Pilátus, ez  a minden sunyi, „ott rúg, ahol tud” hivatalnok prototípusa – mint köztudott – Jézus  keresztjére három nyelven íratta fel kicsinyes bosszúját: héberül, latinul és görögül (Jn.19,19-22). A bosszú előzékenységével legfelül héberül. Minket most a causa poenae, vagyis az ítélet oka kizárólag latin nyelven érdekel.

Jesus Nazarenus rex Judaeorum.

A názáreti Jézus a zsidók királya.

A szöveget – János evangéliuma szerint – sokan olvasták, és nyilván sokan érzékelték, hogy a tábláról Róma röhög – leplezetlenül – a zsidóság arcába. Ezért aztán egy papi küldöttség Pilátushoz siet, és a következőt kéri:

Noli scribere: rex Judaeorum: sed quia ipse dixit: rex sum Judaeorum.

Ne azt írd: a zsidók királya, hanem, (a)hogy ő mondta: a zsidók királya vagyok.

Vagyis gyakorlatilag azt kérik, hogy oratio recta, azaz egyenes beszéd kerüljön a keresztre, ilyenformán:

Jesus Nazarenus: rex sum Judeorum.

Názáreti Jézus: a zsidók királya vagyok.

Mintha nem lett volna éppoly vérlázító, vásári komédiába illő gúnyolódás, obszcén karikatúra Róma részéről, ha egy véresre vert, megalázott, keresztre szögezett férfi feje fölé ilyesféle szöveget írat: a zsidók királya vagyok! Mintha ez nem lett volna éppúgy a zsidóság arculcsapása.

Persze a jeruzsálemi klérus nem azt akarta, hogy ilyen oratio recta, azaz egyenes beszéd kerüljön a keresztfára, hanem valójában azt, hogy Jézus ítéletét oratio obliqua-ban, vagyis függő beszédben fogalmazza meg a helytartó. Tehát így:

Dixit se regem Judeorum esse.

A zsidók királyának mondta magát.

És ez így egészen más! Mert ez így már egyértelmű(bb)en egy habókos vagy valamilyen porul járt politikai kalandor egy mondatba sűrített életrajzának tekinthető.

De lám, milyen furcsa a nyelv. Akkor is kimondja az igazat, ha a beszélő nem akarja.Ha egészen más a szándéka. Pilátus egyszerűen csak fricskázni akarta a zsidóságot (e négy betű az én becsületem, hajótöröttségem utolsó roncsa? – á, dehogy!), miközben mégis kimondja az igazat: a názáreti Jézus a zsidók királya. A papok az arculköpést próbálnák úgy-ahogy letörölni, de nem azt kérik, amit szeretnének, hanem végül is azt, hogy az igazság kerüljön fel keresztre, írd, amit mondott: a zsidók királya vagyok.

Pilátusnak tehát olyan nagyon nem is kellett volna ragaszkodnia ahhoz, hogy amit megírt, megírt. De ragaszkodott hozzá. Öntudatlanul és - számunkra (de csak számunkra!) - irónikus módon  voltaképpen az igazsághoz ragaszkodott. A papoknak sem kellett volna a helytartóhoz loholni, minthogy a mondatban, amit ajánlottak nem kevésbé lett volna benne a zsidóság megalázása. De ők is ragaszkodtak hozzá. És ők is, öntudatlanul, az igazsághoz ragaszkodtak. Az igazság szabadokká tesz titeket - mondja Jézus( Jn.8,32).

Ha meg nem: vaksi, idétlen szolgáivá!