Caligula-ügy I.
Egy kedves olvasóm hívta fel a figyelmemet arra a 2010. júl. 1-jén megjelent Magyar Narancs-beli cikkre (és folyományaira), amelynek a címe "Salve Incitatus!", a szerzője ("A Szerk.") pedig Schmitt Pál közt. elnökké választásáról ír (a MN archívumának olvasásához regisztrálni kell, 1 perc az egész, érdemes). Nomármost hogy a címben lévő utalást gyorsan megfejtsük (amit "A Szerk." - kissé nagyképűen - nem tesz meg), Caligula császár lovát hívták Incitatusnak, s a nagy ókori bulvárkirály, Suetonius szerint a császár betegesen imádta az állatot, fényűző lakást épített neki, sőt, azt fontolgatta, hogy consullá is kinevezi (más források - azt hiszem, Dio Cassius szerint - beválasztotta a senatusba). Lássuk, mit ír pontosan:
Incitato equo, cuius causa pridie circenses, ne inquietaretur, viciniae silentium per milites indicere solebat, praeter equile marmoreum et praesaepe eburneum praeterque purpurea tegumenta ac monilia e gemmis domum etiam et familiam et supellectilem dedit, quo lautius nomine eius invitati acciperentur; consulatum quoque traditur destinasse. (Suet. Caligula 55.)
Saját fordításban:
Incitatus nevű lovának - aki miatt a cirkuszi játékok előtti napokon katonasággal intette csendre a szomszédságot, nehogy zavarják a lovat - márvány istállót és elefántcsont jászolt, bíbor takarókat, drágakő nyakláncot adott, sőt, még házat, szolgákat és berendezést is, hogy minél fényűzőbb fogadtatásban részesüljenek, akiket vendégségbe hívtak az ő nevében. Állítólag consulságot is szánt neki.
Gondolom mindenki rájött ezek után, hogy eme ízléses példázatban a hibbant császár Orbán, a lova meg Schmitt. Na de, ez a csodás párhuzam nemcsak "a Szerk." fejében fogant meg! Valami lehetett a levegőben, mert június 25-én a vulgártechknokrata-parasztateista újságírás atyja, Tótawé is erre utalt irománya címében. De ezzel még mindig nincs vége! Valaki csinált egy elmés vidit is valami Caligula-filmből, ahol persze az Incitatus-os jelenet van, s az átírt feliratban Schmitt Pál neve van a ló helyett. S hogy a sztori honi népszerűségének valószínű okáról fellibbentsem a fátylat, utalnom kell itt a Neoton Família Boney-M majmoló történelmi tematikájú számára, a Caligula című opuszra (az opusszámot nem tudom). Ez egyrészt nem vet valami jó fényt azokra, akik Caligula lovával viccelnek, másrészt igen elgondolkodtató fejlemény.
Ahelyett, hogy a dolog politikai vonatkozásai felé fordulnánk, érdemes elgondolkodni a jelenség kulturális oldaláról. Használtam már a bulvár szót, hadd tegyem meg megint: a bulvártörténelemről szeretnék írni. Mert azt hiszem, hogy a történelem az átlagember fejében csak bulvár formájában létezik, az egyes szereplők magánéleti epizódjaiban, vagy extrémitásaiban ragadható meg. Elég csak itt a Sissi-jelenségre, "az uralkodók magánélete" tematikára, vagy a tehetségtelen JFK körüli felhajtásra gondolni. Persze, ez érthető. A történelem tudomány, s csak látszólag egyszerű dolog, amit elég elolvasni valamilyen népszerű kiadványban, vagy elsajátítani a Viasat Historyból.
Egy ilyen extrém dolog, hogy Caligula a lovát senatorrá tette, olyan, ami könnyen megragad az emberek fejében. Nyilván nem a nyolc általánossal rendelkező kőműves, hanem a közép- és felsőfokú végzettségűek fejében. Azok is sokan vannak ám, egyre többen! Szóval erre lehet építeni, lehet vele viccelődni publicisztikák címében, mindenki érti. Az meg tökmindegy, hogy a történet igaz-e, vagy sem, vagy hogy Caligula őrült volt-e, vagy csak végtelenül cinikus (persze némi defekttel), meg hogy uralkodásának sokkal fontosabb momentumai is voltak (pl. az istencsászárság megvalósításának kísérlete egyiptomi-hellenisztikus mintára, illetve a zsidó lakosság forrongása a császárkultusz miatt). Ez mind bonyolult és uncsi. Helyette ott van a ló, meg a "nagyon" intelligens politikai célzás - mindenki döntse el, hogy ez mennyire felel meg az ő ízlésének. A bulvártörténelem élt, él és élni fog.
