A Laudator üdvözli a Bolyai-díjat elnyert Ritoók Zsigmond tanár urat!
Piszkosul el vagyok késve ezzel a poszttal, hiszen már csaknem egy hete történt, hogy a Tanár úr megkapta a Bolyai díjat. Azóta - teljesen megérdemelten - számos helyen volt szó erről, és számos interjút adott, pl. itt meg emitt. Nincs mentségem, csupán annyi, hogy a hetem elég meredek volt, mivel határidős munkám volt (de végül kikönyörögtem még egy hetet).
Ritoók tanár úr szavaihoz, illetve a személyét érintő méltatásokhoz nehéz lenne bármit is hozzátenni, így csak személyes élményemet mondom el. Ő tartotta elsős latin szakos koromban - Dér Katalinnal közösen - a Bevezetés az ókortudományba c. előadás-sorozatot. Nagyszerű volt: szelíd és bölcs hangján, finom humorral fűszerezve avatott be minket a filológiai alapfogalmak és alapművek, a "recentiores (non) semper deteriores" ("a későbbi [kéziratok] (nem) mindig rosszabbak") és hasonló szentenciák, a Kleine Pauly-Wissowák,Kerényik, Mommsenek és mások világába. Ővele olvastuk a Horatius-ódákat és szatírákat is, szerencsénkre sokat magyarázta a szöveget, nemcsak a nyelvtani-fordítási problémákkal ment az idő. S vele olvastuk Ovidiustól a Fasti-t is.
Innen ered egy kedves emlékem. Éppen arról írt Ovidius, miszerint van egy ünnep Rómában, amikor szalmabábokat dobálnak bele a Tiberisbe. Az is kiderül, hogy ez egy olyan hagyományra megy vissza, amikor az ötven, vagy hatvan évet betöltött öregeket belehajintották a folyóba. Ritoók tanár úr megjegyezte finoman mosolyogva: ha akkor éltem volna, akkor már bizony én is a Tiberisben úszkálnék... :) Hozzátette: az öregek likvidálása éppenséggel nem volt ismeretlen máshol sem inséges időkben és helyeken. Erdélyben pl. önkéntesen ment: amikor az öregember érezte, hogy már nincs haszna a házban, dolgozni nem tud, elment a torjai büdösbarlangba, s a többit megtették a feltörő mérges gázok... S mindezt a legnagyobb természetességgel mondta nekünk, s mi csak bámultunk. És mennyi mindent mesélt még!... Amit igazán megtanultam tőle - persze amellett, hogy részben neki köszönhető, hogy filológus lettem -, az, hogy a megértés, a gondolkodás mindig előbbrevaló, mint az elutasítás, a megvetés. Ad multos annos, Tanár úr, sőt, ad Nestoreos annos!
