Hétköznapi latin I.
Csodálatos a szavak élete. Kosztolányinak van egy remek esszéje erről. Azt írja, hogy a szavak közül egyesek eltűnnek, meghalnak, mások nyugdíjba mennek, van amelyik lefokozva, egy-egy mondásba, szófordulatba visszaszorulva tengeti az életét (tegye fel a kezét az, aki tudja, mit jelent mondjuk a "sok van a rovásán"-ban a "rovás", vagy pl. a "pellengérre állít"-ban a pellengér. Stb. stb.). Aztán vannak szavak, amelyek elképesztő életutat futnak be, nyelveken, kultúrákon keresztül.
A minap vittem a gyereknek nápolyit a bölcsibe, mert iszonyú éhes, amikor érte megyek (növésben van). Nézegettem öltöztetés közben a nápolyi csomagolását, s olvasgattam a feliratokat (vannak ilyen emberek, akik állandóan olvasnának. Ezt nem büszkeségből mondom. De nyilván vannak sorstársaim, akik a majonéz apróbetűs részét is kivülről fújják már.) Azt mondja a nápolyi felirata, hogy mogyorókrémmel töltött ostya. Honnan ered az ostya? Szlávosnak hangzik, de valóban az?
A következő pillanatban hasított belém a felismerés: ez nem jöhet másból, mint a latin "hostia" ("áldozati állat" "áldozat", istenségnek) szóból! De hogy jön ez ide? Innen persze már könnyű volt kitalálnom. A szentáldozásnál, a római katolikus liturgiában Krisztus teste vékony, kerek formájú, lisztből készült, kovásztalan kis kenyér formájában kerül szétosztása. Ez az ostya, vagyis a szentáldozat (ez az én testem, amely tiérettetek megtöretett). Aztán lehet, hogy ez már szláv közvetítéssel érkezett hozzánk: akinél van TESZ, nézze meg, én nem tudom (de lásd még keresztyén szavunkat a christianusból - amit csak Pázmány alakított kereszténnyé, de ez már egy másik történet -, szóval szerintem szláv közvetítés lesz ez is). Aztán az ostyát kezdték a "profán" világban is használni, vagy általában elkezdték ostyának hívni a vékonyra kisütött süteményeket. Tehát a római istenáldozatból lett később egy édesség, ropogós, töltött ostya. Amen, amen dico vobis, bizony, bizony, mondom néktek - vitam vocabulorum esse mirabilem: csodálatos a szavak élete.
