Annyit bizonyosan állíthatunk, hogy leírt egy fekete misét. Illetve, egészen pontosan egy miseparódiáról van szó, ami azért valamivel szelídebb műfaj a fekete misénél. Hogy miért, és mi a különbség a kettő között, abba most ne menjünk bele. A kérdés, amit ezúttal feszegetek az, hogy csupán leírta, azaz idézte, esetleg több/kevesebb írói szabadsággal, vagy ő maga írta? Jókai azt állítja, hogy idézte csupán. A paródiát a Fekete gyémántok „Ördögűző" fejezetében találjuk, a fordítást zárójelbe tettem, egyébként maga Jókai készítette – mint írja – latinul nem tudó olvasói kedvéért.

„És most egy egész pokolbeli kórus, egész sereg férfi és női ördög zendité rá a csúfolódó himnuszt:

Bacche genitor Cereris,

Deus haustuum diceris,

De tua clementia

Potum in abundantia...

Sit tibi Bacche Gloria!

(Bacchus, atyja a sernek,

Hívnak ivó istennek,

Mi elénk kegyelmedből

Mi italunkat tedd föl...

Dicsőség Bacchus neked!)

Most a csengettyűszó hangzott. És aztán a papi hang áhítatos áldása: Bacchus vobiscum!( Bacchus veletek!) Rázendült a kórus: Et cum cantharo tuo!( És a te kancsóddal! ) Folytatá az oratio: Voremus! Vomipotens Bacche! Qui sodalitatem nostram in tuum honorem erigere constituisti, da quaesumus ut eadem sodalitas, ab omni persecutione libera, strenuis potatoribus augeatur. Per omnia pocula poculorum. (Zabáljunk! Bélfordító Bacchus, ki a mi szövetségünket a te tiszteletedre alakítani engedted, add, kérünk, hogy ez a mi cimboraságunk minden üldöztetéstől menten, kemény nyakalókkal szaporodjék. Minden poharak poharain át. )A kórus rázengé: Stramen. (Szalma!)

Mielőtt belevágnánk a sűrűjébe, azt ajánlom: hallgassuk meg, ráhangolódásul akár, a Carmina Burana egyik darabját (ezt szoktam én néha zuhany alatt kornyikálni), mely hangulatában, szövegét tekintve is, nagyon hasonlít a miseparódiákban kifigurázott sequentiákhoz.

Mint már említettem, Jókai azt állítja, hogy a miseparódia vendégszöveg a regényben:

„Latinul nem értő olvasóim számára ide mellékelem az „Ördögűző" fejezetben előforduló gúnyvesperae fordítását. Egyúttal megjegyzem, hogy e kitűnő latin költemény egy valódi, régi, eredeti hagyomány, melynek szerzője a vörös barátok korszakában élt."

Csak nekem tűnik úgy, vagy ez a jegyzet, a mellékelt fordítás ellenére, mintha nem annyira a latinul nem tudó olvasok kedvéért íródott volna? Sokkal inkább magyarázkodásnak tűnik. Nagyon úgy fest, mintha egy vádra válaszolna Jókai és bizonygatná, hogy a paródia csakugyan valódi, régi és eredeti. Megeshet, hogy nem én vagyok az első, aki azzal gyanúsítom a mestert, hogy ő maga a paródia szerzője. A Fekete gyémántok előbb folyatásban jelent meg, elképzelhető, hogy némelyeknek már akkor gyanús volt a szöveg, ezért aztán a könyvalakban megjelenő regényhez Jókai hozzácsapott egy jegyzetet, melyben mintegy „mellékesen" megnevezte, amúgy elég lazán, a költemény forrását. Egyébként a megnevezett forrás is ad némi gyanúra okot. Jókai ugyan nem mondja, hogy a vörös barátok, azaz a templomosok számláját terheli a paródia, de sejteti, és ez is lehet egy árulkodó nyom: mit tehetne egy némileg sarokba szorított író az általa írt miseparódiával, minthogy a templomosok nyakába varrja, akikről századokon át minden ocsmányságot elhittek?

Aztán a Fekete gyémántok regénynaplójában is akad olyasmi, ami szöget üthet a fejünkbe. Íme, Jókai néhány lejegyzett ötlete:

„ Csupa leányokat tart cselédeknek meg kocsisnak is. Az abbe ráront a kisértetekre. Pocula poculorum Stramen, Csanta behálózása és halála."

Ha valóban egy középkori paródiáról lenne szó, talán más emlékeztetőt jegyzett volna le a naplóba. Esetleg a szöveg kezdősorát, vagy pusztán csak ennyit: gúnyvesperae. Az emlékeztetőül lejegyzett mondat a paródiák egyik nagyon jellemző sora, voltaképpen a kigúnyolt oratio zárómondata. Mintha arra akarta volna emlékeztetni magát az író, hogy a miseparódiák mintájára írnia kell majd egy saját paródiát. És valóban, ez a gúnyvesperae az Ördögűzőben jóval visszafogottabb középkori változatainál. Messze nem annyira szabadszájú, és hiányzik belőle az a vaskos antiklerikalizmus, mely olyannyira sajátja azoknak a miseparódiáknak, melyekből feltehetően Jókai is inspirálódhatott. Ízelítőül álljon itt egy rövid részlet a Missa de potatoribus című „kitűnő latin költeményből":

"Deus, qui perpetuam discordiam inter rusticos et clericos seminasti, qui multitudinem rusticorum ad servitium clericorum et dominorum percepisti, da nobis, queso, domine, de laboribus rusticorum laute vivere et illorum uxoribus et filiabus honeste uti, et semper de eorum mortalitate gaudere. Per dolium nostrum verumque Bachum, qui tecum bibit et sternit per omnia pocula poculorum. Stramen."

Isten ( ti. Bacchus), ki állandó békétlenséget hintettél el a parasztok és papok között, ki a parasztok sokaságát a papok és az urak szolgálatára rendelted, add, kérünk urunk, hogy paraszti munkánkból tisztességesen megéljünk, feleségeiket és lányaikat becsülettel magunk alá gyűrjük, és haláluknak örökké örüljünk. Hordóhasú és igaz Bacchusunk nevében, ki velünk iszik és velünk terül el, minden poharak poharain át, stramen (szalma).

Nos, jónéhány miseparódiát ismerek ugyan, de nem eleget ahhoz, hogy nyugodt szívvel kijelenthetném: Jókai vesperája semmiképpen sem lehet vendégszöveg. Azt viszont megkockáztatnám: alapos okunk lehet feltételezni, hogy az Ördögűző miseparódiáját maga Jókai írta. Ha meg kiderülne, hogy mégis „egy valódi, régi, eredeti hagyományról" van szó, kéretik nem elfelejteni, hogy amit felvázoltam egy ötlet csupán, mely régóta kísért engem. Igaz, ebben az esetben, ez az egész nem egyéb, mint: Stramen!