Berethalmát, ha ez a bejegyzés esetleg nem csinálna hozzá kedvet, külön is figyelmébe ajánlom azoknak, akik Erdélybe látogatnak. Az erdélyieknek azért  nem ajánlom, mert Berethalomba ellátogatni kötelező, és  aki még nem látta, szégyellje magát. A magyarországiaknak külön ajánlani azért kell, mert kiesik a magyar turisták szokásos útvonalából, és ez bizony nagy kár. Mert itt látható Erdély szerintem(is) legszebb, és ugyanakkor egyik legnagyobb szárnyasoltára, a hármas védőfallal körülvett lélegzetelállító erődtemplom, és mindez egy olyan községben, ahol minden épület a szászokat idézi. Mit mondjak még? Beszéljenek inkább a képek!

No de van még valami, amiért érdemes ellátogatni Berethalomba. A község központjában egy műemlék áll, mely azt hirdeti, hogy a falu közelében fedeztek fel egy bronzkeretbe foglalt Krisztus-monogrammot, valamint egy különös, ugyancsak bronzból készült tárgyat, amit a latin szöveg tanúsága szerint, fogadalmi ajándéknak szántak. De valószínűbb, hogy a tárgyak összetartoznak, és ebben az esetben a Krisztus-monogram a fogadalmi ajándék.

A latin szöveg így hangzik: Ego (Z)enovius votum posui. Azaz, megközelítőleg: Én, (Z)enovius ajánlottam fel fogadalmi ajándékul. A tulajdonnév megrongálódott betűjének helyreállítása, sajnos nem engem dicsér.                                                               

Na és most következik az, ami minden tisztességes történésznél ki kell hogy csapja a biztosítékot, merthogy a műemlék román szövege ezt állítja:

Donarium - 1775-ben, Berethalomban felfedezett fogadalmi tárgy a Kr. u. IV. századból. A kereszténység, valamint a román nép erdélyi folytonosságának (kontinuitásának) bizonysága.

Rendben van, a fogadalmi ajándék csakugyan keresztény, de ha a tárgyat nem sírkamrákban vagy egykori bazilikában találták, márpedig nem, akkor akár rabolt holmi is lehet. De tegyük fel, hogy nem az, és valóban helyi eredetű, mégis mitől bizonyíték a román nép erdélyi kontinuitására? A szöveg nem román, nem is valamiféle protoromán, hanem latin, tehát, a legjobb esetben is, a latin elem IV. századi jelenlétét bizonyítja a valamikori Dacia tartományban. A birodalom bukásáig, Pannóniában is nyomon követhető a római jelenlét. Akkor most, a fenti logika szerint, ebből milyen következtetést kellene levonnunk? Egyébként meg ki gondolhatná azt komolyan, hogy miután Aurelianus császár 271-ben kivonja Daciából a római csapatokat, egy szál római sem maradt a tartományban? Maradhattak, és valószínűleg maradtak is, végül is a gótok sem voltak éppen emberevők. No és a Zenovius névvel sem lehet nagyon zsonglőrködni, mintha egy romanizált dák neve lenne, mivel a név inkább görögnek hangzik. (Zenobiosz). Persze, értem én, hogy kinek szól a műemlék szövege, de mégis, ekkora otrombaságot! Ha legalább valami nagyon zagyva, nagyon vulgár lenne az a latin szöveg. De nem az. Igaz, nem Cicero, de mégis, egy elfogadhatónak mondható IV. századi latinról van szó.

Hát, nagyon rossz ötlet volt ez a műemlékállítás, és nemcsak a szövege miatt. Mert mire gondoljon az ember, ha adott egy lelet, melyet a közeli Nagyszebenben, a Brukenthal-múzeumban őriznek, és állítanak, mintegy a tiszteletére, még egy emlékművet is neki? És vegyük ehhez hozzá, hogy Berethalomban, minden évben ünnepséget tartanak, melynek névadója ez a Zenovius-féle donárium. Mi több, még cégérként is találkozhatunk vele. Lehet, hogy én vagyok nagyon kekec, de muszáj volt arra gondolnom, hogy ennek bizony nagyon ritka leletnek kell lennie, ha ennyire körültáncolják. És nem tévedtem, alig több, mint egy tucat ilyen vagy hasonló jellegű tárgy bizonyítja az Aurelianus utáni római jelenlétet Erdély területén. Én mondjuk, jóval többre gondoltam, s ha nincs ez a berethalmi emlékmű, eszembe se jutott volna utánanézni.

Annyit még, hogy Zilah mellett, az egykori Porolissumban is találtak egy, talán szintén kultikus tárgyat, egy kerámia-töredéket, melynek ez a felirata: Ego vius vot p. Ez más nemigen lehet, mint: Ego ...vius (esetleg: uius) votum posui. Azaz: Én,...vius ajánlottam fel fogadalmi ajándékul. Lám-lám, feltehetően már megint ez a Zenovius! Igencsak jámbor ember lehetett. Hát még ha tudta volna, hogy több mint másfél évezred múlva is ennyire becsben tartják majd ajándékát; hogy műemléket emelnek a tiszteletére, sőt évenként megünneplik! Szinte biztos, hogy nem bronzból csináltatta volna, - hanem színaranyból.