Van az az ősrégi locus communis, azaz közhely, amely abból indul ki, hogy nemo iudex in sua causa, vagyis senki sem bíró a maga ügyében, tehát: audiatur et altera pars, meg kell hallgatni a másik felet is. Szokták idézni egy másik változatban is: audi et alteram partem (hallgasd meg a másik felet is).

Erre a mondásra hivatkozott Tőkés László, válása ügyében, a Bihari Református Egyházmegye Tanácsához írt levelében*, ahogyan azt Andrassew Iván nemrég megjelent Ne vígy minket kísértésbe c. könyvében olvashatjuk (ha elég jó a gyomrunk hozzá). A könyvet postán küldte el valaki, névtelenül, ahogy később megtudtam, minden ún. „véleményformáló személynek”. A könyvre még visszatérek. A levélből csupán egyetlen mondatot idézek, azt is kizárólag a kontextus kedvéért, íme:

„Önök egyben vétettek a másik fél meghallgatása (et audietur altera pars) elemi etikai és újságírói szabálya ellen.” (Andrassew I.könyvéből,64.old)

Csakhogy az et audietur altera pars nem azt jelenti, amit idézője szándéka szerint hivatott lett volna jelenteni, ti. hogy meg kell hallgatni a másik felet is. Szerencse a gikszerben, hogy a mondat ebben a formában sem marhaság (ez az audietur egy szép futurum passivum imperfectum), magyarul így hangzik: és meghallgattatik a másik fél, vagy még inkább: és hallatni fogja a hangját a másik fél. Nem nagy ügy, mondhatnánk, egy betűt könnyen elnéz az ember! Ez így van, és éppen ezért, ha idéz, és főleg ha latin mondást idéz (ne felejtsük el: a latin nincs már ott reflexszerűen a műveltségünkben) legjobb, ha kétszer is utánanéz. Nagy kár, ha egyetlen betű miatt (ami azért egy egészen más igealakot produkál) odalesz egy jólsikerült  mondat minden eleganciája. De mindez ugye, akár kekeckedés is lehet, mert mit számít egy filológiai apróság, amikor az elvről van szó: hogy meg kell hallgatni a másik oldalt is, a másik fél igazságát.

Na, erről a másik fél igazságáról jutott eszembe egyik kedvenc történetem a Genezis könyvéből (1Móz.31, 22-55).

A történet, nagyon vázlatosan, arról szól, hogy Jákób megszökik apósától, Lábántól, aki azzal az ürüggyel, hogy eltűntek a háziistenei, üldözőbe veszi. Miután utoléri, és minden sátrat felforgat, Jákób kifakad: szolgáltam neked tizennégy éven át a lányaidért, akkor is, és a későbbiekben is átvertél, tízszer is megváltoztattad a béremet, megloptálm s ha rajtad múlik, üres kézzel engedtél volna el. Ekkor megszólal a másik fél, az altera pars, Lábán: amit itt látsz, minden az enyém. A jószág, a lányok, a szolganép, minden tőlem van, te vagy a tolvaj.

Kinek van igaza? Nyilván attól függ, hogy kinek a háznépéhez tartozom, a Lábánéhoz vagy a Jákóbéhoz.

 A történet azzal folyatódik, hogy felállítanak egy emlékoszlopot, amolyan határkövet, és megegyeznek, hogy az emlékoszlop mellett egyikük sem megy át a másikhoz gonosz szándékkal. Azaz maradnak továbbra is ellenfelek, végül is határ van közöttük, mindkét félnek továbbra is meggyőződése, hogy az igazság az ő oldalán áll, de van ugye az a határ közöttük, s azt nem lépik át.

 Akik egy kicsit is járatosak a latinban, azok tudják, hogy a latin nyelvben (akárcsak a görögben egyébként) két szó is van az igazság kifejezésére: az egyik a  veritas (valóság, tény, a hazugság ellentéte) a másik pedig a iustitia (igazságosság, jogosság, méltányosság). A történetnél maradva: sem Lábán, sem Jákób nem fogadja el a másik fél igazságát (veritas) ám végül mindketten elfogadják az igazságosságot, a másik fél jogát a külön élethez (iustitia).

De térjünk vissza Andrassew könyvére. Miért ír valaki könyvet Tőkés László megkísértéséről, főként a válásáról, jóval azok után, hogy már mindenki kellően kicsámcsoghatta magát? Nos, legjobb esetben azért, mert anno bálványozta műve tárgyát, aztán nagyon és nagyot csalódott, legrosszabb esetben meg azért, mert kampány van (Romániában hamarosan helyhatósági meg parlamenti választások lesznek), és valakik, a valóban sokkoló könyvért, szép pénzt tettek le az asztalára.

Majdnem bizonyos, hogy hamarosan hallatni fogja a hangját a másik fél is, et audietur altera pars, kapok tehát rövidesen egy újabb könyvet(még a címére is van egy tippem!), ugyancsak névtelen feladóval, és meghallgathatom a másik oldalt is. De én azon töprengek: talán nem is olyan fontos egyik vagy másik fél igazsága (veritas). Fontos(abb) az igazságosság (iustitia), a méltányosság, a korrektség lenne. Na de ez az, amiről aligha fogunk hallani!

*más forrásban nem találtam a levelet. Elvileg az is elképzelhető, hogy Andrassew szándékosan hibásan idézte a mondást, bár ez, mivel láthatóan sebtiben csapta össze a könyvet, kevéssé valószínű.