Lepejou maláj fiatalember volt az indonéz szigetvilágból. Celebesz szigetén született, valamikor a XVIII. század végén, muszlim hitű volt, és (a zwolle-i városi archívum adatai szerint) mindössze 33 évet élt. Különös élete titkát sírba vitte. Sírja, melyre olykor még ma is visznek virágot, Hollandiában, Zwolle mellett, egy ritkás erdőben található.
De mi ez a titok? Lepejou a távoli Indonéziából, az akkori Holland Kelet-Indiákról került holland földre, egy zwolle-i patricius, bizonyos Joan Hendrik Tobias (rab)szolgájaként. A fiatalon elhalálozott szolgának, gazdája szerénynek éppen nem mondható síremléket állíttatott, melyen két-két latin, illetve két-két arab szöveg olvasható.
Lepejou, cui et nomen Apollo, natus in insula Celebes, obiit 23 july 1828.
Lepejou, akit Apollónak is neveztek, Celebesz szigetén született. Meghalt 1828 július 23-án.
Fidelissimo servitori consecravit gratus semperque memor dominus.
A lehűségesebb szolgának szentelte az ő hálás és örökké rá emlékező ura.
A sírszövegben Tobias magát dominusnak (úr, parancsoló), Lepejout viszont nem servusnak (szolga, rabszolga) nevezi, hanem enyhébb kifejezéssel servitornak (szolga, inas, felszolgáló) hívja. Ennek oka lehet az is, hogy a korabeli Hollandiában nem néztek volna jó szemmel egy rabszolgatartó patriciusra, de az is, hogy Tobias valójában nem (rab)szolgaként tekintett Lepejoura, hanem afféle mindenes inast látott benne. De vajon miért volt annyira hálás egy XIX. századi úr a szolgájának, és miért igéri, hogy örökké emlékezni fog rá? Ez azért kissé szokatlan, még akkor is, ha számításba vesszük, hogy Tobias tudvalevőleg agglegény volt, esetleg magányos, talán különc is (amit a gyarmatokon eltöltött évek csak fokozhattak), Lepejou pedig társaságot jelentett magányában. Könnyen lehet azonban, hogy ennél többről van szó. A felirat szerint Lepejou másik neve: Apollo. Ezt a különös “nicknevet” minden bizonnyal gazdája adta neki, s bár valószínűleg csak négyszemközt hívta így, a becenevet mégis fontosnak tartotta megörökíteni a síremléken. Nos, Apolloról ugyan nem a homoszexualitás jut elsőre eszünkbe, legfennebb a biszexualitás, de mindenképpen a tökéletes férfiúi szépségre asszociálunk a görög isten nevéről. Elképzelhető tehát, hogy a dominust gyöngéd szálak fűzték a servitorhoz, és a hála a szerelmi szolgálatoknak szólt. Tobias pedig első fájdalmában és kétségbeesésében ezt a titkos viszonyt (melyről feltehetően már akkortájt keringhettek mendemondák) közszemlére tette a szolgájának állított síremléken.
Hollandiában közszájon forog egy alternatív (vagy apokrif) történet is, mely szerint Lepejou az Indiákon, valamelyik helyi csetepatéban, megmentette volna Tobiast a biztos haláltól, ezért a holland úr, hálából, magával vitte távoli hazájába. Az Apollo név pedig eszerint Apollo Alexicacus-ra vagy Apollo Apotropaeus-ra (Baj/vészelhárító Apollo) utal, ugyanis Apollo nem csupán férfiszépség volt és biszexuális, hanem nyílelhárító, oltalmazó, védő istenség is.
Bárhogy is legyen, Lepejou idő előtt, fiatalon meghalt. Talán a honvágy ölte meg, talán az európai klíma, vagy egyszerűen belefáradt a szépfiúi szerepbe. Ki tudja? Élete titkából csupán ez a pár latin sor sejtet meg valamit, melyet gazdája, első fájdalmában, sírkövére vésetett.
Fotó: Visky István
