Magyar történelmi latinságok VI.
Amikor elindítottam az alcímben jelzett sorozatot, már tudtam, hogy erről egyszer írnom kell. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy dörzsöltebb olvasóim is rögtön tudták: ha valami, hát akkor ez biztos része lesz a sorozatnak. Igen, igen, arról a levélről van szó, amelyet János érsek küldött a gaz Gertrúd ellen összeesküvő magyar főembereknek 1213-ban, benne a kétértelmű, az érseket mindkét oldalról biztosító mondattal: "a királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz..." Éppen az a feneség János érsek nevezetes levelében, hogy már lerágott csont: a buzgóbb történelemtanárok általános iskolában tanítják, hogy a lurkók figyelmét felkeltsék, a honi írott és elektronikus sajtóban, irodalomban szállóige lett, sőt, a wikipédián még szócikk is van róla. Szóval kulturális közkincs, a nagy közös történelmi tudatunk része. De mi igaz belőle? Erről szól a poszt.
Persze, nem én fogom itt feltalálni a spanyolviaszt. A téma ugyanis a szakirodalomban már jelentősen túl van írva és szét van boncolva, mint szinte minden a magyar középkorosoknál (nem baj, ez a végtelen csiszolgatása, pontosítgatása ama kevés ismeretanyagnak, amit a magyar középkorról ránk maradt, na ez is nagyon szép dolog!). Alaposabb elmélyülésre a témában legfrissebben megjelent tanulmányhoz utalom az olvasót, amely hozza az összes irodalmat a kérdéssel kapcsolatban, bár nem pontosan az érsek levelét vizsgálta, hanem általában a meráni elleni merénylet külföldi visszhangját. Címe: Körmendi Tamás: A Gertrúd királyné elleni merénylet a külföldi elbeszélő forrásokban. In: Történelmi Szemle 51 (2009) 2. sz. 155-193. (viator, kösz még eccer!) Ebből kiderül az is, hogy a merénylet és az érsek levele igen sok külföldi forrásban megjelenik (hiszen egy nem mindennapi eseményről van szó), én ezek közül három fontosabbat emelek ki (mármint amelyek a levél szempontjából fontosak).
A különös levél első előfordulása nagy valószínűséggel Boncompagno da Signától, a bolognai egyetem professzorától származik, aki 1235-ös Rethorica novissimájában már idézi. (Ennél bizonyosan későbbi az alább szereplő Hermann von Altaich közlése, aki már szentként említi Árpádházi Szent Erzsébetet, akit éppen 1235-ben avattak szentté). Sajnos nem tudok idézni tőle (nincs meg a neten, aki megtalálja, sör!), Viatornak hála, megvan a szöveg, íme Boncompagno rövid idézete, amely némileg eltér a két szerzetes által közölt variánstól:
De amphibologia. Impetebatur coram papa Innocentio Stygoniensis (!) archiepiscopus de morte regine per litteras, quas interfectoribus destinavit, quarum tenor talis erat: Reginam occidere bonum est timere nolite et si omnes consenserint ego non contradico. Plana erat expositio litterarum et argumentum necessarium videbatur. Sed papa, qui partem archiepiscopi confovebat, puncta cepit taliter variare: Reginam occidere bonum est timere. Et post timere faciebat punctum, et de hoc verbo nolite faciebat unam distinctionem cum puncto. Et si omnes consenserint. Hic faciebat punctum suspensivum, post dicebat: Ego non et punctabat plane. Demum de hoc verbo contradico faciebat distinctionem finalem cum puncto plano. Et ita non sicut iudex, sed velut amicus dictum archiepiscopum ab impetitione regis Hungarie liberavit. [= Reginam occidere bonum est timere, nolite. Et si omnes consenserint, ego non. Contradico.] Boncompagno: Rhet. nov. 7.3.
Fordításomban így hangzik:
A kétértelműségről. Bevádolták Ince pápa előtt az esztergomi érseket a királyné halála ügyében, ama levele által, amelyet a gyilkosoknak küldött, s amelynek tartalma ez volt: A királynőt megölni jó lesz félni ne akarjatok (akarjátok) és ha mindenki egyetért én nem ellenzem. A levél magyarázata nyilvánvaló volt, és a következtetés (?) szükségesnek látszott. De a pápa, aki az érsek pártját fogta, a pontokat eképpen kezdte el rakosgatni: A királynőt megölni jó lesz félni. (A királynő megölésétől jó lesz óvakodni) És a "félni" után rakta a pontot, és a "ne akarjátok" szóból egy külön szakaszt (tkp. mondatot) csinált egy ponttal. És ha mindannyian egyetértenek.Itt csinált egy vesszőt, majd ezt mondta, én nem és csinált egy pontot.Végül az ellenzem szóból csinált egy végső szakaszt (mondatot) egy ponttal. És így nem mint bíró, hanem mint barát, a mondott érseket a magyar király vádja alól felmentette. (A királynőt megölni jó lesz félni. Ne akarjátok. És ha mindenki egyetért, én nem. Ellenzem.)
Ez több szempontból is érdekes. Egyrészt itt még különbözik a szöveg a később elterjedttől, a szórend miatt: ahogy Boncompagno írja is, inkább a gyilkosság támogatása felé hajlik az értelme. Mennyivel egyszerűbb így szétválasztani: A királynőt megölni jó lesz. Félni ne akarjatok (="ne féljetek", mert a latin a tiltó felszólítást a "nem akar" imperativusával plusz a tiltott cselekvés főnévi igenevével fejezi ki!) Ha mindenki egyetért, én nem ellenzem.) Ezáltal a pápa, nem pedig az érsek lesz az, aki a retorikai bravúrt, a szöveg értelmének megváltoztatását, kétértelműsítését végrehajtja.
Albericus Trium Fontium (?-1252), avagy Albéric de Trois-Fontaines cisztercita szerzetes krónikájának vonatkozó része (Chronicon ab orbe condito usque ad a. 1241.) már közelebb áll a ma ismerthez. Valószínű, hogy ismerte a Boncompagno-féle szöveget, hiszen utal a pápai vizsgálatra, és a ritka "amphibologia" melléknévi alakja (amfibolice) nála is szerepel. De a szórend már más, sokkal kétértelműbb, mint Boncompagno, ezzel már valóban az érsek leleményének tűnik a levél:
Regina Hungarie Gertrudis, uxor regis Andree, per conspirationem principum et baronum de Hungaria interficitur, tribus filiis et filiabus duabus superstitibus relictis. De morte autem huius regine quedam archiepiscopi Iohannis Strigoniensis publicate sunt littere amfibolice, duplicem habentes constructionem, ita quod per unam illarum videbatur idem archiepiscopus consentire neci regine et per aliam contradicere. Unde per istam summi pontificis iudicium dictus est evasisse. Cuius tenor litterarum talis esse perhibetur: "Reginam interficere nolite timere bonum est, et si omnes consenserint, ego solus non contradico." (L. Gombos I. 30-31.)
Amely imigyen szól saját fordításban:
A képen Gertrúd zsoltároskönyvének egy lapja látható, a miniatúra Szent Pétert és két fejedelmi személyt ábrázol. Részletek itt.
Albericus mellett ismerjük még Hermann von Altaich bencés történetíró (1200-1275) közlését, amely ugyan szűkszavúbb, viszont adatgazdagabb a ciszterci szerzetes előadásánál. Tegyük hozzá, hogy vannak benne vaskos tévedések is. (Nála az "occidere" szerepel az "interficere" helyett, vagyis emiatt Boncompagnóhoz áll közelebb: mindazonáltal a szórend Albericus variánsára hasonlít. Talán itt már összefonódott a két hagyomány.)
(A képen II. András látható a Képes Krónikából. Sajnos éppen az arcánál sérült a miniatúra. Bár aligha volt történelmi hitele a király halála után jó 120 évvel későbbi ábrázolásnak.)
Saját fordításban:
A Hermann von Altaich-nál lévő variáns lett a népszerűbb kis hazánkban, szinte mindenki ezt idézi. (Hiába, germán író, Struve már 1717-ben kiadta a teljes krónikáját, melyben az idézett helyet l. itt). De ha jól érzékelem, külföldön is ez terjedt el.
Mármost kell-e magyaráznom, hogy a kétféle értelem eképpen néz ki (A Hermann von Altaich-féle variáns alapján):
(Öljétek meg:) A királynőt megölni ne akarjatok félni, jó lesz, ha mindenki egyetért, én nem ellenzem."
(Ne öljétek meg:) A királynőt megölni ne akarjátok, félni jó lesz, ha mindenki egyetért, én nem, ellenzem."
Itt jegyezzük meg, hogy az elterjedt fordítás szerint: "A királynőt megölni nem kell stb." Csakhogy a szövegben a "nolite" "akarjatok" "akarjátok" ige szerepel. Persze kényelmesebb fordítás a "kell", hiszen az "akarjátok"/"akarjatok" esetében gondot okoz a tárgyas ragozás, viszont az utóbbi a hitelesebb.
A történet nagy népszerűsége érthető, hiszen egy szorult helyzetbe került államférfi zseniális húzásáról van szó benne. Ám egy filoszban rögtön elkezd fészkelődni a kisördög, s azt suttogja a fülébe, hogy ez az egész történet túl "flott", túl anekdotikus, túl "példázat-szerű", s ami még fontosabb, az első említése egy 23 évvel későbbi retorika-tankönyvben vagyon. Hát egy magára valamit is adó történész ezt nem hiszi el csak úgy.
I. lehetőség: koholmány, nyugati szerzők találták ki
Szóval van itt miben kételkedni bőven. Az előző bekezdésben már részben ismertettem, mi miatt vagyok szkeptikus, de könnyedén folytathatom is a sort. Vajon hihető-e, hogy az összeesküvők titkára, írnoka, papja stb. (azaz aki elolvasta a levelet) nem látta át ezt az elég átlátszó furfangot? És bizony itt van az eb elhantolva: mint anekdota érdekes ez a történet, de kevéssé életszerű. Meg egyébként is, ki ír ilyen levelet? Egy mondatosat? Ennek nyomán el is jutunk oda, hogy az egészet alighanem a retorikát író Boncompagno agyalta ki. Esetleg volt valami alapja a történetnek, pl. hogy az érseket II. András valóban bevádolta a pápánál, de nincs adat arra, hogy - amint arra Albericus utal - valóban folyt volna vizsgálat az érsek ellen. És ha folyt is, és III. Ince valóban pártját fogta János érseknek, akkor sem így. Ráadásul, ahogy Thoroczkay Gábor, az érsek modern életrajzának írója megjegyzi, később sincs semmi jel arra, hogy János magyarországi szereplését, érseki tevékenységét beárnyékolta volna a merényletben való részvétel. Ugyanő jelzi, hogy ilyesféle történetek elterjedtek voltak akkor Európában, igaz, csak egy 1327. évi angol példát hoz. (L. T. G.: I. János. In: Esztergomi érsekek. Bp. 2003. 92-93.) Latzkovits Lászóval vagyunk hajlamosak tehát egyetérteni, aki szerint csak egy tudós anekdotáról van szó, bizonyos történelmi alappal. (L. L.: Alberik világkrónikájának magyar adatai. Szeged, 1934.)
II. lehetőség: igenis hiteles a levél-história
Nehéz e mellett érvelnem, bevallom. Boncompagno jó viszonyban volt a pápai kúriával, ott hallhatott az esetről (amennyiben persze volt eset). A történet valódisága mellett szólhat még annak egyedisége: a Thoroczkay által felhozott példa éppenséggel a reginam occidere-ből is származhatott! Elméletileg a pápai udvarban fennmaradhatott a levél, mint egy esetleges János elleni vizsgálat dokumentuma (?), de itt ismét hozzá kell tennem, hogy ezzel a trükkel egyetlen írástudót sem lehetett volna átverni, nemhogy a Vatikánt - igaz, Boncompagno szövegében még a pápa az, aki egy kicsit átértelmezi a levelet, hogy az érseket ne érje szégyen. Mindazonáltal Körmendi felhívja a figyelmet, hogy a levél-história igen hamar elterjedt (bár az a 23 év középkori viszonyok közt se kevés), és számos műben feltűnik, tehát a korban hitelesnek tartották a történetet.
Hogy látjátok? Szavazzunk!
