Bevallom: ha népművészetről van szó, nálam rendszerint begörcsöl a műélvezet. Azt is mondhatnám, hogy nem szeretem, de valójában inkább attól a zavaros mitológiából, babonákból, obskúrus teológiából, meg tudomisénmiből kutyult szósztól idegenkedem, amivel olykor nyakon öntik a népművészetet. És a gatyás, bőinges műparasztokat, na őket nem szeretem! Pontosabban, attól függően, hogy milyen paccban vagyok: röhögök rajtuk vagy bosszankodom.(Diákkoromban, merthogy kivétel nélkül Wass Albert-rajongók voltak, Wass-gárdistáknak neveztük őket, nem túl hízelgő utalással a román Vasgárdára, mely egy antiszemita és hungarofób szervezet volt a két világháború között).

Ezért történhetett, hogy noha nagyon sokszor mutattam már meg az érdeklődőknek a tacsi (régi) református templom kazettás mennyezetét, a legutóbbi alkalomig nem néztem meg komolyan ezeket a festett kazettákat. Pedig amilyen naivak, éppoly bájosak. De nyilván nem ezekről a kazettákról szándékozom írni, mert – ahogy ez a fentiekből, gondolom, eléggé kiderül – se tudásom, se kellő affinitásom nincs hozzá. Ám az egyik darabról mégis írnom kell. Első látásra nem különösebb ez a többinél, egy szöveg olvasható rajta, mely szintúgy nem tűnik túlságosan érdekesnek.

Istenhez való szeretetekből felindíttatván ennek az istenes munkának végbevitelére, az becsületes Tacsi Eklesija maga költségére építteté anno Damini, 1871, 15 Iuni.

A szöveget, pontosabban a latin részt elintézhetnénk annyival, hogy ez az anno Damini elírás, és egy naiv művésztől ezt aligha lehet/kell zokon vennünk. De vajon csakugyan elírás? Bizonyítani természetesen nem fogom tudni, amit röviden fölvázolok most, az inkább egy nagyon erős gyanú, melynek alapján arra hajlok, hogy mégse elírás lesz ez. Igaz, a másik latin szó sem éppen helyesen íródott a kazettára. A iunius genitivusban helyesen iunii, de a iuni változat sem számít feltétlenül helytelennek, feliratokon, ha ritkábban is, előfordul ebben a formában. Nem gondolnám tehát, hogy ez a kis slamposság azt bizonyítaná, hogy a Damini is lehet elírás.

Beszterce vidéke és a Mezőség határán, így Tacson is aznak, a rövid o helyett a-t ejtenek (bor-bar, iskola-iskala, templom-templam, juhok-juhak). Elképzelhető hát, hogy az anno Domini tájszólásban került fel a kazettára, következésképp nem anno dámininek, hanem damininek olvasandó. Nagy kár, hogy a szövegben sehol másutt nincs o, illetve helyette a, mely esetben ugye, akár még bizonyítékról is beszélhetnénk. Lehetett volna, exempli causa, a tacsi eklézsia becsületes helyett református (refarmátus), de hát nem lett. Pedig egy szövegen belüli azás igencsak használható érv lenne az ügyben.Ennek ellenére úgy gondolom, hogy ez az anno Damini nem elírás, s ha így van, ebből két következtetést vonhatunk le.

1.A mester tacsi volt, vagy a környező falvak valamelyikéből származott. Ha kevésbé szerény, és a nevét is odaírja a kazettára, egész pontosan be tudnánk határolni származási helyét.

2.A 19. század végén, még az egyszerűbb emberek számára is ismerősebb, mondhatni mindennapi volt a latin, másként aligha alakult volna ki az anno Domininek ez a „tájnyelvi" formája. Nyilván gyakorta hallották ezt a szókapcsolatot, talán a papjuk is így, Damini formában használta.

Persze, könnyen lehet, hogy gyanúm megalapozatlan, és akárcsak naiv mesterünket festés közben (lásd az alábbi fotókon) engem is túlontúl elragadott a fantázia. Ám ha mégis igazam volna, ez a kazetta a tacsi református templomban, egészen egyedi és különleges bizonyíték arra nézve, hogy a régi Magyarországon, még azok is, akik pedig nem tudtak kifejezetten deákul, lehettek a latinnal annyira familiáris viszonyban, hogy azt akár valamely helyi dialektusban is megszólaltathatták.

Bónuszfotók:

A baziliszkusz. Ez egyébként egy gyíkfajta, de természetesen fantázialény is, a kakas, a gyík és a sárkány keveréke. A festmény tanúsítja, hogy a mester otthon volt a "mitológiában", még akkor is, ha ez a lény inkább egy kígyófarkú bús óriásmadárra hasonlít, mintsem egy gyík-kakas-sárkány szörnyszülöttre, és egyáltalán nem ijesztő. A mester "mitológiai"jártassága azonban egy újabb bizonyíték lehetne arra nézve, hogy az anno Damini nem elírás, hanem tájszólásban került a kazettára.

Jónás és a hal. Ezt a lényt inkább el tudnám képzelni egy baziliszkusz-féle szörnynek.