Mert noha Szegeden és Budapesten tartattak az előadások, a résztvevők sok országból jöttek el, hogy latin beszédet halljanak és tanuljanak, és hol bátrabban, hol bátortalanabbul, de latin szóval szóljanak.
Szegeden sajnos nem lehettem jelen, de sikerült bejutnom a budapesti záró előadásokra. Azt vártam, hogy a beslisszolókat legalábbis latin fejtörővel engedik csak be, ehelyett viszont masszívan magyarul kellett tudni - a biztonsági őr sok nyelven folyékonyan mutogat. A résztvevők eligazítása természetesen már latinul folyt, hiszen a latin volt az egyetlen olyan közös nyelv, amit mindenki biztosan megértett.
Elsőnek a számomra kihagyhatatlan Michael von Albrecht előadását választottam. Valódi szemináriumra csöppentem be. Az előadás címe De Roma et Europa per saecula et hominum aetates, és nagyjából a római értékekről és életfelfogásról szólt, néhány kiemelt példával megvilágítva azokat. Rögtön azzal kezdte, hogy szöveg nékül nincsen filológia, talán azért, mert a többieknek is csak elvétve volt szöveggyűjteményük. Akinek viszont volt, az felolvasott. Hangosan, hogy mindenki hallja. Az egyes részletek után von Albrecht magyarázatokat fűzött az elhangzott szöveghez, kifejezetten tiszta, érthető stílust használva. Könnyebb kérdéseket tett fel a hallgatóságnak, hogy akire találomra rábök, az is tudjon válaszolni, beszéljen, ha csak fél mondatot is.Liviusnál például szó esett arról, hogy miért voltak képesek a rómaiak legyőzni a gallokat, a kérdés pedig az volt, hogy melyik kézben kell a pajzsot tartani.
Rövid szünet után Dirk Sacré De Vivis et Erasmi colloquiis inter se comparatis című előadását hallgattam. Ez már sokkal inkább hasonlított egy felolvasásra. Hosszabb-rövidebb részletek összehasonlításával elemezte a két szöveg közötti egyezéseket és eltéréseket, azután arról is szót ejtett, hogy miért is volt szükség ilyen társalgási tankönyvekre. Hogy miért? Mert hiába tanulták a korabeli tudósok az okosságot latinul, a latin nyelvet magát sokszor helytelenül, mutogatással és felkiáltásokkal egybetákolva használták. Az erre felhozott példákon mindenki nevetett, és a feladat az volt, hogy fejezzük ki ugyanezt szebben, pontosabban. A zárszó pedig Erasmus dicséretét zengte, és arra bátorított mindenkit, hogy forgassa sűrűn az ő Colloquiáit, mert azokban nem csak gyermekek számára írt párbeszédek találhatók, mint Vivesnél, hanem sokféle érdeklődési kört és helyzetet tárgyalnak.
