Hogyan szólhattak Horatius versei - énekelve? Merthogy énekelték, megzenésítették e verseket, az biztos. Most hirtelen a carmen saeculare jut eszembe, amelyet Horatius arra a nagy vallási - és propaganda- - rendezvényre írt, amelyet Octavianus rendezett Kr. e. 17-ben, a saturnusi aranykor visszatérte örömére (amely persze az ő uralkodása alatt jött el). Ez a "százados ének" (nehéz lefordítani) volt az ünnep "himnusza", ifjú lányok és fiúk énekelték. Logikus gondolni, hogy a többi - népszerűbb - Horatius-verset is énekelték, bár erre tudomásom szerint gyéren állnak rendelkezésre adatok. De mintha úgy rémlene, hogy az antik versmértékek, versek természetes előadásmódja az ének volt. Nem véletlen, hogy a "carmen" egyszerre jelent a latinban dalt, verset, és varázsigét is.
De igen kevés fogódzónk van az antik zenéhez! Ismerjük Szeikilosz sírversét, s annak (erősen kikövetkeztetett) dallamát, meg néhány töredéket, s utalást, aztán kész passz. Így aztán csak sejtésekre vagyunk utalva. Közbevetőleg hadd említsem meg a Róma (Rome) című sorozat (amelyről most már tényleg írok) egyik jelenetét, amelyben a tévedésből megmérgezett rabszolgalány halála előtt még egy hátborzongatóan gyönyörű dalt énekel Atiának: nekem nagyon tetszett, hiteles és megrázó volt, bár persze hitelességét bizonyítani nem tudom, csak azt, hogy mélyen archaikus, mediterrán dallam volt. (Ha valaki rátalálna, linkelje!)
És itt van a titok nyitja talán. Nemrég egy ismerősöm mutatta meg egy korzikai (vagy szardíniai?) férfikórus cd-jét, akik hagyományos, többszólamú, egyházi éneket adtak elő. Megdöbbenve jegyeztem meg, hogy ez nagyon hasonlít a délszláv, balkáni többszólamúságra, mire barátom sokatmondóan legyintett, persze, ezeknek egy gyökerük van, bár igen mélyen. Talán erre gondolt, vagy "hibázott rá" Sebő Ferenc és zenekara is, amikor megzenésítették Horatius "Altercatio cum Lydia" c. versét ("Feleselés Lydiával", Carm. III.9.). Sebő zenéje egyértelműen balkáni - délszláv, görög - jegyeket mutat, a hangszerektől kezdve a dallamvilágig. Horác költeményéhez Radnóti gyönyörű versfordításán keresztül jutott el a kiváló zenész, lássuk, hogy mit kezdett vele:
A felvételen az általam nagyon kedvelt Palya Bea énekel Sebővel. Bea eleinte kicsit mintha izgulna (becsúszik egy fals hang is az elején), de aztán tökéletesen együtt él, egybeforr a dallal, öröm hallani. De lássuk ezt a hangszerelést! Sebő pontosan megtartja a versmértéket, a hosszúságokat, de pergővé, folyamatossá teszi, nincs levegő a sorok között, ez nagyon jót tesz neki. De hát nem is kell lefékezni egy-egy sor végén, az olyan iskolás. Sebőnél érezni a ritmusban a táncot, a körtáncot (chorus!). És nem mellesleg: számomra elképesztő, hogy ez a zenei megvalósítás, a dallam balkánisága, a hangszerek milyen kiválóan illenek Horác verséhez! Mintha rászabták volna. Csak nagyon mélyen érzem - megint bizonyíték, bizonyosság nélkül - hogy valahogy így szólhatott, így kell szólnia ennek a versnek. S ha ezt meggondoljuk, vagy inkább elhisszük, hogy a mediterráneum népei zenéjükben ilyen ősi örökséget hordoznak (és miért is ne, hiszen nyelvünkben is több ezer éves szavakat használunk), akkor az ember kevésbé rémülten néz a múltnak kútjába, hiszen elmúlt kétezer év, de vannak még emlékek, van amit megőriztünk. Lehet, hogy mindez illúzió, de talán mégsem.
S végezetül még egy Sebő vers-megzenésítés, egy másik ragyogó énekesnővel, Bognár Szilviával, egyszerűen azért, mert gyönyörű:
