Erasmus méltán híres bestsellerében, az Adagiaban (Közmondások) – melyet sietve ajánlanék is mindenki figyelmébe, ha még csajozni/pasizni lehetne latin közmondások idézésével – két hosszabb lélegzetű háborúellenes esszét is írt, egy-egy antik közmondás margójára. Az egyikből kaptak már ízelítőt olvasóink, a másikból ezúttal szeretnék egy rövidebb részletet bemutatni. Ez a nem túl hosszúra szabott írás az Adagia 1515-ös kiadásában jelent meg, s kissé patetikus szépsége és személyessége abból adódik, hogy Erasmus emléket állít benne Alexander Stewart érseknek, IV. Jakab skót király fiának, korábbi tanítványának, aki húsz évesen esett el egy Anglia elleni hadjáratban. Erasmus Itáliában irodalomra tanította Alexandert, a herceg pedig egy pecsétgyűrű adományozásával hálálta meg az oktatást; a gyűrűn Terminus, a határ római istenének a feje volt látható, és minden bizonnyal ez a pecsétgyűrű ihlette a mester enigmatikus, többféleképpen értelmezhető, és sokat kritizált jelmondatát: concedo nulli (nem engedek/nem hódolok senkinek). A jelmondatot egyébként Erasmus inkább úgy értelmezte, hogy az embernek meg kell maradnia a saját határain belül, egész konkrétan: egy érseknek nincs mit keresnie a csatatéren, egy katonának semmi keresnivalója a szószéken. Alexander pedig, minden nagyszerű tulajdonsága ellenére is, rossz tanítványnak bizonyult, mivel – mestere szerint – egy olyan ügy számára áldozta fel az életét, melyet, mint lényétől, személyiségétől, műveltségétől idegen ügyet, semmiképpen nem kellett volna a sajátjának tartania. Ezért váltakozik ebben a szenvedélyes hangvételű nekrológban a sértődöttség, a neheztelés a gyöngédséggel, a kritika az elismeréssel, és ezért gondolta úgy Erasmus, hogy kiváló tanítványa végül is az adósa maradt.
Spartam nactus es, hanc orna! (1401-es adagium)
Ha Spárta lett hazád, azt kell szolgálnod!
Elesett a legbátrabb apával együtt a fiú, méghozzá az apához legméltóbb fiú, Alexander Stewart, St. Andrew címzetes érseke, egy alig húszéves ifjú, ám a meglett férfi semmiféle érdemét nem hiányoltad volna benne. Feltűnően kellemes megjelenés, rendkívüli méltóság, mesébe illő magas termet, különösen nyugodt, ám egyúttal igen fürge szellem minden tudomány megismerésére. Régebben Siena városában bizalmas viszonyban voltam vele, amikor is vezetésemmel a szónoki tudományban és a görög irodalomban gyakorolta magát. Halhatatlan Isten! mily élénk, mily szerencsés, bármit felfogni képes szellem volt, mennyi mindennel tudott egyszerre foglalkozni! Ezekkel egy időben tanulmányozta a jogtudósok műveit is, ám ezeket nem kedvelte túlságosan a bennük levő sok barbárság és az unalmas és szószátyár magyarázatok miatt. Megfogadta az utasításokat, szónokolt a megadott téma szerint, egyszerre gyakorolva az írást és a beszédet. Naponta tanult görögül, a megtanult anyagról a megszabott időre számot adott. A délutáni órákat a zenének szentelte, a citerának, fuvolának, lantnak. Olykor énekkel is kísérte játékát. Még lakoma idején sem nélkülözte a tudományok gyümölcsét: egy pap állandóan valamilyen hasznos könyvből olvasott fel, példának okáért a pápák rendelkezéseiből vagy valamit akár Szent Jeromostól, akár Szent Amrosiustól. Soha nem szakította félbe a felolvasást, hacsak a doktorok közül valaki, akiknek társaságában étkezett, valamire fel nem hívta a figyelmét, vagy ő maga, nem egészen értve valamit a felolvasott szövegből, rá nem kérdezett. A lakoma után szórakoztató történetek következtek, de rövidek, és ezek is irodalommal fűszerezettek.
Így hát életének egyetlen pillanata sem maradt tanulmányozás nélkül,
kivéve azt az időt, melyet az istentiszteletre és az alvásra szánt. És noha ezek a különféle tanulmányok minden idejét kitöltötték, az esetleg mégis fennmaradó időt a történelem tanulmányozásának szentelte, mivel ennek megismerése különösen is lenyűgözte. Mindezeknek köszönhetően egy tizennyolcadik életévét alig taposó ifjú olyannyira járatos lett a tudomány minden nemében, hogy azt méltán csodáltad volna akármelyik férfiúban. Nem esett meg vele az sem, ami másokkal meg szokott esni, az tudniillik, hogy a tudományokra szívesen, a jó erkölcsökre viszont kevéssé szánta volna oda magát. Szerény volt, ám mégis felfedezhetted benne a rendkívüli jártasságot. Fennkölt szellem volt, távol tartotta magát minden alantas indulattól, de ugyanakkor nem volt benne semmi kevélység, semmi dölyf. Mindent megértett, sok mindent elnézett, soha nem lehetett haragra ingerelni. Ennyire szelíd volt a természete és higgadt a lelke. Nagy gyönyörűsége tellett a táncban, ám egyáltalán nem a szilaj, hanem a kifinomult táncban, vagyis abban, melyet nem az otromba Momus, hanem a derűs Mercurius vezet. Ha otthonában valamilyen egyenetlenség támadt a szolgák között, csodálatra méltó ügyességgel és derűvel volt képes rendet teremteni.
Rendkívül vallásos és kegyes volt, ellenben egyáltalán nem babonás.
Egyszóval, királytól születettek közül és ama király szülöttei közül senki nem volt nála méltóbb. Bárcsak apja iránti tisztelete éppoly szerencsét hozó lett volna, mint amennyire csodálatra méltó volt! Elkísérte apját a háborúba, nehogy valamiképpen csalódást okozzon neki.
De hát mi közöd volt neked Marshoz, a költők által kitalált istenek közül a legostobábbhoz, neked, aki a Múzsáknak, sőt Krisztusnak voltál szentelve? Mi köze volt szép megjelenésednek, ifjú korodnak, olyannyira szelíd természetednek, ragyogó szellemednek a harci riadóhoz, ágyúszóhoz, fegyverhez? Egyáltalán mi köze a művelt embernek a háborúhoz, mi köze a püspöknek a fegyverekhez?
Kétségkívül rászedett valamiféle túlzott apa iránti tisztelet, és miközben túlságosan is vitézül szeretted apádat, szerencsétlenül vesztél el apáddal együtt. Mennyi tehetség, mennyi erény, mennyi nagyszerű remény vált füstté egyetlen csatában!
De nem kevés veszteség ért engem magamat is: hiszen az időt, amit nevelésedre fordítottam, és azt, ami fáradozásomért engem illet, rajtad követelem.
Micsoda bőségszarú szakadt volna rám, ha valamilyen gonosz szellem nem ösztökélte volna arra a királyt, hogy maga mögött hagyva határait, idegen földön a legbátrabb néppel szemben megkísértse a hadi szerencsét. Bárcsak mindazt, amit ragyogóan elkezdett, be is fejezte volna, azaz ha Spárta lett hazája, azt szolgálta volna! Királyok számára a dicsőség elérhetőbb, ugyanakkor legnagyszerűbb mezeje országuk határain belül van. A méhek családjában az egyes méhek ide-oda röpködnek, egyedül a király az, melynek fullánkja sincs, és testéhez képest a szárnyai is kisebbek, hogy a röpülésre kevésbé alkalmas legyen. A régiek Venust lábával teknőcön állva képzelték el, arra célozva, hogy a családanyának soha nem illik elhagynia a házat, hiszen a mindenféle kötelességnek a ház falai között kell tartania őt. Ám sokkal célszerűbb a fejedelmet inteni ezzel a szimbólummal, aki ha valamilyen hibát követ el, nem csupán egyetlen család, hanem az egész világ kárára követi el azt.
Talán kevés otthon a munka, hogy házon kívül koslatsz utána?
Mennyi rothadt gonoszság mindenütt, mennyi szentségtörés, rablás, elnyomás, erőszak és bántalmazás, mennyi hivatali korrupció, zsarnokok által hozott vagy a zsarnokság szolgálatára kicsavart törvény, és hogy mint kisebb rosszat ne is említsem: mennyi elhanyagolt városi út, romos templom, rendezetlen folyópart! Mindezeket úgy helyrehozni, hogy az orvoslás alattvalóid minél kevesebb vérveszteségébe kerüljön, hogy az állam javát szolgálja, és ne kárára legyen, nem ez a fejedelem rendkívüli kötelessége és ugyanakkor halhatatlan dicsőségre méltó? Ha pedig dicsőségedet országod határain túlra is ki akarod terjeszteni, cselekedd, hogy szomszédaid nagyszerűségedet jótetteidben és ne gaztetteidben ismerjék meg.
Falvakat égetsz fel, szántóföldeket gázolsz le, városokat pusztítasz el, barmokat hajtasz el, embereket mészárolsz le, és még nagynak is véled magad?
Szép kis viadal, amit zsoldosokkal vállalsz! Hésziodosz írta, hogy nagy büntetés a rossz szomszédság, a jó szomszédság viszont roppant nagy haszon. Szomszédaid elismerését így nyered el: cselekedd, hogy miközben mint nagyot csodálnak, szeressenek mint jótevőt. Ám eleget foglalkoztunk már gyászunkkal, és eleget tanítványunk emlékével. Az a dolgunk, hogy lajstromba vegyük a közmondásokat.
