Míg a tetoválás történetét igen messziről kellene kezdeni (már a Biblia is tiltja: ne végezzetek magatokon tetoválást/magatokat meg ne bélyegezzétek/tűzdelt írást ne csináljatok magatokra, 3Móz. 19, 28), a tetoválás eltávolításának története nem vezet ilyen messzi múltba.
Saját törvényével némileg ellentétesen ( bár a fentebb idézet bibliai tiltás vsz. az idegen istenek kultuszával áll inkább kapcsolatban) Isten az Ézs. 49, 16 szerint Jeruzsálem (tér)képét tetoválta a tenyerébe, nyilván örök szeretete jeléül, minthogy a tetoválást azidőtájt lehetetlen volt eltűntetni:
Íme, a tenyerembe véstelek be (markaimba metszettelek fel téged – Károli),
Szüntelenül előttem vannak falaid.
Egyébként a mai korszerű technikákkal sem garantálnak száz százalékos sikert, a használt tintától, a tetkó mélységétől függően, a bőrön maradhat heg vagy elszíneződés. De mi volt a helyzet a görög-római világban? Próbálkoztak-e a tetkók eltűntetésével, és ha igen, hogyan és milyen sikerrel?
Nos, azok akik a Jel. 14, 9 szerint magukra vették az antikrisztus bélyegét ( azaz valamilyen tetoválásszerű szimbólumot), már elég sikeresen próbálkozhattak annak eltávolításával. Ez a bélyeg, mely görögül úgy hangzik, mintha spanyol káromkodás lenne (χάραγμα - kharagma, lat. character) idősebb Plinius szerint ( Kr.u. 1.sz. ) – igaz, részletekbe nem bocsátkozik - egy bizonyos boglárka-fajta levelével eltűntethető lett volna.
Ranunculum vocamus quam Graeci batrachion. Genera eius IIII: (…)quartum simile huic, flore lacteo. omnibus vis caustica, si cruda folia inponantur, pusulasque ut ignis faciunt. Ideo ad lepras et psoras iis utuntur et ad tollenda stigmata … (Plinius: Nat. Hist. 25, 109)
Boglárkának nevezzük, amit a görögök a batrakhion névvel jelölnek. Négy fajtájuk van. A negyedik ehhez ( a legutóbbihoz) hasonlatos, virága tejszínű. Mindegyiknek maró hatása van: ha a nyers levelet a bőrünkre helyezzük, hólyagok képződnek, mintha tűz égetetett volna meg. Ezért leprára és rühre, illetve tetoválások eltávolítására használják.
A tetkóeltávolításnak nyilván piaca is volt, a piacot pedig főként a szökött rabszolgák (időnként esetleg gladiátorok) jelentették, miként ez a Satyriconból, Petronius regénytorzójából, közvetve, kiderül. Az alábbi szövegben a két csavargó, Encolpius és Gitón Eumolpus tanácsára cselből ál-tetoválásnak vetik alá magukat, fizimiskájukra rabszolga-tetkót pingálva:
Mercennarius meus, ut ex novacula comperistis, tonsor est: hic continuo radat utriusque non solum capita, sed etiam supercilia. Sequar ego frontes notans inscriptione sollerti, ut videamini stigmate esse puniti. Ita eaedem litterae et suspicionem declinabunt quaerentium et vultus umbra supplicii tegent. (Petronius: Satyricon, 103)
Non est dilata fallacia, sed ad latus navigii furtim processimus, capitaque cum superciliis denudanda tonsori praebuimus. Implevit Eumolpus frontes utriusque ingentibus litteris, et notum fugitivorum epigramma per totam faciem liberali manu duxit.
Inasom, mint ezt beretvájáról észrevehették, borbély: ő majd egykettőre lehúzza mindkettőtöknek nemcsak fejeszőrét, hanem a szemöldökét is. Nyomában én ügyes jelekkel írom tele homlokotokat, hogy olyannak tűnjetek, mint akikre büntetésből bélyeget sütöttek. Így aztán ezek a foltok az érdeklődők gyanakvását is elterelik, és ugyanakkor a megbélyegző vonalak elködösítik arcvonásaitokat.
Nem halogattuk a csel véghezvitelét; lopva a hajó oldalához settenkedtünk, s fejünket, szemöldökünkkel együtt, a borbély kése alá tartottuk. Eumolpus mindkettőnk homlokát irdatlan betűkkel írta tele, és a rabszolgaszökevények felismertetésére szolgáló jeleket ügyes kézzel végigrótta ábrázatunkon. (ford. Horváth István Károly)
A tetkó-eltávolítás részletes módszerét századokkal később egy bizánci orvos-író, Aetius Amidenus foglalta először írásba, Tetrabiblion című munkájában. A 6.századi műnek létezik egy kivonatos latin fordítása, melyet nem sikerült felkutatnom, ezért a görög szöveget fordítottam le. (Az eredeti szöveg után érdeklődők ITT olvashatnak bele az idézett műbe, 417-418 old.)
Miután akkurátusan megadja a tetoválás definicíóját (tetoválásnak hívják azt, amit az arcra vagy a test más részére írnak, mint például a katonák kezére), így folytatja:
Ha el akarjuk távolítani a tetoválást, mészből és sziksóból (nátrium-karbonát) készített vagy borsból, rutafűből és mézből kevert készítményt használhatunk. Mielőtt használnánk, sóval tisztítsuk meg a tetoválást, kenjük be terebinthus gyantával és kössük be öt napig. A hatodik napon szurkáljuk meg tűvel a tetoválást, töröljük le a vért, a szúrásokra szórjunk egy kevés sót, és hagyjuk így annyi ideig, ameddig tíz sztadion távolságot meg lehet tenni (azaz kb. fél órát). Ezután rátesszük az említett készítményt, bekötjük lenvászonnal, és öt napig rajta hagyjuk. A hatodik napon levesszük a kötést, felszedve a feketeséget (vsz. tintamaradványt) levakarjuk a tetoválást, majd tollpamaccsal újra felviszünk a készítményből. A tetoválás húsz nap alatt különösebb sebesedés (gyennyedés) és forradás nélkül eltávolodik. (Aetius:Tetrabiblion 8,2)
Aetius nem beszél arról, hogy a módszer mennyire járt fájdalommal, de gyaníthatjuk, hogy piszkosul fájhatott. Amúgy a lézerkezelés sem éppen cirógatás. Időben viszont az Aetius-kúra abszolút veri a mai lézerkezelést, minthogy ez másfél hónap lefolyása alatt 8-10 kezelést jelent, míg az előbbi egy hónapot vett igénybe négy kezeléssel. Az eredmény pedig ugyanaz volt, mint nemrég még a sóoldatos bőrcsiszolás esetében: Aetius szó szerint azt állítja, hogy nem marad nagy seb vagy forradás az eltávolítás után (χωρὶς μεγάλης ἑλκώσεως καὶ χωρὶς οὐλῆς – khórisz megálész helkószeósz kai khórisz ulész).
Tetkót eltávolítani - és nem volt ez másként az antik világban sem - időben, talán fájdalomban is több, mint felíratni.
És akkor a pénzről még mindig nem beszéltünk!
Szóval, latin tetkót kizárólag akkor pingáltassunk magunkra, ha előzőleg konzultáltunk a Laudator szerzőivel, szerelmünk nevét pedig lehetőleg aranylakodalmunk közeledtével vegyük a bőrünkre.
Felhasznált és ajánlott irodalom: C.P. Jones: Stigma, tattooing and branding in graeco-roman antiquity
