(Szolgálati felhívás: a bejegyzésben görög betűk találhatók, amelyek fontja letölthető itten! Kinek ne kéne egy szép ógörög font, ingyér?)
A Biblia is "csak" egy szöveg: vannak szövegváltozatai, ezernyi másolata, s ezért vannak benne másolói hibák, önkényes javítások, szövegromlások. Döbbenetes, nem? Ezt egy kereszténynek nehéz elképzelni, de ha kezünkbe vesszük a Nestle-Aland-féle Vetus vagy Novum Testamentumot, a gazdag kritikai apparátus mindenkit meggyőzhet arról, hogy a Szentírás esetében is nagyon nehéz rekonstruálni mindenhol az eredeti szöveget. Isten tökéletes, lehet erre mondani, de amiben az ember is benne van, az már tökéletlen.
A római katolikus és protestáns bibliai textus között számos különbség van - pl. nem ugyanazok a bibliai könyvek szerepelnek benne -, ám én most egy apró, viszont igen érdekes eltérésre szeretném felhívni a figyelmet. Lukács evangéliumában van megörökítve legrészletesebben Jézus Krisztus születése, így ott olvasható az angyalok éneke is, akik a betlehemi mezőn a pásztoroknak adják hírül a Megváltó világra jöttét (Lk 2.14.). Csakhogy a katolikus bibliában ez olvasható (Szent István Társulat):
"Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!"
Míg a protestánsban (Károli):
"Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!"
Görög eredeti:
Δόξα ἐν ὑψίστοις θεῷ καὶ ἐπὶ γῆς εἰρήνη ἐν ἀνθρώποις εὐδοκία<ς?>.
Latin változat:
1. R. kat.:Gloria in excelsis Deo, et in terra pax hominibus bonae voluntatis.
2. Erasmus (ez alapján Luther, Károli?): Gloria in excelsis Deo, et in terra pax, hominibus bona voluntas.
Nagy különbség, és egy igen fontos szöveghelyen. A karácsonyi mise, illetve istentisztelet állandó részéről van szó, a római katolikusoknál gondoljunk csak a Gloria-tételre. Kinek van igaza? A helyzet az, hogy az eredeti görög textusnak különböző szöveghagyományai vannak, már ami az igevers végét jelenti. Az egyik az ἐν ἀνθρώποις εὐδοκίας, amit régebben úgy fordítottak, hogy "a jóakaratú embereknek" (latinul: "hominibus bonae voluntatis"), míg ma a "jóakarat embereinek" az elfogadott. A másik a ἐν ἀνθρώποις εὐδοκία, vagyis a "jóakarat" itt ς nélkül, alanyesetben van; ennek fordítása: "emberekben/emberekhez jóakarat". Kétségtelen, hogy ez a könnyebben értelmezhető: szép hármas jön így ki, dicsőség - Isten, föld - békesség, ember - jóakarat.
Csakhogy a filológiában van egy fontos szabály, amelyet így szoktak emlegetni: lectio difficilior, vagyis a "nehezebb olvasat". Ha van két eltérő szövegváltozatunk, rendszerint a nehezebben értelmezhetőt kell előnyben részesítenünk, de legalábbis nem szabad elcsábulnunk gyorsan a könnyebb út felé. Valószínű ugyanis, hogy a könnyebben érthető változat egy olyan hajdani szövegmásolótól ered, aki, mivel nem értette, mit olvas, önkényesen belenyúlt a szövegbe, s érthetőbbé tette. Alighanem itt is a "lectio difficilior" tipikus esetével állunk szemben. Így vélekednek a legjobb görög újtestamentum kiadás (Nestle-Aland) kiadói is, és a (mai fejjel) nehezebben érthető εὐδοκίας alakot részesítik előnyben. (Nestle-Aland: Novum Testamentum Graece et Latine, Stuttgart 1999. 157.)
Egyébként a dolog azután kezdett érdekelni, hogy elolvastam a "Jud Süss" című regényt. Ebben Süss, a művelt, karrierista pénzember elkápráztatja az udvarban a társaságot azzal, hogy kifejti: a fenti kérdésben a katolikus szöveghagyomány a jó, Erasmus - aki kiadta a görög újtestamentumot, az eltérő változattal - tévedett. Utánajárva a dolognak, kénytelen vagyok Süssnek igazat adni.