Szinte már szégyellem, hogy megírom ezt a bejegyzést, hiszen ezt az embert annyi támadás érte az elmúlt néhány napban, hogy bizonyára kitart az élmény elnöksége végéig. De mégis fel kell hívnom a figyelmet a jelenségre, mert, amint azt az alábbiak bebizonyítják, személyével az új magyar köztársaság életében is egy szeszélyes fordulat, mondhatnám egy minőségi (szakadékba) ugrás is bekövetkezend majd, már ami a köztársasági elnök alkatát, felkészültségét illeti.  

"Mint gyönyörű Kossuth-szobrunk oldalán olvasható: Cum Deo pro Patria et Libertate" - mondta Schmitt Pál a májusi Kossuth téri nagygyűlésen. (A találat nem az enyém, hanem a Magyar Narancsé, l. MN 22 (2010) 22. sz. 66.) Gyorsan essünk túl a tényeken. A felirat ("Istennel a hazáért és a szabadságért") természetesen nem Kossuth, hanem II. Rákóczi Ferenc szobrán látható. A jelmondat előbb a vezérlő fejedelem zászlain, majd pénzein is feltűnt (sokszor csak ennyi: "Pro libertate), így kerülhetett szobrára is.

Mondhatná most valaki, hogy ez dejszen nem olyan nagy tévedés. Éppenséggel Kossuth is mondhatta volna, hiszen ő is a hazáért meg a szabadságért küzdött! Nem, nem mondhatta volna. Nem azért, mert nem tudott volna latinul - akkor nem írhatta volna meg az országgyűlési tudósításokat az 1832-1836-os országgyűlésről, mert a diétán akkor még minden latinul zajlott. Azért nem mondhatta, mert a latin a reformkorban már csak megtűrt régi kolonc (l. Petőfi és a "diligenter frequentáltam"), s a honi magyar nyelv művelése körül forog a kultúra. Kossuth magyarul ír tudósításokat, magyarul szerkeszt Pesti Hírlapot, s aztán magyarul szónokol. Róla gondolni, hogy latin jelmondata lett volna, nyilvánvaló anakronizmus. Kb. olyan, mintha Rákóczi zászlaira magyar szöveget képzelnénk: Rákóczi korában még minden emelkedettebb és irodalmibb tartalom latinul zeng.  

Schmitt tévedésére ugyan lehet mondani, hogy véletlen nyelvbotlás, de voltaképpen jóval több annál. A magyar történelem igen felszínes ismeretére, az abban való súlyos tájékozatlanságra utal. Ez példátlan eddigi elnökeink sorában: így vagy úgy, de eddig minden rendszerváltás utáni államfő erős történelmi tudattal bírt. Ezt innentől elfelejthetjük: bár a beszédírók csodákra képesek, elkövetkezendő elnökünk karakteréből a históriai felkészültség, nemzetünk múltjának megélése, átérzése (ami mondjuk Sólyommnál nagyon erős volt) bizonyosan hiányozni fog.