A világtörténelemben egészen az újkorig kevés nőnek adatott meg, hogy tudományos vagy művészi pályára lépjen, mégha a képességei meg is voltak hozzá. Ha véletlenül sikerült is egynek-egynek, az jórészt annak volt köszönhető, hogy tudós atyjuk „fiúsította” őket, vagyis fiúgyermek hiányában, vagy más okból nekik adta át tudását, szakértelmét. Félreértés ne essék: e hölgyek méltónak is bizonyultak atyjuk hagyatékára. Ilyen volt a Kr. u. 4-5. sz.-ban élő, alexandriai Hypatia (akiről egy demagóg és giccses film is készült a közelmúltban, szegény Rachel Weisz főszereplésével - olyan film ez, ahol a háttérben a vonósok sohasem pihennek), a 17. században élt tehetséges velencei komponista, Barbara Strozzi, vagy éppen az itt tárgyalt Anne Dacier, pontosabban Anne le Fevre Dacier (1647-1720; a linkek mögött egy rövidebb, és egy hosszabb életrajz), tudomásom szerint az első (ismert) "klasszika filológa".
Anne is apja, Tanneguy Le Fevre nyomdokain járt, amikor antik szerzők műveit kezdte el kiadni, így Florust, Eutropiust, de görögöket is, pl. Kallimakhoszt, továbbá fordításban Szapphót (!), Anakreónt. Elnyerte a (nap)király kegyét is, és a dauphin, vagyis a trónörökös használatára - ad usum delphini, l. erre még Szörényi László kiváló könyvét - jelentette meg az antik auktorokat. A legnagyobb visszhangot Iliász- és Odüsszeia-fordításaival érte el, vitát váltva ki ezzel Homérosz költészetéről.
Én, bevallom, elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy a tudós világ hogyan fogadta őt, mint nőt. Merthogy a jelenség unikális, az egészen bizonyos. Én is megdöbbentem, amikor megláttam a női szerző nevét egy 17. századi könyv címlapján. "Interpretatione notisque illustravit Anna Tanaquilli Fabri filia"! Magyarázattal és jegyzetekkel megvilágította Anna, Tanneguy Le Fevre lánya! Kolosszális! Vagy: skandallum! Nos, úgy tűnik, hogy a reakció, legalábbis kezdetben, az utóbbi lehetett. Első műve 1674-es Florus-kiadása volt, s ez láthatólag megtette a hatását. Az egy évvel későbbi Kallimakhosz-kiadásában már kénytelen magyarázkodni, illetve replikázni női mivolta okán (alighanem védekezés az is, hogy "apja lányának" nevezi magát - az apja neve volt a belépőkártya a tudományos világba). Előszavát így kezdi:
„Nulla dubito, LECTOR, quin opusculum istud omnino diversa hominum judicia experiatur: ideo mihi haec pauca monendus es, non scilicet, ne quod a foemina prodeat, tibi imponi sinas, nec sexu spectentur ab isto / quae ferimus; sed ut cum attente et sedulo quid in eo praestitum sit consideraris, tum demum quid tibi de illo videbitur, in medium proferas.” (Callimachi Cyrenaei Hymni epigrammata et fragmenta… Cum notis Annae Tanaquilli Fabri filiae. Parisiis, 1675.)
Fordításomban (rázós mondat):
„Egy cseppet sem kételkedem abban, kedves olvasó, hogy e kis munkáról igen eltérő lesz az emberek véleménye. Ezért kell téged egy kevés dologról tájékoztatnunk: nem azért, hogy aztán ne viseld el, hogy egy nő szavára hallgatsz – ne a nemünk felől tekintsd azt, amit eléd tárunk – hanem hogy csak azután nyilvánítsd ki a véleményedet, ha már figyelmesen és szorgosan megvizsgáltad a mű tartalmát.”
Egyszóval Anne Le Fevre kéri a (nyilvánvalóan férfi) olvasóját, hogy ne azt nézze, hogy most egy nő írását olvassa, hanem a mű tartalmát vegye figyelembe. Igen szép az Aeneis-parafrázis ("nec sexu... ferimus"). A nevezetes IX. énekben, Nisus és Euryalus hősi harcának és halálának elbeszélében szól így eredetileg Nisus a trójai sereg vezéreihez s adja elő vakmerő tervét, csak ő éppen azt kéri, hogy ne (ifjú) korát, azaz életéveinek (csekély) számát tekintsék most: neve haec nostris spectentur ab annis / quae ferimus (Aen. IX. 235-236.). A Nisusszal való párhuzam több szempontból is pikáns (Nisus egyértelműen Euryalus ifjú szeretője a műben, és igen, Euryalus egy férfi; Nisus vakmerősége miatt mindketten meghalnak stb.). Figyeljük még meg az első szót, amely a kiadásban csupa nagyobb betűvel (tkp. iniciáléval) áll: NULLA! A dubito mellett egyébként azt jelenti, hogy egyáltalán nem, "egy porcikám se kételkedik benne"; a lényeg viszont a nullus nőnemű alakja (nulla), amely hivalkodóan, sértett büszkeséggel trónol a szöveg elején, mintha azt mondaná: igen, nő vagyok, lehet engem támadni, de majd meglátjuk, ki nyer!
De a java még hátravan. A kollegina alábbi megjegyzéséből nyilvánvalóan kiderül, hogy előszava első mondatában nem ok nélkül kérte olvasóját: tekintsen el nemétől. Megjelentek ugyanis az első kritikusok, akiknek nem tetszett, hogy egy hölgy is a Múzsákhoz szegődik:
„Restat ut quibusdam feneis capitibus respondeam, quae, ut audio, satis mirari non possunt, cur Tanaquillus ille Faber filiam litteris admovendam censuerit, neque illam potius domi pensa carpentem aluerit. Nae illa μωρίαν οφλισκάνοντα σώματα facile videre poterant, hoc illum eo animo egisse, scilicet ut esset aliquando quae eis socordiam et ignaviam exprobraret.” (Ibidem.)
Fordításomban:
„Hátravan még, hogy válaszoljak néhány üresfejűnek, akik, mint hallom, nem győznek csodálkozni azon, miért ismertette meg a tudományokkal Tanaquillus Faber a lányát, ahelyett, hogy inkább otthon tartotta volna a fonószék mellett. Na hiszen! Ezek az ostobaságukkal magukra szégyent hozó alakok (μωρίαν οφλισκάνοντα σώματα) felfoghatták volna, hogy azzal a szándékkal tette ezt [tehát azért nevelte őt az apja – megj. tőlem, GdM], hogy legyen valaki végre, aki megrója őket butaságukért és tunyaságukért.”
Felvágták a nyelvét, nemde? Persze a heves reagálásból sejthető, hogy heves lehetett a támadás is. Már ami Anne Le Fevre Dacier tudományos munkásságát illeti, ebben még nem tudtam elmélyedni, de az ad usum delphini kiadásai alapos és korrekt munkák, gondos jegyzetekkel (l. erre a két belinkelt kötetet), a klasszikusok franciára fordítását pedig a róla szóló irodalom nagy tettnek tartja, ami hihető is, különösen a görögök tekintetében, hiszen az ógörög magas szintű ismerete jóval kevesebbek kiváltsága volt a kora újkorban (is), mint a latiné. Az persze bizonyos, hogy a neméből adódó hátránnyal egész életében meg kellett küzdenie, de a fenti megjegyzésből az is kiderül: valószínűleg nem kellett őt félteni. Horatiusszal mondhatjuk: non humilis mulier - nem közönséges asszony!