A Romanes nevűek a házba mennek!?
A Monthy Python társulat filmjei széles körben ismertek, s szinte felesleges róluk írni. E helyütt azonban egy olyan dologra emlékeztetek, ami mosolyt csal az egyszeri latinos arcára. De csak szép sorjában!
A Brian élete c. film klasszikus példája annak, hogy előzetes ismeretek, párhuzamos kitekintési lehetőségek, irodalmi, ill. más művészeti ágakba tartozó párhuzamok megvonásának képessége nélkül hatalmasat veszít az alkotás az élvezhetőségéből. Önmagában véve egy értelmetlen, gügye történet, amiben ráadásul összesen ha 6 főszereplő van. (Tehát, e logikát követve, egy európai kultúrát nem ismerő Közel- avagy Távol-keleti ember számára értelmezhetetlen s értelmetlen bohóckodás.) Ha azonban az evangéliumokból s az egyház sátoros ünnepei táján unásig vetített Jézus-történettel vonjuk párhuzamba, fergeteges, kritikusan szellemes, mindazonáltal rendkívül szórakoztató. A számos párhuzam számtalan buzgó hívő ellenkezését váltotta már ki; nekik javaslom U. Eco Rózsa neve című könyvének vitáját arról, Jézus nevetett-e vagy sem. (A film Olaszországban 1990-ig tiltott volt.)
E blogban azért találhat otthonra a filmről szóló megemlékezés, mert a latin nyelv (illetve annak elferdített, tréfás változata) két jelentben is a humor fő forrása.
Az első tárgyalt részben Pilátus elé vezetik Briant. Pilátus már önmagában is komikus figura, aki „r” betű helyett következetesen „l”-et mond, s mint az ilyen fogyatékkal élőknél lenni szokott, szinte minden szavában lenne egy „r”. Emellett érdemes megfigyelni Michael Palin zseniális színészi játékát, ami az egyik legkiemelkedőbb a filmek közül.
A latin nyelv akkor jelenik meg, amikor felidézik Brian lómai apjának nevét, s ennek kapcsán gúnyneveket, amelyek között Pilátus egyik barátjának nevét fedezi fel. Brian apja a magyarban Nortius Maximus, ami nekem legfőképpen a császár új ruháját juttatja eszembe. Nem találom benne a humor forrását, s ennek ellenére mindenki nevet rajta. Az angolban inkább a Naughtius Maximus lehetett, (s ezt hallhatták félre a fordítók), aminek azért valóban humoros aspektusa. (Amit itt mulasztottak fordítóink, később bőségesen kárpótolták.) A barát neve, ami az általános röhögést, s egy szegény közkatona számára a szinte biztos pusztulást előrevetítő gladiátolságot jelenti: Ficus Cucis. Zseniális szóalkotás, mert a kukisz genitivusnak hat, (amolyan explicativus féle), s így, azon túl, hogy a laikusok számára is felettébb humoros, a latinosok sem húzhatják el a szájukat. A ficus szó (füge), szintén nem követ el erőszakot a latin szellemén.
Ezt múlja felül a jelenet záróaktusa, Ficus feleségének, Fortissima Fingusznak az említése. A szóalkotás itt sem rossz, ám azt még a kezdő latinosok is tudják, s talán fájlalják is, hogy nőnemnél csak a Finga alak helyes. Mivel a jelentéstartalma így is érthető lett volna, tanácstalanul állok a magyar változat előtt. (Talán a hangzása miatt maradtak ennél.)
Erősen ide kívánkozik, hogy a magyar szinkron zsenialitását magasztaljam. A Ficus Cucis és a Fortissima Fingus lényegesen humorosabb és szellemesebb, mint akár az eredeti Bigus Dickus / Incontinentia Buttocks, akár az igen halovány és ötlettelenül szervilis Schwanzus Longus / Incontinentia Popo páros.
A másik jelenetben (,ami sajnos csak angolul fellelhető) már valóban dominánsan szerepel a latin nyelv és nyelvtan. Briant megbízza a földalatti mozgalom, hogy fessen fel a Pilátus rezidenciája előtti térre egy gyalázkodó mondatot: Rómaiak, menjetek haza! Brian nem fordít túl nagy energiát a nyelvtani pontosságra, holott ismeri azt, (erről később meggyőz minket, hiszen hibáit maga javítja ki,) s a következő üzenetet mázolja fel:ROMANES EUNT DOMUS.
Az odaérkező járőrvezető komoly pedagógiai hajlamokról tesz tanúbizonyságot, hiszen ahelyett, hogy letartóztatná, tételesen kijavíttatja vele az összes hibát. (Úgy tűnik, már akkoriban is jobban fizetett állás volt a békefenntartó/hódító katonáskodás egy idegen tartományban, mint a tanároké. Quem dii odere, paedagogem fecere.) A film a helyzet gyakorlatilag összes lehetőségét kihasználja. Kezdve a romanus vocativusa felelevenítésekor említett –anus, ani végződéssel, illetve szóval, amely a hódító, s éppen egy büntettet elkövető helybelit nyakon csípő katonaság kontextusában minimum röhejes, folytatva az eo ige felszólításával, amely egybeesik a fülét fájlaló Brian panaszos hangjával, s befejezve a domus mint kivétel locativusának lépésről lépésre történő átismétlésével. (A katona a dativus említésére rántja elő ingerülten a kardját. Az accusativusra sem enged a szorításból, csak miután Brian rájön, hogy az amúgy helyes domum bizony locativus.)
