Magyar történelmi latinságok III.
Nem tudok (hon)derű nélkül gondolni arra a két furfangos haditettre, amelyet András király és Béla herceg vitt végbe III. Henrik német-római császár ellen. Bár - többek között - a XIV. századi krónikaszerkesztésből ismerős lehet mindenkinek a két epizód, röviden felidézem. 1051-ben egy nagy sereggel vonult Magyarországra III. Henrik, megbosszulandó hűbérese, (Orseolo) Péter trónfosztását, s elfoglalni Magyarországot. A Zala forrásvidékéről nyomult be a birodalmi had, Gebhardt regensburgi püspök pedig a Dunán ereszkedett le élelmet szállító hajóival. Andrásék a felperzselt föld taktikáját alkalmazták, éjszaka pedig nyílzáporral gyengítették őket, s nem mellesleg elfogták Gebhardt levelét, amelyet a császárnak küldött. Innen jött a zseniális ötlet: András király Miklós püspökkel koholt levelet íratott a császár nevében Gebhardtnak, amelyben a püspököt arra utasította, hogy pusztítsa el hajóit és menjen ki az országból, merthogy a birodalmat ért ellenséges támadás miatt a császári sereg is hazamegy. "A többi már történelem", mondhatnánk: a császár éhező seregeivel kénytelen volt visszafordulni, s a mieink állandó zaklatása közepette, súlyos veszteségekkel takarodott ki az országból. A következő évi, 1052-es eseményre itt csak röviden utalok: a császár Pozsony várát akarta elfoglalni, de hajóhadát a derék Zotmund (ismertebb nevén Búvár Kund) éjszaka meglékelte (képünkön), így megint kénytelen volt meghátrálni a császári haderő.
A hamisított levélről lesz tehát szó, amelyet Györffy György még a "Diplomata Hungariae antiquissima I. 1000-1131" c. oklevélgyűjteménybe is felvett (nr. 40.), természetesen a krónikakompozíció szövegét követve. A levél minősítése "fictum", vagyis "költött", "koholt". Lássuk ezt a levelet és környezetét, aztán kapargassuk meg egy kicsit, jó szokásunk szerént! (A Képes Krónika szövegét követjük)
Interea autem Gebarth episcopus venit in Geurinum (Iaurinum) et mittens epistolam ad Henricum caesarem, sciscitabatur ab eo, ubi deberet ipsum exspectare. Is autem, qui ferebat litteram, Deo sic volente captus est a latrunculis Andree regis, et ad eum ductus. Cumque Nicolao episcopo interpretante tenorem litterarum percepissent, rescripserunt episcopo Gebarth litteras, quas per quendam hospitem ei miserunt. Ille autem simulans se a Caesare missum obtulit litteras Gebarth episcopo talia continentes: Noveris optime Gebarth episcope, quod magna et ardua negotia nostri imperii nos ab Hungaria in Teutoniam ire compellunt: nam inimici nostri imperium nostrum hostiliter occuparunt. Ergo age, festina et destructis navibus, quam citius poteris, nobis Ratispone occurras. Nec enim tibi tutum est amplius in Hungaria commorari. Hiis itaque cognitis Gebarth episcopus festinanter fugit in Teutoniam. (Scriptores Rerum Hung. I. 348.)
Ezután jöjjön saját fordításban:
Ezalatt pedig Gebhardt püspök Györhöz ment, és levelet küldvén Henrik császárhoz, tudakolta tőle, hol kell őt bevárnia. Ám András portyázói Isten akaratából elfogták az embert, aki a levelet vitte, s a király elé vezették. Miután pedig Miklós püspök tolmácsolásában megértették a levél tartalmát, válaszlevelet írtak Gebhardtnak, melyet egy hospesszel küldtek el neki. Ő pedig, azt színlelve, hogy a császár küldte, átadta Gebhadrtnak levelet, amely ilyesmit tartalmazott: Tudd meg, kiváló Gebhardt püspök, hogy birodalmunk nagy és súlyos gondjai arra kényszerítenek minket, hogy Magyarországról Németországba menjünk. Azért nosza, iparkodj, és elpusztítván a hajókat, a lehető leggyorsabban gyere színünk elé Regensburgba. Nem maradhatsz ugyanis tovább biztonságban Magyarországon. Ezt megtudván Gebhadrt püspök sietve elmenekült Németországba. (A képen III. Henrik császár, korabeli miniatűrön.)
Kérdés, hogy vajon valóban ez volt-e a szövege a levélnek? Erre persze a válasz evidens. Hát persze, hogy nem. Hogyan hagyományozódhatott volna? Mégha tudjuk is, hogy a krónika eme részét valószínűleg a XI. század végén (Szt. László idején) keletkezett ún. ősgeszta szerzője írta, tehát nem élt annyira távol időben az eseményektől, akkor is szinte kizárt, hogy pontosan tudomást szerezhetett volna a levél szövegéről. Ezért is furcsa nekem, hogy Györffy a mondott helyen szó szerint idézi a krónika vonatkozó részét, mintha hiteles levélszöveg lenne. Ezen mit sem változtat, hogy hozzáteszi: "bár semmi sincs, amiért a levél megírásának tényében kételkednünk kellene, mégis úgy véljük, hogy a levél megfogalmazását a XI. század végi gesta írójának kell tulajdonítanunk." ("Licet nihil sit, cur de facto scriptionis [!!!] epistolae dubitemus, tamen compositionem litterarum [!] scriptori gestorum saeculi XI. ex. attribuendam putamus." Na, e mondat latinságáról is lehetne elmélkedni.) De akkor miért közli pontosan mégis a szöveget? Ez szerintem hiba.
Bár van itt egy érdekes elmélet. Ehhez tudni kell, hogy Miklós püspök valószínűleg azonos azzal a Miklós püspökkel, aki ugyancsak a király jegyzője volt, s négy évvel később, 1055-ben megfogalmazta a tihanyi alapítólevelet (írnokként, az oklevél elkészítőjeként van elnevezve). Megjegyzendő, hogy Miklós tudott magyarul, hiszen tolmácsolta Gebhardt levelét; még az sem kizárt, hogy magyar volt (gondoljunk csak a Fehérvárra menő hadi útra az alapítólevélben!). Szóval az elmélet úgy szól, hogy Miklós írta volna a krónika idézett részét is, mivel az alapítólevél és a krónika stílusa "hasonló íráskészséget mutat". (Korai Magyar Tört. Lexikon, 456.) Eszerint a krónikában levő levélszöveg mégis eredeti lenne. Na ez már túlmutat az én kompetenciámon, de meglehetősen bizonyíthatatlan teóriának tetszik nekem. Annyit hozzátennék, hogy a krónika szövegében az áll, hogy "ilyesmiket tartalmazott" (talia continentes), tehát az író is utal arra, hogy nem pontosan idéz.
Előre jelzem, hogy egyébként jómagam hiszek a krónikásunknak, miszerint valóban ilyen elmés módon tették semmivé Andrásék a császár utánpótlását. De van egy-két részlet, amit nem értek, s lelkes kripto-medievistaként (titkolt középkorászként) várom a valódi medievisták és bárki más véleményét a témában. Most pedig lássuk a kérdéseket.
1. Tudtak-e olyan levelet írni, amivel elhitették, hogy a császártól jött?
Most térjünk rá a levélküldés tényére. Egyrészt a tartalom. Volt-e annak realitása, hogy a birodalmat a császár ellenfelei elfoglalták? Másrészt a forma. Mégha ez egy rövid levélke, akkor is eleget kellett tenni nyilván a formuláknak, kezdésnek, befejezésnek, amiknek meg kellett felelniük a császári írnokok (kancellária) gyakorlatának. Honnan ismerhette ezt Miklós püspök? Persze, nyilván voltak kapott levelek a császártól, amit lehetett utánozni. S az is világos, hogy Miklósnak komoly diplomatikai tapasztalata volt (királyi írnok), az okleveles gyakorlatunk pedig nyilván német típusú volt, tehát elméletileg meg tudott írni egy ilyen levelet. Csakhogy paleográfiai probléma is felmerül itten. Gebhardt nyilván ismerte a császári kancellária írnokainak kézírását, meg úgy általában a levelek formáját, kiállítási módját, stb. Az is világos, hogy kapott már életében levelet a császártól. Hogyan tudta mégis ilyen szépen benyalni Miklós koholt levelét? (A képen III. Henrik császár monogrammja látható. Ugye ismerős?)
2. Hogyan tudták megpecsételni a levelet?
Mint írtam, természetesen volt a császártól levelük Andráséknak, s így a császár pecsétjét ismerhették, azt viszont nehezen tudom elképzelni, hogyan varázsolhatták rá a hamisított levélre a pecsétet. Persze nagymértékben járatlan vagyok a dologban, vagyis a XI. századi szfragisztika rejtelmeiben, annyit viszont kivettem a Györffy-féle kötet oklevélleírásaiból, hogy Henrik nem függő-, hanem a levélre rányomott pecsétet használt, legalábbis kisebb ügyekben ezt használhatta (l. Györffy DHA nr. 41.). Pláne egy ilyen misszilisen (anakronizmus, tudom), vagyis rövid levélen nem lehetett függőpecsét. Talán kivakartak egy Henriktől jött valódi levelet, s arra írták rá a hamisítványt? Talán igen, bár nem tudom, hogy ez kivitelezhető volt-e. S azt, hogy hirtelen faragtak volna egy pecsétnyomót, szintén bajos elképzelni. (A képen III. Henrik pecsétje.)
3. Lehetséges-e, hogy nem leplezték le Gebhardték a levelet vivő hospest?
A krónikában az áll, hogy egy hospes, vagyis egy (kiváltságokat kapott) betelepülő (magyar alattvaló) vitte el a levelet Gebhardtnak. Nyilván német telepes volt, nyelvi problémái elméletileg nem voltak. Na de ilyenkor a címzett azt is meg szokta kérdezni a levelet hozótól, hogy mi hír a feladónál, jelen esetben a császár táborában, nemde? Hát te kinek a szolgája vagy, fiam? Hogy van a nagyságos érsek úr, régi barátom, a császári felség tanácsosa? Meg egyéb kellemetlen kérdések. Persze az is lehet, és talán ez a legvalószínűbb, hogy a hospes azt mondta, hogy ő tényleg egy magyarországi hospes, és a császár azért bízta rá a levelet, mert ismeri a terepet. Mindenesetre, a terv ezen része is rejtegetett kockázatokat, mint minden merész terv. (A mellékelt miniatűrön nem Gebhardt látható - akiről nem maradt fenn ábrázolás -, hanem Heribert eichstätti püpsök, aki 1022-1042 között viselte a méltóságot.)
Nos, ezek az én kérdéseim, s remélem, hogy választ kapunk rájuk. Mindenki olvassa a kommenteket is, mert azzal lesz kerek ez a poszt! Utána pedig lehet szavazni, és persze véleményezni is. Megtörtént ez a remek dezinformációs manőver, vagy sem?
