveknek, addig is ne feledkezzetek meg az évezredes bölcsességről: ne quid nimis, semmit sem túlságosan. E szép, klasszikus vezérelv a like-okra természetesen nem vonatkozik!