Egy apró érdekességet osztanék meg veletek. Tegnap egy 18. századi latin szöveggel foglalkoztam. A szöveg szerzője idézett egy Kun László által 1272-ben kiadott (természetesen latin nyelvű) oklevelet. Mivel egy-két részlete gyanút keltett bennem, megpróbáltam megkeresni a Fejér-féle Codex Diplomaticus-ban az iratot. Nem találtam meg - ettől persze még nem hamis az irat, Fejér se tudott mindent, sőt! -, megnéztem viszont egy másik, 1272-ben kiadott Kun László-féle oklevelet. Ez alapján beigazolódott néhány gyanúm. A 18. századi szöveg által idézett oklevélben az irat készítőjének megnevezése imigyen állott: "Datum per manus Magni Nicolai Albensis Ecclesiae Transilvaniensis Praepositi", vagyis "kelt a nagy Miklósnak, a gyulafehérvári egyház prépostjának a kezével". Ez a "Magni" (nagy) nagyon szúrta a szemem, vezetéknév több szempontból sem lehet, valami jelző lehetne még, de egy prépostnak ez egy kicsit sok lenne. A másik, Fejér által közölt 1272-es oklevélben ugyanez "per manus Magistri Nicolai..." vagyis "Miklós mesternek a kezével" volt. Ez már teljesen jó, a Magister tudományos fokozatot jelöl, ahogy P. Magister nevénél is, aki ugye Anonymus. Valószínű tehát, hogy a 18. századi másoló félreértette az oklevelet, és Magni-nak olvasta a Magistri-t: annyi mentsége van, hogy az oklevélben a szó vlsz. rövidítve volt (Mgri vagy Mgi).
A másik hiba is érdekes. A 18. századi szerző által idézett oklevélben, a méltóságnevek között ez állt: "Philippo Vácziensi [episcopo], Aulae Sacratissimae Maiestatis nostrae Cancellario" tehát "Fülöp váci [püspök], felségünk szentséges udvarának a kancellárja (idején)". A "Maiestatis" (felség) vaskos anakronizmusnak tűnt számomra, ez a fordulat inkább a 16-18. századi oklevelekben bevett, Árpád-koriakban nem. Itt is a "kontroll oklevél" hozta a megoldást, ahol is "Matris nostrae" ("anyánk") állt, vagyis Kun László anyjának udvaráról volt szó. A "Maiestatis"-t tehát a 18. századi szerző beidegződése hozta létre, aki már kismilliószor láthatta leírva a "maiestatis nostrae"-t korabeli iratokban.
Több dolog is eszembe jutott e hibákról. Egyrészt: lám, milyen gyerekcipőben járt még a 18. században a forráskritika, az Árpád-kori kútfők feldolgozása! Habár éppen ekkor veselkedik neki a jezsuita történetírói iskola és mások ezek feldolgozásának, az első lépések láthatóan nem könnyűek. Másrészt: milyen nehéz dolog a filológia!... Hiába tudsz latinul: ahhoz, hogy helyesen közölj egy forrást, kiválóan kell ismerned a korszak többi forrását, és általában a korszak történelmét is. De azért szerintem mindez nagyon izgalmas dolog.