Egy tanúskodó bronzkakas. 

Egy Kiosz szigetén felfedezett, Kr. e. 2. századból való síremléken egy idős, magát parasztnak nevező férfi sírszövegét olvashatjuk. Érdekessé, különlegessé és egyúttal unikálissá az teszi, hogy a szöveg említést tesz egy bronzkakasról, melyet a síremlékre helyeztek. Ismerkedjünk meg a sírfelirattal.

εἴ σοι] μὴ βαρὺ τοῦτο παραστείχοντι πυθέσθ[αι,]

[ἴσθι μ]ε̣ Νικίεω παῖδα ἀναπαυόμενον 

[․․․․]να· ζωὴν δὲ ἔλιπον γηραιὸς, ὁδῖτα,

 [ἕνδε]κα πληρώσας ἑβδομάδας βιότου·

[ἱδρυθεὶ]ς? δὲ ἐπ’ ἐμῷ τύμβωι χάλκειος ἀλέκτ[ωρ]

[μάρτυ]ς ἐφέστηκεν σώφρονος ἀγρυπνίης· 

[ἦα μὲ]ν̣ ἐκ προγόνων ἀγαθῶν ἐπὶ πολλὰ γεωργό[ς·]

 [νῦν δ’ εἴπ]ας χαίρειν μνῆσαι ὁδοιπορίης.

 

Ha nem esik nehezedre megtudni, neked, ki erre lépsz el,

tudd hát meg: Nikiász fia pihen itt.

Öregen hagytam el az életet, vándor:

tizenegyszer hét évet töltöttem be.

A síromra állított bronzkakas

tanúként áll itt: a bölcs éberség tanúja.

Tisztes ősöktől származom, ki parasztként élte le életét.

Most pedig mondd: “légy üdvöz!”- és folytasd utatad, vándor.

Szövegünk szerint a kakas tanú. Tanúja a hosszú életű parasztember bölcs éberségének (μάρτυς σώφρονος ἀγρυπνίης).

Miért tarthatta vajon fontosnak ez a kioszi idős parasztember, hogy a síremlékére kakast állíttasson?És mit jelenthet az enigmatikus megfogalmazás, hogy a kakas a bölcs éberség, ti. a paraszt bölcs éberségének a tanúja?

Lehetséges persze, ennek egy „földhözragadt” – mondjuk így – „realisztikus” értelmezése. Eszerint ez a késő öregkort megérő paraszt egész életében korán, vagyis kakaskukorékoláskor kelt, kemény munkában telt az élete, a minden hajnalban megszólaló kakas pedig folyton arra emlékeztette, hogy nincs idő a semmittevésre. Az sem zárható ki, hogy a kakas azért került a síremlékre, mert ez a síremléken álló néma, bronzkakas már nem képes megzavarni a halott örök pihenését. Ébresztőből az álom őre lett. Csakhogy a parasztok nem csupán korán keltek, hanem korán is kellett kelniük. Semmi különleges, következésképpen semmi dicsekvésre okot adó nincs abban, hogy a paraszt korán kelt és korán látott a munkához. Miért lenne bölcs éberség/virrasztás az, hogy azt tette, amit minden parasztember tett? Minden okunk megvan hát arra, hogy ne elégedjünk meg ezzel a „realisztikus“, magától értetődő, önmagát szinte  felkínáló értelmezéssel.

Most megpróbálom megszólaltatni ezt a bronzkakast, azaz megkísérlek más, plauzibilis/hihető magyarázatokkal szolgálni arra nézve, hogy miért állhatott a kakas ezen a kioszi síremléken, és mit jelenthet az, hogy a bölcs éberség tanújaként állt ott. Teszem ezt úgy, hogy megvizsgálom: milyen szimbolikát hordoz a kakas az ókori görög irodalomban, illetve a mitológiában.  Végül vetünk egy hosszabb pillantást a nagycsütörtöki történetre is, melyben egy megszólaló kakas emlékezteti Pétert a tagadására.

 A kakas az antik irodalomban

Plátón Phaidón c. dialógusának a végén Szókratész Kritón lelkére köti, hogy halála után áldozzanak egy kakast Aszklépiosznak: „Kritón, egy kakassal tartozunk Aszklepiosznak; adjátok meg, és el ne mulasszátok”. Miért gondolta úgy Szókrátész, hogy tartozik egy kakassal Aszlképiosznak? Aszklépiosznak a különféle betegségektől megszabadulók áldoztak kakast, Szókrátész pedig sem bíráitól, sem pedig a méreg halálos következményétől nem szabadult meg. Ha a kakas feláldozása hálaáldozat a gyógyulásért, miért tartozna vele Szókrátész?

Az Aszklépiosz-kultuszban a kakas a leggyakoribb áldozat az istenség számára. Feltehetően a hajnalt jelző szárnyasként játszott fontos szerepet. A gyógyulást ugyanis éjjel, álomban kapták a gyógyulást keresők, ám mindaz, amit álomban láttak, ébredés után, hajnalban vált valóra, melynek érkezését a kakas, a hajnali madár jelezte.

Ha Szókrátész úgy gondolta, hogy tartozik egy kakassal Aszklépiosznak, azt úgy érthette, hogy a halála egyfajta „kigyógyulás” a földi életből, szabadulás a testből. Szókrátész a kakas felajánlásával abbéli reményét fejezhette ki, hogy a pohár kiivása után felébred, lelke egy tiszta helyre költözik. A különféle utalások a halál utáni élettel kapcsolatban a Phaidónban és a Szókrátész védőbeszédében erre engednek következtetni. Mivel a kakas az éjszaka és a nappal határán szólal meg: azaz átmeneti lény, - jelképe lehet a földi élet éjszakájából a túlvilági világosságba való átmenetnek.

Egy másik ókori görög műben egyenesen főszerepet játszik a kakas. Lukianosz egyik szatirikus humorral átszőtt, ám komoly mondanivalójú dialógusában egy Miküllosz nevű vargát igen édes álomból riasztja fel a kakasa (A kakas). A varga éppen arról álmodott, hogy hatalmas vagyont örökölt. Vagyonos emberként lakomát rendezett, és éppen hozzákezdtek volna a lakomázásról, amikor a kakas kukorékolása szétfoszlatta a kellemes álmot. A kakas, aki valójában Püthagorász megtestesülése, láthatatlanná teszi a vargát, így az éjszaka alatt bepillanthat a gazdagok sorsába. Láthatja, hogy beteges aggódásban virrasztanak vagy éppen parázna vágyak rabszolgái.

A kakas ebben a dialógusban tulajdonképpen morális ébresztő. Az álmodozó vargát felébreszti a valóságra. A látszatok világából bevezeti az igazság világába. Azt is mondhatnánk, hogy a dialógusban beavatás történik: a vágyak rabszolgaságából megszabaduló varga most már annak és olyannak látja a dolgokat, amilyenek azok valójában. A kakas a gondolkodás megváltozásának, a lelki/szellemi ébredésnek a szimbóluma.

A kakas a mitológiában

A kakas több görög istenséggel is kapcsolatba hozható. Láttuk, hogy Aszklépiosznak való áldozatként milyen szimbolikát hordoz. Ám kakast nem csupán Aszklépiosznak, hanem Hádésznak, az alvilág urának is áldozhattak. Egy kisázsiai (Xanthosz) síremlék reliefjén a trónoló alakban Hádészt ismerhetjük fel, akinek valaki (feltehetően maga a halott) egy kakast mutat fel. A jelenetet áldozatként tudjuk leginkább elképzelni. Az ún. pinakeszeken, melyeket leginkább antik ikonoknak nevezhetnénk, ugyancsak gyakran tűnik fel a kakas Hádész és Perszephoné társaságában. Ezeken az ábrázolásokon azonban a kakas inkább Perszephonéhoz, mintsem Hádészhoz köthető. Ismerünk olyan pinakeszt is, mely Aphroditét ábrázolja, amint egy fáról Perszephonéval együtt gyümölcsöt szed, a gyümölcsfa alatt pedig Perszephoné lábánál egy kakas látható. Szerelmi jelenet „kellékeként” látható a kakas egy Kr. e. 4. századi terrakotta-szobron, melyen a bal kezében kakast tartó Ganümédészt hátulról karolja át az őt elrabló Zeusz. Kedvenc madara a kakas Létónak is, Apolló és Artemisz anyjának. A hajnal madaraként ott volt az oldalánál, amikor világra hozta az ikreket. Aelianus szerint ezért a vajúdó asszonyok mellé kakast helyeznek, hogy az megkönnyítse szülésüket.

Végül a kakas eléggé gyakori szepulkrális (temetkezéssel kapcsolatos) szimbólum is. Ezzel állhat kapcsolatban az a tény, hogy Hermészt, a lelkek kísérőjét gyakorta ábrázolják kakassal a lábánál.

Feltűnő, hogy a mitológiai utalásokban a kakas  leginkább a születéssel, a házassággal/szexualitással, és a halállal kapcsolatban jelenik meg. A kakas az éjszaka végét, a nappal kezdetét jelző szárnyasként afféle tranzit-madár, ezért lehet szimbóluma a különféle tranzicionális történéseknek/eseménynek, és hozható kapcsolatba a születéssel, a házassággal, a halállal és az újjászületéssel/gyógyulással. Születéskor, házasságkötéskor, a halálban vagy a gyógyulás során az ember maga mögött hagyja életének egyik korábbi szakaszát/fázisát és új fázisba lép.

Az újszülött az anyaméh sötétjéből a világosságra jön. A beteg a halál közeléből visszajön az életbe. A menyasszony kilép a gyermekkorból és asszonnyá válik. Perszephoné mítoszában nem csupán az történik, hogy Koré, a lány asszonnyá válik, hanem egy sokkal drasztikusabb változásra is sor kerül. Perszephonénak a világosságból a sötétségbe, az alvilágba kell lépnie, hogy annak királynőjévé váljon. A kakas tehát egyrészt a változások szimbóluma, de ugyanakkor Hermész madaraként, mintegy őt helyettesítve a lélek alvilági vezetője (pszükhopomposz), is lehet. Vagy magának a léleknek a szimbóluma.

Nem zárható ki, hogy a kakas a változás, az átmenet és az ébresztés szimbólumaként az orfikus vallásossággal, illetve a Dionüszosz-misztériummal is kapcsolatba hozható.Tudható, hogy mindkettő erősen köthető Perszephoné alakjához. Az orfikus aranylemezkéken gyakori motívum, hogy a halottat üdvözlik/köszöntik az alvilágban, mert a halál révén elérte az újjászületést, és így része lehet abban a privilégiumban, hogy pl. bort ihasson. A halottnak el kell mondania Perszephoné előtt, hogy Dionüszosz szabadította meg a lelkét. Ezekben a szövegekben igen fontos elem a tej (lepke, te, tejbe röppentél), mely feltehetően utalás arra, hogy a beavatott a tejjel élő csecsemőhöz hasonlóan ártatlan és szeplőtelen. Olyan, mintha ma született volna.  Mindezek ismeretében talán nem túl nagy merészség megkockáztatni, hogy a kakas akár a lélek túlvilági ébredésére is célozhat.

Visszatérve sírfeliratunkra,  aligha zárhatjuk ki a hihető értelmezések sorából azt a lehetőséget, hogy az idős paraszt úgy tekinthetett a saját halálára mint a földi életből való kigyógyulásra, a fáradságos munkától való szabadulásra, felüdülésre, egy tisztább helyre való költözésre (vö. Szókrátész halálszemléletével). A bölcs éberség, amiről a kakas tanúskodik, azt is jelentheti, hogy a paraszt nem vált hiábavaló vágyak rabszolgájává, jó lelkiismerettel és józanul élte le az életét (vö. Lukianosz kakasával). Mi több, az sem zárható ki teljeséggel, hogy a bölcs éberség/virrasztás a beavatott tiszta életvitelére vonatkozik, a sírra állított bronzkakas pedig arról tanúskodik, hogy a túlvilágon újjászületett, mintegy felébredt abból az álomból, amit a földi élet jelent. A bölcsen virrasztó öregember akár valamelyik misztérium beavatottja is lehetett.

Újszövetségi kitekintés

Mind a négy evangélium viszonylag terjedelmesen foglalkozik Péter tagadásával, és mind a négy beszámoló megemlíti, hogy Péter a kakas megszólalásakor emlékezett vissza Jézus szavára, miszerint háromszor tagadja meg őt, mielőtt a kakas megszólalna. A kakas megszólalásának epizódját az élvonalbeli vagy jelentős kommentárok eléggé rövidre zárják, vagy egyáltalán nem foglalkoznak vele. Régebben inkább arról folyt vita, hogy egyáltalán voltak-e kakasok Jeruzsálemben, mivel a Misna tiltotta a baromfik tartását a szent városban. A tiltás hátterében az a megfontolás állt, hogy a tyúkok által kikapart férgek tisztátalanná tesznek. A kakas megszólalását általában úgy értelmezik, hogy az egyszerűen a hajnalt jelzi. Mások szerint a megszólaló kakas az éjszaka közepét jelezte, jóval hajnalhasadás előtt. Eszerint a kakas megszólalása semmi egyebet nem jelent, csupán annyit, hogy Péter valamikor az éjszaka közepén vagy hajnalhasadás előtt ébredt rá tagadására.

A nagycsütörtöki elbeszélések azonban minden történetiségük/hétköznapiságuk mellett olyannyira telitettek szimbolikával, hogy komolyan fontolóra kell vennünk: nem céloz-e a kakas megszólalása esetleg másra is, mint pusztán a hajnal közeledtére? Mindannak ismeretében, amit az irodalmi és mitológiai utalásokból megtudtunk a kakas szimbolikájáról, erős a késztetés, hogy ennek a szárnyasnak a jelenlétét Péter tagadásának (és bűnbánatának) történetében ne csupán idői utalásnak vegyük. Ha a sírszövegünkben a bronzkakas többre célozhat annál, hogy az idős paraszt egész életében korán kelt, ez esetben is feltételezhető, hogy a kakas többről „tanúskodik”, mint a hajnal érkezéséről.

Péter és tanítványtársai, noha fogadkoznak, hogy kitartanak Jézus mellett, többször is elalszanak. Jézus felébreszti őket, figyelmezteti mindannyiukat a virrasztás szükségességére, ám a tanítványok újra és újra visszaalszanak. Az az éjszaka a sötétség hatalmának az ideje, Jézus ellenségeinek az órája, árulások és tagadások órája (Lk 22,53). A kakas kukorékolásakor Péter egy gonosz kábulatból ébred. A kakas megszólalása felriasztja abból az álomból, mely már voltaképpeni tagadása előtt, a Gecsemáné kertben meglepte. Akár azt is mondhatnánk, hogy Péter – teológusi nyelven fogalmazva: eszkatológiai távlatból – halott volt. A tagadása ugyanis azt jelenti, hogy majd Jézus is megtagadja őt (Mt 10,33, Lk 12,9). A keserű sírásban valójában új életre támadt. A kakas Péter lelkének vagy felébredő lelkiismeretének a szimbóluma. A változások madaraként Péter esetében is jelzi, hogy a mesterét megtagadó tanítvány megváltozott: a sötétségből átlépett a világosságba, tagadóból bűnbánó lett, újjászületett. A kakas emlékezteti is Pétert. Talán nem csupán arra a jövendölésre, mely a tagadására vonatkozott, hanem azokra a jövendölésekre is, melyekben Jézus szenvedése mellett a feltámadásáról is beszélt (Mt 16, 21 etc). Amint Jézus a kakasszókor rátekint (Lk), Péter újra felismeri benne azt, akiről korábban vallást tett (Mt 16, 13 kk és párhuzamos helyek). Most már készen áll arra, hogy befogadhassa a húsvéti élményt. A kakas itt is, akárcsak a kioszi sírszövegben az éberség (ἀγρυπνίη) tanúja. Túl azon, hogy jelzi az új nap érkezését, finoman céloz a Péter lelkében végbemenő változásokra is.

A kakas ugyan a Péter tagadását elbeszélő evangéliumi híradásokon kívül másutt nem jelenik meg az Újszövetségben, ám az éberségnek (ἀγρυπνία), amiről tanúskodik, különösen az „eszkatológiai magatartás” vonatkozásában igen fontos szerep jut. Éberségre inti Jézus a tanítványokat a parúzia (Jézus visszajövetele) időpontjával kapcsolatban. Ébereknek kell lenniük, mivel sem a napot, sem az órát nem tudhatják (Mk 13, 33, Lk 21,36). Továbbá az éberség/virrasztás, a szó szoros értelmében is, hozzátartozik az apostoli léthez. Pálnak a verések, bebörtönzések, különféle nyomorúságok mellett virrasztásban (átvirrasztott éjszakákban) is gyakorta volt része (2Kor 6,5). A gyülekezeti vezetők a Zsidókhoz írt levél szerint is, éberen vigyáznak a rájuk bízottak lelkére (Zsid 13, 17), és erről az éber vigyázásról számot is kell adniuk. Ám az éberség nem csupán apostoli (elöljárói) feladat, elválaszthatatlanul hozzátartozik a tanítványsághoz, a hívő ember mindennapjaihoz. Az efézusi levél szerint a hívőknek egymás érdekében éberen ki kell tartaniuk az imádkozásban és a könyörgésben (Ef 6,18).

Ennek az állandó készenlétnek, éberségnek, továbbá a (meg)változásra való készségnek és a lelkiismeret felébredésének – mint láthattuk – a  kakas kézenfekvő szimbóluma lehet.

Természetesen mindaz, amit ebben az újszövetségi kitekintésben vázoltam nem jelenti azt, hogy Péter tagadásának történetében a megszólaló kakas semmi esetre sem egy bizonyos órát jelez. Nyilván egyfajta „óraként” is funkcionál az elbeszélésben. Emellett viszont – nem lehet nem észrevennünk – erősen szimbolikus töltete is van, melyet szem előtt tartva lehetőségünk nyílik a történet finomabb és árnyaltabb olvasatára, illetve értelmezésére.

.